Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1916-05-21 / 21. szám

Nagybánya, 1916.

XLII. évfolyam.

Május 21. — 21. szám.

TÁRSADALMI HETILAP.

A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

aeustiik: ivrix^iDzexsr -vasarmap

Fr

ijiebrei

_j?tő és laptulajdonos

!z jAnos

/FSmunkatárs és h. szerkesztő

RÉVAI KÁROLY

Szerkesztóaég éa kiadóhivatal : Eelsőbányai-utca SO. szÁm alatt. = TELEFON SZÁM NAGYBÁNYA IS: »

H"IWár OwüC»« _

Május 23-ig lehet hadíAo. gyezni. Jobb későn, mint soha. Aki éppen ezen a három napon jut véletlenül készpénzhez, vagy, aki még nem határozott, az siessen a döntéssel, addig, amig nem késő.

Naptáregyesités.

Junius hó 24-én, Keresztelő szent János napján három görög katholikus egyházmegye a Julián naptár időszámításáról áttér a Gergely naptár időszámítására. A három egyházmegye három hazafias püspöke: Miklóssy István, Novák István és Pap Antal, a Nyíregyházán megtartott értekezleten kimondta, hogy a görög szer- tartásu katholikusok magyar testvéreikhez csatlakozva egy magasabb kulturközösségbe lépnek.

Nehogy azt higyje valaki, hogy e határozat csak külsőségben fogja éreztetni hatását! Benső eszmei tartalma óriási változásokat idéz elő a népek életében. íme példa a bolgárok elszakadása az orthodok- sziától. A templom, az iskola, a család, a környezet belenevelik az uj nemzedéket a magyar nemzethez való tartozandóság magasztos érzésébe s boldogulását nem várja mástól, csak a hazai rögtől, a magyar testvértől, kivel együtt, egy napon,

órában konditja meg harangjának ün- e hivó szózatát. Két millió görög katho- egyesül velünk külsőleg is a haza- ' szeretetben, kiket eddig a naptár választott el tőlünk minden cél nélkül.

De a mikor igazi lelki örömmel üdvözöljük a három hazafias főpapot, kik ürítették magukat a régi hagyományokon s a híveik lelkében meggyökeresedett or- thodokszián, — kérdőleg tekintünk a többi négy görög katholikus egyházmegyére s anélkül hogy rekrimináczióval élnénk kérdezzük: hol maradtok, ti többi hazafias görög katholikusok ? Mikor lesz nektek is egy keresztelő szent János napotok, mely az egyesítés nagy áldását meghozza ? Mert eltekintve az eszmei közösségtől, a gyakorlatiasság szempontjából is elodázhatatlan- nak látszik az összes magyarországi görög- vallásuak naptáregyesitése.

Nem visszatetsző-e, hogy a mikor a többi keresztédy vallj -felekezetek egyöntetűen ünnepet ülnek, akkor a görögök közönséges munkát végeznek? Vagy, ami még gyakoribb, igen sok vidéken a görögök mindkét ünnepet megtartják s ezáltal nagy munkaveszteséget s anyagi kárt szenvednek.

Nagy idők jöttek! A világháború lezajlása után uj célokra kell törnie az emberiségnek. Ezek a nagy célok, nagy reformokkal érhetők el s különösen Magyarországon jelentős minden ilyen reform, mert nemzeti vonatkozásokkal van egybekapcsolva.

Mi hisszük, hogy hazafias görög szertartásu főpapjaink mindegyike át van hatva ennek a reformnak fontosságától s nemsokára követni fogják felvidéki társaikat, kik valóban mesteri kézzel oldották meg a nem könnyű feladatot s híveiket oda vezették a magyar nemzet oldala mellé, az elszakíthatatlan egységes kulturközösségbe 1

Révai uj kötete.

Révai Károly, a mi kedves hangú, mélységes érzelmű költünk ismét megszólal egy kötetben. A verseket már nemcsak nyomda alá rendezte, de nyomják is azokat, úgy, hogy pttn- köstre okvetlenül megjelenik a könyvpiacon.

Révainak eddigi műveit ismeri a közönség, akik netalán elfeledték volna, azoknak emlékezetükbe hozzuk itt az egész sorozatot:

1. Aranyos Erzsiké. Versek 1904. Déva. 2. Gosbuc György költeményei. Románból. 1905. Budapest. 3. Rákóczi. Elbeszélő költemény 1906. Nagybánya. 4. Delelő. Versek 1907. Kolozsvár. 5. Román költők 1910. Nagybánya. 6. Selmeczi Burséfiuálok 1912. Nagybánya. 7. Prológ a Lend- vay-szinház megnyitására. Mind értékes, maradandó becsű mű, mely szerzőnek gazdag lelki világát tárja elénk.

Mostani kötetének cime »Alkonyat« Erzsiké leányának ajánlja. A több, mint száz költeményt tartalmazó uj kötetet ezzel a kis jeligével vezeti be:

Kis forrás voltam, mely a rétre Kiönti gyöngyös csöppjeit S egy-két madárka szomját oltván — A barázdák közt eltűnik.

Látszik ebből is, hogy bizonyos lemondó, az élettel leszámoló hang vonul végig az egészen, de azért vannak vig, jókedvű dalai is.

Erzsikéről, természetesen, megint sokat

Zichy Géza gróf.

— Irta: Révai Károly, —

Félszázados művészi és költői működésének jubileumát ünnepli e héten az ország, annak a nagy embernek, ki csupa szív és szeretet s ki

— eltekintve attól, hogy történelmi név viselője,

— a nagyok közt is egyike a legnagyobbaknak.

Odafönt, az ország fővárosában pazar fénynyel, lelkesedéssel veszik körű! Gróf Zichy Gázát; örömtüzeket gyújtanak neki s fejedelmi udvarok hizeigő elismerése, kitüntetése özönével száll koszorús fejére.

Az ünnepeltetés melegsége sem fog semmi kívánni valót fennhagyni, s ö a hírnév és dicsőség magasán jól eső érzéssel tekint vissza 50 éves pályafutására, melynek minden lépését izzó magyar fajszeretet s hazafiság vezérelte.

De a mikor az ország nagyjai és művészei, irodalmi körök hódolnak a káprázatos magasságra tört sasnak s fejedelmek nyújtják neki az elismerés koszorúját: legyen szabad a szerény, vidéki öreg poétának is egyszerű mezei virágokból font koszorúval közeledni hozzá s meghajtani zászlóját előtte.

Jogot szereztem magamnak ahoz, hogy az üdvözlők sorába álljak 1 Az ő nagy szivének sze- retetéből, elméjének lángoló féüyéből reám is esett egy sugár.

Hálás szívvel, soha megnem szűnő hódolattal gondolok mindeoha reá, ki — mikor szerény rodalmi működésem 40 éves évfordulóját barátaim érdemen felül méltatták, — első volt üdvözlő táviratával. De azonkívül is hálásan gondolok arra a meleg fogadtatásra, amikor otthonában őt fölkeresni szerencsém volt s főúri asztalánál közvetlenül tanultam megismerni a Rá- kóczi-trilogia nagy mesterét, az ideális költőt a legnemesebb szivü embert.

Gyönge volna az én szavam ahhoz, hogy Zichy Gézát méltassam s egyéniségét — mely telve van dísszel, fénnyel, a mi lapunk olvasó közönségének bemutassam. Megírták és megírják azt hozzá méltó nagy emberek s oda helyezik őt arra a piedestálra, a mely jogosan megilleti. Itt csak röviden életrajzi adatait sorolom fel.

A Zemplénmegyei Sztárán, a Sztáray grófok ősi kastélyában született 1849-ben. július hó 23 án. Hős apja honvédezredes volt a szabadság- harcban s anyja — Sztáray grófnő — halálos aggodalmak közt hozta őt a világra, mert naponta érkeztek riasztó hírek a hős ezredes elfogatási, megsebesülése, vagy haláláról. Zichy Géza maga igy írja le emlékirataiban születése történetét :

«Mikor nyolc napos csecsemő voltam, a véres színjáték már befejezéséhez közelgett; orosz csapatok előőrsei érkeztek Sztárába . . . «Jön a muszka ... Jön a muszka!» kiáltozták a halálra rémüit kastélybeli cselédek. Anyám ékszereit, pénzét értékes tárgyait sietve ágyához hozatta és takarója alá rejtette.

Egymásra halmozva feküdt ott mindenféle holmi, többek között talán húsz darab óra, legtöbbje ütőszerkezettel; jó anyámnak egész gyűjteménye volt ilyen Srákból. Mikor anyám mindent gondosan elrejtett a takaró alatt, karjába vett engem s buzgón imádkozott a Mindenhatóhoz oltalomért, mialatt határtalan aggodalommal szorított keblére.

Azt mondják, valóságos kis csodaszörny voltam: lapos, alacsony homlokkal s pisze orral. Anyám többször emlegette, miszerint a plébános keresztelőm után szelíd szavakkal intette, hogy nyugodjék bele Isten rendelésébe, viselje keresztényi türelemmel éktelen mivoltamat s szolgáljon vigaszul testi fejlettségem.

Szegény anyám imáját sarkantyupengés szakította meg; nehéz léptek dübörgése hallatszott, nemsokára felpattant az ajtó s egy óriás termetű lándzsás kozák lépett a hálószobába. Ezen látványra anyám az ijedségtől félhoitan a haldoklók imádságát kezdte rebegni s még szorosabban ölelt. Ugyiátszik felfogtam a helyzet komolyságát, mert — mint mondják — nem sírtam.

A kozák lándzsáját a szoba szögletébe állítva, vigyorogva közeledett felénk, érdeklődéssel nézte gyönyörű anyámat és csodaszörny gyermekét. Kiváltképen a majomképü gyermek nyerhette meg tetszését, mert anyám legnagyobb rémületére — széles kezét utánam nyújtotta.

E percben a kozákra nézve valami teljesen váratlan és érthetetlen dolog történt; déli tizenkét óra lévén, a takaró alatt megszólaltak az ütöórák szépen egymásután : pom, pim, pim, pam, pam, pam, pam, hangzott mindenféle hangnemben s a kozák meglepetve hátrált. Ekkor megcsendült a templom tornyában is a déli harang-