Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-05-07 / 19. szám
Nagybánya, 1916. Május 7. — 19. évfolyam. Szerkesztőségi és kiadóhivatal : Felsőbányai-utoa 30. szám alatt. —- =»=-— TELEFON S7.ÁÍI NAGYBÁNYA IS: =—= v ' 's szerkesztő és laptulajdonos FtÉvmsz .jA-jsros Előfizetési árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedé' : Egyes szám 20 fillér. — Mennyi hadikölcaönt jegyzett ön? A szegények már ahelyezték filléreiket a haza oltárért*. A katonák halálba, rettenetes szenvedésekbe rohantak önért is, hogy drága életét, vagyonát megmentsék. Dobja el, vesse meg a rút önzést s tegyen merészet, nagyot az élet-halál harc végső győzelemre juttatására. Félre a kényelemmel, mely még a zsebébe is restel nyúlni; félre a zsugori lopva-rejte- gető kuporgatással. Ki a világ elé! Az a hazafi, aki vagyoni helyzetéhez képest mennél többet jegyez. Hát ön mennyit jegyzett? Befejeztük a tavaszi munkát. Éppen holnap érjük el azt a napot, ameddig Nagybányán a tavaszi vetést be kell fejezni. A mi népünk legfőbb tápláléka a tengeri, ezt kellett körüibelől eddig az időpontig befejezni. Amennyire ismerjük a határt és a vidéket, ez meg is történt. Úgy értesülünk, hogy Szatmármegyének ebben a keleti szögében alig maradt műveletlen föld. Ha van is ugar vagy parlag, az más évben is volt, tehát számításba nem jön. A legények eleje elment, az apák, a fiák messze idegenben szántanak a halálekével, csak az asszonyok, öregek, gyermekek maradtak ilthonn s ha mégis sikerült nemcsak a szántóföldeknek, de a gyümölcsösöknek, a szőlőnek a megmunkálása is, ez nagy elismerést és dicséretet érdemel. Az alapvető tavaszi munkákból kevés van hátra, talán egy tizedrésze sem az egésznek, végezzük azt is azzal az odaadással, szorgalommal, kitartással és a békébe vetett reménységgel, melylyel február óta legyűrtünk minden munkát. Nagybányán a gazdasági bizottságnak nem kellett kényszer-igát kirendelni, nem kellett kényszer-napszámosokat csendőrökkel kivezényelni — hiszen talán az utóbbira az egész országban sehol sem volt szükség — itt erkölcsi kötelességből megtette mindenki a magáét. A gyümölcsösökben egy a bajunk: sok, nagyon sok a hernyó, rosszabb a sáskánál, korán jött be a tavasz, talán nem is volt elég muakaerő, azért lepett meg ez a veszedelem, de meglehet ezzel is küzdeni, csakhogy itt már igazán szükség volna az iskolás gyermekekre és pedig nemcsak szerdán, szorrbaton délután (akkor is csak ha szép idő van), hanem minden napon, mert ez a termést veszélyezteti, sőt az erdőt a lapos részeken már teljesen le is ette. Hernyó-szedés, fészek-égetés, permetezés még mindig sokat segithet, persze dolgozni kell az egész család kicsinyének, nagyjának. Ha legyűrtük a mezőgazdasági munkának nagy, terhes részét, küzdjünk meg sikeresen a hernyóval is, az erős akarat előbb vagy utóbb, de diadalt arat. Gyüjtsünk hulladékot. A honvédelmi minisztérium hadsegélyző hivatala a napokban széleskörű mozgalmat indított hulladékok gyűjtése iránt. Ez iránt kibocsátott fölhívásában hangsúlyozza, hogy a háború hosszú tartama és a nyersanyagok behozatala körül az ellenséges hatalmak okozta nehézségek szükségessé teszik, hogy az ország határain belül teremtsük elő azokat az anyagokat, melyekből a katonák részére szükségelt cikkek előállithatók. Ez vezette a hadvezetőséget, amikor azzal a megkereséssel fordult a nagyközönséghez, hogy a gyapjú-, gyapot-, vászon-, len-, pokróc-, nemez-, gummi-, kaucsuk-, stb. hulladékok gyűjtéséről gondoskodjunk. Ezek az anyagok magukban véve teljesen értéktelenek, az ipar mai előrehaladottsága mellett azonban könnyen dolgozhatók fel jó meleg posztóvá, kátránypapirossá, cigarettapapirossá stb. Mikor ezt az akciót, mely Ausztriában már ia nagyszerű eredményeket mutat fel a hadsegélyző hivatal megújítja, elsősorban az áldozat- készségükről ismert magyar közönség lelkességére számított s bizonyára nem fog csalódni. A m, kir. kereskedelemügyi miniszter rendelkezése alapján az összegyűjtött hulladékok a magyarországi vasutakon fuvardijmentesen továbbittatnak; csomagolásra szükséges zsákokat és fuvarleveleket kérelemre szívesen küld ingyenesen a hadsegélyző és a C3. és kir. hadügyminiszter ur utasította a katonai hatóságokat, hogy szükség esetén lehetőség szerint ezt az akciót legénység és szekerek utalása által támogassák úgy, hogy amennyiben erre szükség lesz, a megA gorlicei diadal évfordulóján. — Irta: Neubauer Kenuin. — Mintha nem is rövid két esztendő, hanem egy emberélet választana el attól az időtől, amikor még boldog öntudatlanságban örültünk az életnek. Azok a gondok, amelyek akkor foglalkoztattak, eltörpülnek a mostani nagy megpróbáltatások idején. Szinte visszasóhajtjuk azokat most, mikor a megtörténések oly óriási arányokat öltöttek, hogy még részleteikben is áttekinteni lehetetlenség. Lelkünk sokszor téved vissza a múltba, amikor a gazda nyugodt, egyenletes léptekkel haladva a felszántott rögököD, széles mozdulattal szórta az aranyos buzaszemet a fekete földbe és munkája gyümölcsét csak a természet szeszélyes kegyétől, esőtől, fagytól kellett féltenie. Mikor a legkisebb falu is hangos volt a munka zajától, a kovács pörölye, a terhes kocsik kerekeinek nyikorgó ritmusa, a kisgazda cséplője az emberi szorgalomnak, a boldogulásnak nagy dicsérő himnuszát zengték. Mikor a tudós gondolatai alakot nyertek és boldogítani, nemesíteni, igazságot keresni és hirdetni megindultak rokon lelkek keresésére. A művész gazdagította az életet avval, amit lelke látott. Észre sem vettük a tornyosuló felhőket a látóhatáron, vagy ha igen — bizó lélekkel gondoltuk : majd elvonulnak megint! — S aztán kitört a vihar, melynél rémesebbet, pusztitóbbat a világ még nem látott. Mintha az emberi legször- nyübb indulatok mind alakot nyertek volna, mintha a pokol képzeletbeli szörnyetegei mind felszabadultak volna! — Istenem, háború van, segíts! — Diadalmas seregeink azonban mint a szélvész az ellenség nyomában járnak mindenütt és csakhamar ellenséges földön dong paripájuk gyors lába. De az orosz kolosszus is megmozdul megszámlálhatatlan hadával. És megindul a rémes ellenség, maga előtt hajtva előbb győzedelmes seregeinket. Beláthatatlan néphullámai végighömpölyögnek Bukovinán, Galícián és már nyaldossák Kárpát szent bérceit. A hágók, a szorosok már nem elég magasak, nem elég szülcek arra, hogy feltartóztassák a szörnyű áradatot. Máramarossziget, Bártfa megszállva, Homoana ég, Kassa, Munkács veszélyben! 30, 40, 70, 80 község az ellenség kezében! Rettenetes, rettenetes! És délről fenyeget a másik és nyugatról a harmadik, negyedik, ötödik ellenség — és Ázsia legkeletibb szigetországa is megindul ellenünk. Hát mit vétettünk a szorgalmas, művészeket ezerszámra ontó Japánnak, hogy ő is ellenségeink sorába állott ? Miért büntetsz, miért sújtasz, igazságos Isten ? Van-e menekülés az egyre jobban összeszűkülő gyűrűből ? Van-e hatalom, amely visszaszoríthatná a diadalmas ellenséget, ahonnan jött, békét bontani? Van! — Ott emelkedik a Kárpátok gránitfala és hatalmas, jéggel borított lejtőin lobog a hazaszeretet szent tüze. Vissza neki, aki szabad- ságtipró lábbal a haza szent földjét meri taposni! A föld egyszerű fia hőssé lesz, az iskolák padjai megürülnek, gyermek-hősök rohannak elébe az ádáz ellenségnek, diadallal szemükben, acélos ököllel osztva a százszoros halált. A szoba levegője nem ernyesztette el a tisztviselő, a tudós, a tanító, a pap szervezetét. A Kárpátok védöszel- leme segít, a haza géniusza megmozdul! Lupkov, Zboró, Uzsok, Vereczke, Toronya, Kőrösmező, Radoa 1 — Mindenütt szemben találja magát a sárgászöld özön a kemény sziveknek hazaszeretetnél egyebet nem ismerő ércfaiával, És a négyszeres, hatszoros túlerő nem elég arra, bogy kitapossa a lelkesedés, az önfeláldozó hősiesség szent tüzét. Alig merünk a felénk szivárgó híreknek hitelt adni. A mieink győznek, a Kárpátok nem eresztik be az ellenséget. A szorongó félelemmel vetett őszi mag nyugodtan sarjadozik a hó alatt, mi fogjuk learatni. Napról-napra erősebb a hitünk, meggyőződésünk, hogy nekünk sütnek kenyeret az alföld gazdag kincséből. Kitavaszodik ! Mező, rét, erdő menyasszonyi díszbe öltözik; a föld, melyet annyi ifjú hős szive öntözött, mely számtalan magyar anya könnyét itta fel, mégis milliónyi virágtól ékes. Tavasz borult ismét a világra. A mezei munka megindul: — nem egészen úgy, mint régen, mert hiszen a legerősebb vállak puskát emelnek — de ugyanazon eredménnyel, mert dolgozik asszony, gyermek, aggastyán és meggyőzik a munkát. Gazdag aratást igér a föld, a drága anyaföld. De a veszedelem újra megindul. Prsemysl elesett! Mintha fagyos kéz egyet facsart volna a szivünkön. Hiába volt hát minden ? Minden áldozat ? A csüggedés azonban csak pillanatnyi. Aratás előtt akarják elönteni végeláthatatlan búzaföldjeinket, hogy az éhség réme szorítson térdre Főmunkatárs és h. szerkesztő IIÍOVJLI KÁFtOLY
