Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1914-12-27 / 52. szám

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 52. szám (3) 1914. December 27. S Balázs Andris, a káplár igy szól: »Kiuk ! csak gyertya kellene! A mi élő karáosonfánkról Nem hiányoznék semmise!« »A feleségünk képe itt van, A gyermekek is, mind a hány ; Maga a Jézuska is itt ül Mézes kalácsból fönt a fán.« . . . E percben elbődül az ágyú A kopár bércek tetején. Kigyul a karácsonfa lombja És hull a sok muszka legény . . . Katonáink árváiért. — Irta: Lévay Mihály országgyűlési képviselő. — A háború napról-napra uj feladatok, uj kötelességek elé állítja a társadalmat. Nincsen anynyi balzsam Gileádban, amennyi a sok seb beheggesztésére kel­lene e nehéz napokban. De ahol a csoda­tevő balzsam hiányzik, ott nem szabad most hiányzani a még csodatevőbb sze­retetnek. Mert »a szeretet mindent meg­ért, mindent elvisel, mindent remél* mint Pál apostol nagy igazán mondja. »A szeretet tűrő, a szeretet kegyes.« A szeretet szinte emberfeletti türelmére van most szüksége a csapások keresztje alatt roskadozónak. A szeretet kegyessé­gére van szüksége ma a társadalomnak. Ha ez a szeretet nem üres frázis, hanem élő valóság, akkor nem ijedünk meg az uj feladatoktól sem és készek vagyunk az uj kötelességek vállalására. Egyre többen kerülnek haza katonáink közül a harctérről olyanok, akik kenyér- kereső munkára nem képesek többé. Mind­inkább elfogja lelkünket a részvét, ha egy- egy családfő hősi haláláról értesülünk. Mind­inkább fokozódik ezzel is az a kötelessé­günk, hogy e katonáink családjainak szo­morú helyzetén segítsünk. Nem csak az állam (eszi meg a maga kötelességét, a társadalom is kiveszi e ne­mes munkából részét. Sajnos, eddig még nem indult meg olyan akció, amely a munkaképtelenné vált, vagy a csatában elesett hősök családjainak intenzív segíté­sét tűzte volna ki célul. Pedig éppen eze­— Várj ! Mindjárt elmondom . . . egy kol­duló zarándok mesélte . . . várj csak . . . mind­járt . . . A'! óriás szakaszvezetö mérgesen tolta le a ragyás fegyverét, maga pedig fölemelkedett. Kis ideig figyelte a felénk kúszó rablókat, azután odaszólt: — Na . . . most csináld . . . A kis ragyás fölemelte fegyverét, nehezet sóhajtott, könnyes szemét a hideg agyhoz illesz­tette és lőtt . . . A kővetkező pillanatban az egyik rabló fejjel bukott a méteres hóba. A tompa durranást nehéz csend követte. Mind a négyen lélekzetet visszafojtva vártunk. És ekkor történt valami. Valami csodálatos dolog történt Mind a négyen csodálatosnak tartottuk. Egy hatalmas testű csillag jelent meg fölöttüuk az égen. Vakító fcnye nappalt varázsolt körén!:, de pár pillanat múlva szétpattant és ezer szipor- kás darabban hullott alá, ki tudja hová ... És ekkor hallottuk, tisztán hallottuk, hogy Sara- jevóban éjfélre harangoznak. Megrendülve állottunk valamennyien a ki- alvó zsarátnok mellett, a többi rablót futni en­gedtük, nem akartunk vért, több vért nem akar­tunk ontani e szent percekben, hanem egész testünkben megremegve halkan imádkoztunk . . . Már a tábori posta kocsiján ültünk, araikor a jól célzó kis ragyás suttogva beszélni kezdett: — ... Hát egy koldus zarándok, aki Bet­lehemben is járt, hát az mesélte, hogy aszoogya, hogy Heródes király egykor furcsa álmot látott... i ken a családokon kell különösen segite- J nünk, olt kell megtörnünk a szeretet ke- | nyerét, ahol nem lesz többé apa, aki azt I megtörje övéinek. E nagy föladat megoldásához haladék- I talanul hozzá kell fognunk. Ha ezt a tár­sadalom újabb megterhelése nélkül meg­tudjuk tenni, csak annál nagyobb megértés­sel találkozhatunk mindenütt. Mi lenne ez? Az újévi köszöntések megváltása szél­iében széles e hazában. Annyira el van terjedve ez a szokás, hogy egészen szegény- sorsú emberek se sajnálnak újévi üdvöz­lésekért negyven-ötven fillért kiadni. A jobban szituáltaknál meg egész csinos ösz- szegek jutnak évenként erre a célra. Rendelné el a belügyminiszter, hogy minden községben, a közoktatásügyi mi­niszter pedig, hogy minden iskolában gyűj­tenék össze azt a pénzt csupán, amelyet újévi gratulációkra akartak költeni az egye­sek, meg a családok, ugyancsak erre len­nének fölszólitandók a pénzintézek, a gyá­rak és egyéb vállalatok: akkor mindjárt szép összeghez lehetne jutni az emberek külön megterhelése nélkül. Hasonlókép kellene tenni a püspököknek is egyház­megyéjük területén. Ha másutt nem, a templomokban elhelyezett perselyekben te­temes adomány folynék be a kenyérkereső nélkül maradt katona-családok fölsegitésére, hogy ha annak célját idején minden pap meghirdetné. Gondtól terhes, súlyos időkben úgy sincs semmi értelme a sztereotip b. u. é. k. betűknek; de meg a sok irka-firkálástól is megmenekednénk, ha az újévi üdvözlé­sek megváltására elhatároznók magunkat. S hogy erre, kivétel nélkül mindenki el is haíározza magát; ezt nagyon könnyű lesz elérni abban az eselben, ha az újságok néhány buzdító szóval ajánlják e felkaro­lásra érdemes ügyet olvasóinknak. Közönségünk nem fog habozni, hogy ezt a buzdítást kövesse. Nem, különösen azért, mert senkitől nem kérünk többet egyetlen fillérrel sem annál, mint amit új­évi üdvözlésekre elkölteni szokott. De egyöntetűen kellene ezt az aktiót keresztül vinni, amely költségbe se kerül. Az említett tényezők mindegyikének lehe­tőén gyorsan ki kellene adnia rendeletét, hogy még idejekorán végrehajthassák. Ha a közönség tisztában lesz az ada­kozás módjával s tudni fogja, hogy éppen ennél a gyűjtésnél szolgálja a leghumánu­sabb célt s a gyűjtést megindítóinak sze­mélyében megnyugodni látja azt a bizto­sítékot, hogy fillérei hováforditása kétséges nem marad: akkor biztosra vehetjük, hogy ez a hazafias aktió megtermi gyümölcsét. Cseppekből lesz a tenger. Az újévi üdvöz- j lések megváltási összege nem várt ered­ménnyel fog járni. En megpróbáltam és saját tapasztalatom sikerére hivatkozom. «i« Az újévi köszöntések megváltási ösz- szegét mindenki a honvédelmi miniszté­rium Hadsegélyzö Hivatala özvegy és árva alapja javára fizeti be. A posta a Hadse- gélyző Hivatal címére (Budapest, IV. Váczi- ulca 38) feladott pénzküldeményeket portő- rnentesen szállítja, ha az utalványra fel van jegyezve, hogy katonáknak szánt szeretet adomány. Egyébiránt lapunk is szívesen elfogad adományokat erre a célra s nyilvánosan nyugtázza. Heti krónika. Az ünnepi menetrend egy kis nyugalmat teremtett. Most csak egyszer jön a vonat, egy­szer zaklatnak a fővárosi lapokkal s igy meg­szűnt az az ideges kapkodás a friss hirek után, amire igazán úgy sem volt, semmi szükség. A háború nem kiváncsi a mi véleményünkre, nőért tudassa éppen velünk azt, hogy mi tör­ténik Neu Sandecen, vagy Varsóban, a végín úgy­is megtudunk mindent. Kell egy kis önzés aboz is. hogy éppen mi követeljük ki a friss híreket minden áron, talán a tizedik kézből is, de okvetlenül, ha hamisakat is, mert úgy hisszük, hogy körülöttünk forog a világ. Most megksp’uk a magunkét, nem jönnek csak ócska lapok s mire ideérkeznek, mar rég nem igaz az, amit Írtak. Azért aztán működik a fantázia. Jóíü ü emberek pl. tegnap a ligetben ágyúzást hallottak, különösen a fehőujfalusiak bizonyultak ilyen éles hallásuaknak, ők mikor nincs egyéb dolguk, mindjárt srapneliről álmodnak. Persze Galíciából bajosan jön ide az az igazi ágyuhang, egy kicsit messze volna, hanem az orvvadászok és magán bányászok durrogtatásaif, vagy sz oláh Mikulás dvnamitozásait vélik világháborúnak némely elő­kelő képzelődő erővel rendelkező atyánkfiái. Pedig ami ünnepünket iithon nem zavarta semmi ágyuhang. Csend van mint máskor, sőt még nagyobb karácsoni csend, mert habár sokan jöttek is haza az ünnepre, de többen maradtak ott kinn s a családokban itt is — ott is nagyon hiányzik egy egy jó fiú. Ez a nemzedék nem ért még ilyen ünnepet. Sőt sokan a szent este elől utaztak el a harc­mezőre. Hja! igy kívánta azt a haza s »a haza minden előtt«. Most értjük igazán, milyen nagy a jelen!őségé ennek a szép mondásnak. A karácsoni gyertya szomorúan pislogolt (nem olyan vígan égett, mint máskor), a mákos guba megakadt a torkán az embernek, a kán- tálók éneke, mintha a mélységből jött vészkiál­tás, temetési éuek lett volna. Máskor örömköny- nyek, most. is konyek a szemekben, a templo­mokban, de nem az öröm csillogó harmatja, hanem a fajdalom árja. Már-már végére jutunk a szokatlan hangu­latú ünneplésnek s előliünk az uj év, az uj re­ménységek beköszöntő napja. És az újabb győ­zelmeké is, amelyeknek végiben ott pirkad már az aranyos béke hajnala. Óh bár virradna ránk, de hamar. A békes­ség szent ünnepén, mit is kívánhatna egyebet a krónikás. Uj óv lesz már a jövő pénteken. Ez alka­lomból az előfizetések szives megújítását kéri: a kiadóhivatal. Személyi hir. Églv Mihály szerkesztő kol­légánk e hó 22-én Marosvásárhelyre utazott. Távollétében a lapot Oláh László hirlapiró­társunk szerkeszti. Csillik György helybeli m kir. bányakincs­tári irodavezetőt az igazgató a felsőbányái pénztári és szertárkezelési teendők végzésével bízta meg, Himenhir. Marosán Gyula helybeli keres­kedő, ki most érkezett haza sebesülten az északi harctérsől. e hó 24-én d u tartotta esküvőjét Ráoz Mariskával Rácz József helybeli iparos polgár leányával. Sajtóhiba. A »Háborús est«-ről hozott tu­dósításunkba (alulról 5 ik sor) sajtóhiba csúszott be, amelyet azonban városunk müveit közön­sége bizonyára maga is helyesbített otthon, mert köztudomású hogy a jól sikerült estnek főrendezői dr. Makrai/ Mihályné ás Madarassy Lászlóné voltak, amint ezt több Ízben megírták az ősz szes lapok. Mivel azonban a sajtóhibát kijaví­tani kötelesség, tisztán a formalitás szempont­jából kedves kötelességünknek tartottuk ezt a helyreigazitá.-.t is elkövetni Ä hadsegélyzö bizottság e hó 23-án dél­előtt segélyosztó ülést tartott, mely alkalom­mal tekintettel volt a karácsonra is.

Next

/
Thumbnails
Contents