Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-01-16 / 3. szám
(2) 3, szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1 &16. Január 16. Henry Ford. Mr. Fordot tiz nap óta bizalmasan ismerem, mint ahogy ismerni lehet egy embert, a kivel az ember naponként — szinte mondhatni — óránként összejön. Egy asztalnál ettem vele, egymás mellett borotválkoztunk a hajó borbélyánál stb. és mondhatom, amennyire emberismeretem megengedi, hogy Mr. Ford egy egyszerű, kedves, becsületesen gondolkozó férfiú, kinek gondolatától teljesen messze van az önhirdetés eszméje. Sőt bennem azt a meggyőződést keltette föl, hogy szinte irtózik a nyilvános szerepléstől. Mr. Ford nem igen szokott nyilvánosan szerepelni, őt bántja a vásári lárma. Ideálista, nemesen gondolkozó lény, kinek az a hite, hogy az a pénz, melyet automobil-gyára utján csinált, csak letótemény, melyet neki az emberiség javára el kell költenie. Ezt az embert jó lesz figyelemmel követni, mert még nagy dolgokat várhatunk tőle. Tulajdonképen csak most van karriérjének kezdetén és a köztudat csak most kezd feléje fordulni. Az angol feltartóztatás. Hétfőn délután, december 13-án egy angol hajót láttunk, amely kényszeritett bennünket a megállásra. Egy hadnagy és 3 altiszt jött a fedélzetre, állítólag abból a célból, hogy hajónkat az angol szigeteket körülvevő bánya mezőkön keresztül vezesse. A tiszt pirosképű, tipikus buta angol pofa, amelyről lerí a tudatlanság. Mikor ezt az embert megláttam és eszembe jutott a német tiszteknek bámulatos intelligenciája, csak akkor láttam be és éreztem át, hogy miért vészit olyan csúfosan e háborúban az angol. Hiába, a népnek, a katonaságnak és tengerészeinek az intelligenciája az, amely ilyen kérdésekben a döntő. Az útlevél-vizsgálat nagyon egyszerű volt. Mikor a kikötőbe beérkeztünk, a kikötő-főnök a hajóra jött és az egyik ebédlőben sorba állított bennünket. Mikor reám került a sor, útlevelemet átadtam neki, aki csak megnézte és nevemet bemutatta helyettesének, aki azután megjegyezte a hivatalos hajó-listán. Egy szót sem kérdezett tőlem és a végén udvariasan bemondotta : köszönöm. Most itt vagyunk a kirk- walli kikötőben, gépírjuk cikkeinket és várunk majd, mikor érkezik meg az engedély a továbbutazásra, amely engedély Londonból jön meg az admiralitástól. A kikötő rendkívül szép, hasonlít a new- yorkihoz, amennyiben szintén félkör alakú és a partról szelíden emelkedő zöld és barna táblás ültetvények mosolyognak tiz nap óta földhöz nem szokott szemeinkre. Fényképeket nem szabad felvenni, azonban titokban mindenki szorgalmasan fotografálja a kikötőt A kikötői hangulat rendkívül várakozásteljes, mert érezzük, hogy a skandináv országokban rendkívül szívélyességgel fognak bennünket fogadni és sok amerikai, ki még sohasem volt Európában, habár megemlítendő, hogy bámulatosan sokan voltak már az utasok közül Európában — hiába, az amerikai világbarangoló — igen kiváncsi a reánk váró fogadtatásokra. A légkör itt rendkívül barátságos és meleg. Nincsen formalitás, hidegség. Mikor a hajóra jöttem, nekem azt mondották, hogy este, az ebédnél, valószínűleg estélyi ruhában kell lenni, de ez nálunk egyáltalában nem felel meg a valóságnak. Sőt, az újságírók legtöbbnyire, mind puha gallért viselnek, ami bizonyos egyéniséget és könnyűséget kölcsönöz az egésznek. Talán érdemes lesz azt is felemlítenem — hiszen ez az egész újságcikk olyan kalandozásféle — mintegy beszámoló leírás az itteni dolgokról, hogy a hajón az újságírók csoportja igen érdekes »mock trial«-eket, (tréfa-tárgyalásokat) szoktak tartani. Például egyik alkalommal Mr. Mo. Cluret azzal vádolták, hogy az ifjúság erkölcsét rontja, egy másik alkalommal pedig dr. Akednek az ellen kellett védekezni, hogy ő nem német kém, mig a jószivü dr. Jones azért került per alá, hogy ő nem militarista szellemű. Ha megemlítem, hogy Mo Clure igen népszerű a fiatalok között, hogy dr. Aked angol származású és hogy dr. Jones igen hires békeszeretetéről, meglátjuk a tréfát. A bírók a New-York Worlad, Collier’s Weekly és a Brooklyn Eagle tudósítói voltak, a vádlói tisztet Judge Lindsey, a védőit pedig a New-York Times riportere töltötték be Az esküdtszéki elnöki tisztet Governor Hanna, north dakotai kormányzó töltötte be. Governor Hanna igen népszerű, kedves ember és engem eddig háromszor vert meg sakk-játékban, habár az első játékot tulajdonképen nekem kellett volna megnyernem, ameny- nyiben visszaadtam neki a királynét, amit a játék elején sikerült tőle elvennem. Érdemes lesz megemlíteni, hogy New- Yorkban egy zsidó vallásu »messenger boi« csempészte magát a hajóra, aki másnap fölfedeztette magát, ebből nagy erkölcsi és anyagi tőkét kovácsolván magának a résztvevő utasok között. Jelenleg a Ford társaság alkalmazza a gyorsírói irodában. Dec. 18. Háiom napig voltunk a kirkwalli kikötőben, mig végre megjött az engedély a továbbutazásra. Most a norvég partok mellett megyünk el és az ablakból kinézve, látjuk a hó- borította, napsütötte szolid norvég földet, a vikingek romantikus birodalmát Holnap Krisztiánjában leszünk, a norvégek fővárosában, A | drótnélküli hivatal igen el van foglalva, mert I mindent drótnélküli utján intéznek el. Páter Bonifác. (l©7rS.) — Irta: Révai Károly. — A divényi várnak márvány csarnokában Duhaj nóta mellett mulatós világ van; Arany bilikomból isznak a vendégek, Győzedelmét ülik Balassa Imrének. Sándor Gáspár uram haddal esett rája, De a vállalatban felkopott az álla; Alig mentheté meg ő is öreg testit Meg sem állt futtában harmadnapon estig. Pedig hát nagy munkát bíztak ő kelmére: Rozgonyi Piroskát kellett, hogy kikérje, Kit Balassa Imre cudar zsivány módra Úgy rabolt el, mintha aranymarha volna. Hiszen szent igaz, hogy Rozgonyi Piroska Vitézlö apjának volt az aranyossá; Rozgonyi kapitány kincse, szemefénye, Hetedhét vármegye csodás büszkesége. . . . Nagy tor van Divényben: a hegedűk búgnak Kurjantásuk hallszik borozó fiuknak; Közbe-közbe éles asszonysikoj járja, Mindenkinek megvan az ő maga párja. A levegő forró, hevíti bor gőze, Ember legyen talpán, aki azt meggyőzze! De a kik ott vannak, jól megtudnak állni; Mind Balassa Imre gyilkos cimborái. A hegedű húrja százszor is lepattan, Röpköd a vonónak a szőre kopottan, Fája megvonaglik, megereszti húrját, Alig győzi már a «hogy vót»-ot, meg «ujrát.» Csak Bonifác Pátert emészti a bánat, Áhitatos lelkén keserűség támad. Mig a várudvarban zúg a trágár ének, Ö a bűnösökért mondja a miséket. Majd pedig haraggal oda ront a körbe S mintha öklét csapna egy fényes tükörbe, S hull az üveg szilánk, repedez a márvány — Öblös, öreg hanggal tulharsog a lármán : «Hallod-e Balassa, mit beszélnek rólad? Hogy a te népeid szüzeket rabolnak!» — Galambdúcot tartok tetején a várnak, Tehetek-e róla, ha beléje szállnak! — «Azt beszélik, várad gyilkos vércsefészek S rablók élnek benne, nem pedig vitézek!» — Beszéljen a világ, mitsem adok rája, A divényi várnak én vagyok királya! — «Királya? Mondd inkább rablókapitánya! Keresztvízbe mártott pogányok-pogánya! Csak imént is újra beszennyezted kardod : Rozgonyi Piroskát lakat alatt tartod!» «De van bosszúálló nagy Isten az égben! S hogy fejedre sújtson, mindennap azt kérem. Azért, ha még Istent ismersz a magosban: Vesd ki a szivedből, ami benne rossz van » Nagy dolgoknak nézünk elébe, mert bizonyos, hogy soha hajó magasztosabb célból nem indult útnak és mindnyájan érezzük, kik e hajónak szerencsés utasai vagyunk a helyzet történelmi jelentőségét és fontosságát. Gazdálkodás. — Rovatvezető: Várady József. — Többtermeléa legyen jelszavunk a háborús évek e gazdaságilag legsulyosabbikában. Ez legyen vezérgondolata, célja mindenkinek, aki előtt a haza fogalma szent. A mi mindennapi táplálékunk megszerzése legyen legfőbb gondunk, minden erőt, még a legcsekélyebbnek látszót is, a többtermelés szolgálatába kell állítanunk. Fölösleges ma már reámutatni azokra a mizériákra, melyek a közélelmezés terén oly súlyosan érintettek mindnyájunkat, vonjuk le tehát a múlt tapasztalataiból a tanulságot s vegyük fel a küzdelmet minden téren. Földjeink egy része igaerő és munkáskéz nélkül maradt, az őszi gabona vetése emiatt s részben a mostoha időjárás miatt nem történhetett meg, a tavasziak vetéséhez pedig még kedvező idő mellett is nem sok a reményünk, mert az előbbi gátló okok fokozottabb mértékben fognak fenállani. — Nem fogadhatjuk el azon felfogás helyességét, mely szerint városunk és közvetlen környéke a mezőgazdasági termelés terén alig jöhet számításba az alföld mellett, mely bőven ellátja az országot gabonával. Sajnos, kenyér- magíermésünk messze mögötte fog maradni a normálisnak, ezért kell már most megszabnunk a tavaszi munkák irányát és rendjét. Városunk speciális gazdasági helyzetét nézve, hol a birtokok inkább kézi, mint fogatos erőt kívánnak, szinte kínálkozik a hadi foglyok rendszeres munkába állítása. Egyes vármegyékben a foglyok alkalmazását már a múlt évben láttuk és általában mindenütt beváltak, panasz alig esett rájuk. Jelenben a fogolymunkát rendeletek szabályozzák és bizonyos gyakorlat fejlődött ki e téren, nem uj dologgal állunk tehát szemben. A birtokosok, kisgazdák, iparosok és kereskedők, kiknek munkásra van szükségük, megállapitnák az állandóan vagy csupán bizonyos munkákra alkalmazni kívánt erők számát s ehezképest a haGazdasági irányú cikkeknek e rovatban készséggel adunk helyet. Hahotára gerjed Balassa e szóra S igy felel neki a prédikációra: «No Páter, hogy lássad, mily jó útra térek, Rozgonyi Piroskát ide vezessétek !» «Hé cselédeim ! mindent tépjetek le róla! Úgy jöjjön elébem, mintha angyal volna. Verejték gyöngyei mámoritó láznak Hadd lepjék homlokát Páter Bonifácnak !» S szaladnak a szolgák gyorsan a toronyba. Száz kéz nyúl meléhez, hogy letépje róla. Mégis, hogy a népnél gát essék a vágyban Hosszú, selymes fürtje betakarja lágyan 1 Tódul a cselédség, átgázol egymáson, Öklökkel vág utat, hogy valamit lásson; Kurjongat a nóta; a hegedű jajgat, Ez a temetése a szép liliomnak. S nyílik is az ajtó ! lhol jön az angyal, Hozzák a pribékek átkos diadallal ; Szemérmetlen arczok kacsingatva intnek, Rátapad a lányra száz vágyó tekintet. Páter Bonifácnak arca tűzben lángol, Lesiklik a szeme a reszkető lányról. Majd meg észbe kapván isteni erőtül, Mint a sivatagnak királya, — elbődül: «Verjen meg az Isten, átkozott Balassa! Ezt a gyalázatot véred kell lemossa! Ne maradjon nyoma a divényi várnak, Szégyen foltot hozni késő unokáknak!»
