Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1915-08-01 / 31. szám

(4) 31. szám. dem toronyágyuk. Betekintést nyerünk a hadi­hajók fölszerelésébe; ott látjuk a Marconi-táviróf, a légnyomással való töltényszállitást; betekin­tünk a kazamátákba, a torpedó lancierekam- ráiba, Whited hires torpedógyárába; résztveszünk a páncélos egyik bálján, továbbá istentiszteleten és matróz-temetésen. És végül egy tengeri haro folyik le a szemünk előtt néhány idegvibráló, érdekfeszitő mozgóképen. Bővebb részletekkel szerdán szolgálunk, még pedig a nagy érdeklő­désre való tekintettel (páholy már alig van), valószínűleg délután 4 órakor és este 8 órakor is. S hogy a jótékony célra a minimális belépő­díjak mellett maradjon valami, a rendezőség 4 igen szép képet fog kisorsolni ez előadáson, még pedig Sörösök Samu festőművésznek 2, Béthy Károly festőművésznek 1 és Beregszásxy Kálmán főgimn. Vili. oszt. tanulónak 1 igen szép és mű­vészi értékű képét. A képek Eoffman Árpád és Platthy Géza urak üzletének kirakatában meg­tekinthetők s ugyanezen üzletekben már most is lehet előjegyezni a képekre. Megjegyezzük, hogy jegyek előre válthatók Kovács Gyula ur könyvesboltjában. Részletesebb műsor a falraga­szokon — Reflektálva egyes felhangzott megjegy­zésekre, amelyek az előadás aktualitása ellen szóltak, azt jegyezzük meg, hogy természetesen mi is ugyanazt valljuk, hogy t. i. ma mindent el kell követnünk a hadicélok támogatására, va­lamint a háború nyomorékjainak segítésére. De nem szabad megteledkeznünk azokról sem, akik szemérmes szegények lévén, nem tárhatják a nyilvánosság elé igen nehéz helyzetüket, vagy senkijük nem lévén katonai szolgálatban, nem formálhatnak jogot a hadsegélyző támogatására. Ezeknek a szerencsétleneknek a nyomorát akarja némiképen enyhíteni a Nőegylet, mikor érdekes látnivaló és művészi értékű nyeremény fejében akarja a nemesszivü közönség fölös filléreit a háborútól még jobban és egyre jobban sújtott szegényeknek juttatni. Különben — aki szánal­mat érez embertársaival szemben — az megérti a Nőegylet célzatát; aki pedig nem érez, annak köteteket Írhatnánk tele kérő, szánalomra, jósá­gos adakozásra szólító szóval, s hiába\ — Kiki a szive szerint! Gyászhir. Hütter János bányaművezető, Hüt- ter Vincze helybeli lakosnak derék fia az északi harctéren hősi halált halt. A család az esetről a következő gyászlapot adta ki: Alólirottak mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen szerelő gyermekünk Hütter János gyalári m. kir. bánya- művezető élete 28 évében az északi harctéren PinikDy és Kooiuszky-i között 1915. évi május hó 16 án a hazájáért hősi halált halt. Az engesztelő szent mise áldozatot f hó 31-én reggel 7 órakor fogjuk a helybeli plébániai templomban az Egek Urának bemutatni. Nyugalma legyen csendes. Emléke áldott! Nagybáuya, 1915. julius 30 án. Hütter Vince és neje, bánatos szülei. Antal, Viuce Sándor testvérei. Nagybányának liszttel való ellátása rövid idő alatt véglegesen meg lesz oldva úgy, amint azt Bry Lajos orsz. képviselő tervezte meg Al­kalmunk volt a kormányelnöknek Bayhoz inté­zett ide vonatkozó nagy jelentőségű levelébe betekinteni s azt a meggyőződést merítettük belőle, hogy minden rendben van. »Leveledet nagyon meleg ajánlatta] tettem át a belügymi­niszterhez. Reményiem a legrövidebb idő alatt megkapjátok az engedélyt.« így ir a kormány­elnök Ha Tisza reméli, akkor meg is lesz. Képsorsolás. Művészi értékű képeket sor­sol ki a rendezőség 50 filléres számokkal aug. 4-én, szerdán este a Haditengerészet előadásán A képek jó nevű művészeink Bőrösök, Béthy, Beregszásxy alkotásai. A jövedelem a háborútól sújtottak segítésére lesz fordítva. A sorsolást ajánljuk melegen olvasóink szives figyelmébe. A legyeket irtani kell Erre nézve vannak ragasztó szerek, amelyek kitünően működnek, de a legjobb szer mellett is dong még egy két légy a szobában Ezeket olyan lepkehálóval kell kifogni; a milyenekkel a gyermekek va­dásszák a lepkéket. Ne gondoljuk, hogy ez sok időbe kerül. 5 — 10 perc alatt meg lehet a szobát tisztítani az. utolsó légy muzsikástól s akkor nyugodtan olvashatunk, Írhatunk vagy akár alhatunk is. Lepkehálót pár fillérből odahaza is lehet készíteni Legkellemesebb kiránduló heiy a Fokhagy­más gyógyfürdő, hol minden időben figyelmes kiszolgálás mellett, kitüuő hideg ételek és pom­pás borok kaphatók. N A GYBÁNYA ÉS VIDÉKE^ 1915. Augustus 1. Háborús batyubál. Misztótfalu és Lapos- bánya község hazafias közönsége a nagybányai ; járás területéhez tartozó sebesült és ezek család­jainak segélyezésére, augusztus 1-én, azaz holnap, a láposbányai m, kir. erdőgoudnoksághoz tartozó Bozintai erdőben gazdag műsorral ellátott hábo- rus-batyubált rendez. Kezdete délután 3 órakor. Belépő-dij : személyenkint 1 korona. Jó italokról gondoskodva van, felü’fizetéseket köszönettel fo­gadnak. Bármely helyről érkező kocsik részére Miszmogyorós község felső végén útjelző egyének, valamint zászlók is jelzik a menetirányt. Rossz idő esetén a bál elmarad. Mü-or: 1. Hymnusz. 2. Megnyitó beszéd, tartja Técsy Lajos. 3. »Ha visszajön« szavalja Vass Irma. »Talpra magyar« ! szavalja Piskolti József. 4. »Győzni fogunk« sza­valja Kiss Irénke 5. »Kárpáti ének« szavalja Rád János. 6. »Pecsétes levél« szavalja Vass Szerén 7. »A falu hőse« szavalja Hajnal Rózsa. 8. Az özvegy és fiai, szavalja Derecskey Annus. 9. Az újonc, szavalja Varga I'onka. 10. Alkalmi beszéd, tartja Szimonisz Béla. 11. A Haldokló levele, szavalja Szilvásai Rózsika. 12. Harci dal, énekli Rubel Erzsiké. 13. Záró beszéd, tartja Kiss Sán­dor. 14. Szózat. Az uj moratóriumi rendelet tegnap jelent meg. Nem lehet feladatunk, hogy azt részletesen ismertessük, hanem inkább csak fölhívjuk a la­kosság figyelmét, hogy tanulmányozza a körül­ményes, terjedelmes uj rendszert, moly sok te­kintetben meg fogja változtatni hitelviszonyainkat. Mivel törvénynemtudással senki sem védekezhetik, azért minden honpolgárnak tulajdonképp köte­lessége a legújabb rendeletet megtanulni. Főbb intézkedése, hogy a f. év julius 31 után lejáró pénztartozások teljesítése, tekintet nélkül kelet­kezésük idejére, lejáratkor teljes összegében követelhető. A bértartozás halasztás alá esik, ha a kötelezett fél katonai szolgálatot teljesít. A váltókat két részletben kell törleszteni 1915-ben és 1916 ban. Ez alól azonban Szatmár megye kivételt képez. A betétekkel a rendelkezés sza­badabb stb. stb. Az uj rendelet, aug. 1-én, azaz holnap lép életbe. Ismételjük, kiuek-kinek jó lesz tanulmányozni. Kereskedelmi tanfolyamot végzett női alkal­mazott, azonnal, esetleg későbbi elhelyezésre állást nyer. Sajátkezűén irt ajánlatok »Haracsek Vilmos utódai« céghez intézendők. A mámarosszigeti jogakadómián a beiratások az 1915—16 ik tanévre szeptember e'sején kez­dődnek. A rendes határidő szept' 12 Ezentúl csak külöu formális kérvényei lehet a felvételt, kérni, amelyben az illető késedelmének, okmá­nyokkal igazolt, méltányolható okát előadja. Október 14-ike után az igazgató sem vehet fel senkit.Sőt a minisztériumhoz beadott ily irányú kérvények is valószínűleg elutasitainak. Az alap­vizsgák szept. 10-ika körül lesznek. Szeptember második felében már csak a miniszter adhat terminust, de csak nagyon kivételesen megokolt esetben. A kérvényeket a vizsga iránt szept. 5-ig kell beadni. Az indexek ekkorra feltétlenül rersdbe- hozandók. A tandijat s járulékait egy összegben kell befizetni. Csak nagyon kivételes esetekben — megfelelő kérvényezőre — adhat a tanári kar részletfizetési kedvezményt a tandíj felére nézve, a többi dijakra nem. Tandíj és egyéb járulékok ujonan beiratkozó részére 63, régebbi szigeti jogászoknak 6.1 korona Az alapvizsgák dija 33 K, az államvizsgáké 80 K, Pótvizsgákért a rendes dij fele fizetendő Engedélyes vizsgákért 2 szeres, esetleg 3-szoros díj szedhető. Végbizonyítvány dija a bélyeggel együtt 7 K. A kollokviumi kötelezettség csupán azokra nézve lett. teljesen megszüntetve, akik az előadásokat rendesen látogatják! Az előadásokat a tanárok előre lát- | hatólag szeptember 16 ikán megkezdik. Ekkorára a leckekönyvek tanári l&tlamoztatásáról Í3 gon doskodniok kell a hallgatóknak. A tanári kar terve szerint a jövő évben a Measa akademiea ismét megfog nyittatni, hol az érdemes ifijak olcsón étkezhetnek. A jelesebb, szorgalmasabb ifjak részére akadémiánkon több ösztöndíj is van. Tudo­mányos pályaversenydijak is lesznek kiírva. A ref. vallásunk a nagy üunepeken legátusoknak küldhetők. Az órák beosztása lehetővé teszi hogy a jogászok különböiő irodákban (ügyvédeknél, | hatóságoknó) dijnokokként működhessenek. — j Jelesebb ifjak a két főgimnázium révén corre- patitori alkalmazásokat is kaphatnak. Valószínűleg ! megnyílik jövőre — rendkívüli hallgatók számára j is — az államszámviteitani tanfolyam is A tanári kar több jelentkező esetén szívesen reu dez be tudományos seminariumok.it, idegen nyelvi, gyorsirási tanfolyamokat Az ifjúsági egylet újjászervezéséhez mag van a megfelelő anyagi lehetőség. Csak az ifjak buzgalma szük­séges. Kevés ifjú is végezhet komoly önképző munkát. E célra a nagykönyvtár rendelkezésükre áll. A »Vasárnapi Újság» Julius 25 -iki legújabb száma folytatja érdekes képeink közlését az olasz harcztérről. fogalmat nyujva az ott folyó harezok módjáról. A magyar sajtóban most itt először jelenik meg Lisingen német tábornok képe Hoffman hadtestparancsnokunkkal, egy sereg kép Lisingen déli hadseregének küzdelmeit mutatja be, egy másik sorozat pedig szenzácziós jeleneteket ad a törökök harczairól A szép irodalmi részben uj regény kezdődik: Laczkó Géza és Noémi fia czimü müve, folytatódik Strug András érdekes lengvel regénye, ezenki vül Szőllősi Zsigmond tárczája s egy czikk a gallokról ad változatos olvasmányt. Egyéb közlemények: kép Sándor János és Ghyllánv miniszterek zborói látogatásáról s a rendes heti rovatok: Irodalom és művészet, Sakkjáték Plalálozás stb. A — »Vasárnapi Újság« elő­fizetési ára negyedévre öt korona, »Világkrónika« -val együtt hat korona.Megrendelhető a »Vasár­napi Újság« kiadóhivatalában (Budapest, IV , Egyetem utca 4.). Ugyanitt megrendelhető a »Képes Néplap« a legolcsóbb újság a magyar- nép számára, félévre 2 korona 40 fillér. Születtek: 200., jul. 17. Kovács János kö­nnyesnek »János« ; 2Ó1., jul. 20. Ungur György bányásznak »Erzsébet«; 202, jul. 20. Vankul László erdőmuokásnak »Paulina« ; 203., jul. 18. Deák Illés erdőmuokásnak »Dorottya«; 204.. jul. 22. Marosán Gergely erdőmunkásnak »István«; 205., jul. 21 Kornreich Manó fakereskedőnek »Imre«; 206.. jul. 21. Koszfin János fuvarosnak »László«; 207., jul. 22. Mandel Menyhért üzlet­vezetőnek »Gyula« nevű gyermeke. Elhaltak: 185., jul. 24 Konyárdy György kőmives gyermeke, r. k., 3 hónapos, gyengeség­ben; 186., jul. 25. Pap Gábor bányamunkás gyer­meke, g. k., 14 napos, gyengeségben; 187, jul. 24 Hsuptman Sándor cseléd gyermeke, g. k , 6 hónapos, bélhurutban. Házasságot kötöttek: 27., jul. 25 Pap Já­nos zuzómunkás és Krecsun Flore helybeli la­kosok. Kihirdetés alatt állanak: Kiss Mihály hely­beli ás Bagossy Jolán dévaványai, továbbá Dávid Sámuel és Zavaczky Erzsébet helybeli lakosok. Szerkesztői üzenetek. Z. A külföldi esetek rr,ásóknak is megnyerték leg­magasabb tetszését. A tanár ur egyenlegében Denker Richard, aki a Janka férje leli nem más, mint fake­reskedő. Apa. A szives üdvözlést köszönjük. Ellenben na tessék csak madártávlatból nézni »magas szellemi nivó<-ját lapunknak, hanem rnéltóztassék szintén tollat ragadni, hogy mi is gratulálhassunk. Fülöp András főhadnagy ur harctéri óimét kérjük. Mindenkor a legújabb divatu és kivitelű tökéletes szép fényképek, fényképnagyitások modern rézkarcszerü kivitelben is. Általános elismerés, számtalan dicsérő és köszönő levél. Huszthy Mátyás műterme Nagybánya, hid. u. 15. Aranybánya Créme. Egyedüli ártalmatlan csodahatásu crém a szépség ápolására Készíti Widder Péter gyógyszerész Nagybányán Ára 80 fii. lórSzép hölgyek nem nélkülözhetik. Jó bor kapható. Tisztása kezeit fees* litergnlént u fillérért kapható Bercsényi utca 11. sz. alatt (Schönherr ház). Nagyobb vételnél viszont- elárusitóknak engedmény.

Next

/
Thumbnails
Contents