Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-08-22 / 34. szám
1915 Augusztus 22 De megértetni a fiatalsággal azt, hogy a nemzet jövőjében ő az egyik legfontosabb tényező, az apák vére árán megtartott haza fölvirágoztatása, a munkaerőben megfogyatkozott nemzet talpra állása, izmosodása, boldogulása az ő munkáján, az ő becsületén, jóravalóságán fordul meg, már az iskola egyik legszebb feladata. Tanítói, nevelői ténykedésünkben igyekeztünk e feladatunknak megfelelni s tanítványainknak önérzetét, mint a tettre képesítés egyik legfőbb rugóját a jövő munkája számára fölébreszteni, kötelességérzetüket megszilárdítani. Tanítványaink megértették, hogy a rendkívüli viszonyok mindenkitől, tehát tőlük is fokozottabb munkát kívánnak. S ha a most dúló élethalál harc a férfiakat a csatatérre szólítja, úgy a nőknek kötelességévé teszi egész lelkűkkel, minden erejükkel a háború borzalmainnk enyhítésén fáradozni. S ha mindjárt csak csekély szolgálatokat tehettek is leányaink a hazának, értéket adott azoknak az a szent hév és buzgalom, mellyel végezték. Tanítványaink a mellett, hogy a rendes kézimunka-anyagot kisebb munkadarabokon gyakorolva elvégezték, 115 kg. pamutot 840 K értékben dolgoztak fel tanítóikkal együtt s a kész munkadarabok száma körülbelül a következő volt: Kötőt hósapka .................................. 620 drb, 77 pár kötött lábszár és térdvédő . 154 „ 81 pár kötött érinelegitő........................162 „ 10 pár kötött keztyii...............................20 „ flanellből varrott haskötő..........................40 „ vízálló lodenből varrott báslik ... 10 „ 24 pár flanellből való kapca ... 48 „ Összesen: 1054 drb. Ebből az országos hadsegélyző bizottsághoz 550 drb. hósapkát, 33 pár lábszár- és térdmele- gitőt, 40 pár érmelegítőt, 24 pár kapcát küldtünk be, leányainknak 15 kg.-nyi szőrme ajándékával együtt. A többit helyben osztottuk szét részben növendékeink hadban lévő hozzátartozóinak, részben október elején a mártnarosi harcokban részt vett lengyel légiónak városunkon keresztül utazott és kórházunkban megszállott ifjú vitézeinek, részben kórházunk berendezésében résztvett, besorozott gimnáziumi tanulóknak s kórházunkból gyógyultan kikerült s a harctérre visszatért sebesültjeinknek. Iskolánk a haza védelmében megsebesült vitéz katonáinkkal szemben a nőkre háramló kötelességeinek is igyekezett tőle telhetőleg eleget tenni. Vöröskereszt kórházunk gazdasági ügyeinek vezetését és sebesültjeink élelmezésének felügyeletét igazgató és Neubauer Hermin r. tanítónő végezték és nagy örömükre szolgált, hogy Kádár Antal dr. kincst. főorvos és Berksz Lajos ny. vezértörzsorvos úr által vezetett ápolásban több vöröskeresztes úriaszszonnyal egyetemben a polgári leányiskola egykori növendékeiből alakult ifjú, lelkes önkéntes ápolónői gárda élén vehettek részt. Jelenlegi növendékeink szivük egész melegével teljesítettek a kórháznak apró szolgálatokat. Már előzőleg a kórház berendezésénél szívesen segédkeztek. Amiga gimnázium két felső osztályának több tanulója az iskola kilakolását végzi: fúrnak, faragnak, hogy a kórház bútorzatát 50 saját készitményü faággyal gazdagítsák; addig a polgári leányiskola nagyobb leányai a közadakozásból begyült fehérnemű javításban, a már desinficiálás műtétén keresztül ment ágynemű rendezésében, betüjegyzésében, leltározásában segikenek. Az iskola beálltával pedig a falusi nép adományából begyült fehérneműt a kézimunka tanfolyam tanulói szabják, varrják át kézimunka tanítónőjük útmutatása szerint s teszik azt a kórházi használatra alkalmassá s a tanév folyamán a sebesültek fehérneműinek javításában, és kapcakészítésben segédkeznek. Tanulóink a tavaszi hónapokban a hadsereg szükségleteire tanítóik hozzájárulásával 198 kg. fémet: cint, cinket, de főként sok sárga és vörös rezet szedtek össze szülőik háztartásában. Nem egy becses régi művű vörösréz edényt, kegyelettel őrzött dísztárgyat áldoztak fel a haza oltárára. Az adományt összezúzva részben a helybeli fogyasztási szövetkezet útján, részint a városi hatóság gyűjtésével juttattunk rendeltetési helyére. A közönség körében való pénzgyűjtésre növendékeinket nem búzdítottuk hangsúlyozva azt, hogy a legértékesebb adomány — legyen az bármily csekély — az, mit minden hivalkodás nélkül, jószántunkból adunk és vonunk el önmagunktól. Tanítványaink így is saját megtakarított filléreikből, tanítóik adományával együtt 272 K-át NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE juttattak a honvédelmi minisztérium hadsegélyző hivatalához a harctéren küzdő, vitéz katonáink karácsonyi ajándékára. Nem egy mondott le közülök saját karácsonyfájáról és ajándékáról, hogy annak értékét a nemes célra juttassa. Az adakozók mindenikének a hadsegélyző hivatal emléklapot küldött. Iskolánk hadi kölcsön jegyzéséhez is hozzájárult. A tanítótestület összesen 16.200 K-t jegyzett. Teleki Margit és Ella grófnők annak emlékét, hogy téli nagybányai tartózkodásuk idején a polgári leányiskola I., illetőleg III. osztályának magyar óráin jelen voltak, iskolai alapítvány céljaira fordítandó 50 K-ás adománnyal örökítették meg. Ezen adományhoz az iskola 200 tanulója megtakarított pénzeikből, némelyek iskolai jutalmuk megváltásával is, 100 K-val, tanítóik pedig 50 K-val járultak s ezen összegen 200 K hadi kölcsönkötvényt jegyeztek, s azon a jelen nagy idők emlékére iskolai alapítványt létesítettek, azon kikötéssel, hogy annak kamatai évenkint édes anyanyelvűnk és nemzeti történelmünk tanulásában kiváló szorgalmat tanúsító 2 növendéknek jutalmul adassék, oly könyv alakjában, mely ezen háború költészetének, irodalmának termékét, vagy a világháború eseményeinek leírását tartalmazza. Külföldi esetek. Ki mint vet, úgy arat. Mindnyájan tudjuk, hogy II. Lajos bajor király nagy kedvelője volt a zenének. Természetes ennélfogva, hogy midőn Patti Adelin énekesnő művészetét minden lap hirdette: ő is kívánta meghallgatni. Sajátkezüleg irt levélben hívta Münchenbe. Patti a királyi figyelem és a fényes ajánlatok dacára nem volt hajlandó Münchenben fellépni. II Lajos végre Oly magas tisztelőt dijat ajánlott, hogy annak a makacs művésznő sem tudott ellentállani. Patti az előre meghatározott napon és vonaton érkezett Münchenbe. Nemcsak a hallgató nagy közönség zajos tetszésnyilvánításai, hanem a megérkezése alkalmából rendezett fogadtatások is elkényeztették a hires művésznőt. München vasúti állomásán senki sem fogadta, sőt még kocsi sem várta. Nem tudta mire magyarázza a meglepő figyelmetlenséget. Kénytelen volt komornája kíséretében gyalog menni a legközelebbi szállóig. Alig készült el az öltözködéssel, midőn katonatiszt látogatását jelentették neki. A katonatiszt levelet nyújtott át, mely szerint a király azt kívánta, hogy pont hét órakor jelenjen meg a várkastélyban, ahol az udvari színház egyik tagja, Fischer operaénekesnő fogja fölvilágosítani a továbbiakra nézve. A levélhez volt csatolva a király által megállapított műsor. — Ez már több a soknál — kiáltotta Patti — sehol a föld kerekségén nem bántak velem ily csúfosan, jelentse királyának, hogy nem énekelek — A megbotránkozás legmagasabb foka akkor következett, midőn a levél utolsó pontját olvasta, mely szerint a király azt kívánta, hogy a művésznő gyapjúszövetből készült fehér öltözetben szíveskedjék megjelenni, mert más szín és kelme, különösen bársony és selyem kellemetlen hatást gyakorol a királyra. Haragjának kifejezésére nem talált szavakat, szótlanul ereszkedett a mellette levő támlásszékbe. A katonatisztnek azonban végre is sikerült a művésznőt némileg megnyugtatni és reávenni, hogy a király akaratát teljesítse. Nehány perccel 7 óra előtt jelent meg az udvari fogat. A várkastélyba való megérkezése után közvetlenül a színházba vezették, mely egészen sötét volt. Midőn a teljes homályban levő színpadra lépett, láthatlan zenekar a bevezető részt játszotta és a színpaddal szemben levő páholyban fehér arc volt látható. — Rettenetes volt — magyarázta később — a sötét nagy ür, az ismeretlen helyről hallatszó zene, az egyetlen élőlény: a fehér arc, az éneket meg akartam kezdeni, de hangom abban a pillanatban nem volt. Életemnek legnagyobb 34. szám. (3) megerőltetésébe kerüli hangomat visszanyerni, de énekeltem is úgy, mint soha. Következő napon a honoráriumon kívül értékes gyémánt ékszert küldött II. Lajos a művésznőnek, aki csak évek múlva tudta meg, hogy a zenekedvelő király sohasem bocsátotta meg magának azt a szeszélyét, hogy olasz zene és ének hallgatására csábította magát. A városi tanácsnok ur műértő bírálata. A florenczi Bechio téren álló hires Divid- ; szoborhoz felhasznált márványnak eredetileg más ; rendeltetése volt. Fiorenez város Fiesole Simon szobrászt azzal bízta meg, hogy az említett márványból óriást ábrázoló alakot alkosson. A szobrász hosszabb kísérletezés után kénytelen volt lemondani a vállalt feladat megoldásáról, mert a márvanydarab alakja nem feleit meg annak a célnak, hogy belőle a kívánt nagyméretű alak kikerüljön. Fiorenez város tanácsa ennélfogva Angelo- hoz, a szobrászok legnagyobbikához fordult azzal a kérdéssel, hogy a város rendelkezésére maradt • márványból nem tudna-e valamit alkot.ni. A nagy művész igennel válaszolt és a majdnem hasznavehetetlennek tartott márvány- darabból a hires Dávid-szobrot állította elő. A városi tanács Soderini tanácsnok urat bizta meg az uj szobor megszemlélésével. Nevezett tanácsnok ur hivatalos eljárásának fontosságát nem csak egyszerű megtekintéssel, hanem különösen műéríő bírálatának nyilvánításával kívánta dokumentálni. A szobor leleplezése után a tanácsnok ur komoly arcot vágva határozottan kijelentette, hogy Dávid orra aránylag túlnagy. Angelo jól ismerte az efféle bírálatokat és kurtán-furcsán szokott azokkal elbánni. Ez alkalommal is, minden eilenmondás nélkül felment az állványra és & kifogásolt orron ártalmatlan kalapálást eszközölt, az állványra magával vitt márványhulladékot pedig balkezéből ügyesen eresztgette le. Nehány perc múlva Angelo lejött az állványról és oly pillantást vetett a tanácsnok urra, mely észrevehetőig árulta el, hogy most már az elismerést várja és erre valóban nem sokáig kellett várakoznia, a műéiüő tanácsnok ur elragadtatással kiáltotta: — Lássa, most rendben van minden, a kijavítással életet adott Dávid szobrának! Heti krónika. Némely hét csak úgy rogyik az eredményektől, mint az erdei vajonc a szép nagy körték tekintélyes súlyától, más hét pedig olyan üres, mint a Csáky szalmája. Ez a hét az előbbiek sorába tartozott. Mindjárt szombaton este elmosott a szapora eső egy műkedvelő előadást. Hát nem érdekes dolog az, mikor valamit csak tészletek- ben lehet előadni s mikor a közönség sem tud elszéledni, mert határokról és csolnakokról nem gondoskodott. Ugyancsak érdekfeszitő vasárnap egy elmaradt búcsú mikor a nagybányaiak a felsőbányaiak szives vendéglátását szokták élvezni és látható emlékekkel jönnek onnan haza, melyek szine az ég szelid mosolygására emlékeztet. Szerdát pedig az elmaradt világítás tette érdekessé. A hatóság ránk parancsolt falragaszokon »Nem lesz világítás« és különös, piost mindenki engedelmeskedett. Mikor azt parancsolja, hogy »lesz világítás«, akkor csak egykét főbb utca szokott meghajolni a tizek tanácsának akarata előtt. És hogy el nem maradt a Vöröskereszt kórházi ünnepség, azt igazán csak a jó Istennek köszönhetjük, hogy be nem tartotta a mindennapi dé utáni programmot Már-már úgy volt, hogy vége mindennek, az ég könnyűje bulláid kezdett, mikor Marosán-testvér fújta a siró- rivó tárogatót. Hát még a népünnep, az maradt aztán el igazán. Mindenki vakációt adott magának jó előre. Készült a félváros, ki a sikmezőre, s mikor elterjedt a hire, hogy már nem lesz, akkor szétfosziottak a fellegek, előtört a napsugár és ragyogott felségesen, mint az ezüst meg az arany, csak úgy csillámlott a négy szép szövetséges zászlón a »Mincz« tetején. Balról jobb fele első a török, azután a
