Nagybánya és Vidéke, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-10-19 / 42. szám
1913. Október 19. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 42. szám. (3) tői. Szóval itt meggyőzik az embert arról, hogy mért nem szabad ezt vagy azt tenni. Sétáljunk át már most a Félixfürdö árnyas parkjába. E szép fürdőnek már nagy hire van városunkban is.*) Tudvalevő dolog, hogy az őszi szezon folyamán felkeresik minden évben a nagybányaiak. Mert ott nemcsak nyáron, de ősszel is van (még ugyancsak van) élet. A park hatalmas fái közül csinos épületek tűnnek elő; a vendéglő tágas terraszával, a szálló, a fürdő egymással zárt folyósokkal összekötve. Belül déli növények díszelegnek, kivül zuhog a forró mü-vízesés. (De már ezt is ketrecbe tették. Úgy látszik, a budapesti uj állatkertnek nagy hatása van a vidékre). Bolyongva a park kanyargó labirintjain, a kékvizü csónakázó tó tűnik elő. Közepén egy kis vadregényes sziget. Regénybe illő látvány, mikor a szerelmes párok beszállnak egy csónakba, s eveznek lassan, suttogva befelé, beragyogva a lemenő nap aranyos sugaraitól . . . E szép helyen csináltam egy remekül sikerült fényképfelvételt. A csónak, az alakok, mesésen tükröződnek a tó tiszta vizében. Visszasétálva a vendéglő terraszára, — mely azóta benépesült, — észrevettem, hogy az a szép feketehaju hölgy, akivel odaát (a Püspökben) együtt fürődtem (kérem ne értsenek félre), ott ül egy asztalnál; egy másik, aki ott az uszodában világért se dugta volna fejét a vízbe, — nehogy a festék leázzék arcáról — amott ül szintén. Szóval mind átszállingóztak ide. A révi Zlchy-cseppkőbarbng. A Nagyváradról Kolozsvárra utazó idegen elragadtatással szemléli a gyorsvonat ablakából a tovasikló szebbnél szebb tájrészleteket, sziklákat, a sok változatos völgykanyarulatot, stb. Rév állomáson kezd szűkülni s egyúttal regényesebb lenni a Kőrös völgye. Áthaladva az első alaguton, megáll a vonat Zichybarlang állomásnál. Nem feltételes megállóhely: állomás az Erdélyrészi Kárpát Egyesület közreműködése folytán. Sokat tett ez az egyesület a kirándulók kényelmére. A vonat éppen a barlang előtt áll meg; szemben a vendéglő, szálloda emeletes épületei. Csinos hid vezet át a Kőrösön. Gondozott turista utak, — táblákkal megjelölve — vezetnek fel a magas kilátóhelyekre. Sziklába vágott lépcsőkön, falépcsőkön, korlátoktól védve mászhatni fel könnyű szerrel a magas sziklacsucsokra, honnan szép időben Nagyváradig is el lehet látni. Fent padok vannak s veszélytelenül, ülve szemlélheti az 'ember a *) Bár kolozsvári lakásomon Írom e sorokat, természetesen itt Nagybányát értem, már szülővárosom iránti tiszteletből és ragaszkodásból is. paraszt, mert fájlalja ekével feltörni testvérei jeltelen sírját: a lengyel mezőkön. Jobban dobog a föld. Kényes paripák hátán az 1863-as ulánu- sok ügetnek. Most fehér szép ruhájuk ötven éve ki tudja hány sebtől vérzett? Zászlós dárdáik mögött lovas vadászok zárják be a harcos csapatot. Nehéz tábori szekerek dübörögnek a sereg nyomában. A krakkói paraszt kocsisok és lovászfiuk színekben pompázó ruhában ülnek a bakon s a nyeregben. Felvonul az egész tábor. De nincs zaj, nincs lárma. Komoly fájdalommal mereng a múltán a hatalmas nézősereg. Csak a szemekben csillog a lengyel büszkeség, melyet ott látni: férfinél, nőnél, öregnél, ifjúnál, urnái, parasztnál egyaránt. A zö'd füvön, a korlát mellett lengyel nemzeti ruhában egy idősebb férfi térdel. Kis fia, kis leánya öleli át. Nem értem a szavakat, de látom az apa szemében lángoló büszkeséget és fanatikus tüzet, amit kisdedeinek regél. A kis lány gyönyörűségében meg-megcirógatja édesatyja sastollas kalpagját, a fiú csak néz néz, le nem venné szemét a vonuló hadakról. Elhallgat a zene, megállnak a sorok. Mély, néma csend mindenütt. Szinte templomi áhitat száll a nézőkre. Halkan, imához méltóan száll az Ég felé a lengyel Hymnus. Sírnak, zokognak a kürtök: »Isten ! Ki Lengyelhont . . .« Az ima a szivekből fakad, a dallam a szívhez szól. Száll, száll a természet nagy templomában a Mindenható völgy kanyarulatait, a Kőrös csillogását, a távoli fehérlő falvakat. Persze ide nem lehet liften feljönni, de aki nem sajnálja a fáradságot, sohasem bánja meg. (Folyt, köv.) Heti krónika. A hét dérrel rukkolt be, jelezve külsőleg is, hogy itt a szüret. A máskor oly vig szüretek ma már csendesekké lettek, egyedül az ifjúság örül, az sem a szüretnek, mint inkább a szünetnek. A gazdát az évben százféle csapás érte s most még záradékul le kell nyelnie egyet: kevés a szőlő, nem eresztős, gyenge a minőség, a költség pedig nagy. A borús őszi hangulatba a mi vasutunk igyekszik egy kis derűt keverni, a fecskék el- távoztával ugyanis megérkeztek nyári kocsijai s üvegfalain keresztül szemlélheti az utas a természet haldoklását s kétségbeesve tapogathatja rheumás lábait, különben nem lehet tudni, hátha a hideg a legújabb gyógyszer a rheumára, sok mindent megértünk már, hátha ez is bevál. Egyedül az idő derült, ez tartja magát izraelita polgártársaink sátoros ünnepe dacára, mely rendszerint esővel jár, no meg derült az ifjúság kedélye, egy hétre az iparos ifjúság jótékony mulatsága, kettő múlva pedig tűzoltóink gondoskodnak arról, hogy Nagybánya örökké mulató hírnevéhez hű maradjon. Ilyen az élet: jajgatunk és kacagunk. Apropos kacagunk. Most már, mikor a kolerán szerencsésen jtul estünk, kacaghatunk egyet azokon a saját külön óvintézkedéseken, melyekkel egyik-másik város igyekezett ettől a fenyegető rémtől megszabadulni. Egy nagy város vasúti állomása értesítést kap, hogy kolerával fertőzött területről közeledik négy utas, kivonul a város orvosa fényes segédlettel, végre megérkezik a háromszor átszállóit s igy az ország három irányában robogó vonat utasait megfertőzött négy utas, a rendőrtiszt kihallgatja őket, az orvos egészségi állapotuk után érdeklődik, majd konstatálja, hogy a városnak nincs alkalmas helye a megfigyeléshez, tehát a leghelyesebben teszik ha visszautaznak, ami meg is történt s igy hatósági intézkedéssel sikerült a negyedik vonat utasait is megfertőzniök. Igazán jóindulatú volt ez a most lefolyt kolera, mert ily intézkedések mellett bizony elpusztulhattunk volna mindnyájan. De hála az égnek, most már nincs mitől tartani s pattogó tűz mellett nyugodtan írhatja e sorokat a vicekrónikás. Kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Várady József nagybányai gazdasági szaktanítót, igazgatóvá nevezte ki. elé. Szent áhítattal, erős hittel, telve reménnyel fohászkodik a dal: »Szent oltárodnál térdre hullva kérünk ! Szabad hazánkat oh add vissza nékünk!« Száll, száll az ének. Egy nemzet minden fájdalma, minden reménye van benne. Fájdalom tölti el a sziveket. A szemekből sűrűn hullnak a könyek. Az apa magához vonja két kisdedét, szivük együtt dobog, szemükből eltűnt a büszkeség, csak könyeik peregnek le hazájuk földjére. Mennyi kin és fájdalom. Hol egykor pompa, fény virult, most a rabság láncai csörögnek. De nem, az nem lehet, hogy ez a fájdalom örömre ne váljék : »E pórba omlott szép haza fel fog virulni még. Van biró a felhők fölött, ÁH a villámos ég.« Tábori élet veszi kezdetét. Ügyes lándzsa gyakorlatok, s a rendes sokolok négy képben bemutatott szabadgyakorlatai gyönyörködtetik szemünket. Majd útnak indul ismét a kis sereg. Lassan, lassan eltűnik egy-egy csapat. A messzeség betakarja őket, de s szép kép ott maradt a szivekben. Újra kigyul a tűz a szemekben. A fájdalmat büszke reménység váltja fel. A kesergő lengyel harcos lengyellé változik át. A könnyeken át a tettre kész honszerelem lángja lobog. Egy dal rázza meg a levegőt. Egy dal rázza meg a sziveket. Poniatowski, Bem légiói evvel a dallal nyertek csatákat. Előléptetések a bíróságnál. A király Dénes Lajos máramarosszigeti és Balogh József szatmár- németii kir. törvényszéki bíráknak az ítélőtáblái bírói címet és jelleget adományozta, Sándor Lajos erdődi, Deme Károly mátészalkai járásbirót, ifj. Jákó Sándor Szatmárnémetii ügyészt a VII. fizetési osztályba sorozott járás- birákká, illetve ügyésszé, dr. Jeney György debreczeni törvényszéki albirót pedig törvény széki bíróvá nevezte ki. Boromissza püspök adománya. Boromissza Tibor szatmári megyés püspök az egyházmegyei papok nyugdíjalapja javára 25000 koronát adományozott. Október havi rendes közgyűlés. A város képviselőtestülete folyó hó 15-én tartotta rendes havi közgyűlését dr. Makray Mihály polgármester elnökletével; a gyűlésen igen kevesen jelentek meg s igy az ülés lefolyása szokatlan csendes volt. Tárgysorozat előtt elnöklő polgármester a részvét meleg hangján emléke- kezett meg elhunyt képviselő: Virág Lajos érdemeiről, ki tevékeny részt vett mindenkor a város ügyeinek intézésénél. Indítványára a város közgyűlése a gyászba borult családhoz részvétiratot intéz. A közgyűlés tudomásul vette a belügyminisztérium leiratát, mely szerint a Rényi Árpád üveggyárossal megkötött szerződést jóvá nem hagyhatja s megbízta a polgármestert, hogy Rényivel az uj szerződés megkötése tárgyában lépjen érintkezésbe. A nagybányai festőiskola vezetőinek, a festőtelep bérbevételére vonatkozó ajánlatát — melynél élénk vita merült fel — a közgyűlés a festőkolonia ügyeinek vezetésére kiküldött vegyes bizottságnak adta ki véleményes javaslattétel végett. Az árvizokozta károk fedezésére felvenni elhatározott 50000 koronás kölcsön a belügyminisztérium által jóváhagyatván, annak felhasználásával a városi tanács bízatott meg. A festőiskola szubvenciójának mikénti kezelése tárgyában hozott közgyűlési határozat ellen Ajtai Nagy Gábor által benyújtott felebbezést a vármegye elutasította. Tudomásul vétetett ; ugyanez a sors érte a tűzrendészed szabályrendeletet jóváhagyó belügyminiszteri leiratot is. Deutsch Imre vállalkozó és Syntenisz Rajmund által a város ellen indított perekben közgyűlés utasította a tanácsot, hogy nevezettekkel szemben a békás kiegyenlítésre törekedjék. A közgyűlés névszerinti sza vazással elhatározta, hogy a Pesti Hazai Takarékpénztártól 150.000 K-ás ideiglenes kölcsönt vesz föl 8% kamat mellett. Bay Lajos e tárgynál indítványt tett a költségvetés sürgős beterjesztésére. az állami iskolák építésénél felmerült tulkiadások behajtására, valamint a láposvölgyi vasút 170,000 koronás segélyezési összege után 5°/o os kamatnak a költségvetésbe leendő beállítására. A közgyűlés az indítványokhoz hoz zájárult. Dr. Herczinger Ferenc ügyvezető orvos két évre szóló lakbér kiegészítését kiutal»Nincs elveszve Lengyelország!« . . . Mintha neon is emberek, hanem szellemek robognának, úgy közeledik egy kis sereg. Paripáik táncolnak, repülnek. Dzsidáik kis zászlói vígan lobognak. Az 1830-iki lengyelszabadságharc ulánusai- nak egy szakasza mutatja be Sauczey Tadeusz ur vezetésével lándzsa gyakorlatait. Reng a föld a lovak lába alatt. A levegőt zúgva hasítják a lándzsák. Az eddig néma tömeg lelkesen éljenzi a bravúros rohamokat. Magával ragadja a lelkesítő induló a kebleket. Ha egyszer üt majd az óra, melyben a lengyel szabadság napja kél, enyhe szellők szárnyukra kapják a dalt. Kárpátok fenyői, Visztula h ibjai fogják viazhangzani: »Nincs elveszve Lengyelország! . , « S szavára, megindul a pusztulásra szánt nemzet. Mert szülnek még a lengyel anyák ; dobognak még a lengyel szivek. Nem halt meg az eszme. A szabadság, ha kell vér árán, de győzni fog. Az alkony pírja ömlik szét az égen. Csöndben hazaindul a nézők hatalmas harminc-negy- venezer főnyi tömege, örömmel hajtja álomra fejét ma az egész város, hogy holnap ujult erővel ünnepelje testvére, egyetlen barátja: a magyar nemzet küldötteit. Syntinis Gyula.
