Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1916-09-03 / 36. szám

(2) 36. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1916. Szeptember 3. A tizenkettedik órában. Kereken, amerre csak tekintünk az ország határai felé, mindenütt ellenség! Reánk támadt az egész világ kapzsisága, el akarják rabolni fejünk alól a párnát, lábunk alól a földet, szájunkból a minden­napi kenyeret. Dörögnek az ágyuk, ropognak a fegy­verek, hull az ember, mint ősszel a légy. A magyar nemzetnek százados ellenségei egyszerre rontottak reá s orvul, gálád módon rántottak kést, hogy leszúrják. Ám mi bízunk az isteni gondviselés­ben. De bízunk fiaink erejében, vitézsé­gében s abban az erős elhatározásban, hogy hazánk minden talpalattnyi földjét megvédelmezni készek az utolsó csöpp vérig. De — mondjuk az igazat — nincs mindenki ott, akinek ott kellene lennie! Legyen vége a fölmentéseknek! Ha szükség van emberre, csukják be a hi­vatalokat; egyet-kettőt hagyjanak a he­lyén, a többit — 60 éves korig — szó­lítsák be zászlók alá. Kereskedő, iparos zárja be üzletét s ragadjon fegyvert, mert most élet-halálról van szó. Nem kell meg­nyitni az iskolákat, ha a helyzet úgy kí­vánja ! Tanító és tanítványnak ott a helye a küzdők táborában. Az öregek is telje­sítsék kötelességüket. Állítsák őket ko­ruknak és erejüknek megfelelő helyre! A Haza védelmére sorakozzék min­den épkézláb ember! Nagy kincsről van most szó: a hazai rögről! Papok! elő a kereszttel, a thórával! Ne legyen több nélkülözhetetlen ! Min­denkinek ott van a helye a haza védel­mében ! Révai Károly. Külföldi esetek. Tudja Pál, mit kaszál. * * Nagy Frigyes szerette a tréfát. Kökeritz tábornok gyakran volt céltáblája tréfás ötletei­nek. Burnóteszelencét ajándékozott a tábornok­nak. A szelence elefántcsont fedelét majom dí­szítette. A tábornok hálás köszönettel fogadta a kitüntető figyelmet, de az uralkodó lakosztá­lyának elhagyása után rögtön intézkedett, hogy a majom távolittassék el a szelence fedeléről és helyébe a király arcképét illesszék. A legközelebbi udvari ebéd közben észre­vette a király, hogy a tábornok látható kedv­teléssel vette elő a burnótszelencét. Kökeritz, tetszik a szelence ? — Különösen azért, mivel Felséged arc­képe diszlik rajta. A király észrevehetőleg zavarba jött és nehány másodpercig szótlanul nézett terítékére. Végre megszólalt: Kökeritz! Nyújtsa ide azt a szelencét. Frigyes a szelence fedelén eszközölt változ­tatást látva, derült arccal mondta: — Az ötlet jó — azután a szelencét mo­solyogva adta vissza a tábornoknak, akit asztal­bontás után magához intve, a szomszéd szobába mentek. Burnótszelencéjének fedelén levő arcképem nem jó, annál sokkal jobbat adok. Arany burnótszelencét kapott a tábornok. A szelence fedelét Nagy Frigyes arcképe gyé­mántokkal díszítette. Kutyaszerep. A legkedveltebb orosz dramatikus, a moszk­vai nemzeti színház számára színművet irt, mely­nek cime „A kutyaugatás“ volt. Egész Moszkva nagy érdeklődéssel várta az uj színmű előadását. A legérdekesebb jelenetekben kellett a ku­tyának közreműködni és ugatásának a legsaját­ságosabb bonyodalmakat kellett megoldani. Hanem kutyát arra betanítani, hogy kellő pillanatban ugasson, nem sikerült; minden kísér­let eredménytelennek bizonyult. A színműíró már nem remélte, hogy műve előadható lesz és midőn az akadály elhárításán javában törte a fejét, fiatal ember jelentke­zett nála. — Kicsoda ön ? és mit kíván ? — A nemzeti színháznál szinfal-tologató vagyok és láttam, hogy mennyit kísérleteztek a kutya^ betanításával, hogy kellő pillanatban ugas­son. Én úgy tudok ugatni, hogy minden kutya tévedésbe esik. Ugatási tudományának bemutatása után mondta a színműíró: — Jól van, ezennel felfogadom. Az előadás fényesen sikerült. Száz meg száz előadás volt mindig zsúfolt színházzal. A fiatalember, a kutyaugatás hű utánzásá­val állapította meg jövőjét. Orlanszky, a hires komikus volt, aki kutya­szereppel kezdte mozgalmas pályafutását. Rövidd, e velős válasz. Wellington herceg, Napoleon hadjáratának idejében gyakran hivta magához ebédre a fő­tiszteket. Mivel a vendégek tudták, hogy a herceg ebédközben nem szeret katonai ügyeket tár­gyalni, rendszerint csupán közönséges napihirek- ről folyt a társalgás. De egy alkalommal a nehány nap előtt ki­nevezett tábornok, nem remélt előléptetésének örömében, minden áron katonai kérdések meg­vitatására kívánta terelni a társalgást. Wellington, a hozzá intézett kérdésekre lát­ható kedvetlenséggel, lehetőleg röviden válaszolt. Az újdonsült tábornok, haditudományát fi­togtatni akarván, ujjával vonalakat jelezve az abroszon, folytatta: — Ha a franciák ide jönnének, innen oda vonulnának, ott ezt, amott azt cselekednének, szabad kérdeznem, hogy Fenséged miként ren­delkeznék ?- Megverném. A tábornok elhallgatott. Mezőgazdasági gépszakiskola. A mai rendkívüli viszonyok mindinkább szükségessé teszik, hogy a mezőgazdasági mun­kálatoknál az emberi munkaerő és az állati I vonóiga megfelelő gépekkel és motorokkal he- lyettesittessék. Nagyfontosságu szerepst hivatottak betöl­teni a mezőgazdasági munkálatoknál a szárító­gépek, a gőz- és motorekék, melyek kezelése oly gépészt igényel, aki a kazán fűtésre és lokomobilgőzgép kezelésére képesítve van, ille­tőleg, a gázmotorok kezelését tökéletesen el­sajátította, továbbá a szántógépet, mind ekét kezelni, az azon előforduló kisebb hibákat ja­vítani .képes. — Érezzük, hogy ily ekegépke­zelő gépészek kiképzése sürgős feladatunkat képezi és pedig azon egyéneket kell kiképez­nünk, akik a lokomobil gőzgép kezelői és mo­torkezelői tanfolyamokat sikerrel elvégezték s megfelelő vizsgálatot tettek. A tanfolyam megrendezésére a debreceni m. kir. állami fémipari szakiskola vállal­kozott. A tanfolyam szervezésének költségei a ke­reskedelmi m. kir. miniszter tárcája terhére es­nének, a hallgatók ellátása költségei pedig rész­ben maguk által lenne fedezendő, részben pe­dig gazdasági egyesületek vagy más hasoncélu szervezetek esetleg magánbirtokosok által térít­tetnének meg. Tekintettel ama nehézségekre, melyek ily irányú tanfolyamok rendezésénél és megtartá­legidősebb esperes, a debreczeni kis templom­ban ő elnökölt. De alig kezdték meg a gyűlést, hire fu­tott, hogy ágyukkal vették körül a templomot és nyomban ezután belépett az ajtón Hanke Leó császári biztos és igy szólt: Ezt a gyűlést, 0 felsége a császár nevé­ben feloszlatom. Tisza Kálmán, aki Balogh Péter mellett ült, oda súgott valamit az öregnek. Balogh Péter erre fölemelkedett és villogó szemekkel ránézett a császári biztosra s igy felelt: én pedig ezt a gyűlést az Úristen nevé­ben megtartom. Amen. Meg is tartották. Nem is volt népszerűbb ember abban az időben Balogh Péternél, nemsokára meg is vá­lasztották superintendesnek. Szép, borotvált képű patriarcha volt. Kü­lönös, vontatott, lassú beszédmodoráért kifigu­rázták a diákok, de valamennyien szerették a jó szivü, nemesen érző öreg urat. Sok bolond adoma forog róla közszájon ma is ; nehányat elmondok róla. * Egy alkalommal az elemi iskolákat vizs­gálta Balogh Péter. A szavalásra került a sor, azt kérdi az öreg ur a tanítótól: Na tanító ur, hát tudnak ezek a szamarak szavalni ? — Igen is tudnak. — Na, te nagy fülü, ott az utolsó padban, hogy hívnak?- Kis Péternek hínak, kérem alásan.- Na, kedves öcsém, Kis Péter, szavalj tehát valamit. Kis Péter kiállott a piacra és el­kezdett hadarni, szavalni, ilyen formán: A KIS EGÉR. Egyszer a nagy szénagyüjtők Egy kis egeret fogtak, Egeret fogtak. Hogy mit csináljanak vele Azon tanakodtak, Tanakodtak. Egyik mondá: kútba vele! Másik mondá: villahegyre! A harmadik nagy bölcsen mondá, Dugjuk a nagy boglya alá, Boglya alá. Az majd aztán agyonnyomja! Úgy lesz biz az, Jó lesz biz az, A nagy boglya agyonnyomja. Agyonnyomja. * Végighallgatta ezt a szapora hadarást Ba­logh Péter s igy szólt:- Tyliű, édes fiam Kis Péter, hát ez is szavallás ? Nem igy kell ám szavallni. Hallgasd meg, hogy kell szavallni. Példának okáért igy kell szavallni: A KIS EGÉR. Eccer a nagy szénagyüjtők Egy kis eggeret fogtak, Hogy mit csináljanak velle ? Azzon tannakkodtak. Egyik monddá kuutba velle! Másik monddá: villa-hegyre! A harmadik nagy bölcsen monddá: Dugjuk a nagy boglya alá, Az majd osztán aggyonnyomja! Úgy lessz bízz az, jó lessz bizz az, A nagy boglya aggyonnyomja. így kell szavalni édes öcsém Kis Péter, nem úgy, hogy ricsitacsi-ticsitacsi. * Egyszer meg a collegiumban cenzeálta a diákokat a földrajzból. Egy gyenge tehetségű ifjúnak a tengerekről és kikötőkről kellett volna beszélni, de bizony a fiú hallgatott, mint a kecsege. Az öreg Balogh Péter segíteni akart rajta és igy szólt: na fiam, nem tudod, hogy mi az a kikkötő ? Hát majd megmagyarázom én : A kikkötő, a kikkötő, a kikkötő — de itt az öreg is megakadt — hát a kikkötő édes fiam, épen olyan, mint az én kampós botom. Azzal példázás okáért felmutatta a kam­pós botját. * Egy alkalommal, a hires debreczeni pro­fesszornak, Gelenczey Pálnak az órájára ment be a superintendens. Kiszólit a professzor egy diákot: Na, ba­rátom, mondja meg, milyen alkatrészekből áll a viz? A diák kezdi mondani, de nehezen, hogy a viz áll hydrogénből, oxigénből, aztán zavarba jön, megint elől kezdi, megint nyefeg. Dühbe jött erre Balogh Péter és igy szólt: te Gelenczey! Mi a kacskaringós mennykőnek kínozod ezeket a szegény fiukat azzal a hidro- gémmel, nitrogémmel, fotogémmel? A viz viz, a bor bor, tanuld meg, idd meg! Engem sohase kínoztak a vegytannal, mégis püspök lett be­lőlem. Punktum!

Next

/
Thumbnails
Contents