Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-10-22 / 43. szám
1916. Október 22. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 43, szám. (3) Ezúttal azonban becsapódtunk, mert előnyomulásunk alkalmával a jobb szárnyon, a csehek megadták magukat s ezért az oroszok kettős rendekbe jöttek és úgy fogtak körül bennünket. Egy ideig harcoltunk, de végre is az árulás áldozatai lettünk. Elfogtak, elvittek az orosz hadosztályhoz, hogy létszámba vegyenek és enni adjanak, de evés helyett korbácsot és puskatust kaptunk, mert nem vallottunk semmit a magyar rajvonalról. Ezután majdnem éhen-szomjan három napig gyalog vittek, majd vonatra tettek s elérkeztünk hosszas és lassú utazgatás után Kiev, Moszkva, Szentpétervár után Archangelszk városába, ahonnan hajón szállítottak a nagy fehér tengeren át Kola félszigetre. Többen, mi magyarok, sehogy sem voltunk belenyugodva abba, hogy muszka foglyok lettünk s azon törtük a fejünket, hogy megszökünk. Nagy aggodalmat okozott az, hogy nincs eleségünk s elhatároztuk, hogy betörünk a katonai élelmi raktárba. Itt mindig világos van, ugyannyira, hogy sötétség egyáltalán nincs. 11 órakor éjjel megy le a nap és fél egy órakor már feljön. Julius 17-én érkeztem ide. Julius 18-án egy keddi éjjelen negyedma- gainmal elmentünk szerencsét próbálni. A két muszka őrt ártalmatlanná tettük. Bementünk a raktárba, hoztunk ki tatárkát, köleskását, árpadarát és főzőedénynek egy tiszta porcellánedényt, amely különben alantasabb célokra szolgált volna. Már 19-én reggel elindultunk, megszök= tünk a muszkaíogságból és pedig tizenketten. Az nap 80 kilométert tettünk meg folyton arra gondolva, hogy nyomunkban a kozákok. Kifáradtunk, ránk fért már igazán a pihs- henés. Tervünk nem volt, tájékozatlanok voltunk, magunk sem tudtuk, mihez kezdjünk, épp ezért ketten vissza is mentek közülünk.- Isten veletek fiuk, mi visszamegyünk, Isten segítsen és oltalmazzon meg minden bajtól. Mi többiek tanakodtunk, hogy mit tevők legyünk, merre menjünk ? Mindnyájan azt mondtuk, hogy csak nyugatra és mindig nyugatra. Elindultunk tehát egy harmadfél méter szélességű erdő-irtáson, mely folyton nyugatra vezetett. Négy napig tartott errefelé az ut és az elhozott eleség. Most már r.em volt mit enni. A magyar ember azonban csak segít magán valahogy ; havasi epret szedtünk, azt a levelével együtt megfőztük s gombát tettünk bele. Én szedtem a gombát, mert a fiuk közül csak én ismertem egyedül. 23 napig éltünk igy, ilyen különös és sovány koszton. A nyolcadik napon történt, hogy menetelés közben, amint libasorban mentünk, egyszerre csak kettő közülünk besüppedt derékig, próbáltak kikászmálódni, de hirtelen teljesen elsülyed- tek és odavesztek. socialis állása gyermekeinek ép olyan jogot ad, mint akár az első feleség. A legújabb időben Európában is törekszenek arra, hogy a törvénytelen gyermekek is részesüljenek olyan jogokban, mint a házasságban születettek. Kínai fölfogás szerint a pótházasság teljesen igazságos, jogos és erkölcsi alapokon nyugvó. Sok család ennek köszönheti, hogy neve a mai napig él; igy van e sorok Írójának is például 4000 éves családfája. Sokszor halljuk, hogy a kínaiak a pótházasságban való élésük miatt elpuhult és harcképtelen néppé lettek. De ez az állítás mellőzi a tényleges alapot. Idézem von Reitzenstein őrnagy szavait, aki kinai csapatokat vezetett: „Jó vezetés mellett a sárga ember kitűnő katona. Bátor, kitartó, vakmerő és tanulékony, nem kapkodó és nem ideges. Legbiztosabb pajzsa az, hogy a civilizatió még alig rontotta meg.“ A pótházasság nemcsak, hogy nem pu’niíotta meg a kinai néperőt, hanem az állam népesedési politikája j ennek az intézménynek igen sokat köszönhet, j Mikor még Kina kis államokból állott, Kr. e. j 494-ben Yeh-Ngan-Djen fejedelem nemcsak elő- j mozdította a pótházasság általánosítását, hanem : még azt is megengedte, hogy egy nőnek több j férje legyen. Ekkoriban az állam minden gyér- j mekért jutalmat fizetett és húsz év múlva a ' fejedelem a már erős hadsereggel legyőzte el- | lenségét Példáját később hasonló eredménnyel j követte Japán és úgy látszik, hogy a mai időben i Franciaország is ezen az utón akar elindulni. Meg nem menthettük, de nagyon sajnáltuk szegény társainkat s másfelé kellett szerencsét próbálnunk. Elkerültük a süppedékes helyet. Nemsokára aztán három bajtársunk azt kívánta folyton, hogy pihenjünk, mert bizony mi 24 órában 3-4 óránál többet nem pihentünk, gondolva, hogy nagy menetelés előtt állunk. A három barátunk éhségről panaszkodott, de kijelentette, hogy a gombás, havasi eperből készült löcsedéket már nem birja többé bevenni s 3 és V2 napi szenvedés után mindhárman kimúltak. A nagy mohába temettük el őket szegényeket mi öten, őszintén megsiratva, még felírást is hagytunk sírhelyükön. Szomorúan bujdostunk tovább. Egyszer egy igen magas hegyről mentünk lefelé, melynek aljában nagy viz volt. A hegy aljában hangot hallottunk. Nem tudtuk merre járunk, mert térkép és iránytű nélkül indultunk neki a nagy világnak. Emberek beszélgettek a hegy aljában, akik mikor hozzájuk közeledtünk elfutottak s ott hagyták a szánkójukat, mert itt a süppedékes talajon nem lehetett szekérrel járni. Ott maradtunk a szánkó mellett s bevártuk mig visszajönnek. Szóltunk hozzájuk németül, oroszul, magyarul, oláhul, de ők csak annyit mondtak az ő nyelvükön: — Hely ümer ! Nem értettek minket. De mikor elmondtuk német nyelven, hogy mi magyar katonák vagyunk s orosz fogságból szöktünk, akkor tárt karokkal szaladtak hozzánk s összeöleltek. Finnek voltak. Azt mondták, hogy ez a hely Finland. Aztán adtak ennivalót, szivart, cigarettát s útbaigazítottak, hogy merre van a legközelebbi község. így érkeztünk be Kürti nevű községbe. Nem volt semmink. El kezdtünk kéregetni, de olyan emberekre akadtunk, ahol levétették velünk rósz katonai ruhánkat s az ők fajta ruhá- jokból és csizmájokból adtak, azonfelül ellátlak térképpel, iránytűvel. így jöttünk Sálya nevű községbe. Itt orosz csendőrség és katonaság is volt. Észrevették bennünket, futásnak eredtünk, egy oldalhelyen bevágtuk magunkat a mohba, beburkolództunk s két és fél napot ott feküdtünk, aztán éjjel mentünk tovább, mig végre átléptük a norvég határt. Augusztus 28-án Zsétajáni községben voltunk az Alten folyó partján. Kantokimo nagyobb községben azon tanakodtunk, hogy melyik házba menjünk be, végre is egy nagy házba mentünk. Az a posta volt. A postamester fegyvert fogott ránk, amin nem csodálkozom, mert úgy le voltunk rongyolódva, hogy valóságos rablóbandának néztünk ki. Elmondtuk kik vagyunk. Letette a fegyvert, bocsánatot kért tőlünk. Be vitt az ebédlőbe, kínált mindenféle jóval, sőt mivel rajtunk sok volt a muszka tetü- ből s nem akartunk leülni az asztalhoz, előbb a fürdőbe is bevitt, adott a saját ruhájából. Egyszer csak egy Bernt Thomassen nevű nagy ur jött be az ebédlőbe, bankigazgató, iskolaigazgató és kerületi képviselő. Kijelentette komolyan, hogy vasárnap elvisz minket. Nem mondta, hogy hova. Sokat aggódtunk miatta, mi lesz velünk? Vasárnap 9 órakor egy vitorlás csolnakban a direktor ur az alteni kikötőbe vitt minket, ahonnan Hamerfesti kikötő városba utaztunk gőzhajón. Szept. 8-án este 9 órakor mentünk el innen express vonattal Svédország fővárosába Stockholmba. Ott élelmezést, pénzt, arcképes igazolványt kaptunk. S onnan Frankfurton, Briinnön, Bécsen át Budapestre jöttünk édes magyar hazánkba, ami annyi viszontagság után kimondhatatlan örömünkre szolgált. Innen 12. honvédezredemhez vonultam be nagy örömmel Egerbe. Mikor a kievi fogolytáborból egyszer megszöktem, észrevették s fegyverrel és kancsukával iszonyúan megnyakallak, de láttam 800 csehet is jelentkezni ellenünk harcolni. Szökésem alatt legjobb dolgom volt Svédországban. Nagyon szép ország ez és gyöngy az élet benne, de az én szivem csak hazafelé húzott, meg aztán ki akarok nézni egy kicsit még a román frontra is. B. M. Heti krónika. Éppen ötven nappal azután, mikor Románia aljas, hitszegő módon és paraszti gorombasággal megindított orvtámadását megkezdte: a hivatalos táviratok azt a hirt hozták, hogy Erdély meg van tisztítva, Magyarország területén' nincs ellenséges katona egyetlen egy sem, (ha csak nem fogoly). íme tehát vége a román pünkösti királyságnak. Pünköst görögül annyit jelent, mint ötvenedik s igy rendkívül illik rá a fenti elnevezés. Ez az ötven nap az embertelenségek és aljasságok egész seregét tárja elénk különösen most, amikor a visszafoglalt területeken egymásután ismeretessé válik a helyzet. A menekültek már kezdenek visszafelé szálingózni, sőt némely helyt a mezei munkának is nekifogtak. Nagy-Románia álmai tehát le vannak tárgyalva s habár óriási vesztések és fájdalmak árán, mégis mindannyian tanulhatunk ebből is sokat. Éppen apropos-ra jön az ötödik hadikölcsön. A megmentett nemzet lidércnyomás alól szabadult föl s igy kétszeres erőfeszítéssel fog igyekezni adakozni, illetve aláírást eszközölni. Támogatást kíván, támogatást érdemel a mi katonaságunk s bizonyára büszkén fogja a nemzet ismét összehordani a maga millióit éppen úgy, mint eddig. Hogy van miből, az kétségtelen. Sok a pénz különösen a kis embereknél, de a nagy hadi szállítóknál még több. A héten pl. egy kis pótvásár egész szép forgalmat és élénkséget hozott. Mikor éltünk olyan időket, hogy egy asszony a templomban 4000 K-át ott felejtsen! Igaz, ez Szatmáron történt, de nálunk is bővítik a kávéházat. Minek a jele ez ? Nem annak-ó, hogy nem férnek benne jól már a mai drága árak mellett mulatni, szórakozni szerető emberek? Tehát az idők jele ez is, hogy éppen a háború alatt bővitni kell a szórakozók találkozó helyét. Részünkről jobban szeretjük, mintha bezárnák és szívesen vesszük azt is, hogy a polgárőrség megszűnik. Az ország nyugalma, régi helyzete visszatért, a kettőzött őrség most már nem megokolt, hadd pihenjenek szegény polgárőrök is, mert nem valami kellemes mulatság az, 8 órát éjjel végig gibicelni az utcán, a hidegben, esőben, sőt még a toronynál is ismerek én kényelmesebb kiránduló helyet. Nem keli már őrség, a háború közelebb hozza az embereket egymáshoz, sőt ismerjük és támogatjuk is egymást. Tisztázódik a helyzet. A különböző nemzetiségű és vallásu emberek közelednek egymáshoz. Milyen szépen megünnepeltük mi pl. a héten az izraelita ünnepeket. Csütörtökön, pénteken sátoros ünnep volt, szombaton pedig Sabbath, mivel a községi lisztraktár keleti osztályának izraelita a kezelője, ezért, mi keletiek három napon át bőjtöltünk, nem kaptunk lisztet, nem süthettünk kenyeret, szóval respektáltuk az ünnepet és éheztünk. Holnap pedig a magunkét kell megtartani s igy megint nem süthetünk. De sebaj, vigasztaljuk magunkat az irás szavaival, hogy nem csak kenyérrel él az ember s nemcsak a jó buza- kenyeret, de az igét is szereti a krónikás. Személyi hir. R. Thaisz Fanny a helybeli jótékonycélu nőegyesület örökös tiszteletbeli elnöke, ki e hónapban városunkban időzött, o hó 19-én Budapestre visszautazott. Uj udvari tanácsos. Őfelsége a király Színik Lajos ügyvédnek, a Curia ügyvédi fegyelmi tanács tagjának az udvari tanácsosi méltóságot adományozta. A hírneves és jeles jogász — Felsőbánya szülötte — hosszú évek kitartó nemes munkájáért kapta az elismerést a király részéről.
