Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-08-08 / 32. szám
(2< 32. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE Kezdetben a segélyösszeg 2-tő! 7 koronáig emelkedett. A legnagyobb segély a heti 7 korona volt. Később azonban szállítanunk kellett, mert a segélyezettek száma emelkedett s a bizottság a helyzetet minden részletében megismerve többekkel szemben bizalmatlan kellett, hogy legyen. Az a nemes öröm, melyet adakozásával akárhány önkéntes adakozó magával szemben tartozó kötelességének teljesítésével maga-magának szerzett, arra kötelezte a segélyosztó bizottságot, hogy — amennyire lehelő — jó helyre menjen az adomány. Már pedig az esetek megismerése nehéz s éppen ezért nem is sikerül mindig. A tisztes szerénység,' a szegénységét és szükségét takargató egyének mellett nagy számmal voltak olyanok, akik a segélyt kijárni, az ingyen pénzt megkaparintani óhajtották, akik az éhes elől is el szerelték volna venni a falatot. A bizottság tagjainak a türelmét nem egyszer telte próbára akárhány ilyen eset. Október 3-ig a segélyezés ajándékozás jellegével birt. Akkor a főispáni leirat értelmében, mely az egész segélyezést, mivel az állam a hadbavonultak családtagjainak ellátásáról gondoskodik, kölcsönnek tekinteni mondja ki, kimondatott, hogy ezután az államsegélyre jogosultaknak, mig állami segélyük folyósítva lesz, előleget ad, azonban, ahol segélyajándékra van szükség, azt belátása szerint ezután is megajándékozza. A segélypénz jött be és ment ki. Jó helyre is jutott. Az a meggyőződésem, hogy a legtöbb jó helyre ment. A kölcsönül visszakapott összeget nem számítva 13.259 korona folyt be adományul. Ebből kapott sebesült katona, harcban elesett katona árvája, özvegye, kaptak karácsom ajándékul Auguszla-csomagot a katonák, kaptak melegítő ruhaanyagra katonáknak a polg. leányiskola tanulói s kapott sok reászorulő. ila figyelembe vesszük, hogy a hadsegélyezés, illetve a segélyosztás esetei 1275 számot tesznek máig, némileg tájékozva vagyunk arról, hogy kicsike körben kis eszközökkel teltünk valamit, teltünk annyit, amennyit lehetett. A helyi hadsegélyző bizottság a fenAnyám. Kinek van ily áldott anyja, mint nekem? Odahaza: hova ülök, megtörüli a helyem; Hejh, pedig nincs piros bársony-pamlaga! De a méznél, pihenésnél is édesebb a szava. Budapesttől jó messze a városom, Szurkos sarát, kövezetét nagyon ritkán taposom; Hanem mikor jó anyám hí, elmegyek, Hogy beszéljünk, lássuk egymást, sírjunk is egy keveset. I Ha aztán megérkeztem a vonaton: Egyre kérdi, hajtogatja: volt-e, van-e sok bajom? S mindig újabb kedvességgel fut felém, Pedig már az öregségtől alig mozog a szegény! »Nesze még ez, no még ez az egy falat; Megéheztél, szomjuhozlál ilyen hosszú ut alatt!« Ö meg alig-alig eszik valamit; Azt mondja, ha otthon vagyok : nézésemmel jóllakik. Majd magához, majd nekem szól nagy vígan: »Beh megnőttél, szép szál legény, híres ember vagy, fiam, | Mig anyád a bús időben megtörött . . . — Édes anyám mindig ifjú, csak én, a rossz csont növök. S úgy beczózget, mint egy kis lánygyereket: — »Nézd, ruháid milyen tiszták, ágyad szépen felvetett; No, feküdj le, párna dunna, mint a vaj — Mig én látlak, veled addig nem történik semmi baj«. »Nem is kérded: virágid megvannak-e, Könyveidből, galambidból, hogy egy párt eladtam-e? Istenem, hát özvegységem mit tegyen? Úgyis sok pénzt, tenger kincset szórsz untalaa énnekem!« rebb ('rinlelt működésén l-.ivül a fértük gyűjtésében Kápolnai ik.uer Vidor mérnök ur kimutatása alapján első Ízben 910 kg., másodszor 1299 kg. súlyú fémet gyűjtött össze s szállított el. A gyüjtőkocsival járó tanulóifjaknak s a tanulóifjakkal fáradozó Novelly végrehajtónak ebből az alkalomból köszönjük meg a fáradságukat. Ha a gyűjtött fémhalmaz olyan eredménnyel dolgoztaidé fel s használtaidé el, amilyen lelkes igyekezettel fáradtak a tanulóifjak, az eredmény csak jó lehet. Különösképpen köszönetét érdemel Kápolnai Pauer Victor mérnök ur a fémek osztályozásának, csomagolásának, szállításának munkájánál kifejtett fáradozásáért. A füsttelen nap, a világítás megváltása, az adakozás más alkalmai, a »fémet a hadseregnek« címen összehordott anyag Nagybánya társadalmának, a hadsegélyezés terén kifejtett nemes törekvése s szép eredménye. Hogy ezen kivül mit és menynyit tettek a jobbak, az érzőbb lelküek, | arról nincs módunkban számokkal beszélni, arról a szivek tudnak. Székely Árpád, a hadsegélyző bizottság pénztárosa. Külföldi esetek. Adós fizess! A francia nagy forradalom eiőü nagyon rossz gazdálkodás folyt az udvarok1. Az alig képzelhető nagy fényűzés, valamint más pazarlás a nemesség pénzügyeire is nyomasztólag hatott. A nemességhez és főnemességhez tartozók adóssága folyton szaporodott. A hitelező polgár azonban nem igen merte az ily követeléseinek behajtását szorgalmazni és ha egy némelyiknek volt is bátorsága, kedvező eredményre nem számíthatott; sőt ha az adósnak befolyása, vagy megfelelő összeköttetése volt az udvarnál, az adósság megfizetését követelő polgár életét, vagy legalább szabadságát kockáztatta. Rohan herceg egy és fél millió frankkal volt adósa a párisi első szőnyegkereskedőnnk, a kinek hódolat teljes kérései legkevésbbé sem indították meg a hatalmas herceget. A szőnyegkereskedőnek jelentékeny köiele- zettségei származtak a szóban levő követeléssel szemben ; már a tönk szélére jutott ; kétségbeesésében elkerülhetetlennek látszó bukását iega- lább késleltetni óhajtotta, ami csak úgy válhatott Mig pedig én lassacskán elaluszom, A szobából, felkészülve, észrevétlen kioson, Piacot, szentegyházat megjár elébb S asztalunkon ott terem a legizesebb ebéd. Üsszehiva rokon, testvér, jó barát, Hogy nálunk és együtt töltsünk egy kedélyes éjszakát. S mikor útitáskámat már fölkapám, Akkor mondja: tiszteletes uram is várt volna rám. Akkor mondja: ejnye, azt se kérdezé, Hogy az apa sírján az uj koszorúját láttam-é ? Pestiek közt nem vagyok-e idegen? Van-e már szép menyasszonyom? Hogyha nincsen: hát legyen! Kinek van ily áldott anyja, mint nekem? Féltő gonddal őrködik a tetteimen, léptemen; Ha fejem fáj, még azt is megkönyezi — Istenem, sok áldásoddal késő vén kort adj neki! Duru Máté. Az életből . . . — Irta: Ilonka ?féni. — Kíck'lycá kis; társaság ült együtt egy tartalékkórház csinos udvarán. Az illatos orgonabokrok lágyan hajladoztak az átsuhanó szellőtől, kellemes illatot árasztva az üde levegőben. Kora tavasz volt, április verőfénye végig bizsergette az egész világot. A virág-habos lila fák láttára s illatának érzésére megrészegült a lelkünk. A girbe-gurba, rendetlen faágak a világ szépségét hordják ilyen; íi h-tságessú. !:.: saját, adósságainak lörln-ziéRér? i min«! későbbi ItUArol V kép * ki «zkö ,ö . D « ez nem köuujü dolog vul , uitf« i.y h»táiLő eltolásához királyi engedély kellett. A tönk szélén álló üzletember kedvező eredmény nélkül akart Versailiesbői Párisba indulni. Végre Thierry, XVI. Lajos komornyikja szóba állott a boldogtalannal. A kérelem tárgyalása közben a király hirtelen ajtót nyitóit. XVI. Lajos a legjobb szándékkal lépett a trónra, de a sok bajt lehetetlen volt egy csapásra elhárítani és elődeinek bűneiért neki kellett, lakolnia. Ez alkalommal is türelmesen hallgatta végég a szorult helyzetben levő polgár előadását és az ügy állásáról teljes információt nyerve, bosszantotta Rohan herceg eljárása Némi gondolkozás után saját, pénztárához szóló utalványt adoR a szőnyegkereskedőnek, a herceg elleni követelést pedig saját nevére Íratta. Következő napon, Rohan herceg jelenlétében, az adósság átruházására vonatkozó okmányt zsebéből kivette és oly jókedvűen, mini ha csak tréfa lett volna az egész, mondta: — Szükségem van pénzre, kedves herceg, szíveskedjék intézkedni, hogy az összeg mielőbb folyjon be pénztáramba. A herceg ajkába harapott, de mély hódolattal válaszolá : — Felséges ur rögtön intézkedem. Az egy és fél miíiió frank még ugyauazon a napon befolyt a király pénztárába. A birkanyáj. A brüsszeli műkiáliiíáson bemutatott képek közölt vo’í egy kisebb mérvű, amely zöld rutén legelő bú kányáját, est: fényben, ábrázol!. Lipót belga királynak annyira tetszett a kép, hogy megvásárlását kívánta. Midőn a kép ára került szóba, mondta a művész : — Minden egyes birkáért 50 frankot kérek. A király gondolta magában: — A birkák száma 10—12 és igy a kivánt ár 5—6 száz frankra rúgna. E? igazán nem sok a szép képért. Azután a tárcájából kivett 600 frankot, át- nyuj'otta a művésznek, aki a háttérben látszó pontokra mulatva mondá: — Felséges ur, kegyeskedjék figyelembe venni, hogy a képen látható birkák száma legalább 300. — A háttérben látszó pontok nem valami mást ábrázolnak ? — Nem felséges uram, az mind birka. — Szavát adja erre? — Becsület sszavamat. A belgák királya minden további megjegyzés nélkül 15.000 frankot fizetett a képért, melynek valóságos értéke 1200—1400 frank volt. 1&15. Augusztus 8. kor magukon. Tele voltunk a tavasz tudatával. És én édes Istenem ! kétkedő szivünk ma nem érezte azt az ujjongó érzést, ami máskor a tavasz jöttére erőt vett Iclküakön. Valami úgy megülte lelkünket . . . Pedig milyen szép az élet! Köiü’öttüak hosszú falócákon üdülő sebesültek sütkéreztek az isteni napsütésben. Egyik-másiknak ajkáról fölhangzik egy egy egészséges kacagás — mig legtöbbje szomorúan gubbaszt, mint viharverte madár, Átélt események elbeszélése tarkítja a lassan múló időt. A mi társaságunkban egy érdekes arcú, fiatal sebesült német tisztet ostromolnak, meséljen valamit élményeiből. Ami kitüntetést kapitány kaphat, az mind ott van a mellén Signum laudis, érdemkereszt, vaskoronarend. Csak úgy ragyog az arca az életkedvtől. A különben komoly, nem mindennapi arcú férfi enged a kérésuek s belekezd a meséjébe : — No hát fiigyeijetek — Én is, mint annyi és annyi ezer ember, vonatra ültem amaz emlékezetes napon , . . Örült gyorsasággal száguldott velünk a vonat Az állomásokon mindenütt bábeli zűrzavar, hangos kiabálás, ordítás, jajgatás. Lelkemben valami tompultságot érezve, egykedvűséggel néztem az előttem, állomásról állomásra fölvonuló jeleneteket. Már a második napja rázott a vonat, m g lehetősen törődöttnek éreztem magara Jóle ő érzéssel láttam a napot alászáiiani, mert hajnal
