Nagybánya és Vidéke, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-10-19 / 42. szám
(2) 42. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 3 913. Október 19. Néhány szó az alispáni jelentéshez. Kötelességünk a mai nehéz és csaknem elviselhetetlen közgazdasági viszonyok között a vármegye alispánja által a f. hó 9-iki rendes Őszi közgyűlés elé terjesztett jelentésnek ez alkalommal némely részére kiterjeszkedni. Amidőn kritikát gyakorolunk, előre bocsátjuk, hogy igenis jól ismerjük azt a sajnálatos körülményt, hogy ma már a vármegye első tisztviselője nincs azzal a hatáskörrel felruházva, mint volt hajdan s csak a kezdeményező lépéseket teheti meg, javasolhat, indítványozhat, de minden jó onnan felülről a kormánytól várható, mert hiszen a vármegyének vagyona, direkt jövedelme nincs s igy nagyon könnyen megtörténhetik s igen sokszor meg is történik, bogy a legjobb szándék a kormány szükkeblüségén, vagy az állam nehéz anyagi viszonyain megtörik. »Vármegyénk alig élt át még sulyósabb viszonyokat, mint aminők az év folyamán nehezedtek reá, az általános gazdasági és üzleti pangás mellett az árvizek, a kedvezőtlen időjárás szinte vigasztalanná tették helyzetét, éreztetik minden vonalon a válságos viszonyok hatásukat.« A beismerésnek ezzel a szomorú kijelentésével vezette be az alispán jelentését. Minden szava igaz, a megrendítő valót tárja elénk, csak ez maradt ki: a falvak lakói ajtain az ijesztő ínség kopogtat s a nyomor megdöbbentő mértékben csábítgatja a létért küzdő, értékes munkabíró elemet oda a tengerentúlra: Amerikába. Ezt az igen fontos ügyet az alispán jelentésének végén három sorban letárgyalja, pedig azok a szomorú valóságot jelentő számok megérdemelnének több figyelmet, mert az, hogy ez év májusától októberig 861 emberrel több hagyta itt a vármegyét, mint a múlt évben, nem lehet közömbös a törvényhatóságra nézve s érdemes lenne a dolog mélyére tekintetni s kikutatni az igazi okot s ennek megszüntetésével szanálni az ügyet s ha ez megtörténnék, akkor a törvény és miniszteri rendeletek kíméletlen végrehajtásával a kivándorlást a minimumra redukálni. Hiszen ebben a szerencsétlen dologban ott állunk, hogy maguk a hatóságok buzdítják a népet a kivándorlásra, csak azért, hogy onnan az idegenből hozzon a szegény áldozat egy kis friss pénzt. Hát nem egy szivfacsaróan szomorú kép ez?! A jelentés részletesen tárgyalja az árvíz okozta pusztításokat, felsorolja azokat a módozatokat amelyekkel a nyomor megelőzhető lenne, véleményünk szerint ezek között a legmegfelelőbb állami pénzen közmunkák létesítése s ott, de csak is ott ahol erre feltétlenül szükség van élelmiszerek ingyenes kiosztása. Külön is hangsúlyozom, hogy ingyenes kiosztása, mert ellenesetben a szegény nép a pénz és munka uzsorások karmai közé kerül, melyek az árvíz által meghagyott vagyonkájukat s munkájuk értékét még az árvíznél is biztosabban elharácsolják. Egy igen fontos s a vármegye jövendő boldogulására vonatkozó kormány intézkedést nem látok a jelentésben, ez az őszi vetőmag kiosztási akció, mely által a vetőmag és pénz nélkül állott gazdáknak lehetővé lett téve, hogy a jövő évi aratást biztosíthassák. Ennél a kérdésnél a kormány elment addig a határig, ameddig a mai nehéz pénzviszonyok mellett elmehetett, amennyiben az árvíz és belvizsujtotta gazdák között 20,000 q kuza és rozs vetőmagot osztott ki kedvezményes áron, jövő évi október 1 iki fizetési kötelezettség mellett. Ez mint mondom kimaradt a jelentésből, pedig megtörtént, sőt a mag már legnagyobbrészt ki is kelt, bár inkább maradt volna ki az állami pénzen létesítendő közmunka is s inkább a valóságban lenne meg, akkor talán a kivándorlás sem csábítaná véreinket a már — sajnos — nem ismeretlen idegenbe. Ennél a kérdésnél fel kell vetnem azt, hogy Udvarhely, Besztercenaszód, Alsófehér és Szabolcs megyék munkanélkül álló lakosaira nézve a kormány munkásügyi osztálya e törvényhatóságok kérelmére kivételes intézkedéseket léptetett életbe. Kimondva, hogy az ezen megyékben munkára jelentkezőket az ország területén elsősorban juttatja keresethez. Távol legyen tőlem, hogy azoktól a dolgozni akaró honfirsainkíól sajnálnám ezt a kivételes bánásmódot, de kérdem mért nem lelt az kiterjesztve Szatmármegyóre is ? hiszen Szabólcsot megközelítőleg sem érte az árvizektől és belvizektől oly katasztrofális csapás mint vármegyénket, hiszen közvetlenül szerzett tapasztalataim alapján írhatom, hogy a múlt téli és a nyári csapadék annyira átáztatta földeink jelentékeny részét, hogy az eke még ma sem képes rajta barázdát hasítani, mig Szabolcsnak csak jelentéktelen részét öntötte el a Tisza, mely pár nap alatt vissza is vonult medrébe s a gazda őszi vetését régen befejezhette. Nálunk rengeteg az a munkaerő, amely összetett kézzel kénytelen nézni hozzátartozóinak nyomorát, hiába kopogtat, nincs sehol munka. Az igaz, hogy ez Nagybányára nem vonatkoztatható, mivel itt a lakosságnak állandó keresetet biztosit a bányakincstár s itt a nép nem is néz oly mérvű Ínség elé, de tekintsünk a bányavárosokon túl s meglátjuk a munka után esdeklő kezek ezreit. Erre vonatkozólag az alispáni jelentésben szintén nincs egy szó sem, pedig égető volna a szükség, hogy munkásaink addig is munkát kapjanak, mig tavasszal megindul — ha ugyan megindul — a kilátásba helyezett állami közmunka. A tél itt van, a nyomort százszorosán fokozza annak hidege, a nép a kétségbeesés lej- ! tőjén áll, ma még segíteni lehet, a törvényható- j Ságnak elsőrendű kötelessége ismételten és ismételten sürgetni a segélyt, nehogy későn érkezzék, | amikor az értékes elem mind a tengeren túl i lesz s nem lesz munkáskéz, mely tavasszal földeinket megmunkálja s ekkor majd idegen elem fogja élvezni az ő tönkrejutásuk árán megszerzett állami közmunkák gyümölcsét. Impressziók. (Nagyvárad, Püspök- és Fóüxfürdő, Rév, Zichy- cseppköbarlang, Debreczen, Szatmárnémeti Nagybánya). — Irta; Bálint László. — III. Mindenekelőtt bocsánatot kérek, hogy kedves olvasóimat megvárakoztattam. Igyekezni fogok ezt a kis késedelmet, — ha egyáltalán lehet, — kipótolni. A két fürdő. Sikerült kifognom egy verőfényes (mint mondani szokták) s meglehetős forró augusztusi délutánt a »testvérfürdők« meglátogatására. Aki Nagyváradon időzik, ezt nem szokta elmulasztani. . . . Sokan gondolkoztak hasonlóan, mint jómagam, lévén vonatunk »zsúfolásig« megtelve. Pedig hetekig jártak a napjában gyakran közlekedő fürdői vonatok üresen Dehát kinek van kedve esőben kirándulni? A két fürdő, — a Püspök, meg a Félix — 20 percnyire van egymástól. Egyikből a másikba kényelmesen át lehet sétálni egy kis falu állatoktól borzosra taposott sarán keresztül, — azaz kényelmetlenül, mivel a nap hősugarai erősen szurkálják az erre járó közönség hátát. — Önkénytelenül jut eszébe a legtöbb embernek : be kellene ezt az utat fásitani. De ki fá- sitsa be ? — Egyik fürdő bérlőjének sem érdeke, hogy vendégei átsétáljanak tőle a szomszédba. Másnak meg mi köze hozzá? . . . A Püspökfürdő nem világfürdő, még csak nem is országos hirü, pedig hőforrásai igen értékesek. Kellemes, hűvös erdőben húzódik meg a kis fürdőtelep. Nem zajos hely. Akik gyógyulni, pihenni (és nem mulatni) akarnak, azok itt megtalálják a jó levegőt, a csendet, a kitűnő hévvizet s ami arra szükséges. Van itt egy szép kis tó, lótuszlevelektől borítva. Festői látvány. Van jó. kényelmes meleg uszoda. Legtöbben ez utóbbi kedvéért jönnek ide, hogy felfrissülve átsétál- [ janak a Félixfürdőbe. A szabadfürdő közös, \ szóval egészen modern, de — minthogy nálunk ! az ilyen dolog nem vezethető be egyszerre, — a nők részére bizonyos órák fenn vannak tartva. Itt nincs gyep, se homokketrec, mint Nagyváradon, de van tisztaság. Táblák figyelmeztetnek a tüdŐvész veszedelmeire, mely leginkább köpések utján terjed; tehát óvakodjunk a köpéss a gyakorlatokat a közönség- tapssal köszöni meg. Hosszú menet jön zeneszó mellett s felvonul előttünk a legújabb katonaság: a cserkészek csapata. Fürge, ifjú had, tele örömmel, büszkeséggel és reménnyel. Apró legények peckesen lépdelnek s boldogok, hogy ők ünnepelhetik: ők a jövő nemzedéke, a múltat: atyáikat. Elszélednek a mezőn, tábort vernek. Hírnökeik robognak biciklijeiken s a vezetők zászlójelekkel osztják parancsaikat. Rend és fegyelem mindenütt s az ember nem is hinné, hogy ezek nem katonák. Azért a jókedv is érvényesül: játék, dal vegyüi a munka közé. Öt leány van a cserkészek közt s ők veszik át a sebesülteket. Mindenki örömmel, szeretettel nézi őket s nem tud betelni látásukkal. Derül az ég s az őszi szellő szárnyán uj induló cseng fülünkbe. Szinte röpköd, szinte játszik a levegőben. Hires, az egész világon ismert dallam: a krakói vörös sipkások indulója. »Jáczi, táczi vojáczi« .. . hangzik s eszembe jut Jókai remek szép leírása a »Csataképekből.« Világos barna lengyel ruhás, meggyszin piros inges zenekar fújja lelkesen az indulót s nyomukban kemény léptekkel jön a lengyel nemzet büszkeségének, reményének egy csapata: a férfi sokolok válogatottja. Erő duzzad karjaikban s a szent hit tüze ég szemükben. Büszkén vonulnak fel a jövő lengyel katonái, szabadságharcosai. Már szinte elhal a dal mező mélyében, de csak egy pillanatra, »Jáczi, táczi vojáczi...» csendül az újonnan jövő zenekar ajkán. Büszke csaták viharában edzett zászlót bontogat a szél. A fehér sas röpköd tépett mezejében. Rázza, csapkodja szárnyát s a magasba törekszik. Csonka szárnyát tépi a szél; lengyel dicsőségről regél. És ime, felébred a múlt. A történelem szép képe tárul élénkbe. Csapatok kővetik a zászlót. Mintha csak álom lett volna az ötven év. Az 1863 iki lengyel fegyvernemek kisebb csoportjai elevednek fel előttünk. Festői csoportok korhű jelmezekben : zuávok, gyálogdárdások vonulnak előre, előre. A hires lengyel paraszt kaszások fehér köpenyege szakítja meg az eddig sötétes sort, A félelmes kasza most a váltakon nyugszik. Valamikor sok muszka vére festette pirosra a békének ezt a dolgos eszközét. Ott villog a kasza Styka és Kossak »Raclawice« képén is. Kosciusko vezeti ott rohamra a népét s kedvenc kaszásai söprik a számra túlnyomó ellent. Azóta sok év lepergett. A történelem hősei elmúltak s a késő nemzedék ajkán él tovább nevük. Sötét zászlójukról :i halál meg nem alkuvó szelleme veti csontkarjait az ágvudörejbe, puskaropogásba, kardvillanásba Hires fiuk ezek! A halálfejes légió nem hátrál meg soha. Kiomló vérük pirosra festi a mező virágait, ők rohannak előre. Talán azért szánt oly busán a lengyel KOLOZSVÁRI KRISTÁLY gőzmosógfjár fehérnemüek mosását és vasalását, női és férfi ruhanemüek vegyileg tisztítását és festését. Kapnikbányán képviselve Pusztai Gyula ur által. Csomagolás és szállítás díjtalan
