Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1914-10-18 / 42. szám

1914. Október 18. 42 szám. (5) Papolczy Veronka f. hó 12-en délután 3 órakor áldásos életének 78-ik és özvegysége 36 ik évé­ben, rövid szenvedés után csendesen jobblétre szenderült. Szeretett kedves halottunkat f. hó 13-án délután 3 órakor fogjuk a ref. vallás szertartása szerint örök nyugalomra helyeztetni, Kőrös-utcza 6. számú gyászháztól Nagybánya, 1914. október 12 Áldás és béke lengjen porai felett! Nyugtázás. A hadsegélyző bizottsághoz a következő újabb adományok érkeztek: Lakos Imre, Fuchs Benjámin október hóra 5—5 K, L. Berks Lajos október hóra 10 K, az anyakönyvi hivatalban a hadba mentek segítésére adományo­zók perselyéből 10 K. Sirvilágitás megváltásával Szathmáry Béláné Budapestről 10 K. Kérjük a közönséget, hogy világítás megváltása címén adományaikkal a hadsegélyzés céljait segíteni legyenek szívesek. Helyreigazítás. A polgári olvasókör elnök­sége utján begyült 93 K 20 f adományokból beszerzett anyagnak melegítőkké való feldolgozói közül múlt számunkból tévedésből kimaradt a Petky Rózsiba, Vigh Teréz és Marisba, Sestáb Irma és Anna neve. Midőn ezt helyreigazítani kötelességünknek ismerjük, köszönetét mondunk nekik, hogy a hazafias munkából részüket de­rekasan kivették. Gyászhir. Uray Sándor debreczeni ref. lel­készt, aki a nyarat rendesen Nagybányán szokta tölteni, súlyos csapás érte Édes atyja: Uray József csomaközi lelkész, egyházmegyei tanács- biró október 10-én meghalt, október 12-én temették. A boldogult 45 évig lelkészkedett s 75 éves korában halt meg. Áldott legyen em­lékezete ! Figyelmeztetés. A közönséggel tudatjuk, hogy a hadsegélyző bizottság minden héten szerdán 10 -11 óra között segélyosztó gyűlést tart a városháza tanácstermében. Külföldre szóló postai küldeményeket ezen­túl csak nyitva lehet föladni. A kereskedelem­ügyi m. kir. miniszter elrendelte, hogy a kül­földre szóló összes közönséges és ajánlott le­veleket ezentúl nyitva kell postára adni, ille­tőleg a levélszekrénybe dobni. Szállítólevelek szelvényein Írásbeli közlemény nincs megen­gedve. Pénzes leveleket a feladók a posta- hivatal tisztviselője előtt pecsételhetik csak le, ki előzőleg meggyőződést szerez arról, hogy Írásbeli közlemény nincs benn a levélben, a levélben helyezendő pénzösszeg helyességéről azonban tudomást nem vesz és azért a posta felelősséget nem vállal. A költőidre szóló pos­tai csomagok a kilépő postahivatal által lesz­nek ezen szempontból ellenőrizve. M. Gyirászin János helybeli kőmives mester szerdán éjjel meghalt, hosszas szenvedés után. Csütörtökön d. u. 3 órakor temették g k szer­tartás szerint. Neje és hét gyermeke gyászolja. Számos unokája is maradt. A boldogult fiatalabb éveiben kitűnő építőmester volt, aki annak ide­jén a városi épületeket is ellátta. Nyugodjék békében. Adományozás. A helybeli hadsegélyezés céljára újabban adakoztak : Soltész Elemér, dr. Makray Mihály és neje októberre 20—20 K. Ref. egyház II. perselypénz adománya 38 90 K, Smaregla Mihály október hóra 5 korona, Palla Ákos főgimn. tanuló festménye kisorsolá­sából 5 K, Pityik Rózsika a Börtsök festő j művész kisorsolt képének nyerése alkalmából : 5 K, Nyirő Gábor 50 K. Madán Ferenc világítás j megváltása címén 10 K. Szükségesnek látjuk megjegyezni, hogy a bizottság egy belügyim- j niszteri rendelet alapján f. hó 7-én kimondotta, j hogy a hadbamentek családjainak segélyt ezután csak az államzegély terhére előlegül ad s az addig kiadott 3861 K 53 fillért ajándéknak tekinti. Menekültek figyelmébe. Nagylánya sz, kir. r. t város rendfriapitányl hivatalától NAGY BÁNYA ÉS VIDÉKE 92 — 1914. e!n. sz. Hirdetmény. Felhívom a város területén tartózkodó, közsegélyre szoruló összes magyarhonos mene­külteket, hogy lakóhelyükre azonnal térjenek vissza, mert hivatalos értesítés szerint az oroszok minden vonalon visszavonultak, jelenleg már csak Máramarosmegye északkeleti részén vannak visszavonulóban szétszórt ellenséges csapatok. Azok akik Máramaros,Bereg és Ung terü­letére visszautazáshos szükséges pénzzel nem rendelkeznek, ingyenes vasúti utazási igazolvány kiadása végett hozzám forduljanak. Az ennek dacára továbbra is itt tartóz­kodó menekültek közsegélyre többé nem szá­míthatnak. Nagybánya, 1914. október 16 Smaregla Mihály s. k. rendőrkapitány. Köszönetnyilvánítás. Fogadják mindazok, akik felejthetetlenül szeretett, édes jó anyára temetésén megjelenni s a minket ért súlyos gyászban vigasztalni, nehéz bánatunkat részvé­tükkel enyhíteni szívesek voltak, őszinte szívből fakadó, hálás köszönetünket. Nagybánya, 1914. okt. 16. Az egész csálád nevében Maday Pál. A »Vasárnapi Újság« október 11-iki száma ismét tömegesen közli az érdekes képeket a háborúról: Uzsok, Fenyvesvölgy, Csontos, Má- ramarossziget s egyéb oly helyek képeit, me­lyekre az oroszok betörtek; a galicziai harcok színhelyeit, rendkívül érdekes képeket Löwen pusztulásáról, egy igen jellemző japán torzképet Oroszországról, stb. Szépirodalmi olvasmányok: Lakatos László háborús vonatkozású uj regénye, a kiváló iró egyik legjelesebb munkája, rend­kívül érdekes eredeti cikk — egy a német hadseregben szolgáló magyar fiú levele — Löwen pusztulásáról, stb. Egyéb közlemények: londoni jelenet kép az orosz katonákról s a rendes heti ro­vatok stb. A »Vasárnapi Újság« előfizetési ára ne­gyedévre 5 korona, a »Világ-króniká« val együtt 6 korona. Megrendelhető a »Vasárnapi Újság« ki- adóhivataláhan (Budapest, IV., Egyetem-utca 4.), Ugyanitt megrendelhető a »Képes Néplap«, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 korona 40 fillér. Nyilvános köszönet. Mindazok, akik édes atyánk végtisztességtételén megjelenni szivesek voltak, akik bánatunkat részvétükkel enyhítették, fogadják ezúton is hálás köszönetünket. Nagy­bánya, 1914. okt 16 ám néh. M. Gyirászin Já­nos családja. Szülét-ek : 330. okt 3 Gorzó Demeter bér­kocsissegédnek g k. »D meter« ; 340. okt. 5. Kovács Kruppa András bányamunkásnak r. k. »András János« ; 341 okt. 8. Pintye Gergely kocsisnak g, k. »Regina«; 342 okt. 6. Korkál­csuk György bányamunkásnak g k. »Aranka« ; 343. okt 9. Lupse Flóra erdőmunkásnak g k. »Mária« ; 344. okt. 10. Ajtai Nagy János mészáros iparosaak halvaszületett fiú; 345 okt. 10. Nyer­jék János bányamunkásnak r. k »János« nevű gyermeke. Elhaltak : 224. okt. 9. Babás Kosztár), g k. 74 éves székcsináió agyhüdésben; 225. Bárok Sándorné sz. Födi Ilona r. k. 36 éves, nyug. lovasrendőr neje, szivhüdésben ; 226. okt. 11. Kardos Lajos r. k 26 éves, zenész, tüdőgümő- kórbau; 227. okt. 12. özv. Maday Pálné sz. Papolczy Veronka ref. 78 éves, végelgyengülés­ben ; 228. okt, 13. Török József g. k. 63 éves, nyug m. kir. főerdőőr, tüdőgyuladásban; 229. okt. 14 Marosán Gyirászin Sándor g. k. 72 éves kőművesmester, hólyagrák. Kihirdetés alatt állanak: Beuyó Antal bá­dogos és Páska Anna nagybányai lakosok. Mindenkor a legújabb divatu és kivitelű tökéletes szép fényképek, fényképnagyitások modern rézkarcszerü kivitelben is. Általános elismerés, számtalan dicsérő és köszönő levél. Huszthy Mátyás műterme Nagybánya, hid. u. 15. szám. Henneberg selyem csakis közvetlenül, fe­kete, fehér és színes 1 K 35 fillértől kezdve méterenként, blúzoknak és egész öltönynek, bér­mentve és vámmentesen házhoz szállítva. Henne bergg. a német császárné ö felségének udvari szállítója Zürich. Adófizetés iránti felhivás. Felhivatik a t. adófizető közönség, hogy úgy az állami, valamint a városi adótartozásukat igyekezzenek Nagybánya város adóhivatalánál mielőbb befizetni, mert ellenesetben azoknál, kiknél evé­gett már foglalás eszközöltetett, a lefog­lalt ingóságokra az árverés legközelebb megtartatik, ott pedig, hol még foglalás nem történt, az sürgősen fog eszközöl­tetni. Városi adóhivatal. 5096—1914. sz. Hirdetmény. A város tanácsa az 1914. évi szüret megkezdésének határnapját folyó hó 18 -ra tűzi ki. A hordó kezelésével foglalkozó kor- csolyásoknak munkadiját következőleg állapítja meg. Egy boros hordónak a szekérről való levétele s a pincébe való leeresz­tése és elhelyezéséért: 1—300 literig . . 60 fillér 300 500 » . . 80 * 500—1000 » . . 1 korona. A helytelen kezelés és mulasztásból származó károkért a korcsolyások anya­gilag felelősek. A felmerülendő panaszok elbirálá- sával, valamint a korcsolyások fölfoga­dásával a rendőrkapitányi hivatal biza- tik meg. Nagybánya, 1914. október 10. A VÁROS TANÁCSA. Dr. Makray, polgármester

Next

/
Thumbnails
Contents