Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1914-08-15 / 33. szám
(2) 33. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1914 Augusztus 15 denféle vásárlás, — mert volt ám hitel a ruhakereskedőnél, a fűszeresnél és mindennéven nevezendő árusnál, a takarék- pénztárak, a bankok kasszái nyitva álitak, még a hitelképtelenek váltói előtt is csak úgy ömlött a pénz mindenfelé, mintha garmadában állott volna a pénzintézeteknél. E pénzbőségnek nyomában keletkeztek azok az őrült birtok, ház stb. spekulá- tiók, melyek egy pár évvel ezelőtt százezrekkel rendelkező köztiszteletben álló egyének tönkrejutását eredményezték. — A bőség évei után rendesen a szükség esztendei következnek. Talán senki sincs, aki ne hallott volna a hét kövér és a hét sovány esztendőről. A hét kövér esztendők megvoltának nálunk is, — most már pár év óta a soványok köszöntöttek ránk. A szükség, illetve a sovány esztendők ideje nem most kezdődik, — hogy háború van, — megkezdődött az már pár évvel ezelőtt; most csak folytatása a nyomorúságnak a háború és pénztelenség s a pénztelenség nyomában keletkezhető Ínség. — Éppen azért ajánljuk minden rendű és rangú olvasóink figyelmébe a körültekintő óvatos gazdálkodást minden irányban és a legkisebb fényűzésnek is teljes elhagyását, kiirtását. Nézzünk csak szét egy kissé a nagyvilágban, — de itthon is tekintsünk be azokra a helyekre, ahol megélhetésünk alapjai lerakva vannak. A háború ördöge a földünkön nyar- galászik. Rá kapott hátára ez a veszedelmes lovag a vén Európának s fékevesztett, zabolátlansággal száguld e földrészen. — de mintha őrültségében magával akarná rántani a többi világrészeket, rohan eszeveszetten, feltartózhatlanul veszedelembe dönt népeket, nemzeteket, sőt országokat fog eltüntetni a térképről — amellett azonban leigázott és letűnt apróbb, de politikailag érett népek szabadságát adja vissza. Ezek azonban mind a világpolitika kérdései és ezeket a kérdéseket megoldják bölcsen azok, — kik a világ sorsának intézésére hivatottak. — A világ sorsának intézői nagy számadásaikat mindenesetre rencsésen vissza is tért, mielőtt a veszedelem beütött volna. A »veszedelem« egy daliás termetű kapitány. Gyorsan, öntudatosan lép, csak végig néz katonáin s egyszerre egyenes a sor, feszes minden kar. Szava erős. imponáló egész megjelenése; gyakor- latoztatja embereit, majd »pihenjt* parancsol s a civil ruhásokat magához inti, pár pillanat s már osztatja a ruhát nekik. A többi lehever, hárman a szemetes ládára ülve egy »rendkívüli kiadást* vesznek és olvasni kezdik. Na most — gondolom — mindjárt elmegy a kedvetek! Aggódva nézek rájuk, Tovább tréfálnak. Az egyik leszól: — Gyün a muszka. — Antul jobb, legalább elbánunk vele is — felelik egész flegmával s ezzel szó sem esik több róla katonáéknál, csupán egy civil magyarázza nekem, hogy Vilmos császárnak hány millió katonája van s hogy »tudja Pál mit kaszál.« Kissé nyugodtabban mentem a körútra. Az Erzsébet körúton ember-ember hátán, a legjobb tudásuk szerint és mindnyájunk javára fogják megcsinálni, — azonban a kicsiny számadásainkat itthon magunknak és oly módon kell megcsinálnunk, — hogy szükséget ám ne lássunk. De hogyan is legyen ez ? Lássuk tehát! Elsősorban ne vegyünk hitelbe. Helyes! Dehát akkor hogy éljünk és hogy élünk meg — hitel nélkül ? Hogyan-e ? ügy kérem, hogy nem veszünk hitelbe, — mert helyi kereskedőink is kimondták, hogy készpénzért kell vásárolni, igy akarva nem akarva, megszűnt a hitel és úgy kell élnünk, ahogyan lehet, de hitel nélkül, — bizony hitel nélkül; — mert hitel nincs! Sokan ezt a hiteltelenséget megérzik súlyosan. Mert a legtöbb háztartás a hitelezés alapján épült föl s igy arról, — hogy hitel nélküli idők is köszönthetnek reánk, nem elmélkedett senki, — bezzeg fog most gondolkodni, — de már kissé későn, — mert hogy a háztartás egyensúlya helyre állíttassák, — mivel hitel nincs, nemcsak össze kell huzni magunkat, hanem talán még egy-két hónapig koplalni is azért, hogy hitel nincs és készpénzért kell vásárolni. Tanulságos lesz reánk nézve sok tekintetben a világháború az kétségtelen, de már is int és figyelmeztet a nagymérvű takarékosságra, mert a mindenesetben nemcsak vér, de oly anyagi áldozatokat is kíván, mely évekre megbéníthatja közgazdaságunkat különösen, ha terméketlen esztendők nyomorúsága is reánk nehezednék, amitől Isten óvja hazánkat. A hitelnek ily ^yors megvonása ne aggasszon senkit s'eni. Ennek be kellett következnie, mert a hitelnek igénybevétele oly mérvű volt, hogy iparosaink, kereskedőink évi jövedelmük 7—10 százalékát e réven elvesztették. Ha nincs hitel, — nincs meg ez a 8—10 százalék veszteség, — igy tehát a kereskedő biztos alapra építhet, — mi pedig, kik eddig hitelből éltünk, nyugodtan fekszünk és kelünk a hitel nélküli világba, mert sem iparos, sem kereskedő, sem termelő nem fog fölkeresni, zaklatni keservesen megszolgált pénzéért. átlag öt percenként egy tüntető csoport halad a Rákóczi-ut felé. Éljenezve a királyt, a háborút s a »vesszent« most már Oroszországnak is szívből kívánják. Mögöttem három fiú harsány hangon vele érez a tüntetőkkel. Egy erősen kövér hölgy gúnyosan szól nekik: — Könnyű annak tüntetni, aki nem megy el. — Mi reggel megyünk, már holnap be is leszünk öltözve — felelt az egyik nyugodtan. — Igazán mennek? — szólott az asszony érdeklődve — mikor állottak be ? — Tavasszal soroztak be mindhármunkat. — Mondják kérem, van egy fiam, jövőre megy sor alá, elviszik azt is? — Ma nem — feleli most már a fiatal ember gúnyosan — de holnapután igen. — De ő még csak 20 éves — sipit a hölgy. — Hátha 18 lenne? Akkor is! Tovább megyek. Az újságok előtt ember ember hátán olvassa a friss híreket és a mozgósítási plakátokat. Az »Az Újság* előtt tárogató szól: »Isten Beköszönt az az ideális állapot, hogy nem lesz ki hitelt vegyen igénybe, — de adós sem lesz ebben az országban senki sem. — Vajha mielőbb úgy lenne! dy. Geduly püspök pásztorlevele. Geduly Henrik ev. püspök a muH héten a következő pásztorlevelet intézte a gyülekezetekhez : A közelmúlt napok nagy horderejű eseményeinek hatása alatt súlyos bonyodalmak, háborús idők válsága fenyegeti drága magyar hazánkat. A legfelsőbb hadúr az események és eshetőségek mérlegére vetve kezét, hazánk és nemzetünk jödendőjének biztosítása érdekében zászlai köré hívta katonáit. Oly idők következnek, a mikor nyelv- és vallás különbsége néikül az egész magyar nemzet áldozatkész honszerelmére, őseitől öröklött férfias erényeire van szükség! Történelmi idők válságos korszaka pillanatok alatt ért utó! mindnyájunkat. A legkomolyabban mérlegelt erkölcsi okok parancsszava állítja nemzetünket e kényszerhelyzet elé. Habozásnak, ingadozásnak helye nincs. A hazaszeretet Krisztus evangéliumában diktált parancsszavának lobogó lángjai mellett kell lennünk az áldozat oltára körül valamennyiünknek és ha súlyos áldozatok árán is, de leróni férfias, becsületes, nyílt és elhatározott ielkülettel mindazt, amivel drága szülőhazánknak tartozánk. Lehet, hogy a Gondviselés Urának kifürkészhetetlen akaratából az áldozati oltárok kipattanó szikrái közül némelyik mihamar elhamvad. De ne legyen egyetlen-egy se, amely ne akarjon ez oltárnál fényre derülni, ne akarjon a közös tűz világitó és lelkesítő erejéből magának részt kérni. Az elhamvadóknak, az eltávozóknak tőlünk messze költözésében vigasztalja a gyászolókat az a fenkölt tudat, hogy a legmagaszlosabb eszményért, a haza boldog jövendőjéért adták áldozatul azt az egyéni létet, amely a Krisztus evangéliumának örök parancsai szerint úgy is csak ideig-őráig való eszköz az Isten országa nagy egyetemében. Mennél magasztosahb eszmény szolgálatában emésztődött föl ez az eszköz, — annál maradandóbbak azoknak köonyei, akiket elvesztése szivükön talált. S kérdjétek meg hazafiasán érző szivetektől: lehet-e ezekbon a napokban szebbet, nagyobbat, dicsőbbet eszmé- nyiebbet tenni, mint felvenni a nyilt harcot azokkal, akik ez ezredéves hazát lététől, becsületétől akarják megfosztani?! . . . Kisérje hát mindannyiunk áldása a hadba távozókat! Imádkozzunk érettök, imádkozzunk hazánk jövendő boldogságáért. Imádkozzunk ősz apostoli királyunkért, fegyvereink diadaláért. áldd meg a magyart« . . . kalaplevéve énekli a tömeg. Elhal a dal s feltör a kívánság ezrek ajkán : »Éljen a haza« s még nem ült el a zaj, viszhangja hallik: »Éljen* hátra nézünk, a kocsi- uton fáradt, bátyus alakok, nyilt becsületes arcok, egy csomó rezervista megy, talán gyermeket, asszonyt hagytak el, de azért nem reszketett a hangjok s szívből jött szavak. Nem, nem halt el a lelkesedés, a fehér rém nem űzhette el, igaz az ügy, amiért kardot fogtunk, a jó Isten, a királyok királya, kell, hogy pártunkat fogja. Szombaton versenyre keltek az asszonyok a sopánkodásban, el is ment az igaz néhánynak az ura s mire esteledett kicsit, erőt vett rajtam is a lehangoltság. Ilyen hangulatban ültünk vacsorához, mikor erős kopogtatás hallatszott kívülről ajtónkon. — Ki az? — riadtam fel ijedten. — A hadsereg! felette vidáman egy kedves csengő hang Két újdonsült zászlós lépett be fessen, üdén, jó kedvvel. Kapható mindenhol, sí Árj egyzéket kívánatra küld a BIHSZADi MIM i természetes árványviz gyógyhatású hurutos bántalmaknál páratlan; a leg- :::: utóbbi termésű savanyu uj borral vegyítve kitűnő italt szolgáltat. :::: ■■ Kapható mindenhol.
