Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-05-14 / 20. szám
Nagybánya, 1916. Május 14. — 20. szám. XLII. évfolyam.-'-**■** v. 916 V U» TÁRSADALMI HETILAP. n , •''* 1-;« *>■„. •< •• ^ ' • ’ A « v £ +jT A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVAT'.,k. Kir. Ügyészség 3^CI3STIDE52Sr s r ElSüzatási Arak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos JRÉVÉSZ JÁNOS Főmunkatárs és h. s Révai kJ TiniWtum-ímmWmü miminiT B ankóért bankót cserél, aki ■ hadikölcsönt jegyez a bankóra ráadásul kamatot is kap. i iff* rögtön nyer 100 koronán 3 korona 30 fillért, 6 százalékos kamatot húz és még a jó ■■■■ hazafiak sorába is lép. ■■■■ Vizszabályozás. A háború elfoglalja teljesen gondolatainkat. Érthető, ha ma minden a nagy világmérkőzés érdekei szerint igazodik. Lessük a jó híreket s itlhonn is igyekezünk megtenni azt, amit megkövetel a győzelem érdeke. Most pl. a hadikölcsön kell hogy legyen a helyzet ura. Hallgasson kiki a lelkiismeretére, hallgasson az okos vezető emberekre s amit csak befektethet, adja azt oda kölcsön mind a hazának. Kamatait busásan élvezni fogja, legyen nyugodt 1 Én azonban nem erről akarok most szólani, sőt inkább arról, hogy a világháború nagy érdekei mellett sem szabad megfeledkeznünk egyes halaszthatatlan és mellőzhetetlen helyi tennivalókról, nem szabad hanyagolnunk azt, ami egyébként is életkérdés a mi szükebb kis hazánkban. Ilyen nálunk a Zazar megrendszabá- lyozása. A decemberi árvíz alkalmával, a mi kőpalakunk is rosszul viselte magát. A kereszthegyi oldalon a Mélysoron elvitte egyik polgártársunk házának a felét és sok partot, nekiment a polgári iskola alatt a balpartnak s ott bizony a régi favédőmű már végelgyengülésben szenved. Kikezdte a kereszthegyi hid déli lábát, ahol azóta is szünetel a szekér közlekedés. A vágóhidnál, a sertéspiac táján elvitt egy jókora partot, sőt egészen a Virág utca végéig rongált mindenütt. Némely szegény polgártársunk kertjéből 3 méter széles földet is elszakított. A Kai. bánya nagyobbszabásu pallóját egészen elvittte. Ezeken túl vagyunk, most már hiába siratjuk. A jövőre nézve azonban védekeznünk kell s meg kell csinálnia a városnak még a nyár folyamán sok mindent, hogy télire sokkal nagyobb károktól megvédje magát és a lakosságot. A kereszlhegyi hidat pl. okvetlenül most kell rendbe hozni a nyári évadban, különben elúszik az egész, a telet ki nem állja A hídnak partvédelmét is újonnan meg kell csinálni. A vizmentén egyes helyeken sarkantyúkat kell létesíteni, az egész vonalon, hogy ne csináljon károkat tovább a Zazar a lakosságnak. Ezt nem lehet egyesekre bízni. Ez nem a háztulajdonosok kötelessége. Hiszen azért vannak községek, azért van községi élet, közös teherviselés, közben műimet stb. hogy jót alkossunk, és a rosz- tól megvédjük magunkat. Többfelé szükség volna partvédelemre, amint azt egyik mérnök barátunk helyesen hangsúlyozta előttünk. Jól tudjuk, hogy ezeket a kötelességeket a város is érzi, mi csak azért emeltünk itt szót, hogy az idő el ne fusson, hogy ne halogassuk el őszre vagy télre a vizszabályozás megvalósítását, hanem végezze el a város most a nyári időszakban, ami egyedül alkalmas ilyen teendőkre, végezze el pedig annyival inkább, mert a késedelemben már is veszedelem rejlik. Üzlet és hazafiság. Ez a világháború sok régi felfogást halomra döntött, de amellett sok olyan kiváló ellentétet is egy gyékényre terelt, amelyeknek szolid összeegyeztetésében sohasem hittünk volna, pedig megértük. Imhol az üzlet és a hazafiság ez a két ellenlábas a háború szülte hadikölcsön forgalmában nemcsak hogy a legszebben megférnek, de a legáldásosabban ki is egészítik egymást. A negyedik hadikölcsön most nyilvánosságra került tervezetéből világos, hogy aki a maga jegyzésével részt vesz abban a műveletben, az a ma elképzelhető, de egyúttal meg is valósithaló legjobb üzletet csinálja. Viszont azonban bizonyos az is, hogy amit a jól felfogott üzleti érdek követel : jövedelmézőségénél fogva a hadikölGondolatban. — Irta: Dura Máté. — Gondolatban bejárom az Egész világot, Összegyűjtők minden évben Minden virágot: Széthintem a harcban elhunyt Magyar hősök sirhalmára, Föláldozott életükért Ez legyen a méltó hála. Száz sirhalom százezer sir Uton-utfélen Nyiltan mondja; mindig győztünk Az ellenségen. De győzelmünk sok nagyra tört Magyar vitéz vérén termett, Hősisége őrzi, óvta, Hogy nem pusztult el a nemzet. Hazánk körül nincs oly ország, Nincsen olyan tér, Hol patakként ne folyt volna Tiszta magyar vér. Magyar védett germánt, trákot, Birodalmat, társországot, Nemzetek közt, vitézek közt, Legtöbb halált magyar látott. Megszánom én azokat is, Akik eltűntek, Szeretettel fogadom, ha Visszakerülnek; Fogságukban összetörtek, Itthon nyernek uj erőt, észt, Dolgoznak a hon javára, Megszerzik a megbecsülést. Könyeimet bízom könnyű Lágy fellegekre, Ott ontsák le, hol egy-egy sir El van feledve, Termeszszenek százszorszépet, Tulipánt, kék nefelejtset, Hadd hirdessék e virágok : Magyar szivek nem felednek. Csataévek, diadalmak Fordulójára Rózsaerdőt kötünk, küldünk Hősök sírjára; Évezredek múltával is Megújítjuk nagy hálánkat: Áldassatok hívek, szentek, Megvédtétek szép hazánkat! A hűség jutalma. — Irta: Révai Károly — Végtelen csönd a mezőn Megdermedt némaság. Még az illatos szellő is csak lábujhegyen jár. Fönt a csillagos végtelenségen szemöket hu- nyorgatják a csillagok milliói. A pusztáD mesehallgató mélységes nyugalom. A távoli ég alján villanás villanásra, de az is oly csöndes, haDgtalan, mintha csak egy szép asszony kacsintása volna. Az ég peremén most vonul föl az éj királynője ezüst szálakkal átszőtt ruhájában, körülötte egy egész csillagudvar; még egy-két perc és átveszi a hold csöndes, méla birodalmát. A mint a királynő teljes pompájában föl - vonul: a sötétség révedezve bujdosik előle. Nem moccan a földön egy virág, egy fűszál sem; nem zizeg egy bogár, nem susog egy éji lepke. Úgy tűnik fel minden, mintha a csillagboltozatos világ vissza fojtotta volua lélekzetét, még a keble pihegésse se hallszik. A nyár tikkadt lomhassággal üli meg a végtelenséget. A természet csodás teljességében minden virág és fűszál ajkán az álom viszfénye ragyog Ezüstszínű mámor mindenen, s a csönd kimondhatatlan édes megbüvölő érzése. Az alföldi éjszakák mámoritó gyönyörűsége. Az Ér mellett, a rozoga kis szárnyékban mélységes álom ölében ringatózik a földesgazda. Ráfeküdt a szivére. Körülötte bátortalanul lézengő árnyak : a holdsugár menekültjei, melyek lappangó kétely szárnyait bontogatják fölötte. Illatos fű az ő derékalja. Agyát nem a hitvesi gond puhította lágyan, maga kaszálta al- konyattájban s elhintette a kis szárnyék alá. S amint feljött az első csillag, ráheveredett nagy sóhajtozással. Egy gondolat súlyos terhével évődött a lelke. Irtó szenvedélyek háborogtak szivében; ködös fátyol árnyékolódott szemére. Az égen szaporodtak a csillagok, a férfiú szemét mind több és több pillangója a szendernek lepte meg; utoljára is hánykolódó lelke beleszédült az
