Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-04-09 / 15. szám
Nagybánya, 1916. Április 9. — 15. szám. XLII. évfolyam. Felelős szerkesztő é« laptulajdonos hévész jános Főmunkatárs és h. szerkesztő HÉV AI K.ÁJROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal : ■1 ... Felaőb&nyai-utca SO. szám alatt. «= = TBLSFON SZÁM NAGYBÁNYA iS: ™= El6ü.r‘ ie„. arak . Egész évre 8 K. Félévre 4 ív.^Negyedévre 2 K. ■ / Egyta szám 20 fillér. .... ,^ ASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ’tráujEnsn^s. jvxxisjxdexst TÁRSADALMI HETILAP. A női fényűzés ellen. Teljes életemben nagy tisztelője voltam a női nemnek és leszek halálom órájáig! S most mégis kénytelen vagyok a nők ellen irni, de csak azok ellen, kik e szomorú, háborús világban, arcátlan szövet- gyárosok és még arcátlanabb divatszabók őrült ruhaszabási terveit elfogadták és tü- zön-vizen át követik. Szeretném a szivemben — véremben összegyűlt epét mindazokra a hölgyekre szórni, kik még most is a divatnak hódolnak ős őrült pazarlást visznek véghez, mialatt mások vérök hullásával védik a hazai rögöt és sokszor, igen sokszor éhséget, szomjúságot szenvednek. Nagyon sok komoly hang emelkedett már a mai divat gyalázatos túlkapásai ellen. De úgy látszik falra borsó volt. Most tehát már elérkezett a 12-ik óra, amikor «megálljt» kell hogy kiáltson minden tisztességes ember a kétes értékű hölgyek őrült pazarlásának s ha másképen nem megy a gátemelés, durva kézzel kell letépni róluk a divatruhák selymét, bársonyát, csipkéit és mint egyik fővárosi lap javasolja, ollóual kell fölállani az utca szögletekre és a 6 méter bő szoknyákat alaposan meg kell szűkíteni. De még a cipőket is e sorsra kell juttatni I Ma már a horribilis bőrdrágaság miatt fatalpu, vászoncipőkre, szorul az ember. Ám a fényűző hölgyek magas szárú cipőket viselnek a legfinomabb bőrből. Hogy ez az észnélküli pazarlás és szégyenteljes fényűzés már a magasabb körökben is szemet sí rt, fényesen bizonyítja az a mozgalom^ mely a fővárosban megindult. ötven főrangú ntí, élón Pallavicini Györgyné grófnéval ér Tormay Cecillel avégbői állott össze, hegy valahogyan gátat vessenek a jobbmódu örök világában lábrakapott nagy fényűzésnek. Ez ellen a fényűzés ellen, mely a háborús idők száz- ezerféle baja, gyötrelme és szenvedése mellett anyira kirívó, már nagyon sokat Írtak és beszéltek. Az ötven főrangú magyar nő most egyenesen a cselekvés terére lép. Ligát alkot a fölösleges és bántó női fényűzés ellen. A napokban már nyilvános felhívást ad ki az ötvenes bizottság és fölszólítja a jobbmódu osztályok asszonyait és leányait, hogy ruházk odásukban legyenek mérsékeltek és tűnte-1* ■’zarlással ne sértsék azoknak érzelmeit, akik a háború minden borzalmait átszenvedik. A bizottság gondoskodni kíván arról, hogy egy központ alakuljon, mely a francia és amerikai divattól független uj női divatot fog teremteni. Az uj divat egyik jelentős része az lesz, hogy mellőzi a selymet, bársonyt, csipkét és mindazt az anyagot, melyet az ellenséges külföldről kell beszállítani. A felhívás arra is felfogja szólítani a nőket, hogy csatlakozzanak a női fényűzés ellen alakítandó ligához és aláírással kötelezzék magukat a megállapítandó feltételek megtartására. A liga tagjai látható jelvényt fognak viselni. Úgy értesülünk, hogy a magyar főrangú nők már tömegesen beléptek a ligába. Nagyon kívánatos, hogy e mozgalom ne legyen afféle szalmaláng, mely hamarosan ellobban és azután csak az emléke marad meg. Csodálkozik az ember, hogy van itt- honn, kényelemben élő emberilény, aki ma a divatra gondol és annak hódol 1 Azt kell hinnünk hogy az a sok-sok pénz, amibe ezidőszerint némely hölgy ruházata kerül, nem rendes utón jutott az illetők birtokába! Ki kell mondanunk hogy azok, akik a divat rabjai, nem érdemelik meg, hogy védelemben részesüljenek, hanem igenis azt érdemlik, hogy a közönség itélőszéke elé állíttassanak. Mikor Kossuth Lajost temették, Budapesten alakult a lelkes ifijuságból egy társaság, melynek minden tagja elállta a színházak és mulató helyek bejáratait és e szókkal: »Uraságod vagy asszonyságod ugylátszik, hogy idegen, mert nem tudja hogy ma nem illik mulatni,» — senkit be nem engedett a mulató helyekre a gyász miatt. Most is azt kellene tenni! Utón—útfélén meg kellene szólítani a sokszor kétes szerzeményű pénzekből divatozó hölgyeket mondván: »Asszonyaim, vagy kisasszonyaim ugylátszik, hogy nem tudják, hogy* apáink fivéreink, gyermekeink a lövészárokban nélkülöznek, szenvednek, véreznek érettünk, mert különben nem viselnének 6 méteres Van még egy óhajtásom . . . — Eminescu. — Van még egy óhajtásom Ott hunyjam le szemem A zsongó tenger partján, Egy csöndes esteien. Erdő legyen közelben, Hol utol ér a vég’; A tenger tükörében Nézze magát az ég. Nagy fény és pompa nem kell, Koporsó is minek ? Csak vessenek egy ágyat A hulló levelek. Ne sírjon senki értem, Ha jön a kikelet; Őszkor susogjanak csak A hervadt levelek. Amikor a források Csobogva omlanak S a fák tetőin játsznak A fényes sugarak : Törjön keresztül búgva A hűvös esti szél És hulljon a fejemre A hársról a levél. A pillanattól kezdve, Mikor csöndes leszek : Benépesíti lelkem A szent emlékezet. A hajnalpir, mely főikéi Az árnyékok nyomán, Lesz újra hű barátom És mosolyog reám. S amig a tenger hangja Élesen nyöszörög: Csak én leszek magamban Egy csöndes, puszta rög . . . Románból: Révai Káioly. Egy katona harctéri leveleiből. Egy nagybányai urinő rendelkezésünkre bocsátotta férje levelei«, ki a háború kezdete óta a harctéren van. A színes, nagy megfigyelő tehetségről tanúskodó levelekből közöljük azokat a részeket, amelyek nem vonatkoznak családi dolgokra: 1916. november 6. »Még mindig tovább utazunk lapályos, mocsaras területeken. Az orosz lakások üresek, csak egy két zsidót lehet látni, akik nem menekültek eh E hó 2 án voltunk Wladimir Woüinskiben ás 5 én Köveiben. Az ellenség még messzire van. Most látni csak, milyen munkát végeztek a mi- | cink ! Az utón minduntalan erős földvárak vannak, miket az oroszok építettek, Ha nem látná az ember azt a sok kerasztet, azt hinné, hogy összeomlott tárnák ezrei között jár. Pusztulás, égés jelzi mindenütt az oroszok visszavonulásait. Hiába, hogy saját népükről van szó, mégis mindent felégetnek és elpusztítanak, csakhogy mi semmit se’ találjunk. Egy jó van, hogy ahol állunk, lehet szerezni a lovaknak szénát, zabot és árpát. Ha tudnának pihenni szegény állatok, ugv nagyon jól néznének ki. Az én lovam, Rácsboy folyton nős ki az ajtón a kupéból és eszik annyit, mint másik kettő. : Ha bemegyek hozzá, a fejével folyton hozzám ! simul és nyerit. Most már nem irhatok sokat, mert indulunk.» Oroszország, 1915 december 16. »Kedves leveleidet köszönettel megkaptam, ' A közelgő szent karácsonyi ünnepeket kívánom, i hogy szeretett gyermekeinkkel egyetemben egész - | ségben, megelégedésben töltsed el, bízva a jó j Istenben, ki mindnyájunk oltalmazőja. Gondolat- I ban én is ott leszek veletek és szeretőiemmel i ölellek át mindnyájatokat. Már második karácsony, mit fegyverben j kell eköitenem és még sem vagyok elkeseredve í és ebből merítsél te is erőt a további nehéz küzdelmekhez. Nehéz idők legnehezebb óráit érjük és éljük át, beletörődve a megváltozhatatlan heiy- I zetbe, bízva és remélve, hogy nem mindnyájunk- ! nak sirja lesz Oroszország mocsara.
