Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-31 / 5. szám
2) 5. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1 & 15. Január 31. badság hajnala, drága meleg napja, virradt a magyarra . . . A nemzet s a király megértette egymást, kezet fogtak s nyomán e kézszoritásnak a béke áldása ránk ragyogott újra . . . Ide hallgassatok rég porladó hősök! Az a vad, kegyetlen, szolgalelkü népség, az a régi ellen, amely leigázott, a földre legázolt, megirigylé tőlünk a béke áldását s fegyvert fogott újra! Százezer, millió, mint kiöntött folyó szennyes sötét árja, rátámadt erre a drága áldott földre, a magyar Hazára! . . . Ide hallgassatok s dobbanjon meg a szív, porladó szivetek ! Hosszú, tömött sorban mennek a legények .. ajkukon ének . . . Pántlikás sapkájuk a szemükbe vágva. Virágos a kedvük — éppen úgy, rninf akkor, úgy ragyog a szemük, úgy lángol az arcuk. Mert a hivó szóra megmozdult mostan is minden magyar ember: ment a hazát védni! Felharsan a nóta szivetgyujtó szója, de mintha most mégis nem éppen úgy szólna . . . hiszen most nem Kossuth az, aki üzente, hanem Ferenc Jóska! És mégis éppen úgy mennek a legények, éppen olyan tűzzel zeng, harsog az ének . . . Hiszen aki »akkor« . . . nagyon — nagyon régen, nem ismert még minket, most mi- velünk érez . . . velünk egyet akar s megáldja a hadba menő seregünket! Az, ki »akkor« régen, még mint ifjú ember, pusztító viharát ellenségeinknek ránk szabadította, most aggastyán immár, egy szent öreg ember ... aki könnyes szemmel néz mi vitéz, bátor honvédeink után! Hiszen tudja most már, hogy csak bennük bizhat . , . hogy azok őt soha cserben nem hagyhatják, mert a Hazát védik, letiporni mennek honunk elienségit!.. . S csak a ruhájuk más, nem barna atilla szép piros sujtással, hanem csukaszürke... de szivük a régi, éppen úgy. mint honunk ádáz ellenségi . ..! Aludjatok békén, ti porladó ősök . . . nem fogja álmatok, békés pihenéstek, vad kozák paripák dobaja zavarni, mert azok a hősök, akik a Kárpátok szent bérceit védik . . . méltók tihozzátok ! Petlieö Károly. Küldjünk katonáinknak thermosz-üveget, teát, konyakot, likőrt, csokoládét, caces-t. Az adományokat köszönettel fogadja s a hadtáppaiancsnokságokhoz juttatja a honvédelmi minisztérium Hadsególyező Hivatala Budapest, IV., Váczi utca 38. szám. A háború — előbb beszéltem erről — erőpróbája a népek, nemzetek gazdasági, technikai és erkölcsi erejének, de próbája, vizsgája a népek szivének is. Vizsgatétele a népek humánussá- gának, emberszeretetének, tehát mérője az emberek önzetlenségének. Ez a nagy háború két csatatéren folyik és két csatatéren fog eldőlni: az egyiken ágyukkal, gépfegyverekkel, szuronyos puskákkal harcolnak, a másikon a szeretet hatalmával; az egyiken a sebeket osztó halál sötét angyala száll, a másikon a sebeket bekötöző, a sziveket egybekötöző Élet, a — szeretet. Itt is, ott is egy útja van a győzelemnek : kitartani. Kitartani. Mig a magyar katonák ott künn, a havas harcmezőkön, a jajgató szélnek kitett hegyszorosokban szivüket a diadal hitével, a győzelem reményével páncélozzák körül a közöttük ólálkodó csüggedés elől, itt ezen a belső, fehér harctéren is a csüggedés a mi ellenségünk. Csak kitartani . . . Egy népet nem akkor lehet legyőzöttnek nyilvánítani, midőn zászlaját elveszik, seregét megharmadolják, mikor muníciója elfogy, bánéin akkor, ha lelke roppan össze, ha reménye, bizalma — ez a lelki muníció — fogyatkozik meg . . . Nem akkor lehet egy küzdő sereget bekeríteni, megsemmisiteni, midőn hadtápvonalait — ezeket az ütőereket átvágják, hanem akkor, mikor a küzdő, fagyoskodó. didergő katona lelke arra a halálosan gyilkos gondolatra ébred, hogy odahaza a szivek elfordultak tőle, hogy érette nem imádkoznak . . . Egy nép akkor érett Varsó előtt. Az északlengyelországi nagy harcok színhelyéről Írja az alább közölt levelet egy tartalékos zászlós, aki hősiességéért már elnyerte a nagy ezüst vitézségi érmet. Érdekes világot vet ez a lendülettel megirt tábori levél a mi katonáink szellemére s a legteljesebb mértékben megnyugtat bennünket afelől, hogy a döntő győzelem csak a miénk és szövetségeseinké lehet. Viszont jólesik azoktól hallanunk, akik, ha nem is irányitói, de aktiv részesei a nagy mérkőzésnek, hogy ez a végleges döntés már nem késik soká. — A harctéri levél, mely január 11-éről kelt, a következőkép hangzik : Azt hiszem, az ország északkeleti részein fennálló mozgalmasabb helyzet zavarja kissé az óriási mértékben megnövekedett postaforgalom rendes lebonyolitását, egy bizonyos zónától kelet felé, melybe Nagybánya is beleesik már, ezért csak hézagosán kapjuk a leveleket, amint a mieink is hiányosan érkeznek haza. Ez a háború mindnyájunk türelmét, kitartását próbára teszi, nemcsak a posta lassúságát illetően, hanem a döntő győzelem várása közben is. Különösen a mi idegrendszerünk van erősen igénybevéve; karom most sem eléggé nyugodt a levélíráshoz. De ma időm van írni. Máskor alig. A katonai szolgálat meglehetősen lefoglalja az embert. Délután négy órától hajnalig szolgálatban vagyok; reggel hét-nyolc óra felé fekszünk le. Felébredéskor éppen ebédre van idő, aztán — újra kezdődik az éjjeli szolgálat. Ma kivételesen már féltizenegykor hazajöhettem szállásomra, miután egy önként vállalt terepfölderitést szerencsésen elvégeztem. Holnap reggel ugyanis nagyobb pénzellátmány elhozatala végett egy városkába kell belovagolnom. Helyzetem nem rossz: fedett szállásom Van — parasztház — ahol pihenni lehet, ügyes legényem, aki jól főz ; élelmezésünk igazán jó. Türelemmel és teljes bizalommal várjuk mindnyájan a végső nagy leszámolást, mely már az általánosan hőn óhajtott békét meghozza az emberek százmillióinak. Tudom, hogy az ideje még nem érkezett el, de erősen hiszem, hogy soká nem késik már. Bennünket, akik ezt a nagy küzdelmet közvetlenül átéljük, nem szabad, hogy meglepjen ezentúl valami, hogy megrázzon, felinditson a meg a pusztulásra, mikor az a blazirt, nyomorult felfogás érik meg lelkében, hogy a háború csak a katonák külön dolga. A mi diadalunknak jönni kell, mert a lelkek világában is van törvényszerűség. És ez is következetes, miat a fizika törvényei . . . Amelyik népnek olyan hős fiai és olyan augyallelkü leányai vannak, mint a magyarnak, a poklok seregei sem verhetik le. És ha van szépség a borzalmak ama hosszú láncolatában, melynek a háború nevet adta nyelvünk, a magyar katona hőstettei mellett a magyar nő hősiességéig fokozódó áldozatkészsége, háborús jótékonysága az. Csak kitartani. Mindnyájunknak eggyé kell lenni. Mindnyájunknak teljesíteni kötelességünket. Mindnyájunknak bele kell kapcsolnunk lelkünket abba a hatalmas lelki elektromos telepbe, melyen minden lelkes szó, minden szép cselekedet, minden forró imádság és minden áldó sóhaj, mely a küzdők felé száll, egy-egy erőegységet jelent, mellyel fölényünk szilárdul és egy rohamunk sikere, egy ágyúnk folltrefelje, találata, egy jelentős hadállás elfoglalása nem sokkal több, erőegységgel lendíti a háború mérlegét a mi győzelmünk felé, mint . . . mint a nedves párnának megfordítása egy lázas sebesült feje alatt, mint egy seb gondos, lelkiismeretes kezelése, mint egy beteg hős gyöngéd megvigasztalása, vagy: mint sebesült katonáink becsületes élelmezése . . . Győzni akarunk ? (Lehet-e ezt kérdezni ?) Hát itt is, ott is, mindkét harcmezón bízni, kitarpolgári élet egy-egy eseménye; — azt hiszem, a most átélteknél izgatóbbak nem érhetnek. Anyagiak tekintetében jól állunk; hiszen költeni itt abszolúte nem lehet — havonként néhány fillér megy el — egyrészt, mert az állam minden elgondolható csekélységgel ellát, amire a harctéren szüksége lehet az embernek, hadseregünk ellátása csakugyan mintaszerű, másrészt mert venni nincs hol, nincs kitől. A karácsoni ajándékokból bőven jutott sok hasznos dolog a legénységnek. A tiszteknek kevesebb, azokról inkább gondoskodhatnak hozzátartozóik (a különböző helyekről jelzett csomagok közül részemre is megjött már kettő, téli ruhákkal). Volt öröm a katonák közt, hála a társadalom igazán rendkívüli áldozatkészségének. Mi katonák osak hálával gondolhatunk az otthonmaradottakra : ha mi vérünket áldozzuk értük és a hazáért, ők vagyonuk, kényelmük nagy részét. Igazán rendkívüli idők! Emberi tulajdonságok, szenvedélyek legszélsőbbjei kerülnek felszínre — szeretet, lelkesedés, hősiesség — felrázva a világot. A most besorozott újoncok közül — gondolom — sokan vonultak be olyanok, akik nem is hitték, hogy valaha katonák lehetnek. És lettek: a hazának szüksége van minden fiára. Bizonyára lesz bennük is annyi lelkesedés, ügyszeretet, hogy meghozzák a dicsőséget, a győzelmet mindnyájunknak 1 Otthon maradt szeretteinkben pedig legyen erős lélek, bizalom és sok kitartás a megróbáltatások nehéz napjaiban! * Ha majd Varsó erődítései alatt leszünk, azt hiszem, sok érdekes dolgot irhatok. Remélem, sikerül megoldanunk a várostromnál ránk váró nehéz, de szép feladatokat. Heti krónika. Máskor nagy szenzációt keltett volna egy olyan hét, amelybe esik Pál, meg Károly ne- venapja, most majdnem zajtalanul vonult el fölöttünk ez a két üstökös is. Mondják, hogy névnapokra nem is illik most menni, aki inni akar, az igyék magába, mint a hogy szokta azt tenni a bánatos ember. Az idő azonban igy is fut elég gigászi léptekkel. Mire a nyájas olvasó e sorokat olvassa, már január is lefejezte magát s kezdődik tani, vissza nem vonulni! Senkinek 1 Sehol sem ! Soha sem! Előre! Zeng a magyar bérceken túl a magyar fiuk csatakiáltása . . . Előre 1 Itthon is, a szeretet szent, áldott csataterén . . . így jön el az imádkozott, sóvárgott ragyogó diadal: a magyar kar és magyar szív kiküzdött diadala! Mikor a világ reánk mutatva ítélni fog : íme, ezek az emberek . . . Ecce homines . . . Dicsőség a magasságban* Adjátok rám papi palástom, Amelyet egykor elvetettem- A fegyvert most lábhoz bocsátom. Kik jártunk a vér mezein, Együtt leszünk ma, véreim, E buzgó Isten-tiszteletben. Oltáraink a barna dombok ; Oltárleplek bíbora: vér. Mely szent harcunkon bőven omlott. * Ez a vers a przemysli körülzárt várban készített »Tábori Újság« 69. számában jelent meg. Költője evang. theologus volt, ki sok hányattatás után most mint pionir-káplár érte meg azt, hogy mint költőt és Írót fölfedezték. »Lengyel mezőkön, tábortűz mellett« c. kötete tízezer példányban fogyott már el, jövedelméből a przemysli harcokban elesett hős honvédek és népfelkelők családjai számára 5000 korona jutott! Van tehát a háborúnak uj lantosa, a mi vérünk, a gyóni parochia szülötte . . . Adja Isten, hogy a győzelmet és a békét is megénekelhesse, (Szerk.)
