Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1915-11-07 / 45. szám

Nagybánya, 1915. November 7. — 45. szám. XLI. évfolyam. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE IVlEQ-J'ELETsriI^: IvXIIsnDIBIST 'V.A.SAlRJSr.A.IP Előfizetési árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. ========== Egyes szám 20 fillér. ===== Felelős szerkesztő és laptulajdonos: RÉVÉSZ j-^uisros. Szerkesztőség s kiadóhivatal : ___Fels5banyai-utca 20. szám alatt. -............... ■■ ■■■•■■■ TELEFON SZÁM NAGYBÁNYA 18: - . A harms'1'*1: hadi kölcsön. A hadi kölcsönre tekintélyes összeget jegyeztek ugyan már az országban, de hogy nálunk, Nagybányán mi történt e tekintet­ben, arról édes keveset tudunk. Pedig jó volna, ha nyilvánosság elé kerülne a helyi névsor is, hiszen nálunk is akadnak sokan, akik nevök közlésével jó példát mutathatná­nak másoknak. November 17-ig lehet jegyezni, tartsuk hazafias kötelességünknek, hogy mi is ott szerepeljünk azok között, akik a hadsere­gért szívesen áldoznak mindent. Támogattuk akkor is, amikor súlyos nyomás alatt állott az ország, támogassuk most is, amikor győztesen haladnak hadaink minden irányban. Életküzdelme dicsőséges harcát a nem­zet vérrel és pénzzel vívja. A hadsorokban küzdők hősiességgét a hadsorok mögötti élet munkája támogatja. Az ellőbbiek vérrel fizetnek, az utóbiak a munka vérét, a pénzt hullatják s nem hullatják oly bőven, hogy amazt megfizessék. A küzdelem hősi mezején levett kalap­pal nézi egész világ a magyart. Dicsősége ragyog s e ragyogás tükrében jövője képét láthatja meg a nemzet. A békés polgári munkának, minde­nek eltartójának versenyeznie kell a hősies­séggel, hogy méltó testvére maradhasson s hogy magának is kikövetelhesse a levett kalapot. így tanulhatjuk ezt nagy szövetsége­sünktől, akinek vér és vagyonáldozatban való tüneményes hatalmát barát és ellen­ség egyként csodálja. Kövessük őt. Fegyverben álló fiaink, testvéreink ellátást igényelnek, vérök hullásáért, dicső­ségük családi szerzeményéeért borzalom volna, ha ebben szükölködésbe vetnők őket. Az államnak a harcz folytatásához, végső befejezéséhez pénzre van szüksége s nem veheti máshonnan azt, mint a családi pénztárból, a nemzetéből. Két kézzel kell odaadnunk mindent, hiszen közös midnyájunkért folyik a harcz közköltségre megyen és amit áldozunk, annak nemcsak szelvénykamatai térülnek meg, hanem unokák nemzedékeinek jólé­tében, nyugalmában kamatozik az. Az állam csak kér tőlünk, melyért kamatozó kötvényt ad cserébe. Jobb adó­sunk nem lehet az államnál, akiért az egész nemzet áll jót. Oda kell tehát neki adnunk, mikor ismét jelentkezik érte, amint kétszer már jellel;x ett s amint kétszer már kapott, mindig fölösen egy-egy milli- árdot. Ez a milliárd a mi súlyúnk, a mi értékünk, ez a mi jóravalóságunk mértéke. Harmadszor kell most megbizonyita- nunk, hogy komoly ez az érték. Nemcsak kétszer: háromszor is fel tudjuk emelni azt a sulyózót. Itta harmadik hadikölcsön. Nagyjában ugyanazok a feltételei, mint az alső ket­tőnek s a közelebbi napokban zárul az aláírás, Adott az Isten termést, adott a kor- márfy s a kormányt kormányzó szükség árakat: a pénzre váltott istenáldás ám te­gye most már kötelességét s hozzon békítő áldozatot. Tegye meg áldozatát Nagybánya is, ennek lakossága. Legyünk következetesek az első két jegyzéshez s akkor az ország a mi szegény vidékünkkel is meg lesz elégedve. Miveljük földjeinket. A föidmivelési miniszter egyik hosszabb rendeletét közölte a helybeli gazdasági egyesü­lettel, kérve, hogy a közigazgatás szerveinek az egyesület, hazafias készséggel, támogatására legyen. A rendeletben a miniszter kijelenti azt, hogy hovatovább mindinkább kétségtelenebbé válik, hogy lulajdonképeu két hadjáratot folyta­tunk ; egyiket a csatamezön, a másikat gazdasági téren. Ott a megingatott erkölcsi világrend helyre­állításáért küzdünk, itt pedig a kiéheztető poli­tika ellen harcolunk, amelylyel minket ellensé­geink agyonsujtani kívánnak. A hadjárat küzdelmeiből ép úgy, mint a gazdasági élet-halál harcból a mezőgazdaság és azok, akik magukat a mezőgazdasághoz számít­ják, mindezideig becsülettel kivették a maguk részét. S midőn ma a magyar földmivelő nép önfeláldozó hősiességét az egész világ elismeri, nem kisebb elismeréssel emlegetik azokat a megbecsülhetetlen szolgálatokat is, amelyeket a háború első esztendejében a magyar mezőgazda­ság oly kiválóan teljesíteti 1 Ennek tudatában azonban lehetetlen azon iót ségtelen tény felismerése elől kitérni, hogy bár eddig mezőgazdzsági hadjáratunk sikert sikerre lalmozott, soha nagyobb feladat előtt nem állt Átkelés a folyón utazás északra. — Tárcza levelek. — Lázasan folynak az előkészületek. Nem hagynak semmit figyelmen kívül, igazi német alapossággal cselekeszuek. Rengeteg vas pontont (csónakot) halmoztak ősze, utakat csinálnak, dupla síneket fektetnek, ágyukat czipelnek nyakra-főre, fedezékeket csinálnak. Tegnap gépfegyverekkel is jöttek, mind német fiuk. Jó képű mosolygós gyerekek, olyan ellentétben áll fiatal frissességük a cudar, októberi esős idővel, a nedvesség a cson­tokig hatol. Sajnálom szegényeket, késő este, sötétben, zuhogó esőben jöttek, lovakkal, keresték a kaszár­nyát. Vigan lármáztak, mintha nem is lett volna tőlük 600 méternyire az ellenség, Lebecsülték, fumigálják, kutyába sem veszik az ellent, pedig vakmerő, elszánt, ravasz népség ez Nehéz dió az átkelés s az őszi idő még nagyobb nehézségeket támaszt. A lakosság izgatottan várta a napot, mikor offenzivába lépünk. A pince lakásokat berendezték, kályhákat czipeltek be, ágyakat stb. Sokan el is utaztak félnek a 42-es ágyuk hangjától külö­nösen, mikor figyelmeztették a város lakosságát, hogy ha 42-essel kezdenek dolgozni, akkor nyis­sák ki az ablakokat, mert a légnyomás mind összetöri, pedig jómessze állottak az ágyuk, (De én nem megyek el, látni akarom). Nem félt kü­lönben valami nagyon a lakosság, hogy az ellen­ség a várost fogja lőni, mert nem lesz arra való ideje, ha a mi ágyúink bömbölni kezdenek. És ha lőnek, arai katonáinkra, a mi ágyúinkra lőnek és nem a városra. A Vörös Kereszt hölgybizottsága is erősen készült hogyha megsebesülnek a mieink, teljes készenlétben legyen. Hurrá! éljen, megtörtént! Tegnap iszonyú izgatottságban voltunk. Péntek délután kezdtek a mieink a nehéz ágyukkal lőni. Az ellenség viszo­nozta. Egy házba becsapott a golyó. Négy halott, több sebesült. Ma reggel pont hét órakor meg­szólaltak jóformán az összes ágyúink. Rémesen dö­rögtek, süvítettek, úgy, hogy a házak megre­megtek, a lámpák csörömpöltek s földalatti robaj hallatszott, mintha földrengés lett volna. Ezt az érzést nem tudom leírni, rémes dolog volt. Kilenc órakor hallottuk, hogy uszályokban vannak katonáink, indulnak a túlsó partra. Nem állhattam meg, hogy a ház padlásá­ról meg ne nézzem, ahonnét az egész frontot jóllátni, Mondhatom remek, szörnyen szép lát­vány volt. A srapnellek, gránátok sok-sok piros, szürke felhőcskéi hol itt, hol ott, de sok felé kó­vályogtak a levegőben. A parton, hol az ellenség lövészárkai voltak, sürjen csapkodtak a földbe a golyók, kivájták a földet és messze szétcsapták. A folyamból torony magasságú szökőkút ugrott fel és közben ......... a mi katonáinkkal telt csónakok siklottak át a túlsó partra. Felejthetetlen, megható történelmi mozza­nat ! A szivem lázasan dobogott és Isten áldá­sáért imádkoztam a mi szegény, hős katonáinkra! Végre egymás után kikötöttek a csónakok és láttam, mint mennek föl az utón a fiuk, azután föl a hegyre, Ekkor puskaropogást hallottunk, de a mieink gyorsan végeztek az ellenséggel, mert elérve a falut, csakhamar ott lengett a tor­nyon a mi zászlónk. Megkönnyebbülve sóhajtottam föl. Elfoglal­ták a falut és a magaslatokat, Veszteségünk alig volt, de annál nagyobb az ellenségé. A visszajött nehány katonánk meséli most nekem, hogy könnyen végzett a mi nehéz tüzér­ségünk. Az árkok tele vannak az ellenség halót- taival, illetve emberi testrészekkel. Hetven fog­lyot is hoztak, (több katona nem is maradt kö­zülök meg) az egész falu népét. Sok apró gyerek és siró asszony van köztük. Persze hoztak katonáink disznókat, birká­kat, libát, kacsát is sokat. A német Koch már kolbászt csinál! Most már tudunk nevetni, élczelődni is, pedig alig néháuy órával ezelőtt milyen nehéz volt a szivem és könnyes a szemem. Szinte hi­hetetlen, hogy ez megtörtént. Csak tovább . . . előre . . . vitéz fiuk . , . rettenthetetlen hősök , . , ez meghozza a békét. Most vonulnak végig vigan énekelve a mi katonáink az utczán. Öakéntelenül magam is ve­lők dúdoltam. A hány embert látok, az mind boldogan nevet. És jön a katonaság folyton a vonattal, én is két tisztet kaptam lakóul. Isten hozta őket, Isten vezérelje! *

Next

/
Thumbnails
Contents