Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-11-28 / 48. szám
Nagybánya, 1915. November 28. 48. szám. XLI. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVT 3VrEG'J'jBI^:B3SI'XlK: XVIIJNÍIDEX-T V A.SJ ^ Z L Ö N Y E Kl&ílxotéiti árai.' ; Egész evro 8 K. Félévre i K. Negyedévre 2 K. :: ----Egyes szét» 20 fillér. Fe lelős szerkesztő és laptuiajdonos jlwcs. Siüric€)tízh$sói* a kis.d0hivn.iRl : r*‘Klsóbár/yH*-ntoéí 20. seám - TXLGFÖS SZÁM NAGY HÁNYA JS: Mezítlábas gyerekek. Tegnap egy kis fiú bejött hozzám mezitláb kéregetni. Didergett a nagy hóban s olyan bánatosan, szerényen húzódott meg az ajtófélfa mellett, mint aki az élethez való minden kedvét elveszítette már. Öt testvére van otthonn, akik, mint mondá, éheznek s ők is rongyoskodnak. A tél hirtelen meglepett mindnyájunkat, sok félbemaradt munkát betakart az egyenlőség fehér leplével. Meglepett abban a tekintetben is, hogy a téli szegény-ügyre nem gondoltunk még, pedig a szeretet nagy prófétája megjósolta annak idején, hogy szegények mindig lesznek veletek. A gyermekek legnagyobb, legsúlyosabb életkérdése ma: a lábbeli. Nagyon sok kis iskolás és suhanc áll közel ahoz, hogy mezitláb járjon, mint az az én kére- getóm s az a baj, hogy ma a cipó egy vagyonba kerül. 30—40 korona az ára a valamire való lábbelinek, a 10 — 15 koronásokkal nem érünk semmit, azzal a kérdés nincr megoldva. Ha csak 2—3 száz gyermeket kell cipővel ellátni, az ma 6 — 8 ezer korona. Hol vegyünk ennyi pénzt ? A mi társadalmunk gyenge ehez, különösen most, amikor a katonákért is fokozottabb mértékben kell áldoznunk s ók az elsők. De a jövő nemzedéket sem szabad hagynunk pusztulni, azért érezzük, hogy valamit tennünk kell. Bármily áldozatba kerüljön is, álljunk össze és igyekezzünk a szegény gyermekeket lábbelivel ellátni, védjük meg őket nagy Élményeim a világháborúból. Egy tűzmester na.-plójá.'ból. — Irla: Salamon Mór. — Elöljáró beszád. Mióta a most is dúló világháború kitört, nagyon természetes, hogy minden érdeklődés körötte forog s minden más esemény eltörpül előtte. Mohón olvassuk nap-nap mellett a soha meg nem unható háborús tárcákat és epizódokat. Mchó kíváncsisággal hallgatjuk a nap nap után hazaérkező szabadságolt, vagy sebesült vitézeink élményeinek elbeszélését. Mohó érdeklődéssel hallgatjuk hiszen minden elbeszélés nemzetünket, testvéreinket dicsőid. Mindenből csak azt látjuk, hogy nemzetünk méltó nagy őseihez s nemcsak békében, de e történelmi nagy napokon is, magyarokhoz illően álljak meg katonáink helyüket Nagyságok és vitézségük fényes bizonyítéka, hogy majdnem egész Európával kellett, és kell szembenátlva küzdeni s nemcsak, hogy »él magyar s áll Buda még«, de úgy látszik a nagy Széchenyi ama jövendölése, hogy »Magyarország nem volt, hanem lesz« az is most fog teljesülni. Vitézeink pár érdekesebb élményét akarom leírni Hogy valóban így volt-e, ue kutassuk, hisz nem célom históriát írni, elég, hogyha igaznak látszanak is érdekesebb elbeszéléseim. betegségektől és a n/omoruság által való megtizedeléstől. Véleményünk szerint a helyi hadse- gélyző bizottság hatásköréhez tartozik ez is, mint a háborús idők okozta minden nyomorúság enyhítése, indítson fokozottabb mértékű mozgalmat s vállalja ezt a hon- mentő munkát is a többi mellett. Közönségünk pedig ne fáradjon el a jótevésben, nem baj, ha szegények is leszünk a nagy győzelemig, csak mentsük meg a szabad hazát és nemzetet! Karácson a harctéren. Közeledik a második Karácson, amöly fiainkat a családi otthontól messze, a rideg iövész- árokban találja. Ünnepelhetünk-e mi itthonn lévők Karácsort anélkül, hogy gondolatunk, szeretetünk és ajándékunk feléjük, hozzájuk ne szállana? És hadd tudják meg mentül előbb, hogy nekünk csak úgy tehet az idén ünnepünk Isten Fiának a születése estéje, ha reájuk nézve is ünneppé tudjuk avatni szeretetünk adományával. Mert attól, ha az ő szivük a mienkkel sze- reletbea összedohban, attól, ha lelkes, önfeláldozó hősiességük tüze a karácsoni örömtüzekkel versenyt lobog; attól, ha elevenen érzik honvédő nagy munkájuk erkölcsi erejét és acélos karjuk, acélos szivük, acélos elszántságuk félelemmel borítja el ellenségeinket : attól rebben föl az ő rettenetes lövészárkaikból a fehér galamb, szájában az oiajággal, meghozván a világnak az óhajtott, az áldott békét. A különböző harctereken küzdő katonaságot a nemzet megelégedéseként karácsoni ajándékokkal óhajtjuk ellátni. A honvédelmi ministcrium Hadsegélyező Hivatala és a Vörös-Kereszt Szeretetadomány- osztálya együttesen intézik az idén a Szeretet müvét, mert a tavalyi tapasztalás azt mutatta, hogy ily tömeges feladatot csak egységesen kon- cipiált lorv szerint lehet sikeresen megoldani. Hiszen nemcsak a magunk magyar gyermekeiről van szó. Nagy karácsoni testvériség lesz ez: a magyar, az osztrák, a német, a bolgár s a török, akik együttesen dolgoznak e világtragédia nagy fináléján a Balkánon, mind bele vannak foglalva ebbe a magyar nemzeti Karácson ünnepbe. Ismét a magyar közönséghez fordulunk tehát kérelmünkkel, amely mindenkor leghívebb pártfogónknak bizonyult, amikor jótékonysági törekvéseink megvalósi’ásáról van szó. Adományok közvetlenül is kü!dhetök a had- segéiyző hivatalhoz Budapestre, valamint a helyi hadsegéiyző utján is továbbíthatók A hazafias áldozatokért előre is köszönetét mondanak: Budapest, 1915. november havában. A Hadsegélyző Hivatal vezetője: Kirchner, altábornagy. A Vörös-Kereszt Szeretetadomány osztályának vezetője: Veres főmegbizott. Külföldi esetek. Az orosz kereszt. 1805 év december hó közepén, dermesztő hidegben négyezer katona gyalogolt a Wienből Linzbe vezető országúton. Francia katonaság az austerlitzi csatában elfogott oroszokat. Franciaországba vezette. Én legalább érdekkel hallgattam, örömmel adom tovább s kérem fogadják Önök is, kedves olvasók szívesen Bevezetés féle. Azt mondják minden kisfiú katonatiszt akar lenni s minden kurta szoknyás leánykának a primadonoság képezi álmai netovábbját, aztán felnőve teljesen megfordul a dolog, a tiszt urak rajongnak a primadonákért, ezeknek szive viszont meg a tiszt urakért dobog a leghevesebben. Hét nálam ez határozottan nem igy volt. Én ugyan sose rajongtam a katonáskodásért, de még csak a tiszti rang után sem. Ellenkezően. Rettegtem tőle. Más gyerek, ha csínyt követ el, elég a mumust vagy kéményseprőt említeni, hogy menten abbahagyja. Ilyen mumus volt számomra a katonáskodás. Szóvá! rettegtem tőle, ennél is jobban, pedig már csak lótól féltem. Ellenben hat éves koromban — hallottam egy primadonnát a színpadon énekelni s etíői fogva, már egyenesen a primadonnák képezték ábrándjaim koronáját. És mit ad Isten?! Primadonnával soha még nem is beszéltem, de katonának mindjárt első korosztályban tauglichnak találtak. Tehát katona lettem ! Hozzá még lovastüzér Hogy mi volt nekem ez, nem bírom kellően leírni, de nincs is szándékomban. Hisz ma, a világháború közepette, ugyan kit is érdekelne egy katona bőke időben töltött három kis szolgálati éve! Elég annyi, hogy eltelt. Igaz, leírtam számtalan negyed és félkört a levegőbe, lovam hátától a fövényig s egyúttal nem egyszer mutattam be — a homokot pirosra fsslve — festői rátermettségemel, oh azért csak eltelt a három évecske. Eltelt, azaz hogy csaknem eltelt. Már három csillag, ha nem is ragyogott, de fehérlett galléromon, már az én évfolyambe- liek szabadságos kis könyve volt felül s ebédek után a kaszárnyában tánclépésben ugrálva mi danoltuk, hogy Már csak rövid két hónap Mig felvirad a szép nap, Hogy kikapom kis könyvem S nem lesz több gallop, vippen. Senki oszt nem parancsol Sem őrmester, sem rektor. Szóval már szépen ki volt tervezve, versben és prózában a szabadulás napja. De hát »ember tervez, Isten végez « És a jó Isten elvégezte, hogy szabadulásunk napja ne következzék még el, kitört a világháború. Megjött a napip3rancs a készülődésre, melyre egész hat napot kaptunk. Hogy ez mibőt áll, minden katona tudja s igy nem szükséges most részletezni, hiszen ma már csaknem mindenki katona. A készülődés lázas munkájával telt az idő. Engem kőiben az a bánat ért. hogy lovam, kit már nagyon megszerettem, kurschmidünk sze~ 1
