Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1916-03-05 / 10. szám

(2) 10. szám.

sebben szól fogékony ifjú lelkükhöz b beszél nekik áldozatos hazaszeretetről, lángoló, együttizzó fajszeretetrő! s a végletekig, mindhalálig menő köteleBségteljesitésről.

S az ige azon van, hogy testté legyen. Ap- rilit 2-án akarja áll. főgimnáziumunk ifjúsága megtenni ez első lépést a kegyeletes megemlékezésnek, a hősi erények megbecsülésének és a hála kőbe vésett megörökítésének az utján. Hangverseny műsor keretében fordul nemcsak Nagybánya városának, hanem a messze környéknek közönségéhez is, hogy járuljon hozzá filléreivel az emlékmű megalkotásához.

Már ide s tova két hete elmúlt, hogy az énekkari és zenekari próbák megkezdődtek. A rendezőség és az ifjúság mindent elkövet, hogy a rendkívüli alkalomhoz mérten erejének, tudásának legjavát nyújtsa s most ezen az utón hívja fel a nemes szivü közönség figyelmét e kegyeletes mozgalomra.

Az a három ifjú, aki a mi határunkon a mi határunk védelmében ontotta drága vérét s aki vérének minden cseppjével ismét megszentelte sokat szenvedett hazánk földjét s egyben újból szent pecséttel pecsételte meg a lengyel-magyar testvériséget, az a három porladó ifjú szív érezze meg a krácsfalusi domb alatt hogy Bem-Petőfi magyarjainak unokáiban hatványozottan él a mostohább sorsban élő lengyel testvérnemzet iránti szeretet.

Legyen az emlékmű az ifjú hősökhöz, de egyszersmind szent és hős magyarságunkhoz méltó I

S reméljük is, hogy az lesz !*

Nagybánya, 1916. febr. 28.

Az ifjúsági ünnepély rendezősége.

* A rendezőség ez utón kéri fel teljes tisztelettel a helybeli, valamint az összes vidéki lapokat e felhívás szives közlésére s egyszersmind a kegyeletes mozgalom támogatására. (nb.)

Külföldi esetek.

Angol párbajhös.

Spencer gazdag gabonakereskedő neje harmincöt éves korában örökölte elhunyt férjének nagy vagyonát.

A gazdag özvegy magasra törő, regényes hajlama abban nyilvánult, hogy a lovas gárdához tartozó Primrose kapitánnyal jegyet váltott..

Az esküvőt a gyászév letelte utáni időre halasztották, de a színházakat és táncestélyeket együtt látogatták a jegyesek.

Később, állítólag a klub-élei, az ülések, a tanácskozások annyira igénybe vették a kapitány

rám nézett s ilyenkor — láttam — szinte kacér jókedvvel örült az ártatlan szemc3atának melyről morózus férje természetesen még nem vett tudomást. Nem tudom, a szeme tette, vagy a pazsgő, de őrülten beleszerettem/ őrülten, mondom, mert amit azután elkövettem az igazán őrültség volt,

— Lily — szólítottam meg a virágárus leányt (a nevét épen akkor súgta meg, bizalmasan Miska a pincér) — vidd az egész kosár virágot a szemben lévő páholyokba és öntsd az asszony elé . . . Megfizetem 1

A kis leánynak láthatólag rosszul esett, hogy nem fogadtam el a felém nyújtott virágot. De azután megvigasztalódva libbent át a házaspár asztalához.

— De jó, hogy már nem lesz virágom, hazamehetek — gondolta, vagy valami ilyesfélét és az illatos fehér virágesőt bátran borította ki a márványasztalra . , .

Nem mertem odanézni. Úgy rémlett, mintha egy kicsit bolondot csináltam volna azzal a virág históriával. De már nem volt mentség. A botrány végérvényesen kitört,

A férj rikácsolva, magából kikelve kiabált.

— Ki küldte ezt a szemetet, hát kávéház ez, vagy orfeum, hogy ilyesmi megtörténhetik. . . . Gyalázat! — kiabálta fékeveszetten.

Hirtelen elővettem a névjegyemet, hogy átmenjek hozzájuk.

De Sanyi visszarántott.

— Nem érdemes! — mondta meggyőződéssel,

A túlsó asztalnál reszketve állott Lily. — Elárul — gondoltam és egészen természetesnek

NAOYBÁNYA ÉS VIDÉKE

idejét, hogy menyasszonyának, hova tovább, annál kevesebb időt szentelhetett.

Spencer asszony vőlegényének nem tett szemrehányást és mentegetődzéseit gyanútlanul vette tudomásul.

Igaz, hogy a hölgynek is oka volt az engedékenységre. Természeténél fogva hajlama volt a csapodárságra; vőlegényének távoliéiért keresett és csakhamar lelt kárpótlást.

A gabonakereskedő ízlésének megfelelő bútorzatát sokkal díszesebbel óhajtván kicserélni, több üzletben fordult meg.

Ily alkalommal az egyik kereskedő-segéd karcsú alakja és előzékeny modora annyira megtetszett neki, hogy szivének második helyót első látásra az ifjúnak szánta.

Table ur, a másodválasztott, szerénysége mellett álmodni sem merhette, hogy a lovas gárdához tartozó kapitány iegyese figyelmére méltatná, azért Spencer asszony feladata volt az ifjúban meleg érzelmeket kelteni, ami oly jól sikerült, hogy rövid idő múlva a fiatalember által gyakrabban látogatott táncteremben együtt jelentek meg.

Ott a kapitánnyá találkozván, Spencer asszony zavar nélkül kérdezte, hogy már több két hete miért nem mutatkozott?

— Ez alkalommal mondjunk le a kölcsönös magyarázatokról — Tahié felé fordulva folytatta — kérem névjegyét, pársejsegédeim holnap meglátogatják.

A fiatalember segédeinek egyike, zsebbevágó viszontszolgálat ell méhen megígérte, hogy pisztolyába vaktöllést foj{ csempészni.

A párbaj színhelyén feltűnt, hogy a kapitány rendkívül izgatott, a kereskedő-segéd pedig teljesen nyugodt.

Az első két golyó célt tévesztett.

A kapitány második golyója ellenfelének arcát súrolta, a kereskedősegéd mágodik golyója a kapitányt harcképtelenné tette s igy a párbajt befejezettnek kellett tekinteni.

Table urat minden oldalról üdvözölték és hidegvérüségét dicsérték.

— És most engedje meg Táble ur — mondta ai orvos — hógy golyósul lás következtében vérző arcát bekössem.

— Micsoda ? Tehál a kapitány pisztolya válóságos golyóval volt megtöltve — kiáltá az angol párbajhős sápadozva és elájult.

A bátornak tartott f atalember gyávaságáról a napilapok is megemlékeztek, de ő a napilapok tárgyalásával és mások németével legkevésbbö sem törődött, fődolog, hogy Sjencer asszony hozományát elnyerte ; és igaza volt, mert Angolországban a lovagias ügyekre nézve kevesebb a skrupulus, mint másutt. Table ur csakhamar a legtekintélyesebb városatyák sorába, sőt néhány óv múlva a parlamentbe került.

tűnt fel ez a gondolat. Egy pillanatra rám siklott a tekintete. (Szemrehányó volt-e a pillantása, vagy egy fellobogó érzés melege lobbant át rajta . . . még ma sen tudom eldönteni I)

A cigány már régen letette a vonót, az egész kávéház a botrányra figyelt.

Lily még egyszer az asztalunkhoz nézett.

— Senki sem külc te — mondta azután szinte reszketve az izgatottságtól.

— Senki. Csak én adom a nagyságának. Nem tetszik emlékezni ? A múltkor, amikor anyám beteg volt, a nagysága kildött szánalomból egy üveg befólöt. De finom is volt. Szinte jobban lett tőle anya. Ezt hálálom meg . . .

Gyönyörű volt. Pihés nedves kis ajkán már ott reszketett a sirás, de azért hősiesen befejezte a mondókáját:

— Ingyen adom a v rágot I . . . —

A férfi kényszeredetten bár, de elmosolyodott , . .

A cigány hirtelen belekezdett az »Elvált asszony« divatos keringöjéje ... A tulajdonos elégedetten dörzsölte sóvá iy kezét, a Miska pedig az általános örömben két üres pezsgős üveget lopott az asztalunk ak ...

Feltűnés nélkül fizettük. Künt moleg, tavaszi éjszaka volt, de most nem tudtam élvezni; bántott egy kicsit a kávéházi história. Lilyre meg egyszerűen haragudtam. Micsoda jogon tett ő jót velem és miért tolakodott be az életembe? . ..

A főtért talán három izor is körüljártuk és Sanyi még mindig a botrányról tartott nekem vigasztaló előadást.

— Lily nem vesztett semmit. Szerelmes beléd, hát megmentett. A férj pedig — és ebben

1916. márczius 5

Olasz gavallér.

W. gróf Nagy Frigyes érdemdús katonatisztjeinek egyike Baden fürdőben nyaralt leányával.

A szép leányra nagy örökség várt s igy természetes, hogy egész raj udvarló vette körül; Ő a csinos külsejű és kellemes modorú olasz ifjút tüntette ki.

A gondos ap8, puhatolódzása folytán megtudta, hogy az olasz gavallért mint hamis kártyást utasították ki Nápolyból, de elámított leánya, csak mesének és rágalomnak tartotta a rósz hirt.

Annál szivósabban ragaszkodott a gróf ama szándékához, hogy a tálján gavallér jsllemtelen- ségét kétségbevonhatatlanul leleplezi.

Leányához intézett levél érkezett, melyben arra kéri a szélhámos, hogy ma estve, midőn atyja, szokása szerint a társalgó teremben időzik, szökjék meg vele és hogy beleegyezésének jeléül ma délután fehér rózsával jelenjék meg a sétatéren.

A gróf nem adta át a levelet és midőn délutáni sétájukra készülődtek, fehér rózsát nyújtva leányának, mondá:

— Tűzd a melledre.

Séta közben találkoztak a veszedelmes udvarlóval, akinek örömtől ragyogott a szeme, midőn a fehér rózsát megpillantotta.

Séta után leányát a gróf ismerőseihez küldte és utasította, hogy várjon reá ott, mert okvetlenül oda megy ő is.

A kitűzött időben megjelent az olasz. A kerítés falán át & kertbe és onnan a földszinti ablakok egyikén a folyosóra jutott, innen csakhamar a leány szobájába nyitott, hol a leány tárt karjai helyett az apa szigorú arca fogadta.

— Egyszerűen agyonlőhetném, mert a betörőt, aki éjnek idején hatol be házamba, jogom van lelőni.

— De gróf ur, hiszen én nem vagyok tolvaj.

— Sőt ellenkezőleg, semmi egyéb, mint tolvaj, aki leányom hozományát akarja ellopni. Itt a levél, mely bűnös szándékát bizonyítja. Ételét csak úgy mentheti meg, ha engedelmeskedik.

— Mit kíván tőlem gróf ur?

— Hogy Baden fürdőt rögtön hagyja el. Hozzám és leányomhoz közelednie sem szabad. Engedelmességének áraként életén kívül tízezer frankot kap.

Taljánunk közbe akart szólni.

— Egy szót sem 1 ön ismer engem, élete kezemben van, ha csak egy percig is vonakodik, golyót repítek az agyvelejóbe.

— Jól van, engedelmeskedem.

— A tízezer frank ott van az Íróasztal fiókjában.

— A fiók zárva van.

— Törje fel a zárat I

talán a pezsgőnek is jó része volt, — egy rongyos tiz koronást dobott a kosarába, tehát már nem verik meg otthon a hajókötéllel . , . (Barátom humoros részleteket is vegyitett az előadásába, elárulva járatlanságát a mosónőről és a hajókötélről szóló irodalomban 1) De máskülönben sem lett volna érdemes kikezdeni azzal a nyárspolgárral. Láttam: a frakkhoz fűzőid harisnyát húzott . . . Esküszöm: ez az ember nem verekszik meg, még ha a feleségéről van Í9 szó.

Nem vitatkoztam vele, de amikor elváltunk ismét visszamentem a kávéház elé . . . Lily éppen akkor jött ki. Rám nézett, azután szinte futva indult meg a sötétbevesző sugárút felé . . . Elkísértem . . .

A karja reszketett a karomon és hozzám simult gyermekes, önfeledt bizalommal . . . Szerettem volna mentegetni magam. De azután ettől is elment a kedvem! Adósa voltam és ehhoz a hálátlan, rettenetos szerephez kellett alkalmazkodnom.

Ha ez a fatális eset nem történik, talán átöleltem volna abban a zsongó, meleg tavaszi éjszakában, talán megrészegüitem volna a haja illatától és szívtam, csókoltam volna az ajkát eszeveszetten . . ,

És mentem mellette hidegen, ellenségesen. Pedig egy virágárus lánytól szokatlau finom tapintattal igyekezett kerülni minden célzást a kávéházi jelenetre.

Áruig haza kísértein, már tudtam a családi viszonyait is. Sablon Beteges öregasszony, hónapos szoba, nyomor, kényszerűség . . . Színek; amelyeket folytonos következetességgel alkalmaz vásznáu a >ma«, az élet.