Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-06-13 / 24. szám
NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1915. Junius 13 (2) 24. szám. törésekor, illetőleg az évi alakuló tanácskozáson határozatiig kimondották, hogy fizetésüknek meghatározott százalékát havonként hadsegélyezés céljaira juttatják; s ezen határozat folyománya - képen a tanárkar itthon maradt tagjai s az intézet szolgái havonkint 100 koronát adtak át a helybeli hadsegélyző bizottságnak, melyben a tanárkar több tagja egyébként is tevékenykedik. Az ezen határozat folyamán befizetett adomány eddigelé meghaladta az 1000 koronát. Ezen adományán felül az intézet tanárkara többféle adománynyal és munkával támogatta a Vöröskereszt-egyesület helybeli fiókját, valamint a háborúval kapcsolatos egyéb jótékonysági ügyet. Az intézet tanárai és szolgái az első hadi-kölcsönből 6900 K-t jegyeztek. Az intézet tanulóifjúsága elismerésre méltó és sokoldalú tevékenységet fejtett ki a háborúval kapcsolatos kötelességek terén. A helybeli vöröskereszt kórház számára az ágyakat javarészt a mi tanulóink faragták s a sebesült katonák számára létesült kórházban sokoldalú tevékenységükért névszerint is megemlítendő Bozse- nik Béla VII. és Mezey Béla VII. o. tanuló. A kórház javára rendezett hangversenyen az intézeti énekkar, Borbás tanár vezetése mellett, előadta Petőfi Csaladal át és a Wacht am Rein-t, továbbá Bánhidi Géza VIII. o. tanuló szavalta a Temetés külföldön c. melodrámát, Mike Imre VIII. o. tanuló zongorakisérete mellett. Tanulóink az elmúlt iskolai év őszén nagymennyiségű szederlevelet, a tavasszal pedig fémtárgyat gyűjtöttek a hadviselés céljaira, mely utóbbi gyűjtésben az osztályfőkön kívül intézetünknél tanításra vállalkozott K. Pauer Viktor m. kir. bányamérnök irányította őket. A mi intézetünk tanulóifjúsága általában szegénysorsu, ezért a tanárkar tagjai nagyon is mértéket tartottak tanulóinknak a pénzbeli adakozásra való buzdításában; mindazonáltal tanulóink megtakarított filléreinek összetevőséből számottevő pénz gyűlt egybe. Bíarctéren küzdő katonáink karácsoni megajándékozására a ta nulók adományából 100 koronát küldöttünk föl az Orsz. Hadsegélyző Hivatalnak, mely minden egyes tanulónak elismerő oklevelet adományozott. Ugyancsak 100 koronát jegyeztünk a tanulok filléreiből hadikölcsönre s az erről szóló kötvényt a segélyző-egyesület tőkéjéhez csatoltuk. A vak katonák támogatására tanulóink 88 korona 26 fillért adtak össze; azonfelül jórészt megvásárolták a középpontból küldött 50 korona értékű vöröskeresztes bélyeget is. A tanulóink filléradományai gyanánt az év folyamán begyült összegből még felhasználatlanul az igazgató őrizetében van 25 korona 28 fillér, melyet a tanárkar határozata folytán azért őrizünk mintegy tartalék gyanánt, hogy valamely esetleges újabb adományozási szükség esetén tanulóink jótékonyságának szintén nyoma lehessen, de újabb megterhelés nélkül. Tanulóink adománya nem rúg ezrekre, de ezt az adományt megnemesiíi az, hogy közel négyszáz tanulónk közül egyetlen tanulónak fillérje sem hiányzik belőle. Az intézet elmúlt iskolai évét közelről érintő még egy fölemelő és nemességével példaadó mozzanatot kell ezen évkönyvben kiemelni. Mint a föntebb elmondottakból kitetszik, az általános mozgósítás folytán még az iskolai év kezdete előtt a tanárkarnak kilenc tagja vonult be; azonfelül a tanárkarnak egyik tagja, dr. Káp- lány Antál r. tanár betegsége miatt az 1914—5. iskolai év első felére szabadságot kapott. így tehát az iskolai munka végzésére az igazgatón kivül csak hét tanár maradt itthon s tanároknak máshonnan való idehelyezése a vkminiszté- riumnak nem állott módjában. Viszont a megmaradt tanári létszámmal a főgimnázium nyolc osztályának összes tárgyait ellátni még redukált óraszám mellett sem volt lehetséges. Az itthon maradt tanárok ugyan mindannyian a törvényben megállapított maximális heti óraszámnál jóval több óra tanítására vállalkoztak minden díjazás nélkül; azonban a reális tárgyak igy is teljesen ellátatlanul maradiak. Már-már az előtt állott az intézet tanulóifjúsága, hogy kénytelen lesz vagy más, kedvezőbb helyzetben lévő iskolába beiratkozni, vagy pedig ennek az évnek j szabályszerű elvégzéséről lemondani. Ekkor azonban a helybeli városi társadalomnak hivatott szakemberei szives készséggel jöttek az intézet segítségére s az ellátatlanul ( maradt mathematika, fizika, természetrajz, r. ; geometria és görögpótló rajz tanítására minden I dija zás nélkül vállalkoztak: Beyer Jenő m. kir. [ erdőmérnök, Kápolnai Pauer Viktor m. kir. bányamérnök, Mikola András festőművész, ifj, Molcsány Gábor m. kir. s. erdőmérnök, Sipos Dezső állámvasuti mérnök, Szkicsák Ödön gépész- mérnök, a városi villamos művek főnöke és Veress József m. kir. főbányatanácsos. Nevezett szakférfiak közül azonban Mikola András festőművész később katonai szolgálatra vonult be, ezért csak két hónapig, októberben és novemberben taníthatott s az iskolai év második felében a rajztanilás ellátása végett a vk. minisztérim Molnár Gyula bártfai áll. gimn rajztanárt osztotta be a? intézethez ideiglenes szolgálattételre. Május elején pedig ifj. Molcsány Gábor m. kir. s. erdőmérnök, az intézet volt tanítványa, a földmivelésügyi minisztériumba helyeztetvén át, szintén kénytelen volt fölhagyni a tanítással, melyet volt intézetében olyan kedvvel és lelkesedéssel végzett; az intézetben vállalt óráit azonban átvette kartársa, Beyer Jenő m. kir. erdömérnök, Az említett szakemberek közül — a felettes iskolai hatóságok jóváhagyása és elismerése mellett — többiek az egész iskolai év folyamán megmaradtak az intézet kötelékében, melynek tanitásügyét buzgó, kitartó és hozzáértő munkával szolgálták s melynek rendjéhez és szokásaihoz is megértéssel alkalmazkodtak olyannyira, hogy kivételes szereplésük az intézetben nem érdekes különlegességszámba ment, hanem hasznos munka volt. önzetlen és a nemzet ifjúságának érdekeit átértő, hazafias vállalkozásuk és munkájuk valóban minden elismerésre és példaadásra méltó cselekedet volt s mint ilyen fog megmaradni a tanárkar és a tanulóifjúság emlékezetében s az intézet évkönyveiben. Angol trónörökös megzálogolása. Phelps londoni szabó szerencséjének tartotta, hogy a trónörököst rendes vevői közé számíthatta. A szerencse azonban csakhamar nagy gondot okozott neki, mert a Fenséges ur a megrendelések értékét következetesen nem fizette. Miután a hódolatteljes kérelmek célhoz nem vezettek, Phelps a bírósági végrehajtók egyikének tanácsát kérte. — Indítson keresetet — válaszolta a tanácsadó. — Hát lehetséges az ?-Vegye barátom figyelembe, hogy királyi Fenséggel van dolgunk. — Az mindegy, csupán a megkoronázott király ellen nem lehet foglalást eszközölni. — Hajlandó lenne az eljárást magára vállalni ? — Szívesen. Az egyik társam lóval jól tud bánni, az ő segítségével könnyű lesz tervemet megvalósítani. — Nem értem, mily összefüggésben áll társának lótudománya a foglalással. — A trónörökös fogatát szándékozom lefoglalni, midőn palotájának kapuja előtt várni fogja. Azt hiszem, hogy ily módon a foglalás idejétől számított 24 óra alatt pénzéhez jut. — Akkor hát csak rajta! Nem bánom, ha a további megrendelések el is maradnak. Az élelmes végrehajtó, a foglalást elrendelő végzést megszerezvén, a trónörökös palotája előtt lesbeállott, a lóval bánni tudó társával együtt. Nem sokáig kellett várakozniok, mert a gyönyörű fogat előállott. — Bírósági végzés folytán lefoglalom a két lovat, a kocsit és az idetartozó fölszerelést — mondja a bakon ülő kocsisnak a végrehajtó. A kocsis minden ellenmondás nélkül, rögtön átengedte helyét a végrehajtó társának. A végrehajtó pedig a hintó belső részében kényelmesen elhelyezkedve társának oda kiáltott: — Tattersallhoz! Tattersall Vilmos akoriban tulajdonosa volt a londoni legnagyobb árucsarnoknak, melyben a legértékesebb lovak és kocsik kerültek eladás alá. Európa többi nagy városainak Tattersalljai innen kapták az elnevezést. minden úgy van, mint tavaly ilyenkor. Nincs ugyan térzene a ligetben, mint máskor, mert nincs bányász-zenekar, bevonultak a tagjai. Hiányzik talán az idegen festők és festőnők, a nyaralók megszokott sokasága, de nem hiányzik a természet különös adománya, szépsége, nem csökkent Nagybánya régi varázsa, amely vissza-visszahozza ebbe a városba az idegeneket is, s amit akkor érez az ember igazán, ha télen, vagy kora tavaszszal látta legutóbb ezt a várost s most visszatér bele. Akkor becsüli meg igazán a Rákóczi-téri jó öreg vadgesztenyefák árnyékát, ha hazajön egy olyan városból, ahol még fiatal, kisded lombozatu gömbjuharok szegélyezik a széles aszfaltjárdákat. Költözz el a városból, hogy visszatérvén, megbecsüljed — nem tudom, van-e ilyen közmondás, de ha van, a mi városunkra különösképpen alkalmazható. Mondom, jól esett látni, hogy alig változott valami a mi kis városunk életében. Talán többen gyűlnek össze az üzletek előtt kitett padok körül, naplemente előtt, várva a friss újságokat és táviratokat, talán többen veszik Az Estet és mohóbbon, szélesebb rétegekben olvassák. Egy pillanatra a fehér ujságlapok áradata borítja el a Rákóczi-tér ódon szürkeségét s olvasóteremmé válik a korzó. A »padtársaságok« azért a régiek. Csak nevet kaptak. A központban székel — mondják — a »nagyvezérkar,* a két szerkesztőséggel szemközt a »kis vezérkar« — (én inkább sajtóhadi- szállásnak mondanám). S a mindig jókedvű Gyógyszerész ur most is olyan odaadással öntözi az utcát a patika előtt, keskeny vizsugárral — most se veszi tőle senki rossz néven, ha kissé lespricceli az arra járókat. Most is vannak, akik nyugodtan tudnak sakkozni az István előtt újságolvasás idején s most is kirándulnak az emberek ezeken a szép napokoD, mint máskor. A tiszta, enyhe, hangulatos estéken most is játszik a két cigánybanda, mint egy évvel ezelőtt, sétáló közönség is akad bőven, aki hallgassa. Különösen a bájos fiatal leányok csoportja teszi széppé ezt a képet, leánykacagás teszi kedvessé. Most nekik is alig van más szórakozásuk. Megjelennek esténkint a mamák kíséretében. Sajnos, most is vannak, akik ősi szokás szerint elállják az utat a kávéházi kert előtt; vannak, akik megtöltsék a cinterem régi padjait s a kávé- ház, a cukrászda aszfaltkertjeit. Szórakoznak az emberek, mint máskor. Mozi is adódik minden vasárnap, nem kevesebb közönséggel, mint rendesen. Most hirdetnek sokszínű plakátokon egy kiváló magyar filmet : A kölcsönkért csecsemők cimü vígjátékot. Megnéztem a kolozsvári bemutatóját. Ott készültek összes felvételei, kolozsvári színművészekkel; Kolozsvár legfestőibb részleteit örökítették meg rajta. Ez a film valóban dicsősége a magyar filmiparnak s a filmművészetnek, a Proja filmgyár mesterien szép plain-air felvételeivel s — mondhatni — kész mozi-művészekkel. A téma is j nagyon ügyes. Békés időket tükröztet vissza, j mégis, milyen sikerrel mutatták be mindenütt. I Az emberek vágyódnak egy kis békés szórakozásra. Mégis vannak még mindig néhányan, akik nem helyeslik ezt a kevés léleküditő szórakozást, ezt a kevés zenét, mozit, mert »háború van.« Mintha nekünk itthonn bűnhődnünk kellene azért, mert nem a harctéren szolgáljuk a hazát. Vájjon mi nem lettünk eleget kötelességünknek? — Nem-e az a helyes, hogy a lehetőségig mindent fenntartsunk a régi kerékvágásban? Legalább amit lehet. Nem-e szükséges a körülményekhez képest jó hangulatunkat fenntartanunk ilyen apró szórakozásokkal, hogy fogékonyak legyünk a győzelmes harctéri hirek iránt, »melyek minden oldalon harcoló vitéz szövetséges hadaink sikereiről beszélnek.« — Hogy tudjunk lelkesedni, ha eljön az ideje, hogy tudjuk megbecsülni hadseregünk elért eredményeit s a piros-fehér-zöld lobogót. S mégis némelyek a legraffináliabb pesszimizmussal fogadják még a mostani, ránk nézve kétségtelenül óriási előnyöket jelentő híreket is. Akik ezt teszik, nem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy mi a mi kötelességünk. Sétáljunk tehát tovább is, szórakozzunk úgy, mint békés időkben, hogy elmondhassa mindenki, aki visszatér kis városunkba : — Itthon is mindén a régi, békés, csöndes mederben halad . . . . T, ,, Bálint László.
