Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-06-25 / 26. szám
1 1916. Junius 25. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE Külföldi esetek. I Udvari főintendans Franciaországban. XVI. Lajos uralkodása alatt az udvartartás költségeinek elszámolásával Servais márki volt megbízva. Az udvarhoz teljesen vagyontalanul jutott márki az udvartartási számlákat annyira élelmesen kezelte, hogy nehány év alatt jelentékeny vagyonra tett szert. Az elszámolások egyes tételei föltűntek ugyan magának a királynak is, hanem környezetének idevágó megjegyzéseit nem vette figyelembe. Riza Bey a perzsiai követ, fényűzése, valamint előkelő modora miatt volt a nap hőse, de különösen az tűnt föl, hogy a Párison kívül sehol sem látható ünnepélyeken oly közömbösen viselkedett, mintha ilyesmi Perzsiában mindennapos lenne. A király meghagyta udvaroncainak, hogy olyasvalamit találjanak ki, ami bámulatra fogja ragadni a perzsát. A jelenlevők egyenként álltak elő javaslataikkal, midőn Colbert pénziigyministerre került a sor, következő szavakkal adta elő indítványát : — Ha Felséged a perzsa követnek, sohasem látott dolgot kivan mutatni, kegyeskedjék a főintendans ur számadásainak előterjesztését megparancsolni, a követ ámulni és bámulni fc^g, mert ilyesmit Perzsiában, a csodák hazájában sem láthatott. A király mosolygott, midőn azonban a jelenlevők Colbert indítványát egyhangúlag elfogadásra ajánlták, elkomolyodott. A főintendans urat, számadásainak beható megvizsgálása után, jövedelmező állásától fölmentették és a király környezetéből egyszersmin- denkorra eltávolították. Francia udvariasság. Lefebure de Fourey párisi hires mathema- tikustól, gorombasága miatt féltek a vizsgajelöltek. Az egyik vizsga alkalmával, midőn a vizsgajelölt nem tudta föladványát megoldani a tanár ur a szolgához fordulva kiáltotta: — Hozzon egy köteg szénát, a jelölt ur, feladványának megoldása előtt bizonyára étkezni kíván. A jelölt, a példátlan gorombaságra dühbe gurulva kiáltotta: — Hozzon két köteget, a tanár ur vendégem lesz. Utazás a háborús Balkánon. E cim alatt a Felvidéki Újság külön füzetet adott ki igen csinos, finom kiadásban. Dr. Nagy Géza Kassa város tiszti főorvosa ugyanis a múlt hónapban Konstantinápolyban járt s az élelmes újság meginterjúvolta városunk népszerű és előzékeny szülöttét s Utazás a Balkánon, első háborús nyomok, bolgárok, török földön, Konstantinápoly, látogatások, kirándulások, Rákóci volt sírja, szelamlik, impressziók címek alatt ki is adta a főorvos érdekes elbeszéléseit. Nagy Géza, a mi volt városi orvosunknak, Nagy Jánosnak volt a fia, akihez mi is sokan szeretettel és tisztelettel ragaszkodunk s az ő útleírásait mi már jó oldalukról ismerjük ifjú kora óta, azért nem állhatjuk meg, hogy két kis részt mi is ne hozzunk belőle, ha csak röviden is. Háborús szelamlik. A törököknél a hét forduló ünnepe nem a vasárnap, hanem a péntek. Ilyenkor van a szelamlik is, a szultán pénteki ünnepi imája, a melyet minden héten más és más templomban, illetve moséban, mecsetben mond el. A szelamlik mindig nagy ünnepélyességgel, csillogó külsőségekkel járt, a háború óta meg valósággal a háborús hangulat kiegészítő része, mert a szultán imáját a hatalmas Allah bizonyára meghallgatja, diadalra viszi a török fegyvereket. A szelamlikon május 12-én vettünk részt. Természetesen előzetes bejelentés után. A mecset körül a sziriai expedíció tagjai állottak sorfalat megelőzve a török csapatokat. Az expedíció vezetői, orvosi kara, ápoló személyzete pedig fentartott helyet foglalt el. Mi a diplomaták részére fentartott helyről néztük végig a nagy ünnepséget. A városrész rendőrfőnöke keleties, túlzó udvariassággal kalauzolt el a kijelölt helyünkre. A szalamlik ünnepsége nagy disz-menettel kezdődött. Katonák érkeztek először pontban déli 12 órakor sajátságos sípoló zenével. Majd felzugott az üdvrivalgás. „Tsók Jascha“ — éljen sokká — „Bim Jascha“ — ezer évig éljen - harsogta lelkesen a tömeg a megérkező szultán felé. A szultán magyarosan öltözött huszár testőröktől kisérve, nyitott, zöld hintóbán érkezett. Jóságos arcú, ősz hajú barátságos férfi. Látszik rajta, hogy népének gondos, szerető atyja, méltó választottja a históriai nagy időknek. Érdekes, hogy az ország legelső méltóságai kisérik a szultán kocsiját, de gyalog menve lépésben, fogva a kocsi oldalát; mi nekünk, európaiaknak kissé szokatlan, furcsa látvány is. és árnyékkal. Galambszive hangosan vert s remegve szorította a két kis leányka kezét magához. Meg-megállott, mintha elfáradt volna. Forró lehellet szállt ki száján, mely még izzóbbá tette vérpiros ajakát. Amint igy állott fehér fátyol ruhácskájában s előre nézett a kastély felé, szűzi teste is csupa fény, csupa illat és tökéletesség volt, csakis az égbenyuló vén fák vetettek sötét árnyékot reá. Egyszerre a két gyermek fölsikoltott s kiragadván magukat Edith kezéből, villámgyorsan röpültek előre atyjuk karjaiba. A gróf megérkezett. Atyai szivének szeretetével sietett a parkba, hogy viszontlássa gyermekeit. Ölébe kapta mindkettőt s hosszan, boldogan ölelte magához őket, kik mint két kis űzött galamb pihegtek csöndesen apjuk vállain. Edith azt hitte, hogy mindjárt leroskad. Az a kimondhatatlan félelem, valami titkos sejtés elvette minden erejét s ha Bolzay hirtelen le nem teszi a két leánykát s meg nem ragadja Edith karját, ájultan esik össze.- Edith kisasszony!- Gróf ur! Egyik se tudott többet mondani, csak nézték egymást hosszan, mereven; végre is a gróf tért először magához.- Kisasszony! Köszönöm önnek, hogy gyermekeimnek szerető édes anyja volt! E szóra a gyermekek ajkán is cicázni kezdett a jókedv. Körülugrálták, ölelték Edithet s szeretetök egész tárházát ontották reá. Edith végtelen boldogsággal szorította magához a két gyermeket s szeméből lassan megindultak a legelső könyek. Hetek múltak; Bolzay nem gondolt már többé az éjszaksarki útra. Mikor Juhász Lőrinc megkérdezte tőle, hogy mikor szándékozik elutazni ? Röviden azt felelte: nem tudom. Mintha kicserélték volna. Ott ült sokszor óraszámra gyermekei közt s gyönyörködött, amint Edith játszva tanította őket. A komoly, szép férfiú, valóságos rabja lett a gyermekeknek. Bolzay szép ember volt; hatalmas, széles- vállu, daliás járású, mintegy 38-40 éves korban. De ez a kor se látszott volna meg rajta, ha szőke, selymes haja nem kezd gyérülni homloka körül. Szemében még ott égett a régi ifjú láng, mozgásában, egész magatartásában az a délceg ruganyosság, mely ifjú korában sajátja volt. Megható gyöngédséggel bánt Edithtel; úgy közeledett mindig hozzá, mint egy oltárképhez s úgy tekintette, mint egyenrangú családtagot. Fejér Edith, a névtelen, sziilőtlen árvaleány hálás imádattal tekintett föl a grófra s nap-nap mellett azért imádkozott, hogy e szép, boldog álomnak soha vége ne legyen. Csak egyszer riadt meg. Egyik napon — ki tudja mi forrt a gróf szivében? — Bolzay melegebben ragadta meg kezét s hosszasan, remegve tartotta a magáéban. Edithben valami homályos sejtelem támadt; nem tudta mi az? nem tudott nevet adni érzésének. Biborfény öntötte el arcát, kivonta kezét a gróféból és sietve a gyermekszobába futott. E perctől kezdve alig mert Bolzayra nézni. A gróf maga sem volt tisztában azzal, hogy minő érzelmek támadnak lelkében Edith iránt. Azt az egyet tudta, érezte, hogy jóleső melegség járja át egész valóját, valahányszor a 26. szám. (3) Ahogy a szultán, megérkezésekor az üdvözlő sokaságot barátságosan köszöntötte, bement a mecsetbe, a tömeg menten szétszéledt, ott hagyva magára az imádkozó szultánt. Cercle nem volt, mert a szultán kissé fáradt volt, ami érthető is, mert most a háborús államügyek kettőzötten igénybeveszik munkaerejét. Konstantinápolyban bőven akad nézni való. Hogy csak röviden említsem meg, ott van a hadikikötő, amely előtt csónakunk az ázsiai oldal felé elhaladt egy ízben. A hadikikötőben három megtorpedózott hajó nyújt érdekes képet. Hajónk innen átvitt az ázsiai oldalra, ahol a hires, sok kilométerre terjedő ciprus temető ringatott mélabus hangulatba, hol nem tudja az ember, hogy a sir-e a több, vagy a ciprus? A leiken önként erőtvevő szomorú hangulat után szinte felfrissültünk az anatóliai pályaudvar restaurációjá nak habzó söre mellett. Háborús impressziók. Amit eddig elmondottam Konstantinápoly- ról, az mutatja már eléggé, hogy a háború a törökökre semmiféle káros hatással sincsen. Sőt bizodalmuk, energiájuk, tettrekészségük egyre növekszik. A lelkesedésnek akad ám praktikus élesztője is, ami a törökök diadalának egyik legeklatánsabb kifejezője. T. i. a dardanellai zsákmány. így a Janicsár-muzeumban halomszámra látható a sok-sok hadianyag, amit az angolok az általuk rendezettnek mondott visz- szavonulás alkalmával a Dardanelláknál hagytak. De nemcsak hadiszer maradt ott, hanem felbecsülhetetlen, finomabbnál-finomabb élelmiszer is. így szalonna, jam, mindenféle édesség, hu3, lisztnemü stb. Hogy mily óriási tömeg volt ez, legjobban bizonyítja az, hogy Konstantinápoly európai része még mindig ezen él. Kút el Amara az amúgy is emelkedett hangulatot csak még bizakodób bá tette és mindennap várták már az ott fogságba esett és Konstantinápályba érkező angol foglyokat a szinte nagy hadizsákmánnyal, amely szinte busás kamatozása a török vitézségnek. Csak kellemes impressziókat szerezhettünk s amikor május 23-án délután 3 órakor újra felszállottunk a Balkán-vonatra, hogy hazautazzunk, erős volt a meggyőződésünk, hogy e nép győzni fog s erős a hitünk, hogy e népnek — modern keretek között újra felderül a dicsőség - holdja. S a diadalmas hold a diadalmas pi- ros-fehér-zölddel fogja hirdetni a világbékében a modern, a nagy Magyar- és Törökország dicsőségét ! kis nevelőnővel összetalálkozik. Az pedig gyakran történt. Mert a gróf ha csak tehette, minden idejét a gyermekek közt töltötte, hogy együtt lehessen Edithtel is, kinek végtelenül finom lénye, szelíd magatartása, vonzó bája — úgy érezte - valósággal lenyűgözi őt. Néha egy különös, megfejthetlen vágy ragadta meg lelkét, hogy Edithet ölébe ragadja, szivéhez szorítsa és sírjon, zokogjon, mint egy gyermek. Érzésének nem tudott nevet adni. Nem az a szerelem volt ez, mit futó kalandok idején érzett, nem az a vágy, mit a férfi érez egy bájos leánnyal való érintkezés alkalmával, hanem egy magasabb, szűztiszta vonzalom, mi arra készti a férfiút, hogy leboruljon a nő lábaihoz s imádattal ^tekintsen reá, mint egy oltárképre. Érezte, hogy ezzel az ártatlan fiatal leánynyal való érintkezésben lelke teljesen megtisztul a régi, ifjúkori bohó érzelmek szennyétől. Edith minden szava olyan volt, mint egy ezüst fonal, mely behálózta az ő lelkét. Tépelődésében sokszor már azon volt, hogy mégis elutazik. Egy félévi, vagy még hosszabb távoliét kissé elcsen- desiti fölizgatott lelkét. De akkor megint attól tartott, hogy a távoli fény még sötétebbé teszi körülötte az éjszakát. Várt valamire. Várt valami csodára, mely egyszerre eloszlat leikéből minden kételyt, mert érezte, hogy most csak borzalmas félhomályban tapogatózik. Meg is jött nemsokára a csoda. Egy sebes villám cikázott végig s megvilágitá lelkét. A gyermekek Edihtel künn játszottak a park fái alatt. Bolzay közelükben ült s gyönyörködve nézte a három leányt, amint kacagva űz-
