Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1914-10-04 / 40. szám

1914. Október 4.

— Hát kirem, oda ülni aki céloz — szólt ékes magyarsággal.

Megpróbáltam, az ülés csak ment, ha nem is valami fejedelmi kényelemmel, de a célozást már nem próbálhattam meg, mert csupán egy sörös üveget látlak szemeim, azt is az ágyú csövében.

így lehet a lövegek nagyságáról fogalom, sörös üveg vastagságú golyó fér bele; a cső acél s oliv zöldre van festve az egész ágyú, kerekestől, mindenestől; a talyiga ülése kinyitható és ott olyanformán fekhetnek az ágyúgolyók, mint a nagybányai aszaldákban a szilvák, olyan polcos rostélyokkal van ellátva. Persze muníció nincs benne, azt kivették, mert különben a pestiek cipelték volna el — emlékbe; igy is az összes gyerekek le- s felugrálnak, táncolnak és lovagolnak rajtok, mig a felnőttek egymást taszigálva sietnek mind egyszerre megnézni a messze földről ide került »hadi foglyokat.«

Szerencsére három sebesült katona érkezik s ezeket úgy megrohanják, hogy a hősök, kik bátran állották a csatát Galíciában, ijedten nézik, merre meneküljenek? Sajnos az ut el van állva s megadva magokat sorsuknak, felelgetnek ahogy tudnak az ezer kérdésre, mely mint a poiyp körülöleli őket s a refrain mindig egy, »ugye éheztek? ugye nem volt mit enni?« »Dehogy nem« felelik a jó kinézésű katonák, de szavok elvesz a pusztában, mert újabb és újabb ember- gyürü veszi őket körül s újra zeng a kérdés: »jól kosztoltak-e ?«

Otthagyom őket és vissza megyek az ágyukhoz, Szentpétervár van ugyan ráírva latin hetükkel, de alatta cyrill betűs irás is látható. Egy közismert úri ember elolvasta és úgy mondta nejének, hogy egy olyan ezred, avagy hadtest neve az, amely körülbelül fél évi ut messzeségben állomásozik Galíciától s ez eggyel több bizonyíték, kogy mennyit ér a cár »ünnepi becsület szava.« Hát még a »hétköznapi« milyen lehet ? 1

Hazafelé jövök egy Kiráty-u'cai villamoson. A zsúfolt kocsiban szintén egy sebesült ül, nem messze tőlem, lábát érhette a golyó, mert kinyújtva tartja; mindenki vigyáz, hogy meg ne sértse valahogy.

Egy idősebb asszony felajánlja a helyét az ablak mellett neki, hogy ne üljön közvetlen a kis ut mellett, ahol a közönség áll és a kalauz sétál és könnyen hozzáütődhelnek.

— Köszönöm — mondja a napbarnított kövér arcú magyar fiú — felesleges lenne fáradni, mindenki vigyáz a lábamra.

Szembe vele két fiatal asszony helyezkedett el. Az egyik szőke, hoäszu arcú, a másik fekete, kerek áliu. Mindkettőn látszott, hogy úri nő.

— Óh szegények — szólott nagy részvéttel és kevés tapintattal a szőke — Istenem de borzasztó, óh hogy ilyen rettenetes ez a háború!...

A barnának fekete szeme kicsit villant erre a sopánkodásra, de nem szólt közbe.

Megváltozik, más emberré lesz, Ezt megtenni, no arra képes Lészen szerelme, tudja ő.

Megcsalatva, magára hagyva Gyötörte téli éjszaka Szegény Flórát s a nap nyugalma Sági Balázs szaván vala.

A vigaszból, — miként virágból IHatár száll fel kábítón,

S bűvös kört von közeibe s távol — Szerelem lett és mámorából Flóra szivére gyógyszirom.

Hát a mama f ■— Szép ifjú férje Láng Jenő biz’ őt elhagyá.

Nem volt akkor már földje, pénze Még párna sem feje alá.

A tivornya, a kártya szépen Felemésztő a nagy vagyont,

Hervadt rózsák, — bágyadt szemében A csillogó könycseppek -- régen Messzeüzték a szeladoní.

ügy tengődött, az istenadta,

Hol ez. hol az fogadta be.

Még jő, az ég rövidre szabta Éltét: az Ur jót tett vele.

A bú, a bánat férge rágott Szivében és a lelki vád . . .

Egy őszi nap mély sírba szállott. Kegyes részvét nem tett virágot, Könyü nem áztatá porát.

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

— Bizony rémes ez a háború! Mennyi sebesült! — vette át a szót a katona mellett levő idősebb nő.

— És legalább lenne valami haszna — hajlott a kis utón át egy kövér, aranyláncos delnő

— de itt van ni, ez a szegény ember is hiába vérzett, ninc3 semmi eredmény!

A katonának vörös lett a képes olyan mozdulatot tett, mint aki maga alá akarja huzni lábát, hogy sebét elrejtse szégyenében.

Erre kipirult a barna menyecske creol arca és izgatottságát leplezve, fojtott hangon megszólalt :

— Ugyan már hogyne volna eredmény! Nincs hátunkon az orosz. Ha katonáink nem harcoltak volna vitézül, akkor láthatná meg, hogy mi az eredmény ? Már régen megmérhettük volna a Duna fenekét, mert ugyan melyik asszonynak van kedve bevárni őket?

— Senkinek, senkinek — hangzott kórusban.

— Igen, de hát nem győztünk — szólt bizonytalanul a szőke hölgy.

— Elég, ha felbirjuk tartani a muszkát, amig Vilmos jöhet s akkor Isten segítségével elverjük, én megvagyok elégedve az eredménnyel

— szólt a fekete asszony, kedvesen mosolyogva a sebesült káplárra.

A katona önbizalma kezdett visszatérni és hálásan nézett megértőjére.

— Bizony tessék elhinni, úgy harcoluak, mint. a veszett állatok, észre sem vettem, mikor a golyó átfúrta a lábamat és olyan a lelkesedés, hogy még a fűzbe is énekelve megyünk! — az utolsó szavaknál már csillogott a szeme.

— De a koszt! ugye rosszul ettek ? Öh szegények! sóhajtott a kövér hölgy.

A magyar fiú kissé gondolkozóba esett, hátha csakugyan »rósz a koszi?« A fiatal asszony ha- már közbe vágott:

— Ugyan nézzenek az arcára, hát igy néz ki, aki éhezik ?

Csakugyan, a legény képe kövér, kerek, piros . . . elmosolyodik a vitéz.

— Hát ’iszen jó! éltünk mi, csak mikor a tűzben voltunk, akkor oda nem hozhatták harangszóra az ebédet, de volt conservünk három napra való.

— Óh de azért, én mégis minden katonát sajnálok, mégis borzasztó az, hogy kinek a lába, kinek a keze van megsebesülve — lelkesítette tovább a szőke hölgy a hadfit.

—' Ugyan, nincs azon mit búsulni, könnyű seb mind s mindenki tudta, hogy nem lakada- lomba megy s aztán még ott is megesik az ilyesmi, ha nagy a kedv! — tréfált a barna.

— De meg ám! — szólott újra éledve a káplár.

— Ugy-e senkie sinc3 a háborúban, hogy igy beszél ? — szólott az öreg nő némi gúnnyal.

A fekete, kicsi asszonynak egy pillanatra elkomolyodott a tekintete, majd nyugodtan mondta:

— Hatan vannak ott a családomból és tegnap hozta a szabó az uram egyenruháját, hogy minden pillanatban készen lehessen, ha menni j kell . . .

Az egész villamos oda figyelt már és a szőke hölgy elképedve kiáltotta:

— És ezt maga csak úgy mondja ?

— Hát hogy mondjam? Jó a magyar búza, de sírjunk, ha meg kell védeni? Az én apám Kossuth Lajos titkára volt a szabadságharcban és megtanított rá, hogy a hazáért minden áldozat kevés, nemhogy sok lenne; nem-nem, én nem i sajnálom a katonákat, még azt sem, aki féllábbal jön haza, én csak azokat sajnálom, kiknek gyenge j a karjuk és nem védhetik a hazát meg magamat, 1 mert nő vagyok, ha férfi lennék, már ott har- j colnék a többiekkel. Nem fogok sírni, ha az uram elmegy, még akkor sémi Ha elesik: meggyászo- lona mig élek; ha nyomorék lesz: én keresek kenyeret és ha visszajön épen: a bálványom lesz, mert erős karja védte a hazát, mert katona volt . . .

Mindenki bólingatott, a káplárnak könnyes lett a szeme, egy hölgy megszólalt:

— Az egri nők ! Ilyenek lehettek az egri nők !

— És a haláltól nem kell félni — folytatta az asszony — ilyenkor bármi hiten vagyunk is, mindenki református; an i megvan írva, azt senki el nem kerülheti. Lássák a kis sógornőm ott a sarokban, az a szőke gyászruhás lányka, a fivére zászlós a csatában, ma irt, hogy friss és minden hőstettre kész, az öccse itthou megevett tizenkét szem szilvát és már egy hete eltemettük, tífuszt j kapott . . .

Mindenki elcsöndesedett . . . némán néztek egymásra ... a katona vígan megszólalt:

— Alig hiszem, hogy a sebem begyógyuljon és a jó Isten vissza segítsen a csatába, onnan meg a kis családomhoz ... ha majd — kiegyenesedett — győzni fogunk! ugv megmarkolta a boíjáf, hogy megroppant a fa kezében.

— Győzni fogunk, igaz ügynek Isten a védője! — szólott nyájasan magyar menyecske.

Mosolyogva adott utat a nehezen felálló katonának s kedvesen szólott rá a megállónál a kalauzra:

— Segítsen a sebesült vitéznek! — az készségesen ragadta karon, de alig is volt rá szükség, olyan »ruganyos« léptekkel ment a hős tova.

A szőke asszony szeretettel fogta meg a karját a barnának s lelkesen mondta :

— Most tanultam valamitI Derék asszony!

— A mi kötelességünk — felelte a barna — lelkesedni és lelkesíteni; kössön, ápoljon és főleg lelket öntsön minden katonába!

Helyeslőleg integettek ... a villamos csengetett . . . sietve állott fel, szerényen bólintott s kisietett . . .

Utána néztem .. . fiatal, szőke férfi karolt a karjába — künn a perronon szivarozott a vita alatt — mosolyogva simultak össze, a kis sógornő virágot vett a vén sváb asszonytól, aranyhaja meg megcsillant a fátyol alatt.

Ike.

40 szám. (3)

HÍREK.

Az uj negyedév alkalmából tisztelettel kérjük előfizetőinket hátralékaik szives beküldésére s előfizetéseik megújítására. Nagy kötelességeink vannak nekünk is, melyeknek csak úgy tehetünk eleget, ha viszont sló’fizetőink is teljesítik méltányos kérelmünket.

Aranyat vasért. Újabban a következők adakoztak : Svedák Erzsébet 1 drb gyűrű, Bar- tos Margit 1 gyűrű, Dregyán Ilonka és Etelke 2 fülbevaló, Lassner Irén 1 fülbevaló, Vinkovics Béláné 2 gyűrű, 1 karperec, Szilvásy József és neje 1 gyűrű, 1 fülbevaló, Sámuel Józsefné 1 gyűrű, Hirsch Zelma 1 óra, Hirsch gyerekek 12 drb ezüst régi pénz, László Ödön és Virág Iza, 4 gyűrű, 1 fülbevaló, ezüst karperecz régi pénzből. 9 darab ezüst gomb, egy tört ezüst lánc, Törék Istvánná és Farkas Ilonka 1 gyűrű,

1 ezüst óra, 1 ezüst karperec, Szimonisz László

2 gyűrű. 1 melltű, Sarmaságh István 1 ezüst óra, Kende Erzsiké 2 jegygyűrű, 1 köves gyűrű, Glück Izidor és neje 2 drb jegygyűrű, Pongrácz Irén 1 kis karika gyűrű, Rosenberg Gizella 1 gyűrű, Starck Ilonka 1 gyűrű, Schönberger Béláné Giller Márta 1 gyűrű, egy medallion ezüst fiiegrán fülbe való. — Helybeli vörös - kereszt javára gyürümegváltás cimén: Bernhardt Adolf és neje 10 K, Bernhardt Erzsiké 5 K, Agrikola Katalin 5 K. Mindezekért hálás köszönetét mond az Elnökség.

Az 0. K H. és 2300 szövetkezetén 3k háborús

akciója, mint báró Korányi Frigyesné indított és vezet női lelkesedéssel és szívós kitartással, bámulatos eredményeket ért el már eddig is. A szövetkezeti eszme diadalát jelenti az a sok ezer, meg ezer meleg ruha, amivel édes hazánk 2400 hitelszövetkezete köré csoportosulva, a lelkes magyar asszonyok és leányok úgyszólván naponként árasztják el a Hadsegéiyző Hivatalt. Városunk közönsége már lázas munkában volt más tényezők buzdítása folytán, mikor megkaptam a felhívást a gyükés foganatosítására nagyváradi képviselőségünk utján. Tudtam, hogy csak tarlózás lesz az én munkám a hazaszeretettől buzgó lelkesedés virágos mezején, de azért megpróbáltam, hátha sikerülne ott nekem is gyüjtenem egy keveset, ahol már mások úgyszólván mindent learattak. Munkám eredményéről most beszámolok s hálás köszönetét mondok mindazoknak, akik szivökre hallgatva összegyűjtötték az itt kimutatott pénzt, anyagot és kezöknek áldott munkájával segítették elviselhetőbbé tenni kedves fiaink harctéri küzdelmeit! Pénzt adtak: Ádámcsik Péterné, Égly Jánosné 2-2 K, Kaleczkyné, Nagy^ Istvánná, Binder Gyuláné 1—1 K, Jégh Győzőné 2 K 40 f, özv. Barthos Zsigmodné 2 K özv. Sarudy Györgyné 2 K, a Kossuth-utcai iskola

IV. fiú osztályának tanulói közül: Konczvald