Nagybánya és Vidéke, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-25 / 21. szám
(2) 21. szám. 1913. Május 25. lünk az emberek nem olvasnak arról a tendenciáról, mely nem nagy forgalom lebonyolítására szánt utcákat készakarva kacskaringósan, girbe-görbén, lehetőleg a terephez simulva vezettet? Bizony nem is nyílegyenesre, mert igy intimebb s kedvesebb utcaképet kapunk. De valljuk be őszintén, ki törődik nálunk egyáltalában az utca képével? Kis gondja is nagyobb annál bárkinek! Kerti utakat miért vezetnek készakarva kacskaringósan? Miért hajlítják azokat ivekben és görbítik, csakhogy térjenek el az egyenestől? Azért mert igy fes- tőiebbek. Ugyanígy vannak újabb időben a városrendezők az utcákkal is. A városrendezéshez ugyanis a pénzen kívül még egyéb is kell, mely még a mai pénzszük világban is drágább a pénznél és pedig — ízlés. Óriási felelősséget vesz magára az, kinek feladata egy város jövendőbeli fejlődésének irányvonalait kijelölni. Sőt tovább megyek. Nem is lehet azt egy emberre bízni, mert bármilyen tehetséges is legyen az illető, egyedül nem lesz képes boldogulni. Ide egy bizottság kell. Persze ! Önök gúnyolódni fognak bizo- zonyosan. Hát nincs elég bizottságunk? Talán túl sok is van, nem, hogy kevés! Minek még egy! Mégis megismétlem: kell, szükséges és elkerülhetetlen. Városunkban, ahol annyi neves művész lakik, talán azok véleményét meghallgathatnánk s ami a fő, követhetnénk! A művészi városrendezés prograinm- jába tartozik, bár közvetve, az uj házak terveinek művészi felülvizsgálata is. Minden ház, legyen az kicsiny vagy nagy, ne épüljön fel addig, mig művészek szemei a terveket a helyszínen, a környezet tekintetbe vételével helyeseknek nem találták. Ne mondják azt, hogy ez mire való, ez nincs sehol! Tessék többet olvasni, vagy utazni s látni fogja az a kevés nyárspolgár, aki eddig még nem értené a mondottak horderejét, hogy ez sok külföldi városban úgy van már régen. Mert valamely házterv lehet a papiroson szép és helyes s mégis a környezetét tönkre teheti az igy felépített épület. Az az előbb talán kigunyolt bizottság — mondjuk szépészeti bizottság, bár úgy tudom, hogy ilyen már itt egyszer volt — gyökeresen kiirtaná az új fattyúhajtásokat s jól meggyomlálná a kontár építőmesterek terveit. Elérnénk ezzel valamit? Bizonyára azt, hogy a város képe egységes lenne s ki nem rinnának belőle zavaró vonások. Mindenekelőtt a sikerült és harmonikus városrészeket kellene tanulmány tárgyává tenni s ezekhez mérni az uj alkotások szellemét. Azután utcánként lehetne menni és stúdiumokat csinálni, mert hiszen majd minden utcának más az alaptónusa, nem felejtve el, hogy ezeket együttesen, vagyis az egész város képét jól összehangoljuk. Igen, mondhatná valaki, ahhoz, hogy művészi házakat építhessünk, vagy hogy a művész urak ízlését eltalálhassuk, sok pénz kellene, ami pedig a »magyar Barbizonban« nincs. Itt vannak aranybányák — de az aranyak nincsenek a polgárság zsebében, hanem a hadikincstár csinál belőlük ágyukat Skodánál. Nos ez igaz is, nem is. Pénz, tényleg, nincs ugyan, de ebből művészies Ízlésű házépítésnél sem kell több, mintamennyibe a müvészietlen épület NAGYBANYA KS VIDÉKÉ kerül. Sőt sokszor művészi becscsel biró épület homlokzatára kevesebb költséget fordítottak, mint az Ízléstelen szomszédházra. Tehát ez éppen ne riasszon bennünket. Öltözhet valaki ízlésesen és még sem kerül a toalettje többe, mint más valakinek a drága pénzen vett, tuldiszitett s igy csúnyának mondható öltözéke. Szakaszlottan igy áll ez az építészetnél is. De beszéljünk másról. A német városok után minálunk is mozgalom indult meg s az ablakok virágokkal való íöldiszitését kezdtük propagálni Természetesen nem Nagybányán. Ebben a művész városban erre senki sem gondolt volna? Ó igen, néhány nem ide való ember. Műépítészek, kik virágrácsokat építettek be az uj házak ablakpárkányaira és ... de hagyjuk . . . Díszítsünk fel inkább mi is lehetőleg sok ablakot s ne rekrimináljunk. Futtassunk fel futókat a kerti házak falára, ne féltsük azok falait. Kevesebb gipsz díszítést ragasszunk a házak homlokzatára és több virágot, futót ültessünk. Nem szebb minden ostoba és hazug gipsz párkánynál a krimzonrózsával, vadszőlővel vagy vadkomlóval befuttatott fal? Ha ablakaink virágosak, falainkon futó, házfedelünk jól tagozott s az egészet a környezethez hangoltuk: festői hatást érünk el. Csak ne akarjunk hazudni. Ami fa, maradjon fának s ne akarjon bennünket megtéveszteni, hogy ő márvány. Legyen a háznak eresze és ne párkánya, kontyos, csinos házteteje, fessék be, ahogy jól esik, élénk üde színnel s ne építsék egy egy túl szabályozott, rajz-sin és háromszögekkel kijelölt egyenes utcába. Ha ez meg lesz majd, tereink s ligetünk szépek lesznek s szépek maradnak, ha a város pszüchéjét felismertük s a stíljét eltaláltuk, akkor a magyar Barbizon nem fogja meghazudtolni azokat a művészi törekvéseket, melyek a falai közt élő nehány művész ember becsületes meggyőződéséből erednek. Ebbe az uj művészi miliőbe majd tódulni fognak a festők — és a mi talán egyeseknek még fontosabb — a nyaralók is! Színház. A héten ismét néhány uj darabot láttunk, természetesen nagyrészt operettet. A mi közönségünk most feltűnően inkább rajong a könnyebben emészthető zenei újdonságokért, mint a tartalmasabb, mélyebben szántó prózai darabokért. Pedig volt idő, amikor megfordítva állt a dolog. S ezt a jelenséget nem az előadás rovására Írhatjuk, mert a drámai előadó személyzet igazán elismerésre méltót tud produkálni, néhány tagja pedig igazán kifogástalanul, művészettel játszik, sokkal inkább a viszonyok változásában, a megélhetés egyre súlyosabb feltételeinek komolyitó hatásában látjuk ennek okát. A közönség vagy nem tud, vagy nem akar elmélyedni, elgondolkozni az élet árny- és fényoldalainak szembeállításában, a drámai küzdelmeken. A közönség mulatni, szórakozni akar olyanképen, hogy saját gondját-baját elfelejthesse. Ezt pedig inkább az operettekben leli fel, amelyek többnyire igen sekólyes, sablónos mese keretében nem a szók, a tettek erejével hatnak, hanem dallal, magán- és tömegtánccal, paródiákkal; de sokszor léha, sikamlós élcskkel, egy szóval sokszor olyan eszközökkel is, amelyeknek igazán kevés közük van a művészethez. A közönség látni, hallani akar különös, sokszor exotikus dolgokat könnyű formában, lehető legnagyobb változatosságban. Különben ez a könnyebb élvezetekre s lehető változatosságra való törekvés az alapja az egyre sűrűbben alapított kabaréknak is. Éhez alkalmazkodnak az uj operettek, a külső kiállítás káprá- zatosságát is segítségül híva. Ilyen operettekben volt részünk e héten is. A hét beszámolóját is ilyennel kell kezdenünk. Szombaton mutatta be társulatunk Zerko- vitz Aranyesőjót. Ez a darab, amely a Népopera színpadján állandó sikerrel kerül színre, a kedvelt dalszerző Zerkovitznak szerencsés alkotása. A dallamokban s azok vezetésében az ő kezére ismerünk, a harmonizálás és a hangszerelés azonban szintén igen ügyesen megkonstruált munkája egy avatottabb szerzőnek. Annyi számítással, a közönség ízlésének ilyen ismeretével talán még nem dolgozott szerző. Szinte látjuk a mosolygó szerzőt, amint kezeit dörzsöli s közben a markába kacag. Kell melódia, kedves közönség? Kapsz melódiákat, amelyek néhányszor ismétlődnek, nehogy a közönség füléből kiessenek. így vált néhány dala mindjárt első estén slágerré (hogy pesti zsargonban beszéljünk) S hogy mindjárt énekelhesse is a közönség a slágert, a Népoperában vetítik a szöveget, itt pedig egy külön függönyön tárják a közönség elé az »Uncili smun- cilit* 1 Hogy a hatásvadászat miféle igazán külső eszközeivel dolgozik a darab és rendezése, a különben bájos melódiáju »Aranyeső* dalánál aranyeső hull a közönségre. A közbeszőtt pesti csibésztempók is a közönség Ízlésének ismeretére vallanak. Ideig-óráig tartó hatást lehet elérni ilyen eszközökkel, de ez is csak el fog merülni az értéktelen operettek széles óceánjában. Az előadás különben igen jó volt. Dénes Ella (Jolán), Sümegi (Aladár) erejük javával szolgáltak, H. Bállá. Mariska (Gwendolin) szokott temperamentumos játékával, énekével és táncával gyönyörködtetett, Endrei karrikaturája (Torelli) nagyszerű volt. Barics öreg huszárját és Borbély (Turbolyai) ügyes alakítását is dicséréttel kell felemlítenünk. Pálma Tussy, Pintér Irma, Boss, Zsoldos és Nagy is kellőképen hozzájárultak az est nagy sikeréhez. A kis Pintér Rózsit is kis társaival kellő derültség honorálta. Táblás házat vonzott a darab. Vasárnap este megismételték az Aranyesőt ismét telt ház előtt. Az előadás újra szép sikert hozott a hálásan tapsoló közönség részéről kedves művészeinknek. Hétfőn zónaelőadásban került újból szinre a Limonádé ezredes elég kicsi ház előtt. Kedden Fiers és Caillavel Primerose kisasszonyát mutatták be az elég szépszámú közönségnek. Az ember szinte fÖllélegzik, mikor a sok operette-trükk után ilyen poétikus darabot lát. S csodálatos: francia szerzők vigjátéka, de a nevükhöz fűződő minden jellegzetesség nélkül. Semmi nyoma a francia ínyencségnek, a finom pikantériának. De annál több báj, poézis van a romantikus darabban, amely úgy hat, mint a hárfa halk, tompított, de bájos, légies zenéje. A címszerepben Sz. Oaray Ilus igen finom, diszkrét játékával gyönyörködtetett. Annyi szin, öntudatlan báj, annyi melegség, hangulat ömlött el játékán, mintha csak neki, vagy inkább róla írták volna ezt a bájos szerepet. Mindig őszintén örülünk, ha a művésznő játékában van részünk. Méltó partnere volt Szőke Sándor Pierre szerepében. Mélyen átérzett, minden túlzástól ment alakitása a legjobbak közé tartozik. Az elismerés hangján kell szólnunk Bársony alakításáról, aki igazán Proiheusként más más és mindig uj minden szerepében. Hozzájuk csatlakozik P. Tordai Etelka és Pálma Tussy ügyes játéka. Ez a drámai ensemble telt házat érdemelt volna. Szerdán meglehetősen szép ház nézte végig Eysíer Szinészvér c. operettjét. A fülbemászó melódiákban bővelkedő darabot jó előadásban hozták szinre. A szereplők közül ki kell emelnünk Dénes Ellát (Mia), akinek hangja, főleg a II. felvonásbeli kis koloratur pártiban, a régi fényében ragyogott. Értékes hangjának kis pihenésre volna azonban szüksége, mert fényéből kezd veszíteni. Pedig igen nagy kár volna, ha hamar felmondaná a szolgálatot. H. Bállá Mariska kicsattanó jókedvével, temperamentumos játékával, gyönyörű énekével, táncával gyönyörködtetett ismét. Jól átgondolt alakítás volt a Barics Torrelije, nagy taps jutalmazta az eddig nem eléggé méltatott P. Szepessy Gizi énekét, játékát. Igen jellemző volt Ms az őrnagy szerepében. Borbély, Sümegi, Szalóki, Zsoldos, Boss ez estén is jól megállották helyüket. Csütörtökön, május 22 én Strausz hires operettjét, a Bőregért adták elő táblás ház előtt. Az egész nézőtér minden része megtelt. A bájos ze- néjü operette nagyon tetszett és igen sok tapsot váltott ki. Különösen kedvére volt a közönségnek a második felvonásban előfordult kabaré a maga nagy változatosságával és a Pálma Tussy meg Pintér Irma sikkes polkatánca. No meg a liliputi primadonna, az apró Pintér Rózsika is.
