Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1914-08-02 / 31. szám
Nagybánya, 1914. XL. évfolyam. Augusztus 2. — 31. szám. A NAGYBA TÁRSADALMI HETILAP. GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE 3JETLENIK 3VtIlSJIDEl^ VASÁRNAP KlőBzetéai H/. Egész évre 8 K. Félévre i -------— Egyes szám 2' Fe lelős szerkesztő és laptulajdonos: RÉVÉSZ JjLlXTOS. Szei'keszióséy s kiadóit iv atal : Felsöbányai-utca 30. szám alatt. = TELEFON SZÁM NAGYBÁNYA IS: = Háború. A türelem fonala végre elszakadt. Azok, akik szeretett derék trónörökösünk és hűséges neje szörnyű haláláért sem akartak müveit nemzethez illő elégtételt adni, semmi további kíméletet nem érdemelnek. Le kell velők számolni, meg kell őket fenyiteni. így gondolkozott a Magyar-Osztrák Monarchia, igy gondolkozott a mi békés öreg királyunk, aki sohasem szerette a háborút, de aki megelégelte már az aljas szomszéd ravasz áskálódásait. És ime a szörnyű gyilkosság után négy hét múlva megindult az emberáradat, megdördültek az ágyuk s ma Nándorfejérvárban talán már a mi katonáink parancsolnak, ők mérik az igazságot, ők csinálják ott a törvényt. Az ország pedig lázban ég. Lelkesedik apraja-nagyja, a főváros és a vidék. Megszűntek a vallási, nemzetiségi, korkülönbségek, egyek vagyunk a haza sze- retetében. Mikdenki szeretne tenni valamit érette; még azok is, akik nem hadkötelesek, jelentkeznek, hogy ők csatába akarnak menni, mások pénzt, lakást, élelmet ajánlanak föl s már is milliókat írtak alá lelkes, áldozatkész emberek a hazafias célra. Csodálatos egy ország. Mikor bajunk nincs, mindenki kötődik a másikkal, csipkedi, gúnyolja, támadja. Mikor komoly kérdés szobija fegyverbe a magyart, akkor édes testvér lesz egyszerre minden honpolgár. Nagybányának is kijut az áldozatból, egész héten szállították innen is a vonatok a legényeket. Nem egy elhagyja hivatalát, iparát, üzletét, e’hagyja a hitvesét, apró védtelen gyermekeit s a behívóval zsebében rohan az első vonatra, hogy teljesítse kötelességét a harctéren, de azért a nagybányaiak is lelkesednek, örömmel áldoznak, hogy a megsértett becsületért az ország elégtételt vegyen. Csapataink diadallal nyomulnak előre! S a magyar nemzet oly nagy, oly hatalmas ma a világ előtt, mikor egy szív, egy lélek itt mindenki! Éljen a haza! Éljen a király! Általános mozgósítás. A hét elején még a demarsnál tartottunk, 3 ime ma már eljutottuk az általános mozgósításig. A helyzet úgy alakult, hogy ezt az áldozatot it- meg kellett hozni, A »Nap« és »Az Újság« ma ide érkezett táviratai szerint az orosz mozgósított s erre Németország és Ausztria-Magyarország is hasonlóval felelt. Tegnap 6 óra tájban jött meg a hivatalos sürgöny az általános mozgósításról s 7 órakor már ki voltak ragasztva a hivatalos plakátok, amelyek szerint úgy a sorkatonaságot, mint a népfölkelőket felhívják, hogy rukkoljanak be. A két hivatalos hirdetmény igy hangzik: HIRDETMÉNY a népfölkelés fölhívására és behívására. “XKrÖ császári és apostoli királyi felsége a népfölkelés fölhívását legkegyelmesebben elrendelni méltóztatott. I. Fölhívás: A fölhívás kiterjed az összes népfelkelésre kötelezett egyénekre, a tartózkodási helyre való tekintet nélkül. A birodalmi tanácsban képviselt királyságok- és országokban az egész népfölkelés szintén föl hi vatik. II. Behivás: Szolgálattételre behivatnak: 1. Az ajánlati lappal ellátott, népfölkelésre kötelezett összes magyar, valamint osztrák állampolgárok és mindazon népfölkelésre kötelezettek, akik behívó jegyet kaptak. Ezek az ajánlati lapjuk, illetve behívó jegyük rendelkezése szerint kötelesek bevonulni, 2. Az összes 42 éves és fiatalabb népfölkelésre kötelezettek, akik a közös hadseregnél, hadi tengerészeinél, a honvédségnél, vagy a csendőrségné! szolgáltak. Ezek legkésőbb a jelen hirdetménynek a tartózkodási községben történt kifüggesztésétől számítandó 48 óra lefolyása alatt kötelesek onnan elindulni s oly gyorsan, amint lehet, következőképen közvetlenül bevonulni és pedig : a) a 37 éves és fiatalabb népfölkelésre kötelezett összes magyar, valamint osztrák állampolgárok, akik a népfölkeiési igazolványi könyPesti levél. — Í914. julius SS—S9. — A véres kard zengő lelke zúgva repül a pesti utcákon végig Nyomában lelkes embertömeg — nem törődve a szakadó záporral — rohan, táncol, énekel, ordít, mintha századok letűnt árnya kelne életre, dicsőséges kurucok vére pezsdülne a kopott emberekben a katonabanda harsogó rézfuvói nyomán, a Rákóczi-induló vért pezsditő hangjaira. Az egész szombati nap kétség és remény között telt el. Mi lesz? Magukba szállanak-e a bűnösök, avagy tovább zaklatják ez agyonkinzott, birkatürelmű országot? Mikor lesz már »elég« nekik? Mintha a légynek elég lenne, ha egyszer- kétszer elhessegetjük az orrunkról 1 De még nem ment ki a divatból a légycsapó . . . A »Telephon Hírmondó* egyre szólott, még 4 órakor is békét hirdetett . . . Este hétkor óriási embertömeg gyűlt a nagy körúton a »Pesti Hírlap«, »Az Újság«, »Az Est« előtt. A villamos kocsi lassan haladt, mert az emberek mivel sem törődve, elállották az úttestet s teugerzugáshoz hasonló moraj hallatszott már messziről. — Tessék — szólott a kocsivezető bosszúsan — aztán ne gázoljak el senkit! Kinéztem az ablakon . . . Ember ember hátán, asszonyok napernyő alatt a szakadó záporban, kipirult arccal, csillogó szemmel, lázasan kiabálták: »Éljen a háború! Éljen a király! Vesszen Szerbia!« Szívből fakadt mind a három kívánság s mindent meg lehetett belőle érteni . . . De még többet az este 9 órai zenés takaródénál. A lobogó fáklyákat vivő katonák misz- j tikus alakjai, a katonabanda messze búgó érchangja, a nemzeti lobogós lelkes tömeg, mintha egy ködkép lenne csupán, olyan hihetetlen. Pest, a minden, csak nem magyar Pest, az ő fáradt, közömbös emberei, vörös zászlós elégedetlenéi, goromba csibészei mind eltűntek, igaz, becsületes, lelkes magyarokká lettek s egygyé- olvadtak a Kossuth nóta hangjaira. Mert azt énekelték, mig a banda a Prinz Eugént, Radetzkyt és Rákóczit húzta felváltva. S hogy ezt énekelték, az sokat mond. Az ének már maga a harci kedvet, az igaz ügyért való lelkes készséget jelenti s hogy mit énekeltek, az bizonyltja, hogy »tettre« kész a hazáért minden kar. Feledhetetlenül szép éjszaka volt e szombati éj, idegen emberek egymás nyakába borul- I tak s a Gambrinusban a németek a Hymaust és a magyarok a Gotterhaltét énekelték, anéikük hogy »komolyabb következményei« lettek volna e szokatlan koncertnek ! Erre még nem volt precedens a magyar krónikákban. Vasárnap — 26-án — szintén nagy tüntető menetek voltak, különösen szép volt a 120 uri- lány hófehér ruhában, lebontott hajjal, elől vitték a boldogult trónörökös gyászfátyolos arcképét; a katonabanda a Klapka-indulót húzta s a lányok után jövő tömeg zúgva harsogta: »Fel, fel vitézek a csatára . . .« E délután már nagyon sok ujruhás bakát lehetett látni sárga bakancsban, sárga derékszíjjal. Az elhunyt trónörökös újítása, hogy ne kelljen időt pazarolni a fekete cipő és szíj »pucolásával«. S most érette viszik hadba . . . Minden tiz lépésre egy tartalékos tisztbe ütközik az ember; még feszeng a szűk ruhában, látszik, hogy vágja a nyakát a »haizbindli«. És ember ember hátán mindenütt, lengnek a zászlók a palotákon. »Az Est« ajtajában három hatalmas nemzeti lobogó — s morajlik a tömeg, mint vihar előtt a tenger. Csupán a katonák élvezik nyugodtan ünnep- délutánjukat. Egy pádon két huszár ül, nyalkán, délcegen. Szőke szobalány fehér napernyővel halad el előttük. — Jöjjön, mulasson ma velünk, kisasszony — hívja nyájasan az egyik. A lány elpirul, de ügyet sem vetve rájok, siet tovább. — Majd gyünne holnap — szól hamiskásan a másik — de nem lesz kivel! .. . A járókelők mosolyogva hallják a humoros szavakat, de mintha hűvös szél csapolt volna szembe, megborzongok. Rikkancsok özönével rohannak az utcákon, de még igy sem tudják kielégíteni a »vevőket«. Minden embernél 2—3 újság; vau olyan, ki egy koronát költ naponta rá. A kulturasszonyok lelkesek és bátrak, általános nézetük: »Ha a férjem megy, én is megyek betegápolónak.« Dr. Mészáros Gyuláné, a nagynevű ifjú tudós és a gyönyörűséges török versek méltó műfordítójának szépséges neje még vasár-
