Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-17 / 51. szám
1916. December 17. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 51. szám. (3) Talán a hadihelyzet mérlegelése, talán az esetleges inváziótól való félelem, a buvárhajó- harc, vagy talán belátása hadakozása céltalanságának, de legfőkép a józan ész fölülkerekedése. Anglia már nem nyerhet semmit, viszont ha végét veti ez áldatlan harcnak, nem vészit semmit. Az angol világkereskedelem hatalmas gyarmataira támaszkodik. Ezek mind kezében vannak, sót a német gyarmatokat is megszállta. Gyarmatai tehát megmaradnak kincsesbányájának. Hatalmának másik tényezője, megtépázva ugyan, de harcrakészen áll biztos bázisaiban. A britt békével ismét kifuthat a tengerre s szolgálhatja az érdekeket. Országát, eltekintve a repülőtama- dásoktól,- megkímélte a háború pusztítása. Aranyát jó kamatok mellett helyezte el, munícióját drágán adta szövetségeseinek. Véráldozatot még nem nagyot hozott. — Ez volt eddig. A központi hatalmak blokálása a Deutschland után, kiéhez- tetése, ipara elől nyersanyag elvonása Románia leverése után mind mese csak. Tehát a harctéren lehetne döntést provokálni. Erre nagyobb véráldozatok kellenének; ez rengeteg pénzbe kerülne, a sorozás nagy bajjal vihető keresztül. Céltalan tehát a további hadakozás, nincs ok a háború folytatására. Franciaországra nézve életkérdés a béke. A degenerált nemzet hová lesz, ha 17 éves fiai is elvéreznek. Oroszország elvesztette Lengyelországot, Kurland, Kowno, Wilna Grodno tartományait, Wolhynia egyrészét. Föláldozott jó nehány millió embert. A Dardanelláktól is végleg elesett. Gazdasági ellentétei Angliával szemben nem tompultak, sőt kiélesedtek. Romániai győzelmeink után csekély hódítása is veszélybe került. Talán már holnap fut Bukovinából, kitakarodik Galíciából. Olaszország hasztalan erőlködik offenzivái- val. Egy néhány kopár szikla kivételével semmit sem ért el. Csak gyöngül, halálra zúzza magát hadaink ércfalán. Belgium, Montenegró, Szerbia s maholnap Románia sincs többé. Győzelmes hadaink, letiporták, biztosítékul megszerezték a győzelmes békére. Esztelen tehát a további hadakozás részükről itt már csak a béke jöhet. A béke, melyet mindnyájan óhajtunk, a béke, melyért most kell tennünk a legnagyobb erőfeszítést. Aki most nem jegyez a hadikölcsönre, az nem igaz magyar, az nem jó hazafi. Ragadjuk meg az alkalmat, tegyük oly fényessé, oly naggyá az ötödik hadikölcsönt, hogy ellenségeink csodálják meg gazdasági erőnket, hogy lássák be hatalmunkat. Hadikölcsön jegyzésünkkel csavarjuk ki a fegyvert ellenségeink kezéből. Az ötödik hadikölcsönnel tegyük lehetővé a békét. milyen szomorú szegény Béla!“ Szeméből kitörülte könnyeit. — Rettenetes napokat élek mostanában, mióta . . . Gyötrelmek ezek; tudom, hogy nem vagyok rendes. De olykor teljesen eszemen vagyok és ilyenkor világosan emlékszem vissza mindenre. Furcsa ugyebár. Szegény Béla! . . . „Elkezdett beszélni fiáról, hogy mik voltak utolsó szavai, mikor a Józsefvárosi pályaudvaron búcsúztak. Majd ismét magáról beszélt, minden átmenet fnélkül.“ Azokon csodálkozom, kiknek hozzátartozójuk elesik és mégis tudnak hinni. Van vallásuk és hisznek. Nekem nincs. „Azt bünteti, kit szeret.“ Ebben nem hiszek. Van egy valaki, ki mindenek felett áll, kitől minden van és ki szeret. „Felkacagott'“ De még mennyire ! Engem meglátogatott, ezért kár volt imádkozni. Ezt anélkül is elértem volna'“ — Bocsánat nagyságos asszonyom és mi kára volt belőle ? — Egész életem minden vágya, álma, boldogsága fiam volt és most mindez nincs. Ez nem kár? — Van egy szép múltja, kedves emlékek fogják körül. Imádsága bár nagyságos asszony szerint nem érte el meghallgattatását, mégis el kell ismernie, hogy nem volt hiába. Mikor imádkozott boldog volt, megkönnyebbült. — Most nem tudok imádkozni és látom, hogy az ima csupán csak az ember bolonditása. Valami befelé az emberbe ható erő, hogy letörjön mindent amit az ész terem és kiirtson. Heti krónika. A béke galamb átröpült a légen. Szárnya suhogása olyan selymes, olyan lágy volt. Azt hittük álom országban élünk. Talán nem is lehet az, hogy valaha megszűnjék az ádáz háború. Hihetetlennek tűnt föl a hir, aminthogy tény is, túlzott alakban került forgalomba múlt kedden. De nagy, komoly és messze kiható dolog az ilyen alakban is, ha mi, a győztesek kínáltuk föl. Milyen szép is az, mikor a győztes birkózó kezét nyújtja lovagiasan a letepert ellenfélnek. Vajha, lesz-é, aki elfogadja? Nem elmélkedem a béke lehetősége vagy lehetetlensége fölött, hiszen erről más lapokban is olvastunk eleget egész héten át. Egy azonban bizonyos, hogy „nincsen olyan hosszú kolbász, amiknek vége ne lenne.“ Vagy még világosabban egyszer csak vége lesz a háborúnak, az sem tarthat örökké! Közeledik a béke, a szeretet ünnepe. Az emberek, különösen a hölgyek lankadatlan buzgalommal fáradoznak, hogy még ezekben a drága, nehéz időkben is ünnep legyen az ünnep. Szeretnék, ha semmi sem hiányoznék annak magasztosságából. Kettő azonban már bizonyosan hiányozni fog: Egyik a béke, másik a harctéren kint levő fiuk sok milliós serege.1 Megint csak kevesen, magunkban, árván ünnepelünk. Majd másképp lesz, talán jövőre! Talán hamarább is, ki tudja? Hallom, hogy háborús estre is készülnek a Kaszinóban, művészi műsorral, az ünnepek alatt. Művelt közönségünk bizonyára örömmel és hálával fogja fogadni, hogy a liszt, petróleum, cukor, burgonya stb. után való futkosás, requi- rálás, maximálás után a múzsákkal is társaloghat egy kicsit. A napok pedig egyre rövidülnek, még éppen négy napig, aztán ismét nőni fognak. Kezdődik élűiről, élünk tovább, morzsoljuk a kötelességeket és várjuk, hogy hányszor fogunk még átmenni a Rák-téritőn, meg Bak-téritőn, mig egyszer csak a háború ott nyugszik a térítőn, kiszenved az is, mint minden élő. A béke pedig nem fog meghalni soha, mert a béke mindig megint csak föltárnád. Tehát béke legyen velünk! A szeretet ünnepén viszontlátást remél a krónikás. Személyi hir. Bay Lajos orsz. gy. képviselő Amsterdamba utazott, ahonnan a koronázásra fog visszaérkezni Magyarországba s jan. 1-én jön haza Nagybányára. A sebesültek a mi katonáink, akiket helyben magunk közt látunk. Közvetlenül csakis ő velük szemben gyakorolhatjuk a hadsereg iránt való áldozatkészségünket, Karácsont tegyük nekik is legfőbb ünnepnappá. A hölgyek pénzimádkozzatok és legyetek buták! Akép valóban szép az a vallás. Felkacagott. — Nagyságos asszonyom nem akarok ellenkező nézeteket vitatni és ezekkel győzni meg. Csupán a nagyságos asszonyom szavai szerint menni. Legyetek buták. És ha okosak vagyunk akkor mire megyünk. Láthatja, hogy ilyen értelemben talán még jobb volna ha buták lennénk. Mert úgyse érhetünk el semmit.- Miért nem érhetünk? Ez a baj. Ez nem tetszik nekem. Tudnánk meg a valót legalább, mi az ez én ? De semmit sem tudni rettenetes. — Rettenetesnek látszik, de ez a sorsunk. Törődjünk belé, és ne harcoljunk a lehetetlennel. Másfelé is nyilik elég ut, mint épen ez. De azokon a másféléken is hallszik az állj! és akkor ismét megállnak. Ezért kár volt elindulni. — Tudja nagyságos asszonyom mi csak az árnyék vagyunk, életünk csak egy káprázat egy jelenség talán.- Az nem vigasztal, minek vagyunk árnyékok. Miért nem vagyunk a fény. Árnyék . . . a fényhez tartozik, de mégse az, nem is volt, nem is lesz az soha, mert valami van közte és a fény között. — Igen a test. Ha ezt le tudjuk győzni és uralkodni tudunk felette ismét fény leszünk.- Hiszi? Az én Bélám már fény. Talán.- A hasonlat értelmében az. Gondolkodott. „Nyomorúságra születik az ember, csak ezt hiszem és kérem ne is cáfoljon tárába a karácson esti megvendégelésre a héten következő adományok érkeztek: özv. Lajos Györgyné, Sziics Károly, Csiky Lajosné 6-6 K, N. S., György Gusztáv 10 — 10 K. Bernhardt Adolfné, Langer Sándor, Égly Mihály, ág. h. ev. persely 5-5 K. Bay Lajos 20 K, Havasy M.-né 4 K, Benedek Vilmos, Bay József, Harácsek V., dr. Kádár Antalné 10-10 K, NagybányaVáros Takarékpénztára 50 K. Ezekkel együtt a bevétel eddig 314877 K, a kiadás 2947'14 K. Jelezzük még azt is, hogy özv. Kremniczky Al- bertné 6 liter, Révész János 5 liter bort ajánlott föl a sebesülteknek karácsonestéjére. Bizonyosak vagyunk benne, hogy ennek folytatása lesz s a héten összegyűl a szükséges 60 liter. Fölkérjük a nemes lelkű hölgyeket, kik valami tésztával vagy gyümölccsel akarnak kedveskedni a sebesülteknek, hogy az adományt felsőbányái utcza 20. sz. alatt 21-én reggelig vagyis csütörtökig jelezni szíveskedjenek. Kérjük a borgazdákat is, hogy ne feledkezzenek meg azokról, akik heggeinket ebben az évben is megvédtek az ellenségtől s ajándékozzunk részükre a hegy levéből. Ez iránt is 21-ig értesítést kérünk. Újabb adományok: özv. Szimon Béláné 2 K, Kovács Lajosné 10 K, Kiss Kosztolányi Aranyka 4 korona. Katonai kitüntetés. Dr. Pogrányi Nagy Géza kir. tanácsos, kassai törvényhatósági főorvos derék fia : Félix az őszi bródy-i harcokban szerzett érdemeiért — hol mint tüzér zászlós küzdött - a II. oszt. ezüst vitézségi érmet kapta kitüntetésül. Az elhagyott gyermekek karácsonjára Pelion Béláné Budapestről 10 K-t, Soltész Elemérné 5 koronát küldtek. Hálás köszönetét mond Neubauer Hermin. Előfizetőinknek előre is ajánljuk, hogy uj-év alkalmából ne 2 koronát küldjenek kiadóhivatalunknak, hanem 8-at, mert igy 66 fillér posta- költséget takarítanak meg. Hangverseny. F. hó 27-én, karácsony harmadnapján este, közelebbről még meg nem határozott hadi jótékonysági cél érdekében, nagy hangverseny fog végbemenni az István száló nagytermében, amelyen hegedű-, gordonka-, zongoraszólók, női karének és vonósnégyes számok kerülnek sorra. Közre fognak működni: Orlovszky Frigyes, a hangverseny rendezője, továbbá Kovács Lajos dr. Németh Béla, Ho- mola László dr. urak, Aimer Anna kisasszony. A szólószámok zongorakiséretét Soltész Elemér látja el. A karének összehozásának és betanításának feladatát Szőke Béla plébános vállalta el. A karének szereplői a műsoron névleg föl fognak emlittetni. Adakozás. György Mihályné a katonák karácsonára 1Ó K-t, orgonaalapra 20 K-t küldött be a ref. egyház pénztárába. Köszönettel nyugtázza a ref. lelkészi hivatal. meg. Úgyis hiába. Felugrott és a zongorához ült, mily szépen játszott szegény Béla. Ezt játszotta utoljára. Ismét elkezdte a szép bakanótát a románcizüt. Bevégezte. Most nem kergetett el. Beszélgettünk még egy darabig. Rendesen beszélgetett. Sirt is, mikor Béláról folyt a szó. Mikor elbúcsúztam, kis csomagot adott át. „Olvassa el kérem, Béla lev. lapjai, 141 darab. Énnyit küldött a frontról. Szegény fiú. Olvassa át és hozza vissza holnap vagy holnapután.“ Mikor ismét fölmentem már nem találtam ott. Megtudtam a szobalánytól, hogy a frontról megjött a nagyságes ur és bevitte egy sana- toriumba. Mesélte, hogy a nagysága egész nap, miután elmentem, verte a zongorát éjjel le sem feküdt, sirt és másnap sokáig . . . * A sanatoriumba nem engednek be, de hallom, hogy egészen oda van, dühöng. A visszaküldött piros lev. lapokat széthajigálta a szobában és fiához kívánkozik. Azt mondja, engedjék haza, mert fia is hazaérkezett. Férje tegnap ment vissza a frontra. Szegény asszony, mi lesz vele! ? * Október 18. Temetés volt. Alig voltunk hárman-négyen. Meghalt. Elment oda ahhoz, akivel harcot kezdett, aki legyőzte, de aki magához hívta és megbocsátott sokat szenvedett, fiát vesztett gyenge leányának.
