Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-01-22 / 4. szám
TÁRSADALMI HETILAP. ' u‘k.'\Y,.R4'1',YAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJBJ -BTnTIK. 3^.11 j>I IDE X%F -VASÁRNAP Egész év „dós 'íré 2 K. Felelős szerkesztő és laptulajdonos FtÉV NOS Főmunkatárs és h. szerkesztő RÉVA.I KÁROLY Szai’keszt&ség é* * * kiadóhivatal : Felsóbányai-utca 20. szám alatt. — TELEFON SZÁM NAGYBÁNYA IS: = _ énzintézeteinkr^^ A fővárosi lapok a háborús idő dacára általános pénzbőségről s a hit elintézetek tőke gazdagságáról írnak Sajnálatos, hogy ez a körülmény nálunk nem tapasztalható, de hiszen ez természetes, mert más vidékek, amelyek termény, marhaállomány és ipar tekintetében a háború forgalmi vonalába esnek, ki is használhatták a szállítás, értékesítés s a forgalom minden módját s a vendéglősök és fuvarosok ugyancsak tizsze rés árral dolgozva nagy vagyonhoz és keresethez jutottak, ellenben a mi vidékünk a forgalom köréből kieseit, itt eladni való alig volt s igy e vidékről a pénz csak ment, de ide nem jött. A drágaság, ami itt is meg van, a csekély termelők közt közvagyonositást alig okoz, mert a jövedelem alapját majdnem kizárólag a városi közönség részére eladott élelmiszerek értéktöbblete képezi s ha nekünk városiaknak ez nagy áldozatot is okoz, mégis a kisgazdák nagy vagyonosodására alig vezet. Ebből kifolyólag csak természetes, hogy itt csak a drágaság, de nem a forgalom s az ebből előálló jövedelem, képezheti sérelmünk tárgyát. Lehetnek még jobban sújtott vidékek is, mert csak ez vihette a kormányt arra az elhatározásra, hogy az önmagától meghosszabbított országgyűlésen közgazdaságunk oly mélyreható pénzintézeti kérdését, a pártközi egyesség ellenében, a hitelintézeti központtal segíteni kívánja. kitérők ebben a nézetek s mig a kormány hatalmas gazdasági fejlődést vár tőle, addig az ellenzék nemcsak politikailag veszélyes hatalmat, hanem még gazdasági hátrányt is lát Lenne, minek természetes követkéz mém 3 az az élénk vita, mely most az országgyűlésen e körül forog. Országgyűlési képviselőnk: Dr. Földes Béla egyetemi tanár, a maga mély tudományával és gyakorlati éleslátásával ve zette be a vitát, beszédje a maga egészében ölelte fel a hitelügy múltját, a külföldi szaktudósok véleményét és gyakorlati eljárások eredményét boncolgatva helyesen jegyzi meg, hogy ennek leghelyesebb megoldása a tisztes eljárásban és szakképzettségben leli megoldását. A javaslat az összes intézeteket egy ; központba kívánja egyesitni kötelező el- ! lenőrzéssel. Ez szép és nagy gondolat, I de különös fejlődést nyerhet a gyakor- j latban, midőn az ezer milliókkal dolgozó nagy intézetek egv kalap alá vonatnak ! a falusi szövetkezetekkel. Be fog-e válni? I az a jövő titka, de a paraszt közmondás I szerint verseny paripát s teherhuzó bi- i valyt, ökröt, no meg a szerény csacsit i egyforma befogással használni nem lehet. Városunkat ez az egész kérdés alig I érinti, mert itt a pénzintézetekkel nyugalom volt, azok tisztessége ellen kifogás fel nem merült s a szak értelmet a vezetésben legjobban igazolja az, hogy a legkritikusabb időkben is megállották helyüket. S hogy az ellenőrzéstől nem tartózkodnak, bizonyítéka az évtizedek óta tapasztalt felszólalások a Részvénytakarékpénztár mérlegeiben, hogy igenis az ellenőrzést és biztosítást törvényileg rendezni kell. Hirdették ezt annál inkább, mert önmaguk gyakorolták oly állandó szakképzett felügyelőséggel, amelynél lelkiismeretesebb aligha lehet. A háborús évek dacára kedvező eredményt igazolnak a most kiadott és munkában lévő mérlegek. A Város Takarékpénztáránál nagyobb a forgalom és eredmény, de mint látjuk a Részvénytakarékpénztár is megállotta helyét s hatalmas összegekkel nyugtatja meg nemcsak részényeseil, hanem a helyi köz- gazdasági érdekeket, mert bár sok a be nem folyt kamathátralék, azt vagyonnak és jövedelemnek nem írja elő, mégis 31.451 K tiszta jövedelmet bocsát a közgyűlés rendelkezése elé. Váltó tárcája apadt, de igy is 1.172.000. Bekebelezett kötvénv állománya 1.390.644 K, Szék- renyben—tehát nem elzálogosítva—értékpapírja 202 000 s folyó-száiüla követelése 243.000 K. Betét állománya 2 303000 K. s dacára, hogy 700000 K-án felül tett az év folyamán kifizetést, 70000 K-val emelkedett, pedig 452.000 K, hadiköl- csön közvetítést tett. A leírásokról sem feledkezett meg, mert erre 10. 520 K-át fordított s jótékony alapja a tett nagymérvű kifizetések még 1266 K. Kisvidékünk tehát páholyból nézi az országgyűlésen lévő vitákat s követi képviselőnk véleményét: a gyakorlatban tisztességgel és szakértelemmel kezeljük nemcsak magán, hanem közvagyont képező intézeteinket. Keresem a múltat... Szomorún, merengve keresem a múltat, A rég álmodottat, a rég megfakultat, Keresem a múltat. Hófehér, kazsmiros, lágy leányszobámat Sötét fonalakkal szőtte be a bánat Lázas dobbanása. Keresem a múltat, sehol sem találom. Halovány, áttetsző, rózsaszín világom Elvitte az élet. Keresem a múltat, a csillogó vágyat, Leomló, virágos estélyi ruhámat, A báli cipőket. Keresem a meleg, süppedő szőnyeget Finoman erezett, puha férfi kezet És egy csókos ajkat. Keresem a múltat ragyogó ég kékjét, Lázasan, remegve, mindent áldozóan, Keresem a békét . . . Neubauer Yíai'git. Anna Pavlovna . . . — Irta: »Ilonka néni.« — Türelmetlenül veri patáját két gyönyörű orosz mén a terrasz széles kőlépcsője előtt. A bakon ülő kocsis ugyancsak erős kézzel tartja őket, közben kiveszi zsebóráját és aggodalmas tekintettel figyel be az ebédlő nyitott szárnyas-ajtaján, Aggódó arcáról le lehet olvasni, hogy alig van már tiz percük a vonat indulásáig. Odabent búcsúznak |Anna Pavlovna és barátnője Mária Fedorovna búcsúzik Szergey Konstan- tinovits kapitánytól. A leány, Mária Fedorovna hamiskás mosollyal tűzi hófehér rózsáját a kapitáoy arany- zsinóros kabátjára, mig a szép barna asszony, Anna Pavlovna egy szép, simogató szomorú, de nagyon meleg asszonyos mozdulattal fordítja ki a kapitány felsőkabátját s belső felének baloldalára, éppen a szive fölé tűzi, vérvörös rózsáját — — ezalatt bársonyos tekintetű szemének kérdő pillantásával tekint a kapitány apró, szürke alattomos szemeibe . . . Abból ugyan nem olvas ki semmit. A kapitány izgatott tekintettel néz a kandalló párkányán álló, erős ketyegéssel figyelmeztető öreg órára és katonatiszthez illő elegáns mozdulattal nyúl az asszony keze után és ajkához emeli — majd odafordul Mária Fedorovnához sarkantyúját katonásan összeveri és pillanatnyi habozás után — kezet csókol — a lánynak is; ez egy pajkos mozdulattal feléje nyújtja a másik kezét — ezt is, mert megharagszik! Kívülről nézve, bájos feledhetetlen kép volt, de az Anna Pavlovna lelkének tiszta tükrén egy fájó karcolás esett . . . Pár perccel később a két orosz mén prüszkölve, horkantva állt meg a hatalmas állomás- épület előtt. Szergey Konstantinovits gyorsan ugrott be egy első osztályú fülkébe, füttyentett a vonat é3 kirobogott az állomásról. * A Petrograd környéki kis villa nagyon csöndes. Mária Fedorovna pár nappal előbb elutazott. A park tekervényes utain Anna Pavlovna egyedül sétál. Leányos, szép alakját megőrizte s amint hátra fordul, lehetetlen korát meghatározni, formás teltsége, ritmikus járása, csalódásba ejtik az embert. Szép, barna asszonyfeje büszkén emelkedik gömbölyű válla fölé, erősen figyel a petrog- radi országút felől hangzó postakürtre. Olyan kora tavaszi idő van. Valami bágyasztó balzsamos illat rezeg a levegőben ... a nap fényesen süt, de nincs melege, skót kendőjét fázósan huzza a nyaka köré, Egészséges tüdejének boldog érzésével szívja magába az üdítő, de egyben izgató páráját a földnek.
