Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-06-11 / 24. szám
Nagybánya, 1916« Junius II. — 24. szám. XLII. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Túlira JO> 33 INT X7'^.SiA..'0.3Sr^2P>. Előfizetési árak: Égési évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. ■ = Egyes síim 20 fillér. ===== Felelés szerkesztő és laptulajdonos RÉVÉSZ JÁNOS FSnuinkatárs és h. szerkesztő RÉVAI KÁROLY uebrer 4aí i alfitt — ., 18. Pünköst ünnepén. — Irta: Csiky Lajos, a Ferencz József-rend lovagja. — Az idők teljessége, haladván minden Isten tanácsa végzésének rendje szerint, mind újra és újra, évről-évre bekövetkezik reánk. Az idők eme teljességéről Isten kegyelmi országának története szerint beszélünk mi keresztyének. Ez ország magalapitása végett Jézus leszállóit a földre, tanított, szenvedett, meghalt, feltámadott, felszállt az egekbe s feltámadása után ötven, menybemenetele után pedig tiz nappal elküldé tanítványaihoz Istennek Szentleikét, hogy ezzel érkezzék le a földi gyarló emberekhez Istennek Szentlelke, az előre megígért, a várva-várt, az áldott Szentlélek. Az első pünköst ünnepén történt ez s most e nagy emlékezetű napot ünnepli a keresztyén világ. A husvétot és a pünköstöt megünnepelte az ószövetség népe is, csakhogy egészen más jelentéssel és értelemben, mint ahogy a keresztyén világ ünnepeli azokat. A husvétot ugyanis, mint nagy vallásos és nemzeti ünnepet, annak emlékezetére ülték meg, hogy az Ur Egyiptomban megkímélte öldöklő angyala látogatásától az izraeliták házait, kik ajtófeleiket a húsvéti bárány vérével kenték be, mig az egyiptomiak elsőszülötteit mind elpusztította; valamint ennek folytán megülték Egyiptomból való kiszabadulásuk emlékezetére is. De mig husvét ünnepének másodnapján kezdték ők el az aratást, mig a pünköstön, ők is ötven nappal husvét után, mint a bevégzett aratás utáni nagy hálaünnepet ülték meg, amikor az aratás első zsengéjét kellett az Urnák áldozatul bemutatniok. Nem szólva itt a keresztyének hus- vétjáról, csak ama nagy nap, az első pün- kösti ünnepnap gondoláiéról elmélkedjünk, mikör az apostolokra Jeruzsálemben kettős tüzes nyelvek alakjában szállott alá Istennek Szentlelke s ők szent bátorsággal fölvevék a harcot bűn, gonoszság, bálványimádás, tudatlanság ellen s megalapítván az első keresztyén gyülekezetei, megindították a világ átalakításának nagy munkáját. De a két testameníom pünköst ünnepei között, habár más és más az értelmök és jelentőségük: megvan mégis a benső értelmi, lelki közösség- A keresztyén ember is, éppen mint az izraelita a maga testi kenyerét, benső örömmel tartozik fogadni Istennek vele eddig közlött kegyelmi ajándékait s nem szabad neki megelégednie azzal, hogy pusztán külsőleg ünnepelje a pünköstöt, hanem, mert immár megjelent számára a maga erősítő erejével, szivében benső pünköstöt kell tapasztalnia, átélnie s e pünköstöt napról-napra meg kell lelke mélyében ünnepelnie. De vájjon ilyen szellemben, ilyen lélekkel ünnepeljük-é, immár második évben is pünköstnek ünnepét? Virágos kikeletkor, piros s/,inü rózsák fakadásának idejére esik nálunk évről- évre . ez ünnep, amelyet piros pünköst ünnepének szeretünk nevezni. Virágaink megfogyatkoztak az idén kertjeinkben, mert kertjeink is meglehetősen megfogyatkoztak, de a pii'os jelző sokszorozott mértékben ráillik ez évi pünköst ünnepünkre. Piros vér ömlik számos ország csatamezőin és ahonnan elvonult is sok helyről a háború dühöngő vihara, a mezőknek füve ott kihullott piros vér nyomán fakadt. Vér és vér sokfelé, embereknek piros vére kiált fel az égfelé s a népek milliói sziv- repesve várják: mikor, óh mikor jő el már a halál aratásának a vége, mikor érkezik el hozzánk, amaz igazi, ama várva-várt, amaz áldva-áldott pünköst, amikor újra leszáll az égből a békességnek ama Szentlelke, aki után nemcsak a tizenkét tanítványnak, hanem a nép millióinak ajakán is buzgó imádság epedezik ? Meddig kell még fenn a levegőben zakatolniok a halált is osztogató szárnyas repülőknek? Meddig zengenek reszkető hangokon a halálmezőknek ágyúi? Meddig kell még mély tengerek hideg ölére alá- szállaniok az emberi akarat szolgálatára rendelt drága nagy hajóknak, a vizek óriásainak? Fiaink, testvéreink, szeretteink mikor jöhetnek már haza, a háború aratása bevégződésének nagy pünköst ünnepét ünnepelni? Jövel Szentlélek Úristen! - igyzeng A „King—Stephen.“ — Irta : Kornál István. — Halászhajó a „King-Stephen“, A kis „István—király“. A zord északi tengeren Úszik, halászik szüntelen, Úszik, suhanva száll. Vitorla rajta megfeszül, Szelektől kél, dagad. Amerre szem határa dűl, Csak ő hasítja, egyedül A kék hullámokat. Nem száll színesre füstgomoly, Ragyog a viz, a lég. A tengeren magány honol, A tenger és ég összefoly. — Most minden csupa kék. Bolyong a bárka egymagán, Bolyong a „King—Stephen“, Miként Noéval hajdanán, Az ősvilágnak alkonyán, A messze vizeken. . . Egyszerre óriás hajó, — Vagy mesebeli lény — Fenn az egekben látható . . . Nem volt még hozzá fogható Sehol a föld színén. Vízözön előtti ősmadár, Egy csodaszörny lehet . . . Elsápad tőle a határ, A mint fellegként égbe jár A messze part felett. Alászáll gyorsan és zuhan, De fejjel lefelé . . . A sok hullám reá rohan, Szilaj, vad az első roham : Felét már elnyelé. Egész testében megremeg A sárkány — ivadék. Mint tüzokádó szörnyeteg, Tüzet hány, füsttel egyveleg: A háta lánggal ég. — Honnan jöttök, ti vakmerők, Ti szerencsétlenek ? — Német hazánk adott erőt: De az angol fegyver lelőtt . . . Kérünk, segitsetek! Hajónk a büszke Zeppelin, „Tízenkilences L.“ Túljárt a felhők sergein. S az angol partok szélén, És mostan itt vesz el. Közülünk is sok elveszett, Még harmincán vagyunk. . . — Jó! mi megmentünk bennetek, Dobjátok el f egy verteket, — Máskép nem bizhatunk. Mi itt állunk fegyvertelen És kilencen csupán . . . Leölhettek nagy hirtelen, S kicsiny hajónkul a tengeren Zsákmánytok azután. — Ilyen galádok nem leszünk, Eszünkben sem forog! . . . Mi megtartjuk ígéretünk: Zálog a mi becsületünk, Tudjátok, angolok! — Meghalt a német becsület: Németnek nem hiszünk! Kezeitekre kötelet, S csupán egyenkint: igy lehet, Csak igy megmentenünk. — De ti nem vagytok katonák, Hallj átok angolok! . . . Nem ejthettek foglyul se hát . . Inkább választjuk a halált, De nem leszünk rabok! ... A Zeppelin ott elterül, - Hörgő Leviathán . . . A viz alul, a tűz felül . . . Lassan mindjobban elmerül, Végsőt sóhajt talán. Csolnakjukban a katonák Már vízben állanak . . . Fejőkre hull a szikra, láng, Lábuk körül a viz falánk, — S várnak dacolva csak.
