Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-24 / 52. szám
Miket sűrű köd homálya temet: Aki ránk nézett, nem is sejtheté, Mi van rejtve a sűrű köd megé. És a kemény vihar, mely ránk csapott, Elverte rólunk a borúlátót, S tiszta világgal sütvén ki napunk: Most látják csak, hogy mekkorák vagyunk! Szabad lett Erdély! S hogy lánca letört. Szivemnek most még drágább lett e föld, Mint a beteg, ki sokat szenvedett, Ha felgyógyult, még százszor kedvesebb Övéinek, kik annyi éjszakát Érette sírva virrasztottak át! Szabad lelt Erdély ! Hozsánna ! hozsánna! Betelt, mit lelkem oly forrón sóvárga! Elogy’ búsulhat most a temetők népe, Hogy sirba őket oly korán tevék le! Mert aki ezt a boldog ünnepet Örvendezve itt nem érhette meg, Bizony, hiába viselte, szegény, A Maíhuzsálem éveit fején, Fehér fürtökkel, fáradt, asszú testtel: E szép világból mégis — korán ment el! Szabad lett Erdély! Nincs is már nekem Egyéb vágyam itt, édes Istenem, Csupán csak az, hogy kegyelmedbe vedd És álld meg az én szülőföldemet! Ott égjen napod a legfényesebben, Ott szóljon a dal a legédesebben, A legnyájasabb ott legyen a holdad, Ott legyen a nyár, a legpillangósabb, Ott hajtsa a rét legbujább füvét, A forrásvíz ott legyen legüdébb, Szőlővenyige, magtermő barázda A legdúsabban ott legyen megáldva! S ahányszor az év tarka hímet ölt: A legpompázóbb ott legyen a föld. Határain a völgyek és hegyek Piros virággal ékeskedjenek, Hogy hiborával minden zsenge tő örökre légyen emlékeztető 1916. December 24. Halkan beszélgetve : — „Hej te borús, hej te magas Édes kányafám ! Napkelt előtt nem esővel öntözgettek ám. Könypatakok locsolgattak, Meleg csermelyek, Gonosz hired költik ezért Gonosz emberek. Nem becsülik házastársak’ Párjukat nem ám ! Semmibe se nézik az én Piros kányafám. Kösd be, zöld fa, fejecskémet, Harmattal mosd meg, Halvány orcám lombjaiddal Napfénytül óvd meg ! Itt találnak, eltemetnek Es kigúnyolnak, Szép lombodat rossz gyermekek Megtépik holnap!“ Kora reggel a kányafán Madárdal csattogott; Alatta egy szép szőke lány Álmatlan aludott; Elfáradt a fiatalka, Végkép elszunyadott. Azokra, akik mint apáik hajdan, Véresen estek le a csatazajban S örömmel haltak ifjú éveikben, Hogy Erdély éljen idők végeiglen! NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE Külföldi esetek. Művészet, mesterség. Mivel K. cipész gazdag volt, polgártársai városi képviselővé választották. A meiszter ur vagyonának szaporodásával tekintélye is folyvást növekedett, ami az elbizakodottsággal határos önérzetet ébresztett benne. Főtörekvése volt az úgynevezett nagy urakat utánozni. Évente több lakomát rendezett fényes otthonában. A lakomák egyikén Chopin is jelen volt. A csemege bekebelezése után a háziúr arra kérte Chopint, hogy játszók valamit és a művész vonakodására megjegyezte, csak azért kérem, hogy alkalma legyen mesterségét bemutatni. Chopin mosolyogva tett eleget a furcsa kívánalomnak. Néhány nap múlva Chopin hívta meg ebédre K. cipész urat, aki úszott örömében a meghívás folytán, mert remélte hogy előkelő ismerőseinek száma ismét emelkedni fog. Ebéd után a háziúr lyukas csizmáját azzal a megjegyzéssel nyújtotta K.-nak „Csak azért kérem a csizma megfoltozását, hogy alkalma legyen művészetét bemutatni“. A legdrágább játékszer. XIV. Lajosnak gyermekkorában ezüstből készült húsz ezred lovas és tiz ezred gyalogkatonája volt. A párizsi levéltárak egyikében ma is őrzik a számlákat, melyek szerint Cissey szobrásznak huszonötezer livre azaz mintegy hatszázezer koronát fizettek a játékszerért. Később a pénzverdébe került az ezüst katonaság. Valószínűtlen história. Regnier asszony, franczia államügyész felesége, nagy társaságban véletlenül ostobaságot mondott, ami férjét annyira kihozta sodrából, hogy következő szavakra ragadtatta magát: — Ugyan hallgasson maga bolond! Regnier asszony hallgatott és ezután egész életében egy szót sem mondott. Nem használt sem rábeszélés, sem kérelem vagy harag, sőt meglepetés avagy ijesztés sem indította szólásra. így élt a hallgató urhölgy harminc esztendeig. Midőn leánya férjhezmenetelét tárgyalták, fejbólintással jelezte beleegyezését. Fölkelt a nap a domb mögül, Költének a falu örül. Csak az anya nem dőlt ágyra, Várta lányát vacsorára, Várta, várja, sírva várja . . . Este. Meggyes kis kert a ház körül súg-búg, Lombjai közt cserebogár zúg-búg. Szántóvetők jönnek fa-ekékkel, Nyomaikban dalos lányhad lépdel, Anyjuk őket vacsorával várja. Fatörzs-asztalt térit a ház-népnek, S feladja a lány az esti étket. Ezüst csillag fényét ragyogtatja; Aprócskáit any jók támogatja, De a fülemile bele csattog. Okiatgatja a kis szöszke főket, Aztán halkan lefekteti őket, Oldaluknál maga is elalszik. Csönd van, csak a lányok szava hallszik — S a csattogó fülemile-ének. Mivel a rendelkezésemre álló krónika ezt mondja, mi kénytelenek vagyunk elhinni, kedves női olvasóközönségünk azonban alighanem valószínűtlennek fogja tartani ezt a históriát. Túlzott eíózékenység. Oszkár svéd király, az ő tiszteletére ünnepélyesen díszített kisebb városba érkezett. „Isten hozta Felségedet hozzánk“ feliratú rendkívül nagy transparens tűnt fel a királynak. — Miféle épület ez? — kérdezte kísérőit. — Ez a kerületi börtön — válaszolta a városi tanács tagjainak egyike. A király mosolyogva mondotta: — Ez túlzott előzékenység. ____ 52. szám. (3) Köz ponti szeszfőző Nagybányán. F. év okt. 14-én a pénzügyminiszter az 1916. XXIV. t. c. értelmében uj rendeietet adott ki, melyben a törköly pálinka, konyak, seprű pálinka, szilva- és egyéb gyümölcspálinka főzésre járásonként Központi szeszfőző felállítását tervezi. E szerint a termelők eladhatják a szeszfőzésre jogosultnak a főzésre alkalmas anyagot, vágj’ pedig kifőzhetik a maguk vagy a kereskedelem számára a központi szeszfőzőn. Ezzel természetesen megszűnik Nagybányán is az a három szeszfőző üst, melyen a termelők eddig gyümölcs pálinkát főzhettek, ha ugyan hozzá juthattak a különben is messze eső és elfoglalt üstökhöz. Az ilyen központi szeszfőzőre elsőbbségük van a községeknek. Másodsorban a termelők szövetkezetének. Harmadsorban a földin. minisztériumnak, aztán jönnek a cégek és egyének, mint vállalkozók. Nálunk a gazd egyesület is megpenditette az eszmét s e hó 20-án gyűlést tartott abban a tárgyban, vájjon nem volna-é helyes a gazdáknak felállítani a szeszfőzőt. Mivel azonban a polgármester kijelentette, hogy Nagybányán a város szándékozik ilyet létesíteni, azért a gazd. gyűlés elállt a szándékától. Csüdör Lajos városi tanácsos tegnap már le is utazott Nagykárolyba, hogy a pénzügyigazgatósággal a városi uj intézményre vonatkozóan tárgyaljon. A városnak ez uj jövedelmi forrása lesz, ’még akkor is, ha — amit várni lehet — méltányosan fog elbánni a gazdákkal. Egyik magyar városról olvassuk, hogy tavaly 100 ezer koronát nyert ilyen módon. A kérvényt dec. 31-ig kell benyújtani s azt a város már meg is tette. Nagybánya kiválóan alkalmas ilyen főzőház létesítésére, mivel itt gyümölcs jó esztendőben bőségesen terem s a hulladékokból százezreket lehet megmenteni. A polgármester lehetően a vasút mentén óhajtja a szeszfőzőt felállítani, hogy a kereskedelmi szállítást is megkönnyebbitse. Szóban van, hogy esetleg több járásnak ebbeli szükséglete is itt nálunk fog találni kielé= gitést és megoldást. Hogy hogyan alakul ebből a város jövedelme, miféle százalékok, milyen czimen szedhetők stb. azt itt tárgyalni fölösleges, különben is a törvény intézkedik róla, de örömünket fejezzük ki már most felette, hogy nehéz anyagi viszonyokkal küzdő városunk újabb jövedelmi forráshoz jut. Ebből természetesen, újabb állások szervezése is kialakul, erre nézve azonban nagyon kérjük a tanácsot, hogy a kezelő- séget a minimumra tervezze, mert állás van ma is elég a mi közigazgatásunkban, legfellebb több hivatal betöltetlen, de hiszen az nem lesz mindig igy. A kerületek megállapítása iránt most folynak a tárgyalások. Egy azonban bizonyos, hogy Nagybánya városának lesz központi szeszfőzője. Heti krónika. Próbáljuk úgy csinálni, mintha karácson volna, elkövetünk mindent, de mégsem olyan ez az ünnep, mint ezelőtt volt. Beleszól az ántánt- lárma a maga pökhendi módja -szerint, a réz átvétel, rekvirálás, hadi kölcsön, uj bankók stb. Szóval igazi huszadik századnak való izgatott hangulat. Hát már legyek én csak öreg, fogják rám, hogy puhulok, totyakosodom, ám, azért én kijelentem, hogy a XIX. századot sokkal, de sokkal jobban szerettem.
