Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-23 / 21. szám
(2) 21. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1915. Május 23 jegyzett az ország népe a szövetkezetek utján a nagy nemzeti kölcsönre és ez a nem várt eredmény bizonyára kélségbeej tette ellenségeinket is. Van erő és van akarat a magyar nemzetben és ha a kis emberek ilyen hatalmas szervezetbe tömörülnek össze, akkor a kis emberek összességéből hatalmas erősség válik. Az első nemzeti kölcsönnél elért eredmény bizonyára nem marad el most sem. Ha olvassuk azt a felhívást, amelyet Korányi Frigyes báró miniszteri tanácsos, az Országos Központi Hitelszövetkezet vezérigazgatója intézett a nemzethez, akkor bizonyosak vagyunk benne, hogy ezúttal is meghajtja mindenki a lobogót a magyar nép áldozatkészsége előtt. Azt mondja: a mi nemzetünk is élni akar! Győzni akar! Adjuk meg rá a módot hadainknak! Akinek van hozzá tehetsége, aki hallgat hazafias szive szavára, aki jól számit és megérti, hogy amit kölcsön ad most az államnak, nem ajándékba adja idegennek, de saját boldogságára, gyermekei jövőjéért, a hazáért, a királyért adja oda kölcsön! Azért, hogy vad ázsiai csordák ne gyújthassák fel a házát, ne gyilkolhassák le asszonyainkat, gyermekeinket, hogy ne hajthassák korbácscsal igába ezt a büszke szép Országot ! Aki képes hősöket tisztelni, családját és hazája szentföldjét szeretni: az hallgasson a Haza hívására. Ez a felhívás bizonyára nagy eredménynyel is jár. Nagy eredménnyel járt már más vidékén az országnak és most itt az ideje, hogy a mi városunk is kivegye a maga részét. Keljen fel a mi városunk is, amiként az elmúlt ősszel megmozdult az egész nemzet és erejével bámulatba ejtette az egész világot. Legyen elég neküuk ez az első szó is és menjünk el minél előbb a nagybányai szövetkezetbe, ahol a nemzeti kölcsön jegyzésre mindennemű felvilágosítást és útbaigazítást készségesen megadnak. Segítsünk az országon és akkor az Isten is megsegít bennünket. Padi Jób. Humor. A szórakozott borbély. Haase a híres humorista, a színpadon kiv ü‘ is szerelte a tréfa*, különösen ha pénzmagra tett szert. Tréfáinak áldozatainál, a személyekben megkülönböztetést nem ismert. én nemcsak lheologü3, hanem magyar is vagyok — s ioné, velem együtt egy nagy német költő is belé esik ilyen bűnbe. Mikor pedig — hogy á'dozatot vigyünk na csak a kegyelem, hanem a hazaszeretet Istenének is — elénekelteltem velők lángoló hírei dalukat, a >Wachb am Bhein<-i is: az én német híveim lelkesedése, öröme és lelki buzgalma szinte az ex'asis magaslatáig csapott föl, nem győzték eléggé köszönni köztük való megjelenésemet, s kérve-kértek, hogy menjek be újra és újra közéjök. De mégis egyszer egy igen érdekes nyilatkozattal lepett meg két nemit sebesült. Bemenvén közéjök, jelentettem nekik, hogy előbb egy másik barakkban magyar nyelvű istentiszteletet tartok, s azután velők tartom azt meg anyanyelvükön, mikor egy daliás termetű német katona nem csekély meglepetésemre igy szólott hozzám: »Nekem nincsen szükségem a tanár úrra!« — mire egy másik azonnal azt a kijelentést tette: «És nekem sincs n!« »Miért nincsen tinekfek én ream szükségetek ?« — kérdeztem a lehető legteljesebb ielkinyugalomm d. »Mert én atheisfa vagyok« — felelte az első; »mert én zsidó vagyok« felelte a második. »Én úgy tudom«, — mondám először az utóbbinak, »hogy az a Jehova, a kit ti zsidók Németország egyik jelentékenyebb színpadán szerepelvén, a város legelőkelőbb szállójában lakott. Kitűnő játékával meghódította a színházlátogató közönséget és a ielkesedők mindenkép igyekeztek elismerésüket nyilvánítani. Ott-tarlozkodásának utolsó reggelén fodrász alakot öltve, lakásául szolgáló előkelő szálloda első emeletének minden ajtaján »fodrász jelen« kiáltással kopogtatott és miután 12 kliensre tett szert, sorba véve a szobákat, mindegyik lakónak arcát beszappanyozta, azután p’dig következő inentegetődzéssel: »feringettét, borotvámat a szomszéd szobában hagytam, csak 2 percnyi türelmet kérek«, tovább rohant. Miután valamennyinek arcát egymáshoz többé-kevésbbe hasonlóvá szappanyozía, a fodrászalakhoz használt öltönyt és egyéb kellékeket szobájában elhelyezte; saját arcát is beszap- panyozva kirohant a folyosóra, hol már több szappanyos arc mutatkozott, dj Haase íul tett valamennyi türelmetlenkedő felháborodásán és lármát ütött; a négy emeletes szálloda minden alkalmazottja oda rohant, de a tizenhárom szappanyos arc megpillantása csakhamar mosolyt, sőt. kitörő hahotát, idézett elő úgy az alkalmazottaknál, mint a nevetséges helyzetbe jutott 12 vendégnél, csupán Haase folytatta a lármát, mig végre maga a tulajdonos nyugtatta meg a méltatlankodót. Nagy gouddal keresték a bűnöst, de úgy a szállodatulajdonos, valamint a szobrásztesiü'et minden igyekezete eredménytelen maradt és a turpisság csak úgy derült ki, hogy azt Haase évek múlva maga árulta el. MIKOR PRZEMYSL ELESETT. — EMLÉKEZÉS GYÓNI GÉZÁRA — . . . Gondoltam Rá is . . . Vaj’ mi lett vele, Ki a Petőfi szelleme most? Vad csatatűzben milyen sors érte A nagy dalost ? ! . . . O, aki ajka forró szavával Lelkesen, izzón mondta dalát, Meglelte kapta, mire vágyott: a Hősi halált ? 1 . . . . . Kiomlott vére — úgy, mint akarta — Termékenyit-e magyar rögöt? — Lantja 1 ... a lantja, csodás hangszere, Kettétörött ? . . Magyar rapszódja csatás időknek, Költő! — nem nyertél hősi halált . . . Várt golyó helyett a rabság fojtó Füstje talált! . . Költő1 Dalos! Szabadság nagy dalosa, — Óh mondd : a lelked mit érezhet ottan, Idegen földön, szomorú fogságban, Elve is halottan ? . . Óh mondd: a szived — magyarul verő — Lüktető lelke forró életednek — Hideg földön, — a szolgaságnak földjén. Nem reped meg ? . . A becsületes kritikus. A zenekedvelők tudják, hogy nem minden zenemű »fülbemászó« és hogy kü’önosen a klasz- szikus művek, csak többszöri hallás után nyerik meg a tetszést. Schlicht, a lipcsei Thornasiskola zenészeti szakértője »Fide’io« ebő előadása utáni lesuj'ó kritikáját következő két szóval fejezte ki: — Bethoven szamár. * A lelkiismeretes kritikus nem mulasztotta el azonban a »Fidelio« további előadásait is meghallgatni és minél gyakrabban hallgatta, annál inkább kedvelte meg az elitéit művet. Ily előadás utáu kérdezle egyik barátja, aki az első lesújtó ítélet kimondásánál jelen volt — mostani véleményét, hogyan egyeztetheti ös=ze az első előadás után mondott bírálattal? Schlich! erre váíaszolá: — Csakis a személyben tévedtem. N-m Bethoven az, hanem én vagyok szamár. imádtok, egy és ugyanazon Isten a keresztyének Istenével Csak mondd,.fnm, nyugodtan utánam az általam mondandó imádságot, nem fogja az a te hitedet bántani, s ha akarja, meghallgatja a mi közös imádságunkat a mi közös nagy Istenünk«. »Utána fogom mondani«, — válaszolt beszédemre a zsidó vallású német. »Te tehát atheista vagy«, — fordultam ekkor a másikhoz, — »s e szerint te senkit és semmit nem imádsz«. »De igen, imádom a nagy természetet«. És mit gondo'sz, ki adott léteit ennek a nagy természetnek?« »Senkisem, magától lett az! »De hiszen valamikor és valamiből lennie, eredaie kellett annak ; ki állott ott léte kezdetén? a semmiből valamely felsőbb erő nélkül oly végte!«n nagy alkotás, a milyen a nagy természet, nem állhatott elő«. »Eh uram, ne beszéljünk erről«, — monda nyugtalan komolysággal az atheista. »Jól van, ne beszéljünk erről! Hanem mondsza csak, mi vagy te a polgári életben?« »Kiskereskedő vagyok « »És milyen a katonai állásod ?« »Kö/.katona vagyok«. »Jól van, tehát te kiskereskedő és közkatona vagy. Ugyan mondd csak. hallottad-é valaha egy Rindenbarq nevű embernek a hírét?« Hogyne uram, ő a mi főínarsahiak« (így mondá a német, »unser Hauptmarschsll«) »Igen, őt kérdeztem. . . . Költő! Dalos! Szabadság nagy dalosa, — — Kinek e végzet fájóbb még, mint másnak, Kívánom, hogy legalább álmaidban Aranykalászos tereinket lássad! . . Kívánom, hogy legalább álmaidban Csókolhasd a hon megszentelt porát — Kívánom, hogy legalább álmaidban Idd a szabadság égi .mámorát! * . . . . S ha fölriadsz a bántó, bús valóra, — Ha lelked álma ébredésre bágyad : Izzón a lelked száz nagy gondolattól S ne fakuljon sok színes, büszke vágyad 1 Győzünk 1 — meglásd. Mert nekünk győzni kell. Bizonyosan nyerünk diadalt! S Te zenged majd — Petőfinek lelke — A gyönyörű győzedelmi dalt! . . Nagy Km ma. És hailotiad-é valaha valami II. Vilmos nevű embernek a hirét?« »0 meg a mi császárunk«. »Igen, ő a ti nagy császárotok. Az egyik minden időknek egyik legnagyobb hadvezér», a másik pedig egyik legnagyobb uralkodója. ÉJ mit gondolsz, nagyobb emberek ezek tenálad, a kiskereskedőnél, a közkatonánál ?« »Ugyan, uram, hogy kérdezhet ilyet én tőlem ? !« i»Do kérdezem, mert látod, ez£k a nagy emberek hadikiáltványaikban, beszédeikben, iro t leveleikben leikök teljes alázatosságával mindig Istenről beszélnek, hozzája fordulnak segitség- kérésökkel, minduntalan benne való bizalmuknak adnak kifejezést. Pedig hát ezek igen nagy urak, igen nagy emberek. Ha ők hitet tesznek, miért derogál ez neked, a kiskereskedőnek, a közkatonának ?« »Jól van, hót én is fogok imádkozni a tanár úrra!«, — mondA erre komoly arccal a magához, leikéhez visszatéri atheista német. * * * Következő cikkemben a hadifogoly orosz tisztekkel tartott istentiszteletem egyes nrr-g kapóbb részleteiről mondok e! egyet-másf. Május 26-áig bezárólag lehet hadikölcsönt jegyezni!!
