Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-31 / 53. szám
Bókessésos uj esztendőt! G) (5 ' ' - “ Nagybánya, 5916: December 3Í. — 53. szám TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ’•GLJTIESXjiEJiKriIK. ÜVIUNTDIESiKr VA SÁ~m^A TF». T szerkesztő és Iaptulajdonos ÉVÉSZ JÁNOS Fffmunkaíárs és b. szerkesztő RÉVAI KÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal : = Felső bányai-utca 20. szám alatt - TELEFON SZÁM : 18, NAGYBÁNYA. E!ö,: ;k. Kir ügyészség Egész évre 8 K. E ■ - - Egy' Fe’ dizctésre. Sok a acot hoztunk az elmúlt esztendőben. Államnak, városnak, hadibizottságoknak, hatóságoknak intézkedéseit, rendeléseit ingyen közöltük a háború eredményének hazafias előmozdítása szempontjából, akkor is, amikor jövedelmünk rohamosan alászállt s amikor minden megdrágult, amire csak szükségünk van. Fővárosi és vidéki lapok közt mind hangosabb és erőteljesebb lett a jelszó, hogy föl kell emelni a dijakat. Mi nem csatlakoztunk az árdrágító áramlathoz, lapunk ára az előfizetésre ugyanaz maradt, ami volt 40 éven át. Nem szándékozunk ez évben sem fölemelni a dijakat, hanem lankadatlan kitartással szolgáljuk ezután is a hazafias közcélt a régi keretekben. Révai Károly a jeles költő, a Petőfi-társaság tagja: továbbra is lapunk egyik szerkesztője marad s a régi munkatársak mind híven kitartanak mellettünk. Úgy a közkedvelt ,.Külföldi esetek“ cimü rovatot, mint a már nélkülözhetetlenné vált „Heti krónikát“ folytatjuk. Kétségtelen, hogy a vidéki lapok is igen nagy munkát végeznek most, kitűnő szolgálatot tesznek az államnak intézke, dései megismertetésére, népszerűsítésére, 'fsThazafias szellem, felbuzdulás, adakozás előmozdítására, gyors rendelkezések közvetítésére stb. stb. E mellett a szerkesztés, lap összeállítás gondjai meghatványozódtak. Száz meg száz rendeletbe ütközik az iró a maga gondolataival s kénytelen végre is mindenki az állami erős akarathoz szigorúan alkalmazkodni. Ezért az államtól cserébe semmit sem kapunk. Sőt a bélyegkedvezményt is csak a fővárosi lapok élvezik, a drága posta minket sújt legjobban, a magasabb bélyeg-skála a mi kis összegű nyugtáinkat is erősen terheli, szóval a szegény embert az ág is húzza. Csak a közönségtől várhatunk pártolást, hogy fölismeri ebben a fölfordult világban is lapunk nagy hazafias jelentőségét s igyekezni fog tömegesen arra előfizetni. Ismételve kérjük szives pártfogásukat. Előfizetési árak: Egész évre ......................8 K Fé lévre............................4 K Ne gyedévre....... 2 K Külföldre egész évre . . 10 K Tisztelettel: a NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE szerkesztősége és kiadóhivatala. 1917. Jöjj ifjú év, szelíd tekinteteddel érintsd meg a nemzetek szivét, hogy legyen megértés, legyen meg a népek testvériessége, a béke! Jöjj és hozz közénk több emberiességet, az emberi értékeknek nagyobb kímélését, az emberi erőnek és általa alkotott javaknak több megbecsülését. Jöjj, várunk. Várjuk, hogy az irtózatnak vége, egymás letiporni akarásának megszűnése legyen. Hozzad a békét, jöjj! Harminc hónapja már, hogy küzdelemtől dübörög a föld, hogy a szenvedések vájják, mardossák testünket, hogy millióknak szívverése megszakad. Azóta nincsen éjjel és nincsen nappal vérontás, szenvedés, gyötrődés és tömeges halál nélkül. Azóta az emberiségnek a világ kezdete óta felgyülemlett vétke is kien- gesztelődhetett volna. Azóta a múltat s jövendőt ezredekre megbünhödte az emberiség, a nép, a milliók, a művelt népeknek nagy tömege, a művelt világnak minden érző lelkű tagja. Gondolkozhatik másként az, aki a fegyvereknek munkáját intézi, aki az öldöklésből netalán hasznot húz, vagy nyereséget vár, de a népek millióinak irtózatos pusztítása a XX. századnak és annak, amit eddig az emberek megértéséért dolgoztunk, amit a felebaráti szeretetért tettünk a megcsúfolása, az eltörlése, az elsöprése, a meggyalázása. A háború alatt Lelkem naplójából. i. Odakünt bágyadtain tör át a ködös-füstös levegőn a téli nap; még kormosabbak a hófoltok a piszkos háztetőkön, mint a borulatban voltak s a széltől összegöngyöütett fekete zászlók niellett vidáman lobognak a trikolorok, büszkén hirdetve a nemzet örömét: várjuk a királyt, még e héten koronázzuk a magyar királyt! . , Csodálatos igazság: sírva vigad a magyar! Igen, sírva! Mert azokat a fekete lepleket könnyes szemmel, sirva tettük ki, nem a chablon, nem a „muszáj“ fátylai azok, szivünkből szőttük, lelkűnkből nőtt minden szála . . . Még ma sem tudjuk feledni jó, öreg királyunkat „áldja meg az Isten még a porát is“ mondta pár nap előtt egy szép szőke, hideg asszony, akitől mindent vártam, csak azt nem, hogy ilyen sokáig tudjon „gyászolni“ s az egyik szemünk még sir, de a másik már nevet, díszítik a várat, holnapután jön az ifjú király, a remény, a jövő s talán a — béke is? Egy honvéd százados meséket regélt az akkor még trónörökös kedvességéről közvetlen, nyájas modoráról, ami úgy magával ragadta a liszteket, hogy vállukra kapták a fiatal ezredest . . . Közös, nép fölkelő zászlós, higgadt, komoly úriember mondta: Aki nem beszélt a trónörökössel, annak foyalma sem lehet arról a kedvességről, ami az embert egyszerűen meg- bűvöli, ha szól hozzá a gyermek ifjú . . . Egy szerű, par ászt Msfra/fca beszélte: „Már háromszomszor megszólított a trónörökösünk a fronton, fáin egy ember és jó szavazatja van . . .“ Várjuk az ifjú királyt, magyar királyt, jogos bizalommal várjuk. De még szemem az útra kiváncsi, nép nyüzsgő sokaságát nézi, lelkem önkéntelen elszáll Hoz- zájok, akik hóban, fagyban — „az erdős Kárpátokban már leesett a hó“ jelentette Höfer hónapok előtt — viharban, vészben, srapnel esőben őrt állanak, festőkkel, ifjú festőkkel védik azt a fekete zászlót, azt a háromszinüt s bennök minket, hogy durva kéz ne kénysze- ritsen távozásra, ha sírásra görbül ajkunk s ne adjon könnyet, mikor örömmámorban vagyunk... Igen, hozzájok száll minden gondolatom s kicsi szobámban ülve, még az Alkony átölel szürke karjaival, nézegetem a fényképeket, leveleket, amik olyan messziről jöttek . . . nagyon messziről, szinte a másvilág kapujából . .. Már nem látom a közönyös, vidám utca népet, csak őket látom, őket hallom . . . * Azt kérdezed volt-é karácsonfánk ?! — felelt elgondolkozva, egy lányos arcú, ifjú főhadnagy, mikor „első“ karácson után szabadságon volt itthonn — „egy tányér leves mellett dőltünk pihenőre ... a muszka akkor támadott legjobban . . . kikaptuk a parancsot, hogy 24 km. utat hozzunk rendbe, mert az ágyuknak vissza kell vonulni .. . térdig süppedtünk a sárba . .. dolgoztunk egész nap s örültünk a meleg levesnek . . . Karácsonfa? Karácson este ? Nyomott az álom, holtra fáradt, félig fagyott embereket . . . S ekkor riadót fuvott a kürt, zűrzavaros kiabálás. „Meneküljetek“ — kiáltott a kapitány — ránk, „törtek az oroszok, karácson éjszakáján . . .“ Riadtan ugrottunk talpra s magunk köré gyűjtöttük a legénységet indulásra készen. — Már menni készültünk mikor még egyszer visszanéztem. — Fent a dombosabb oldalon tüzérek ütötték, verték lovaikat ... De hiába! Az ut lejtős volt, hepe-hupás s a feneketlen sárban meg sem bírták mozdítani az agyonkinzott, sovány, fáradt gebék ágyúikat. Csupán 6 menekült el, ezeknek fiatal, erős lovaik voltak, még bírták vonszolni az ágyukat, az elkészített jó útig, hol már könnyen gördültek a kerekek. De a többi? ... 156 ágyú, 12 gépfegyver ... A bakák még küzdöttek, feltartották az ellent . . . hogy meddig ? Ki tudná azt? Órákig? vagy csak percekig? Az ellenség tenger s mi marok nép, mi vagynnk hozzá képest. De ... sajnáltam az ágyukat! Ronda muszka, ezt mind elvigye ? Odaléptem a kapitány elé : „Kapitány ur kérem, én a félszázaddal vissza megyek az ágyukért . . A kapitány rám sem figyelt, sebtiben pak- koltatta ami menthető . . . Még egyszer szóltam . . . Rám nézett . . . gondolkozott . . . „Mit gondolsz — szólt az idősebb főhad-
