Nagybánya és Vidéke, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-09-21 / 38. szám
(2) 38. szám NAGYBAJA és vtdékk 1913. Szeptember 21. Impressziók. ^Nagyvárad, Püspök- és Félikszfürdö, Rév, Zichy- csepkőbarlang, Debreczen, Szatmárnémeti, Nagybánya.) I. E helyeket látogattam meg az idei elázott nyáron. A benyomások, melyeket utazásom alatt szereztem, adják kezembe a tollat, hogy belőlük egyes részleteket megírjak, anélkül, hógy száraz útleírásba, vagy bedekkerszerü adatok elsorolásába bocsátkoznám. Erdély kapuja. A Budapest felől érkező idegennek kedves látvány lehet, mikor Nagyváradhoz közeledve megpillantja az erdélyi hegyes vidék végső nyúlványait. Ezek a dombok adják Biharország fővárosának remek fekvését, mely engem is, ki a nagyobb hegyek e kies hazájából utaztam oda, kellemes érzelmekkel töltött el. A csinos, pirosló fedelű nyaralókkal szórványosan beépített szőlő- hegykoszoru méltó keretet ad a nagy lépésekkel haladó kőrösparti városnak. Főbb utcáin végigsétálva, el kell ismernünk, hogy itt sokat adnak a városszépítésre, melyhez a jó ízlés nem hiányzik. Vannak díszesen parkírozott, gondozott terek, csinos épületek. Az utcák nagy része aszfaltozva, a szélesebbek befásitva s legalább a belső részeken feltűnik a rend és tisztaság. Ezek az első benyomások, melyek azt a megjegyzést váltják ki az idegen emberből: »Szép város.« Hogy később az árnyoldalak is feltűnnek, az természetes, hiszen nincs fény árnyék nélkül! N. V. V. Villamos jár a forgalmasabb utcákon, a fővárosban számtalanszor megénekelt, kifigurázott villamos, mely tudvalevőleg jó annak, aki nem bir gyalogolni, vagy aki sose ült még rajta, de nem jó s nem ajánlható annak a felebarátunknak, aki siet vagy látni akar. Igen! Esős időben mindenkinek hasznos szolgálatot tesz. Itt azonban sose »telik meg« a villamoskocsi. Annyi ember kapaszkodik rá, ahány csak akar. Különben nincs jobb hirdetőtábla a villamosnál. Élelmes ember lehetett, aki először használta reklámcélokra a mozgó kocsikat. Aki még nem tudja, hogy a Pálma-sarok a legjobb, vagy hol lehet finom divatcikket vásárolni, az biztosan megtanulja a kocsi tetején elhelyezett táblákról. A város bérbeadta elég olcsón a villamos vasutat; de rossz üzletet csinált. . . »Mért a villamosra várni, mert az autótaxin járni — jó .. .« Ezt is elénekelhetik a váradiak, van ugyanis a városban néhány autótaxi. A Bémer-teren állomásosnak s száguldanak végig a Rákóczi-ut aszfaltján. Ninhagyja magát és mindenütt sarkában van a leánykának ; igy járnak a szalon-asztalka körül, irigységére a komaasszony két felnőtt leányának, kik oly szívesen vennék s nem is futnának el, ha a poéta nekik énekelné azt a szépséges nótát . . . Hirtelen felnyílt as ajtó s egy fiatal férfi lépett a szobába. Arca piros volt az izgalomtól, télikabátja nyitva; látszott, hogy sebtiben kapta magára, ő is, a belépő Terényi Ernő, egyike a névtelen hősöknek; de nagybátyja igen befolyásos úri ember volt s igy hagyták menekülni a világosi tragédia után. Haza jött szüleihez, e városkába. Mindenki a belépőre nézett. — Itt mulatnak — szólt a szórakozva végzett szertartásos üdvözletek után — és most viszik Lehoczkyt l — Kit, kicsodát ?! — kiáltottak összevissza, fölugorva ültökből asszonyok, férfiak. — Lehoozky térparancsnokot, most hozták a zsandárok és viszik Nagyváradra a helytartótanács elébe, a börtönbe, talán a halálba is! — A sógoromat 1 — kiáltá fájdalmasan Pozsony János doktor, a vármegye főorvosa. — Honnan tudod ? — kérdé Terényi Pál városi tanácsnok, a fiatal ember apja. — A nagyvendéglőbe szállt a fegyveres kiséret a fogolylyal s én pár barátommal ott voltam, láttam is őket — felelte a fiatal ember — reggel tovább utaznak. — Ki kell venni kezességre addig — szólt Pozsony doktor — ki jön velem érte ? — Én — mondá a tanácsnok. csenek még gyakori használatban. Talán szokatlan és drága közlekedési eszköz még az autó. Az utca élete meglehetős élénk. Estefelé hullámzik a korzó a Rákóczi-uton. Lassan megtelik az utca egész szélességében sétáló közönséggel s a sűrűn elhelyezett ivlámpák vakító fénye remekül világítja meg a szebbnél-szebb hölgyek elegáns toalettjeit. Az idei nyáron a fehér és a piros szin uralkodott, élénkítve a korzó nyüzsgő képét. Még mozgalmasabb a korzó, ha a m. kir. honvédzenekar játszik a bémer-téri park közepében, a számára külön bekerített és kiaszfaltozott helyen. >A Nap < »Az Est.« 7 órakor érkeznek ide a fővárosi délutáni lapok. (Hol vagyunk mi még ettől?) Felhangzik az utcán végigrohanó lapelárusitók (vannak elegen) ordítása: »Esti kiadás, A Nap!« »Az Est!« (Mi történnék akkor, ha mindenki úgy kiabálna, mint ők, mert annyi joga mindenkinek van az ordításhoz?) A Napot az ördög se veszi, pedig úgy harsognak az árusítói. Egy öblös torkú rikkancs gúnyos megjegyzéseket is tesz: »De gyér vevők járnak erre!« »Hogy kapkodják ezt a Napot!« Bezzeg veszik Az Estet; az utcán, a moziban, kávéházban mindenki csak azt olvassa. A kávéházi élet itt nagyon divatos. A korzózó közönség legnagyobb része, a Royal, Pannónia, Emke, Elit, Fekete Sas kávéházak pazarul kivilágított aszfaltkertjeit özönli el. Aki nem megy a mozikba, vagy a Bonbonnier kabaréba (mert a színház a nyári hónapokban szünetel), az itt szórakozik, zenét hallgat, újságot olvas a késő éjjeli órákig. Persze hölgyek is nagy számmal vannak. Ilyen az élet — legalább kívülről. . . Hát látszik itt a rossz pénzügyi helyzet? — Dehogy látszik! Mozi összesen négy van : Apolló, Vigadó, Uránia, Edison. Legújabb, legszebb és legjobb az Apolló, modern helyiségben, díszes előcsarnokkal, büffé- vel. Az előadások .6-Jól 11-ig folytatólagosak. Ez a mozi óriási előnye, hogy ugyanazt az előadást többször egymásután lejátszhatja. Nincs szükség nagy helyiségre s az sincs túlzsúfolva, mert megoszlik a közönség. Akkor megy be az ember, mikor kedve tartja s akkor jön ki, mikor éppen tetszik. A nézőtéren zöld izzólámpák nyújtanak gyenge világosságot a vetítés alatt. (Ez tyúkszem- védekezési kísérletből nálunk is jó volna!) A vetített képek tiszták, rezgés nélküliek (ezt elmondhatjuk a mi mozinkról is). Szünet alatt hirdetéseket vetítenek. így lehetne láthatóvá tenni nálunk a vasfüggönyhirdetéseket. A többi mozi átalakított helyiségben van. A Vigadó mozgó nagyobb színpaddal rendelkezik; j itt adják elő a kinemaszkeccseket, melyek mág— Meg én — folytatta a házigazda és ment fogatni. — Én is megyek! — kiáltá a költő Birá nyi, hadd mehessek én is érte! s nagy hirtelen magára kapott egy zöld »überrokkot«, úgy lötyögött rajta a kabát, mint paraszt gyereken az apja ködmöne; látszott, hogy nem afféle vékony- pénzű poétára szabták, de tekintélyes, jól táplált alakra. — Mégy a pokolba! — szólt mérgesen Pozsony doktor — talán biz egyúttal te is Nagyváradra akarsz utazni? Azért rejtegetlek harmadik hónapja, hogy erőnek erejével kiadd magadat a németnek? Alig bírtam ma is »überrokkot« ráhúzni, mindenáron a honvéd-köpenyegjében akart jönni s be sem gombolná a szentnek sem, most is kint az attilád gombja, fénylik, mint a veszekedett guta! — zsörtölődött az öreg doktor jó szívvel. A társaság körülvette a fiatal honvédtisztet s nagynehezen sikerült lebeszélni a lelkes ifjút a merész útról. Pár perc múlva kirobogott a kocsi a három idősebb férfiúval a boltozatos kapualjból. * Nagy, szálas, ősz férfi volt Lehoczky tér- parancsnok. Megtört, becsületes szemében nyugodt elszántság, mint aki tudja, hogy hazaszeretetéért nagy árt kell fizetnie és arra készen is van. Az asztalfőre ültették és az egyedül álló magyar vendégszeretet minden melegével körülvették, ami látszott, hogy jól esik a fogolynak. nesként vonzák a közönséget. Talán a színészek, a magyar felvétel, vagy mindakettő csalogat any- nyira, nem lehet megállapítani, de hogy vónz, az tény. Legutóbb adták a Házasodik az uram és a Weisz Pista, a huszár eimü szkeccseket. Mindkettő ügyes bohózat, telve pesti szólásokkal. Az utóbbinál érdekes, hogy a mozgó és élőképek gyakran váltakoznak, szinte egymásba folyva. Csak a vászon el ne szakadjon a sok rángatás- ban, mert akkor vége az illúziónak. A moziba szóval belevitték a színházat. Görbe szemmel nézték ezt eleinte a színigazgatók, de majd megszelídülnek s ők is beleviszik a színházba — a mozit. A budapesti Népopera már nagymértékben megcselekedte ezt. Gyerünk csak revüvel. A vége mégis csak az lesz, hogy a színház összeölelkezik a mozival. Tempora mutantur et — omnia mutantur in illis. Ligetek. Egyik a Bunyitay liget. A bőkezű adományozó, Bunyitay Vince, költségén létesítette a város egy puszta helyen, a Kőrös partján. Van benne egy csónakázó tó, melyet a Kőrös vize táplál. A tó közepén sziget tenniszpályával. Egyik sportegylet bőven ellátta a tavat csónakokkal, melyek estefelé mind el vannak foglalva. Urak, hölgyek egyaránt űzik a csónakázás kellemes, karerősitő sportját, irányítva a vizen körbe a karcsú, csónakokat. Ugyanez a tó télen korcsolyapálya. Ilyen korcsolyázó tó hiányzik Nagybányán, mert itt sehol se lehet ezt a sportot űzni; vagy talán a ligeti tóban ? Térjünk a tárgyhoz. Mindenütt figyelmeztető táblákba botlik az ember: EZEN AZ UTÓN CSAK KÖNNYŰ JÁRATÚ KOCSIK ÉS KIZÁRÓLAG A NYÁRI FÜRDŐIG KÖZLEKEDHETNEK. A kérdéses útnak a közepén van az uszoda, a tábla pedig mindkét végénél; igy tehát az egész utón lehet közlekedui. Ezért ugyan kár volt táblákat festetni! »EBEK CSAK PÓRÁZON TÖRETNEK!« Ugye, milyen kitűnő magyarsággal és lakó- nikus rövidséggel kikombinált felírás! Szegény ebek ! Tiltva van még á lovaglás, a kerékpározás, az ugatás, a növényzet rongálása, a fü taposása. Csak a legeltetés nincs megtitva. Gyerünk csak a Rhédey-kertbe. Messze van a várostól, villamos visz ki oda. Ugyanott van a sporttér is. Csak ez utóbbira járnak. A liget teljesen el van hanyagolva. A vendéglő úgy fest, mint egy vadállatokkal megbirkózott ember; düledezik, hámlik róla a vakolat. Nem jár ide senki. Teljesen elhagyatott az egész. Szomorú kép, nagyon szomorú. Pedig milyen szép hely ! .. . A sportélet igen élénk, mint kevés vidéki városban. Két — Igazán nincs többé föltámadás bátyám- uram? — kérdé halkan a háziúr, mikor a dús vacsora után magokra maradtak a férfiak. — Nincs, öcsémuram ! — felelte komoran a térparancsnok. — Hát Kossuth — vágott közbe Pozsony doktor — ő kér a külföldtől segítséget s kap is, arany szája van annak. — A Kossuth szája arany — szólt a fogoly — de a másoké sokszor talmi . . . eh, mikor kapott a magyar segítséget? ő csak arra való, hogy másnak segítsen s ha bajba jut, egyedül áll, rokon, barát nélkül! És föltámaszthatjuk a halottakat? A tizenhármat? Ki álljon élére a seregnek, ha a vezérek kezéből kihullott a kard ? Idegen harcoljon a mi szabadságunkért? Idegen csak elnyomónak jó. Rosszabb a szolgaságnál az olyan szabadság, amit más viv ki számunkra, nagy az ára annak . . . Hagyjatok minket pusztulni és neveljetek fiakat, uj, erős nemzedéket, amely még jobban forgassa a kardot és főleg több legyen, mint mi voltunk. Lehajtotta fejét. A gyertya fénye, mint glória, övezte körül a sápadt arcot . . . Szótlan fájdalommal nézték a hőst, ki szabadsága végső perceit éli, utoljára veszi körül a barátság tiszta, nemes szeretete, a házi tűzhely melege , . . Utoljára . . . * Reggel hat órára vissza kellett vinni a foglyot a három úri embernek, kik kezességet vállaltak érte, hogy ép egészségben akkorra átadják.
