Nagybánya és Vidéke, 1915 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-03 / 1. szám
Nagybánya, 1915. í-XZIV XLI. évfolyam. A TÁRSADALMI HETILAP. fí 336} NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MECUBLEiMIK HVIIXM ID>3InT VASÁRN lillfiflzetési árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 ív. Negyedévre 2 K. ======= Egyes szám 20 fillér. = = - -----■ Fe lelős szerkesztő és laptulajdonos: HEVÉSZ JÁ3STOS. Fölhívás előfizetésre. A negyvenegy éves »Nagybánya és j Vidéke« az uj-év alkalmából megujilja kérését régi hűséges előfizetőihez, hogy pártolják őt továbbra is. Ki ne erezné e súlyos idők zsibbasztő nyomását? Érzi azt jó öreg lapunk is. Háború óta csak áldozat a mi osztályrészünk. De talán éppen azért kérhetjük, őszintén és igazán különös hangsúlyozással most, hogy szjves pártfogásukat ne vonják meg tőlünk. Épp azért, hogy hazafias kö- i telességeinket képesek legyünk teljesíteni. A vidéki lapokra soha nem volt olyan nagy szükség Magyarországon mint ma. Közvetítjük a felsőbb intézkedéseket a néphez. Hozzuk hétről-hétre a hivatalos tudósításokat ingyen, pártolunk minden háborús mozgalmai, legyen az hősapka, vörös kereszt, Auguszta csomag, boldog újév, vagy akármi is. Szívesen teszünk, kész örömmel csinálunk propagandát mindennek, ami nagy élet-halál küzdelmünkkel összefügg, de viszont szabad legyen remélnünk, hogy ne- meslelkü közönségünk nem fordul el éppen ilyen időben tőlünk, sőt inkább, még hathatósabban támogat, még szorosabban ragaszkodik lapunkhoz. Bármily nehéz időket élünk is, egy-egy korona csak akad a háznál arra, hogy a „Nagybánya és Vidéke“ is tovább éljen s szolgálja a várost, a magyarságot, a hazát, a társadalmat. Azért fizessünk elő a Nagybánya és Vidékére, melynek előfizetési árai négy évtized óta nem változtak: Ausztria-Magyarorszig területén: 0 Egész évre 8 K"vv'| * Félévre 4 K Negyedévre 2 K Külföldön: Egész évre 10 K Félévre 5 K Uj év kezdetén. Mióta a világ fennáll, egyetlen esztendő sem volt oly emlékezetes, mint az 1914-ik. Talán nem lesz egészen értéktelen, ha egy percre megállunk, szemben az idő örökké szaladó szekerével és egy pillantást vetünk ama nagy kérdőjelre, mellyel a múlt esztendőt lezárjuk. Miért volt ez? ív í kellettemé nagy szörnyűségeknek bekövetkezniük éppen akkor, midőn már állandó béke védő szárnyai alá akartunk menekülni, midőn annyi sok, izgalommal teli évet szenvedtünk át és amikor már szabadon akartunk lélek- zeni, hogy ime, több, vészterhes felhőkkel boritolt év után kitisztult a lég és most már szabad lesz igazán örülni, szabad lesz élvezni verejtékes munkánk gyümölcseit, mert elmúlt a vész, a józan észtől vezetett cselekvő kezek elkergették a háború reánk leselkedő rémes fúriáit, megtisztították nemr-3ztóséff s kiadóhivatal: &.O. szám alatt, VYA IS: = zetünk l uepni akaró fekélytől és a gondtalanul. Telve bizalommal vártuk az elmúlt évet. Üdvözöltük eljövetelét, mert reméltük, hogy meg fog felelni a hozzája fűzött várakozásunknak, mert hitlük, hogy bizalmunk hajója nem szenved lepergése alatt az élet sziklás tengerén hajótörést. Vártunk, bíztunk, reméltünk, de . . . Azt mondja a közmondás: Ember tervez, Isten végez. Ha közelebbről vizsgáljuk az elmúlt év eseményeit, talán nem fogjuk annyira vádolni a sorsunkat intéző kezet, amiért e nagy szerencsétlenséget reánk zúdította. Tagadhatatlan tény, hogy az utóbbi évek alatt nehéz megpróbáltatásokon mentünk keresztül. Sok izgalmas időt éltünk át, melyek igen erős próbára tették testi-lelki erőnket. A próbákat azonban becsülettel állot- luk ki. Most pedig bekövetkezett az utolsó nagy próba, melyen okvetlen el fog dőlni: vájjon érdemesek vagyunk-e arra, hogy megkapjuk a legnagyobb földi jutáimat- a teljes szabadságot, az állandó békét, hol létünk magaslatára állva magunk intézzük sorsunkat, vagy érdemetlenek vagyunk még arra is, hogy Isten tiszta levegőjét szabadon szívhassuk. A jelen események is ezt a célt szolgálják, mert a vizsgáztató kezek ezt tűzték ki az utolsó tüzpróbának. Ha ezt is oly szilárd, megingathatatlan hittel fogjuk megküzdeni, mint az előbbieket, úgy bizonyára nem fog a jutalom elmaradni. Sebesült zászlós uj évi gondolatai. A háború változatos, taint maga az élet, nem áll szakadatlan győzelmek sorozatából, hanem hol előre haladunk, hol visszavonulunk, hol letörjük az ellenséget, hol minket kergetnek. Persze végeredményében eddig mi magasan fölötte állunk ellenségeinknek s hiszem az Istent, hogy a nagy befejezésnél is mi leszünk fölül s a legyűrt ellenfél szabályszerűen a vállaival fogja érinteni a földei. De néha nehéz napjaink is vannak, ilyeuről Írok én is most. Először is megköszönöm azt a szívélyes, meleghangú levelet, melyet Sz-ra a kórházba címezve, tegnapelőtt megkaptam. Végtelen jól esett, szinte gyógyitólag hatott kedves levele; meggyőződtem, hogy mégsem felejtettek el, bár én a múlt hónapban a változott viszonyok miatt nem Írhattam Azóta folytonosan Sz. belsejébe nyomultunk előre, annyira, hogy a világtól teljesen el voltunk vágva, postát sem kapni sem küldeni nem lehetett. Nem tudom érdekelné e az elmúlt hónap, mely mondhatni a csaták és csatározások láncolata volt. Szörnyűséges napok; egyik rettenetesebb mint a másik, hányszor voltam életveszélyben, hányszor gondoltam már azt, hogy ez az utolsó napom és mégis miudig újra rám virradt. Az éjszakák voltak a legrettenetesebbek, még akkor is, ha az ellenség esetleg békén hagyott, mert hidegek voltak és soha fedél alatt nem aludtunk. Ha véletlenségből éjszakára disznóólba vagy akármilyen kicsi fedél alá kerültünk, akkor az ember igazán a hetedik menyországban képzelte magát Volt olyan, aki este lefeküdt a rajvonalba és reggelre nem kelt föl. Elképzelheti, hogy a szegény sebesültek hogy jajgattak éjszaka a hidegtől és az ember nem segíthetett rajtuk. És az ember idegei ezeket a rettenetes állapotokat kibírták, eleinte szinte velük sirtam, később azonban teljesen hidegen hagyott akármilyen látvány; az ember teljesen elfásul, leveti emberi mivoltát. Szinte megváltás a halál vagy a sebesülés. Sokat kerülgetett az ellenség golyója, sapkámat a hónap 15-én négy helyen, nadrágomat pedig két helyen szakgatta át ellenséges golyó, azonban nem tudott ártani, A hónap végét előzőleg 3 napig folytonos ágyú és gyalogsági tűzben voltunk, rohamot intéztünk az ellenséges állásokra és sikerült is őket szuronynyal fedezékeikből kiverni, azonban a fe~ dezékektől vagy száz lépésre feltartóztattak minket, ahol rettenetes kézi tusa fejlődött, amely alkalommal egy ellenséges kézibombávai úgy oldalba kólintották, hogy el kellett áiloom a további verekedéstől. Szerencsésen talált és robbant a bomba, mivel baloldalomba kaptam és szerencse az, hogy az oldalbordáim csak kissé sérültek meg, azonban felső karom külső izmait mind átszakitotta, egészen a csontig. Az orvos becslése szerint 10 centm. hosz- szu és 6 centm. széles helyen a húst kiszakította, mondjuk egy fél kilóval könnyebb lettem. Fölfordulva az ütéstől és fájdalomtól egy közkatonával bekötöztettem magam, aki mikor második sebemet kötözte, ellenséges puskagolyótól találva mellém esett. Mire körülnéztem, hogy egy másik közkatonával bekötöztessem magam, akkor láttam, hogy a mieink visszameuuek, mert az ellenség szorítja őket. Most előttem nem állt más választás, vagy fogolynak lenni, vagy megreszkirozni a vissza- szaladást. Az utóbbit választottam és a legnagyobb tűzben, félig meztelenül, kezemben blúzom, köpenyem, revolverem, én is vissza rohantam; hányszor estem el, nem tudom, csak azt tudom, hogy egy örökkévalóságig tartott az a néhány száz lépés futás. Szerencsésen elértem a mieinket, akiket sikerült megállítani és uj erősítést kapva, a második rohamnál sikerült a magaslatot bevenni, de már a második rohamnál én nem vehettem részt. Éíetemuek e napját nem fogom elfelejteni soha. A nélkülözések ugyan még csak most kezdődtek, mivel hat napon keresztül egyik kórházból a másikba mentem. Kocsin nem lehetett menni a rósz utak miatt s igy gyalog mentünk, csak azt ettük, amit az utón a lakosságtól vettünk. A hatodik napon végre S-ba értünk, hol a tulajdouképeni első kötést és meleg ételt kaptam. Innét a Sz. átkelve K-on át, vasúton haza.
