Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1916-03-26 / 13. szám

Mi pedig nem tehetünk mást, mint szelid megnyugvással hordozzuk nehéz sorsunkat . . . mert nincs veszve bármily sors alatt, ki el nem csüggedett . . .

Oláh László.

(8) 13, szám

Gazdálkodás.

Konyhakertószet a szőlőben. Az a jelszó, hogy minden megművelhető földet mentői intenzivebben használjunk ki, nocsak jelszó maradjon, de valóban tegyünk meg mindsnt a lehetőség határain belől a termelésre alkalmas területek okszerű gazdaságos megművelése céljából akár előveteményekkel, akár mellék- és köztesterményekkel. Természetesen az illető területnek igen jó erőben kell lennie és az előzetes talajmunkákat lehető legtökéletesebben kell végeznünk, ha sikert akarunk elérni.

A rendes müveit szőlőtáblák tőkeközeinek kihasználása több borvidéken szokásos, ami szőlősgazdáink is tehetnének kísérletet • téren any- nyival is inkább, mivel a termelési költség csupán a vetőmag és palánt beszerzésével ős a vetési-ültetési munkaköltséggsl szaporodik, lévén a talaj tisstántartása és porhanyitása a szőlősgazdának amúgy is legfőbb gondja.

Legajánlatosabb téli káposztát és kalarábot ültetni kapálás után négy tőke közé egyesével. A köztes termelés a szőlőt fejlődésében nem zavarja, a bor mennyiségének és minőségének ártalmára nem lesz.

Az időjárás kiszámíthatatlansága miatt nem ajánljuk a tulkorai veteményezését a hideg iránt érzékeny növényeknek : bab, tengeri, ugorka, tök stbbinek. A tapasztalat igazolja, hogy a hideg földbe került mag »megkotlósodik«, esetleg el is pusztul, de ha a korai meleg napok hatására kikéi is, a májusi fagyok teszik tönkre. Emlékezzünk a múlt évi májusi fagyra, mely még a cserepekkel letakart tököt és ugörkát is leforrázta. Mindent a maga idejében végezzünk s ne akarjunk a természetnek elébe vágni. De ha eljött a vetés vagy ültetés ideje, ne késlekedjünk, mert az egyszer elmulasztott munkaalkalom — épen most a munkáshiány idején pótolhatatlan veszteség lenne.

Termeljünk zsirpótló növényeket I Az állati zsírok fogytával, folyton emelkedő árával — nem a hatósági árakra gondolok — a sertéshiz- laló szemestakarmányok élelmezési czólókra való fokozottabb felhasználásával mindinkább előtérbe lép a növényi zsírok eledelül való felhasználása a jobb háztartásokban is. Derék falusi népünk majdnem kizárólag ilyeneket használt a múltban is 8 munkabírása, fejlődése nem maradt a sertéstos tűzzel köszöntöttek . í . Egész sorokat semmisített meg s bizony mi beláttuk, hogy régi állásaink még messze-messze vannak.

A délelőtt folyamán az oroszok Í3 próbálkoztak, de sikertelenül.

Délután érkezett 3 zászlóalj német gárdista, azokat rögtön s velük minket is támadásra rendeltek. A hegy mögött 2 zászlóalj fölfejlődött s egy zászlóalj a jobb szárnyon tartalékban.

Megindultak s amint a hegy tetején az orosz tüzérség észre vette, minden ágyújával lőni kezdte és majdnem a szó-szoros értelmében pozdorjává lőtte . . .! Nem sikerült. Szürkülni kezdett s a gárdisták, kik vadonatúj fölszerelésükkel jöttek, sok száz bajtársukat hiába várták. Az est a halállal vivódók jajszavát hozta füleinkhez s a haldoklók — utolsó sóhaját ... és mi hallkan mormoltuk : »Legyen meg a Te akaratod ...»

De hiszen a mi katánáink úgy vannak nevelve, hogy a veszedelem növekedtével bátorságuk is növekedik s bár tudtuk, hogy az éj sötétjében az oroszok újabb erősítéseket hoznak a vizen át, nem vesztették el bizalmukat; mikor harmadnap reggel egy pár éjszakai sikertelen próbálkozás után reánk virradt, már éreztük, hogy most már nincs az az erő, amely vonalunkat áttörni tudná . . .

S e napon a folytonos próbálgatáson és állandó lövöldözésen kívül semmi különös nem történt 1 Mintha az ágyuk is kifáradtam volna, megunták a folytoüos bömbölést s az ellenség is elfásult volna már. Az éjszaka csendesen telt el, századjaink kettőzött erővel dolgoztak az állás tökéletesítésén s reggelre kész volt az állás, mely három nap alatt várrá alakult át.

NAGYBÁNYA és vidéke

i-Bjji ——i — ■■■£»«»■—ptaoanaiwiM ■ n !!■■■■—WB—a—n——

zsírral készült eledeleket fogyasztó városi munkásaiéin mögött.

Élvezhető olajokat adnak a tök, kender, napraforgő atb. Mivel ez utóbbi termelése vidékünkön nem eléggé elterjedt, ismerkedjünk meg, vele és termelési módjával közelebbről. A napraforgó magja 40—50°/0 olajt tartalmaz, kisajtolt pogácsája nagy olajtartalmánál fogva tápláló takarmányt ad a baromfiak, sertések és tehenek számára. Talajban nem válogatós, minden összetételű földben megterem, ha az jól megvan munkálva. Tengeri, burgonya és más kapás növények táblái szélére vetik 40—60 cm. távolra fészekbe 2—3 szemenként. Kikelés után egyezzük. Művelése többszöri kapálásból áll. — Az egyes szárakon legfeljebb 3 rózsái hagyunk, a többit megjelenése után azonnal letörjük. így a megmaradtak igen nagyra fognak nőni. — A korót leveleitől megfosztani nem célszerű, csupán az alsó levelek közül törhetünk le néhányat, nehogy árnyékot tartsanak. A rózsák nem egyszerre érnek, azért a vágást az érés sorrendjében végezzük, nem várva meg a teljes érést, mert a verebek hamarább leszüretelik a kedves csemegét. A levágott tányérok száraz szellős helyen tartandók kicséplésig. Szára jó tüzelőszer.

Adjunk helyet a napraforgónak udvarainkon, kertjeinkben, és utak szélén, tanulva a németektől, akik a vasúti töltések szélét is napraforgóval vetették be. Várady József.

Külföldi esetek.

Látszólag kicsi.

Kornelius Péter, a müncheni festőakadémia igazgatójának ajtaján 1832. év egyik napján tiz éves korúnak látszd fiúcska húzta meg a csen- getyüt és az ajtót nyitó cselédtől kérdezte:

— Lehet beszélni az igazgató úrral ? —

— Az igazgató ur nincs itthonn. Mit kívánsz fiacskám ?

Az előszobában véletlenül jelent meg az igazgató neje, akinek feltűnt a csinos öltözetű és jó arcú flucska.

— Férjem nincs itthon, de nemsokára hazajön, ha megakarod várni jöjj szobámba.

A háziasszony csakhamar jókedvűen beszélgetett a fiúcskával, aki minden kérdésére röviden és velősen válaszolt; ezzel annyira megnyerte a fiatal asszony rokonszenvét, hogy ölébe vette és megcsókolta.

Ugyanabban a pillanatban nyitott ajtót az igazgató és a kedves jelenetet szemlélve jóízűen nevetett.

— Nos kedves Preyer, ugylátom hogy feleségem kegyét hamarosan nyerte meg.

Az oroszok állásainktól hoj 100, hol 30 lépésre voltak beásva, sőt a B. századnál egy és ugyanazon állásban — csak 2—3 harántgát választotta őket el egymástól. És itt volt beállítva egy orosz géppuska, amely bizonyos órapontossággal lőtte állásainkat s bizony senkisem igen dug- dosta ki a fejét hiába.

Néha egy-egy kézigránát robbanása zavarta meg a csendet, különben egyhangúvá vált a csata- S ekkor már meg volt pecsételve az oroszok sorsa.

Délelőtt 8 óra 15 perckor a Cz. század előtt az országúton az oroszok fegyvereiket állásaik elé hányták s ki akartak jönni megadni magukat; lehettek 1100-an. Ezt az orosz tüzérség észre veszi, el kezdi lőni ezeket úgy, hogy lebujtak újra árkaikba, de e perctől kezdve már orosz részről egy puskalövés sem esett . . . Ugyanis reggel 6 órakor a 9. számú német vadászoktól 1—2 század elérte a régi állásokat és ebben elhúzódtak az oroszok háta mögé úgy, hogy azoknak visszavonulási vonala teljesen elvolt zárva . . .

A nap csendesen telt el s mikor este szürkülni kezdett, mint egy rohamzó tömeg egy jelre, mind az 1100 ember felugrott föltartotta kezeit s parancsnokaival együtt megadta magát a Cz. századnak, ki alig tudott föleszmélni a meglepetésből, mert azt hitte, hogy ez egy újabb roham ; áldozatául is esett pár orosz.

Tehát csapataink az oroszok állásaiba ju- j tottak be, ott találtak : géppuskát, rengeteg fegy- j vert, lőszert, telefon berendezést, nagy málhako sarakban vajat, rumot és igen sok élelmiszert.

. . . Előre — az eredeti állásokig és délu- j

1916, Március 25.

Az asszony elrómüive ugrott fel helyéről és kiszaladt a szobából, Préyer a szőnyegen hem- pergett, felállásában nevetve segítette az igazgató.

— Na hogy vannak Düsseldorfban ? okvetlenül nálunk marad ebéden, de engedje meg, hogy mindenek előtt feleségemet nyugtassam meg.

Nehány perc múlva nejével jött vissza ős a vendéget bemutatta.

— Preyer János Vilmos, a hires festő, aki Düsseldorfban tanítványom volt. Mondja csak kedves Preyer mely évben született?

— 1803. junius 19 én.

— Látod kedves feleségem huszonkilenc éves korában az ember már kinő a gyermekcipőből.

— Az elnyert jutalomért szívesen viselnék most is gyermekcipőt — válaszolta előzékenyen a festő.

Jól vágott vissza.

Francia és Angólország között folyt hosszas harcviszályra következő békekötés után a francia király gránátos ezredét szemlélte.

A király kíséretében volt az angol követ is. Az egyik gránátos arcán kardvágások nyomai látszottak.

— Ismerje be Ambassade ur — mondta XV. Lajos az angol követ felé fordulva — hogy gránátosaim arcára van írva, hogy ők a legvitézebb katonák.

— És mit mond Felséged azokról, akik a sebeket ejtették ?

A király hallgatott és Albion szellemes fia már úszni kezdett diadalának mámorában, midőn a vén gránátos megszólalt:

— Azok közül egyetlen egy sem él.

A fenyegető Tálján.

Händel mint dalszinházigazgató hárfán játszva dirigálta zenekarát; játéka, as énekesek kísérete oly nagyszerű volt, hogy a hallgató közönség több figyelmet fordított a kíséretre mint a dalra.

Sene8Íno olasz énekes ezért bosszankodva társainak mondta, hogy legközelebb ily alkalommal a színpadról Händel hárfájára ugrik.

Händel erről értesülve, nyugodtan mondta az olasznak:

— Csak arra kérem, mondja meg előre, mely előadáson akarja szándékát megvalósítani mert a szinlapokon hirdetni fogom a tervezett ugrást és biztosítóm, hogy lábával nagyobb eredményt fog elérni, mint torkával.

A hol a Teremtő beszél ott az embernek hallgatni kell.

Midőn dr. B . . . szülővárosában egyik német fejedelemség uralkodó hercegének székhelyén, mint fiatal lelkész először lépett a szótán 5 óra 40 perckor a telefonkábelen végigfutott a hir »az eredeti állásokat vissza foglaltuk,«

Gratulációk — s az öröm mindenképen vaíó kifejezése volt a válasz; közben megtettük a szükséges biztosító intézkedéseket s nyugodt, csendes éjszakát pihentünk át.

A túlsó partról messziről nagy tüzet láttunk és vontatott, orosz nóták akkordjait hozta a csípős szél fülünkbe; talán Ivanov — fejét két könyökére támasztva káromkodott a sikertelenségen s az óriási veszteségen — és ezt mindig ugyanazon hadosztály okozza — »ezek mindenütt ott vannak« gondolja és keserűen sírt . . . zokogott . . ,

Másnap más dolgunk nem akadt, mint rendezni századainkat, az eldobott fegyvereket, lőszert összeszedni a az elesett hősök sírját megásni. Az oroszokét is ! Azok is hősök voltak; talán még nagyobb hősök, mint mi.

Délután jött a parancs, hogy a hadosztály visszamegy pihenőbe, sorakoztattuk a századokat elindultunk az eddig látott csaták legvéresebbike színhelyéről, ott hagyva elesett hőseinket és egyéb hősöket.

Mikor R. faluhoz értünk, a régi csapat, melyet az oroszok megleptek, haladt állásai felé oszlopban s mi megelégedetten mondtuk nekik : «na most az egyszer még rendet csináltunk, de aztán máskor ügyeljetek» s mikor az ezred megindult, a megfagyott utoa egy ütemet kopogott az a kevés bakancs, ami maradt, fölhangzott a nóta:

« . , , Már mi nálunk komám, igy van ez szokásban ...»