Nagybánya és Vidéke, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1914-05-24 / 21. szám
A TÁRSADALMI HETILAP. NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE iv^EO'űTBiL.sisrxK: Miiig rxEnsr vasá: Előfizetési Arak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. ===== Egyes szám 20 fillér. ----- = Fe lelős szerkesztő és laptulajdonos: RÉVÉSZ J-Á3STOS. 160 lal : yatt. . n-i-Trvzr í^i n 0 m a n Ä ROBELLY LAJOSNÉ. f séd A Könnyeket letörölni nehéz, de magasztos dolog. A nagy lelkek sajátja: köny- nyiteni ott, ahol az élet a maga terhét gyöngébb vállakra rakja; támaszt, segítséget nyújtani annak, aki a megélhetésért folytatott küzdésben alul maradt; jó szóval, jó szívvel nyújtani egy falat kenyeret a magunkéból annak, aki azt megkeresni a sorsnak valamilyen kemény csapása folytán képtelenné vált. Az irgalmasságnak mindezen nemeit úgyszólván naponta gyakorolja mindeni- künk. De elszórtan, ötletszerűen, úgy, ahogy a nyomorúságnak változatosságában olyan kifogyhatatlan képe az alkalmat parancso- lóan élénkbe dobja. Segítünk, anélkül, hogy különösebb emóciókat keltene bennünk vagy pedig mélyebb nyomokat hagyna lelkűnkben a nyomor képe. Segítünk, mert egy pillanatra erőt vesz rajtunk a szánalom, amelytől igyekszünk megkönnyebbülni a pár odavetett garassal. Segítünk, mert — sajnos, erre is van példa — pár fillér árán megvásároljuk magunknak a nyomortól megzavart hangulatunknak előbbi derűjét, nyugalmát és esetleg még a kegyes jótevő nimbuszát is fejünk köré fonja a nyomorgónak hálás rebegése. De ez az ötletszerű segítés csak arra jó, hogy pillanatnyi könnyebbséget szerezzen s továbbra aztán ismét a nélkülözésnek szolgáltassa ki a magára hagyott tehetetlent. Szép az e-lszórían gyakorolt jótékonyság. De mennyivel nemesebb dolog az, ha az élet küzdésében elbukottat nem csak talpra állitjuk, hanem karon fogjuk s tovább vezetjük, támogatjuk bizonytalan lépegetésében. Ha nemcsak ma segítünk, hanem megóvjuk a holnap kínos bizonytalanságának érzésétől. Ha nemcsak azon segítünk, akit a véletlen szerencse elénk vezérel szeszélyesen, hanem fölkeressük azt is, akit a fájdalom elcsüggesztett, elgyengített annyira, hogy kérni sem tud, kérni sem mer. Ez a nemes altruizmus megértő s át- érző munkája. sSt Ennek a nemesen megérző s megértő tevékenységnek egyik szeretettel működő bajnokát szólította elő a szerénység csöndességéből a királyi kegy, hogy pár órára a lelkének voltaképen idegen ünnepeltetés zajában, óvációjában részesítve legmagasabb elismerésének átnyujtása alkalmával. Május 21-én délben tartotta meg a helybeli Jótékony Nőegyesiilel díszközgyűlését a városháza tanácstermében, ahol Csaba Adorján, vármegyénk főispánja, mint a kormány megbízottja, föltüzte a hivatalos ‘ sztet a nőegYesüle , RobeLy Lajosnénak a m-■nmu»«yájan, akik tanúi voltunk ennek a lélekemelő ünnepségnek, örvendünk, mert tudjuk, hogy az igaz érdemre mosolygott le a királyi kegy. Örvendünk azon is, hogy itt nyultották át a kitüntetést, itt nálunk, ahol voltaképen jóságos szivének annyiszor adta tanujelét; itt, a Nőegyesület közgyűlésén, annak az egyesületnek körében, amelynek kötelékében majdnem másfél századon át gyakorolt jótékonyságot fáradhatatlan buzgalommal, lelkesedéssel és lelkesítéssel; annak az egyesületnek a körében, amelynek szegényeitől jóltevő kezét akkor sem vonta el, amikor kötelessége másfelé szólította. 20,000 koronát érő házastelkét az egyesületnek adományozta azzal a céllal, hogy majdan ezen a telken létesüljön megboldogult leányának és sógornőjének közös nevét viselő „Kornélia leányárvaház,“ amely kőbe vésve fog beszélni hosszú évtizedeken át a nemes adományozónak jó szivéről. Arról a jó szívről, amelyet bizony az élet nem kiméit meg sújtó kezétől. Egymásután kellett elvesztenie azokat, akik legközelebb álltak szivéhez. Elvesztette kis unokáját, vejét, egyetlen leányát, szeretett férjét. S e kegyetlen csapások fájdalmán, s e fájdalom könnyein át ráesett tekintete mindazokra, akiket az élet szintén lesújtott. A nagy lelkek erejével felemelkedett Galamb történet. — Irta: Révai Károly. — A galambdúc az udvar közepén állott, magas fehérre festett oszlopon ; a házikó sötét vörösre volt mázolva köröskörül kis ajtócskákkal, melyek a terrászra nyíltak s melyeken ki és bejártak édes-bájos turbékolással a galambok. Búza, kukoriczaszem nagy mennyiségben volt elhintve a galambdúc alatt az udvaron s kis kővályukba kristály tiszta vizet öntöttek számukra minden reggel a gondos kezek. Három család fészkelte be magát a házikóba, a déli oldalon egy tiszta fehér kontyos pár, ezeket úgy hívták »fehér ur« és »hófehérke asszonyság.« Kelet felöl egy acélszürke bukfencező pár; ezeknek volt két fiókájuk is, két kisasszony hasonló acélszürke kékes tolzattal, mint a papa meg a mama; ezek már le tudtak röpködni az udvarra s onnan vissza a galambházra, de nagyobb kirándulásokat még nem tettek s a bukfencezés magasabb tudományát még nem sajátították el. Ezeket úgy hívták: »kék mama«, »kék papa« és »szürke kisassszonyok.« A nyugati oldalon rozsdavörös galambok laktak; hárman voltak egy szobában : egy him és két nő. A telhetetlen ! Két asszony kellett a »vörös urnák.« Sőt az igazat megvallva, »vörös ur« a szomszéd fehér asszonykára is szerelmes pillantásokat vetett; eddig ugyan még eredménytelenül, de úgy látszott, hogy már csak idők kérdése, hogy a csábításnak áldozatul essék. A kék mamára azonban vörös ur ezidöszerint rá sem nézett, Érthetői Boldog családanya volt, ki két leányának nevelésével foglalatoskodott s ennélfogva könnyelmű lépésre nem vetemedett. Valószínű, az is, hogy a vörös urnák a bukfencezgetés nem tetszett s azért mellőzte őt. A bukfencezést kacér, kihívó cselekedetnek találta, hogy ne mondjuk: erkölcstelennek. Máskülönben békésen megfértek egymás szomszédságában; valóságos galambköztársaságot képeztek, elnök nélkül, ha csak »vörös ur« nem gyakorolta néha az elnöki jogokat. Mert hát uralkodói hajlam volt benne elég ; Különösen az asszonyi személyekkel szemben éreztette fel- söbbségét. Egész napon át édes bugással, csókolózással töltötték idejöket; nem zavarta meg e boldog csendéletet semmi, csak néha-néha egy-egy magasban keringő héja, mely gyilkos szemekkel nézett alá a mozgalmas galamb-dúcra. Ilyenkor reszketve, dobogó szívvel bújtak el a házikóban mindnyájan, csak a rozsdavörös him állott ki őrszem gyanánt a házikó tetejére, a szélben nyikorgó zászlócskára s úgy figyelte a héja minden mozdulatát. Bátor volt! Már amennyire galambnál bátorságról lehet beszélni. Mert készebb volt feláldozni magát, mintsem, hogy valamelyik társában kár essék. Nem hiába két asszonyt boldogított szerelmével. Mikor aztán az ellenség eltűnt a láthatárról, hangos turbékolással adott jelt társainak; leszállt a tetőről s körüljárva a házikót, minden kis ajtócskán beturbékolt s kiszóllitotta a reszkető galambokat. Ilyenkor természetesen sokat megengedett magának. Udvarias hajlongások, gyöngéd szavak, sőt még egy-egy elcsattanó csók is előfordult; a fehér asszonyka mindenki szeme- láttára csókra nyújtotta rózsás ajakát, pusztán csak hálából, a védelmező gavallérnak. így fejlődött ki lassanként hófehérke é3 vörös ur között a viszony, mely rövid idő alatt oly tragikusan végződött. Hűség! Hitvesi szeretet! Ideális szép fogalmak az emberi életben. A galambok erkölcsi érzéke nagyobb az emberekénél! Tisztultabb, finomabb. A gólyáknál meg éppen példányszerü. Hűtlen gólya alig képzelhető! S ha elő is fordul szórványosan, abból általános következtetést nem lehet vonni a gólya nemzetségre. A galambok hűsége kitartóbb, mint az embereké! Kis szivecs- kéjük betelik egy lénynek képével s azt az egyet imádattal veszik körül, A »szabad szerelmet« az emberekre bízzák Az ember vére forróbb, lázasabb, gyorsabban lüktet az erekben; az emberi szív nagy kamaráiban több imádottnak van helye! No de azért a galamboknál is van kivétel, példa reá »vörös ur,« kinek szivében több bájos galambhölgy foglalt helyet ez idő szerint. Mi emberek pedig vessünk magunkra! Melyikünk maradt életében tántoríthatatlan hive egynek ? Nem cselekszünk-e úgy, mint a vörös galamb? Elmondhatjuk, hogy »vörös ur« a szerelem tekintetében tökéletes ember volt! Igen ! Emberi tulajdonságai voltak. Mintha csak rólunk vett volna példát. Vörös ur hófehérkére határozottan hálót vetett; ezt le-