Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1915-05-30 / 22. szám

1915, Május gO.

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

22. szám (3

Az elnök által rendelt három üveg Cham- bertint jóízűen fogyasztotta el a társaság.

Midőn fizetésre került a sor, Grévy magához intve az elfoglalt aszta! körül hajlongó tulajdonost, mondta neki:

— ön bizonyára emlékszik arra az esetre, mikor az elfogyasztott három üveg közönséges asztali bornak ára helyett, három üveg Chambertin árát fizettette velem.

A vendéglős dadogva kért bocsánatot.

— Lássa — folytatta az elnök — a visszafizetés napja sohasem marad el, akor három frank helyett tizenötöt fizettem, az igazság parancsolja. hogy ma tizenöt helyeit hármat fizessek.

Az elnök valóban három frankot fizetett.

Levél a szerkesztőhöz.

Budapest, 1915. május 22.

Igen tisztelt Szerkesztő ürl

Ugye nem veszi tőlem rossz néven, hogy Önnek címzett levélben válaszolok pár sorral a Nagybánya és Vidéke május 16. számában megjelent »Vasárnapi levé!«-re.

Válaszom kissé elkésve jön, mert csak ma kaptam kézhez az utánam küldött lapot; Gyorsan átfutottam a Vasárnapi levelet é3 pár sor után éreztem már, hogy holmi köszönet félével tartozom a levél írójának, első sorban, hogy a Nagybánya és Vidéke, másod sorban pedig, hogy az én érdekemben volt szives nehéz fáradalmak után még a Mester véleményét is kieszközölve a »Férfi hűség« cimü tárcától felháborodott népséget lecsillapítani.

Annál a pontná', hogy mit is mondott Molnár Ferenc ? Hogy a nő sohasem azt Írja, amit akar, — egy percre elgondolkoztam. Dühösen csaptam oda a lapot. Hát én is mást Írtam volna, mint amit akrtam. N8tn lehet! Automatikus mozdulatokkal szedtem magamra felöltőt, halapot és elindultam bolyongani, teljesen céltalanul. Végig szaladtam a Váczi-utcán és borzadva fordítottam el a fejemet a kirakatoktól, hol hamis ékszerek csillogtak.

Juj! valami irtózatos csúnyaság, amit az én énemben is fölfedeztek. Magamtól undorodva úsztam tovább a tarka, nyüzsgő emberárban.

A Gizella-téren voltam már, mikor egy autó éles tülkölése rázott föl, fárasztó, beteges meláncholiámból.

Fölnéztem ! Egy nagy fekete szempár kacagott le rám. ügy éreztem, mintha jóságos kéz valami üdítő varázsvizet hintett volna az arcomra.

Lassan kezdtem észrevenni magam körül mindent.

Láttam magam mellett elsuhanni szép férfiakat, szőkéket, barnákat, égő ajkuakat, hősöket, vitézeket.

(Akadt köztük egy pár szemrevaló untauglich is.)

Szerettem volna, hogy mindegyik reám nézzen, csak egy pillanatra megbámuljon. De sajnos, nagyon kevés tette, a legtöbb unottan fordította el a fejét.

De most az egyszer nem haragudtam rájuk, nem hangolt le nemtörődömségük.

Megelégedett mosollyal siettem haza és boldogan kiáltottam fel :

»Igaza van Molnár Ferencnek, igaza van a Mesternek, igaza van törökfalusi Pap Zsig- mondnakl«

Belátom, hogy a »Férfi hűség« írója lett volna az első, ki kiszalasztotta volna a száján, hogy »csacsi«, ha a fennt említett tárcában szerepeltetett hadnagy ellenkezően tesz, de igy meg ezt gondolta:

Oh inkább szorítottad volna össze nevetséges félénkséggel azt a bizonyos rózsa csokrot és mikor kifogytál volna a szerelmekből, suttogtad volna el menyasszonyodnak, hogy hogyan védekezzünk a cserebogarak ellen, hogy Veru- dánál kapni a legjobb illatszereket, hogy Papek árulja a legtartósabb bőröndöket é3 slb, mert ne tedszedjünk sok bájos fejecskének, ejtsünk kikezdett leikükön egy könnyen gyógyuló karcolást, inkább bosszantsunk meg ügyetlennek minősített helyes viselkedésünkkel pár huncut, fiatal asszonyt, mintsem egy menyaszonynak rántsuk bele könyörtelenül rózsaszínű illúziókba boldogságtól reszkető lelkét az életbe, ejtsünk lelkén soha be nem hegedő sebet egy pár kaj- szinbarack izü (én ezt szeretem a legjobban) csókot Ígérő flörtért, mondjuk egy másik nő lábai elé ejtett rózsa szállal.

Azt hiszem a levél írója, ki úgy át tudja érezni a bakfis arcokon legördülő könnycseppeket, kinek tolláról ítélve lelkén oly csodás, őszinte uj életképekké születnek át a búcsúzó nap tűzvörös brokátján átvonagló, haldokló élet muzsikák szintén ezen a véleményen van.

Köszönöm kedves szerkesztő ur, hogy megengedte elmondani mondókáimat.

Olsavszky Margit.

Heti krónika.

A kucséberek és makarónik hazájában nagy a lelkesedés, hogy ők meg merték nekünk üzenni a háborút; de a mieink úgy magyarmiskásan hamarosan odasomtak a vitéz taliánnak, hogy ijjedtében eltátotta a száját és eldobálta a fegyverét.

— Hát igy!

A hadüzenet hírére nem ijedt meg nálunk senki, inkább boszankodik az egész ország, hogy ekkora hűtlenséget is el lehet követni.

»Akkor hát jó dolga van a tanár ur fiának.« »De már ezt nem vagyok hajlandó hinni«, — mondám. »Pedig elhiheti uram! Önöknek itt Európában nincs helyes fogalmuk Szibériáról; önök ebben csak a deportált bűnösök hazáját látják, holott Szibéria legnagyobb részében sokkal nagyobb a jólét, a gazdagság és a szabadság, mint az európai Oroszországban'«

Reám nézve emlékezetesen érdekes volt a pár óra, amelyet e szegény, jórészökben sivár, elhagyatott lelkű emberek között töltöttem. Ki tudja, nem loptam-e mégis a szivökbe egy-egy melegítő, világositó napsugarat ?

U. i. Nem tudom már, olvastam-é valahol, hallottam-é valakitől, vagy magam jöttem arra a gondolatra, hogy az u. i. mindig bizonyos szellemi szegénységi bizonyítvány kiadásának számába megy, mert bizony az többnyire ha tározott feledékenységről tesz tanúbizonyságot. Szégyenlem hát egy kissé, hogy múlt heti czikkemhez egy pótlást kell csatolnom. Benne volt abban Luther éneke, melyet a németországi katonák oly szentelt ihlettel énekeltek, s a többi német idézet mintájára benne volt a kéziratban az ének fordítása is, de elnézte, kihagyta azt a szedő, s ez elnézést elnéztem korrigálás közben én is. Az ének alkalomnak teljesen megfelelő második strófája igy hangzik:

»Mit unsrer Macht ist nichts gethan,

Wir sind gar bald verloren ;

Es streit’t für uns der rechte Mann,

Den Gott selbst hat erkoren.

Fragst du, wer der ist?

Er heisst Jesus Christ,

Der Herr Zebaoth,

Und ist kein andrer Gott;

Das Feld muss er behalten.«

E verset a dunántúli ág. hitv. ev. egyház- kerület keresztyén énekeskönyve igy fordítja :

Erőnk magába mit sem ér,

Mi csakhamar elesnénk ;

De küzd velünk a hős vezér,

Kit Isten rendelt mellénk.

Kérdezed ; ki az ?

Jézus Krisztus az,

Isten szent Fia,

Az ég és föld Ura,

Ö a mi diadalmunk.

A Pozsonyban 1910-ben kiadott lutheránus • Kis Enekeskönyv« igy fordítja e verset:

»Mi erőnkben nincs segítség,

Bizony hamar elveszünk,

De mellénk állt maga az ég,

Isten hőse küzd velünk,

Kérded: hogy ki az?

Jézus Krisztus az,

Ég Ura Isten,

És más Isten nincsen!

Övé a diadalom^!«

Tessék kinek-kinek azt választani e két fordítás közül, amelyik neki jobban tetszik.

Nagyon jól mondta Andrássy a házban: irigyelték a győzelmünket, a szövetségest bántotta, ha a szövetséges társa fényes diadalt arat. Gyönyörű jellem, remek erkölcsök. Most már tudni fogja az egész világ, mit lehet tartani a talián adott szaváról. Nincs is annak keze, csak négy lába, mint a kecskének. A címerét is jó lesz, ha megváltoztatja »vörös mezőben-» fehér kereszt helyett, fehér mezőben vörös rókára.

Nálunk a gaz náció árulása dacára is folyik minden a maga medrében, a vizsgák zajlanak és lezajlottak majdnem mind igazán szebb eredménnyel, mint gondoltuk. A gyüjtőkocsi végig járja az utcákat s szedi össze az ólmot, rezet, burgonyát stb.

Az időjárás derült és meleg folyton, a gazdának ugyan szomorúságára, de talán azért adja igy a jó Isten, hogy annál vigabban verhessék, üthessék hadaink a muszkát, meg a többi méltó cimborái'.

Becses lapjaink épp úgy veszekednek, legutóbb pl. kiütött a faháboru s ebből táplálkozik, jobb ügyhöz méltó odaadással az újságírók hada (magamat sem véve ki).

Az Avasban pedig épp úgy lopnak, mint eddig, épp úgy veszekednek, mint béke idején.

— Tek. törvényszék, mondja a védő, mél- tózlassék védencemet fölmenteni, hisz a háború rendkivüliségének és nyomorának hatása alatt tévelyedett meg.

— Dehogy is, — feleli az ügyész, — az Avasban loptak, lopnak és lopni fognak, itt nincs és nem lesz enyhítő körülmény soha.

Ezt az igazságügyi anekdotát mesélték a héten nálunk, mintha megtörtént volna.

Milyen jó, hogy Nagybányára nem alkalmazható, az igaz, hogy itt nincs is mit lopni, legfeljebb a napot lopjuk majd sokan a korán megkezdődő vakációban, de ha nagyon keresünk, találunk majd mi is valami munkát és ha kell, megfogja a kapa, kasza végét a krónikás

Nemesség-megerősítés. Ó felsége a király Thorday Imre nagybányai városi tanácsos, helyettes polgármesternek, valamint törvényes utódainak, régi magyar nemességét, »marosvásárhelyi« előnevét, valamint az öröklött I családi címer használatához való jogát, kegyelemből, díjmentesen megerősítette.

Vármegyei közgyűlés. A vármegye rendes közgyűlése minden különösebb incidens nélkül zajlott le a hó 27-én, d. e. 10 órakor Nagykárolyban, persze a viszonyokhoz képpest, csekély érdeklődés mellett. Az általunk jelzett tárgyak mind kedvező elintézést nyertek.

Iskolai vizsgálatok. Az állami polgári leányiskolában és az állami elemi iskolákban ma délelőtt voltak egyszerre, az összes Osztályokban az évvégi vizsgálatok minden ünnepélyesség mellőzésével. Holnap a növendékek hálaadó istentiszteletre mennek s evvel bezáródik az esztendő.

A sebesültek ellátását Rumpold Gyula vendéglős a Kórház vezetőségének és a sebesülteknek is általános megelégedésére eszközli, ami méltán elismerést érdemel a mai drága élelmezési viszonyok mellett. Ám azért a jó közönség gondoskodik egy-egy kis kivételes kosztról is a derék harcosoknak, akik különösen ünnepkor érzik a család hiányát. Pünköstre a hölgyek sok tésztát küldtek össze, úgy hogy bőven el voltak látva ennivalóval. (A küldemények részletes fölsorolását lásd lapunk »Vöröskeszt« c. közleményében.) Ezenkívül Teleki Jánosné grófnő 120 személyre káposztafőzeléket és füstölt húst küldött. Kaptak s hadfiak kétszer bort és cigarettát, fekete kávét stb. Május 26-án pedig Petky Gyuláné és Klement Károlyné az összes 110 sebesültnek kitűnő gulyás hússal kedveskedett. A legközelebbi megvendé- gelés junius 2 án lesz. Egyébiránt a napról és a készítendő ételről külön is jó előre értesítést nyernek az illető urhölgyek, mert közben változást szenvedhet a terv. Arra külön is kérjük a t. hölgyközönséget, hogy méltóxtassanak társulni a többiekkel, mert ennek a mozgalomnak az volna a főcélja, hogy az erőket tömörítse. Azzal,