Nagybánya és Vidéke, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-18 / 20. szám
Egész évr ügyész^, »B5BHHÍ11L«. i fi ii_ Felelős szerkesztő és laptulajdonos: RÉVÉSZ táiiítos. Szerkesztőség s kiadóhivatal: ~~~" " Felsőbányai-utca SO. szám alatt. ■« TELEFON: NAGYBÁNYA 18. SZÁM. — Op Szäij 4'S. Most, hogy Nyíregyháza az egész város összes utcáira és köztereire nézve megcsináltatta a jövőre vonatkozó szabályszerű tervezetet, időszerűnek látjuk, hogy Nagybányát is figyelmeztessük arra, hogy az építkezési engedélyek megadásának az a módja, ami ma dívik, nem helyes. Ma ötletszerűen, esetről-esetre adják meg az építkezőknek az engedélyt s ha ki is száll egy kisebb bizottság a vonal megállapítása végett, az az egésszel való kapcsolatot nem veszi figyelembe, de nem is veheti, mert nem tudja, hogy mi lesz az egésszel. A tanács az épület stíljére, magasságára stb. nézve szintén nem lehet tájékozott, nem állhat elő semmi követeléssel, mert e részben nincs utasítás a kezében. Legtöbbször az egész kiszálló bizottság legnyomósabb intézkedése legfelebb tűzfalak forcirosában merül ki, még akkor is, mikor a tüzmentes fedőanyag mellett arra szükség nincsen s annyi a haszon a szükséges tűzfalakból, hogy a legszebb háznak képét is agyonütik, tönkre teszik. Az uj házakat hol be, hol ki építik, többnyire úgy, hogy a város területéből foglalnak el, mert hát szegény a város, lehet a nyakát szorongatni, érdemes arra, hogy 1—2 száz korona kedvéért örök időkre megbénítsuk az egészséges fejlődését. Nyíregyházán is úgy volt, hogy sok régi keskeny és görbe utcájuk akadt, sok kiszögellő pont a tereken s aggódtak amiatt a vezető férfiak, hogy egyáltalában lehet-e Nyíregyházát szabályozni. És ime kisült, hogy a szakértő szerint épen ezért igen szépen lehet Nyíregyháza jövö képét megalkotni, mert ezért nem lesz az egyhangú. A kanyarulatoknál, kiszögelléseknél egyes oda való, alkalmas épületek (középületek) gyönyörűen érvényesülnek s a dolog vége az, hogy a szomszéd megye fővárosa ideálisan gyönyörű szabályozási tervet kapott. Nagy kár, hogy ezt valamelyik ehez kiválóan értő... szakért ível meg nem csináltattuk már évtizedekkel ezelőtt mi is, akkor sok újabb, nagyobb alkotásunk más képet nyújtana, akkor talán villaszerű építkezés díszelegne a liget környékén s a Gellért-ut, a Róbert Károly-ut környéke is másképpen festene. De nem késő még ma sem, alapozzuk meg művésziesen a jövőt egy ilyen művész városban s csináltassuk meg mielőbb a jövőre vonatkozó szabályozási tervezetet, hozzuk helyre a mulasztást sürgősen, amint azt más magyar városok teszik. Ajánljuk a fölvetett eszmét az intéző körök figyelmébe. Vergődő asbestpalagyárak. A sárospataki »Terna« asbestpalagyár, még mielőtt üzemét megkezdhette volna, fizetésképtelen lett. Régebben már többször rámutattunk a műpalagyáralapitás terén a berendezéseket szállító kü földi cégek részéről folytatott rakoncátlan reklámozásra, amelynek — sajnos — még mindig akadnak Magyarországon áldozatai. Mindenkor készségesen előmozdítói voltunk az észszerű iparaiépitásoknak, de az olyan kialakítások részére, amelyek a félénk, szegényes magyar töke beugrasztására, biztos megsemmisítésére utaztak, soha nem voltunk kaphatók. Ma is fenhangon hirdetjük, hogy a hazánkban folyó asbestpalagyár alapítási láz az üzletkereső külföldi berendező vállalatok bujtogatásá- ban leli eredetét, mely vállalatok, hogy tömegesen raktárra készített gépeiket eladhassák, kénytelenek a legszemenszedettebb módokat és formákat kitalálni, amelyek asbestpalagyár alapításra vezetnek. Hogy azután prosperálnak-e az ilyetén minden reális alap nélkül létesített palagyárak, arról elóg szomorúan tanúskodnak a legnagyobbrészt vergődő magyar műpalagyárak. A berendező külföldi vállalatoknak nem kell egyéb, mint az, hogy az uj műpalagyár a berendezést magfizesse, vagy biztosítsa. Pedig az asbestpalagyár első feltétele és létalapja a versenyképes jó minőségű áru, azután az üzemhez szükséges Lövés az erdőben. — Irta : Tömöri Jenő. — Alig van már az udvarház a völgyben, a Marosmentén. Emberi kéz békében hagyta, romboló csákány nem támadta a tisztes téglákat, csak úgy porladnak észrevétlenül, csöndesen, mint a korhadt fa. A mohos zsindelyen tágas ablakszemek kandikálnak kíváncsian az égre, onnan jő állandóan a veszedelem: az égető nap és a porlasztó zápor. A tarka virágos fölfutó csüggedten fogja át csenevész karjaival a hulló vakolatot s az egykori kedves, barátságos, sárga meszelés nagy bántó foltokban kérkedik alattok. Áll még a magas léckerítés is, csorbult szétálló fogai között az ákác ágbogas töviseivel, hogy szabadon ne ugrálhassanak be a kóbor ebek. Más ugyan nem is zavarja a dudvás, csalános udvar csöndjét no meg egy-két kotyogó tyuk, amint aggodalmasan gyűjti szárnyai alá csibéit, ha a tiszta levegőben átsuhan egy gyilkos árny. Ilyen szomorúan elhagyatott a sok régi nemes kúria, de egy se olyan ilyesztően magános, mint a Málcsi kisasszonyé. Ez félre is esik a rendes úttól, bent húzódik meg egészen a hegyek között, amerre már benőtte a vadfü az utolsó kerékvágást. Csikorogva főidül a kulcs a rozsdás zárban kora reggel, midőn András, a mindenes kihajtja a kis mokány tehenet rozzant istállójából a fényes, üde zöld gyepre. Előbb azonban gondosan megfeji a dróttal abroncsozott, de ragyogó, tiszta sajtárba. Hadd várja készen a reggeli az ébredő kisasszonyt. Andrásnak már megvolt görbülve a dereka. Az arcán is alig fértek a barázdák és a haja is ezüstfehér. Csak a szeme, az volt fiatalos, igy néha az illatos hajnalokon valami csodás tűz is fölcsillant benne. Ezt azonban nem látta senki s 6 maga eleget bosszankodott, ha a meleget szive felé lopózni érezte. Dühös volt a fiatalságra és meg volt győződve, hogy ő sohasem volt fiatal. Hanem mindig ilyen roskadt öreg legény, aki már csak az asszonynak való dolgokat tudja úgy ahogy elvégezni. Mert a kúria léckerítésén belül nem volt nőcseléd. Málcsi kisasszony gyűlölte a jókedvű, vihogó szolgálókat, egyebet be nem vett házába. O végzett el minden dolgot Andrással, egyikök se fáradt bele valami nagyon. Senki sem tudja, hogy hány éve ilyen siralmas a Vadasdyak ősi háza. Hogy nagyon régen, annyi bizonyos. Egy pár öregebb ember a faluban emlékszik még a szép időkre, midőn az udvarház nyitott kapuján hosszú sorban robogtak be a vendégkocsik s Málcsi kisasszony leeresztett lebegő hajjal kis fehér ruhában ugrándozott az érkezők körül. Az uj nemzedék azonban már sohasem látta nyitva a kaput s Málcsi kisasszonyt is csak minőig így: sima fekete ruhában, merev arccal és választékosán gondos frizurával. De őt csak a lécnyilásokon keresztül lehetett látni, soha ki nem lépett udvarházából. Hozzá se járt senki, még a tiszteletes ur sem. Eleget is suttogtak a faluban a hosszú téli estéken, ördöngős gonoszságokat rebesgetve az udvarház két magános, hallgatag lakójáról. Mert Andrásban is ugyancsak megállóit a szó. Ha kiment vásárolni holmi apróságokat, ami legszükségesebb volt a házban, a közlékeny né- némasszonyok sem tudtak vele boldogulni, hogy valamit eláruljon az elátkozott élet okairól. Atyafi- sága nem igen volt, ismeretségeit régen megszakította, igy mindenkivel kurtán végzett. Ha a kis batyujával hazaért s a rozsdás zár nyikorgott mögötte, akkor is megmaradt ebben a csöndes nyugalmában. Málcsi kisasszony sohasem kérdezte semmiről, ő pedig nem akart és nem is tudott fecsegni. Valami hallgatag egyezség volt köztök: ki-ki végezte a maga napi dolgát és nem törődött a másikéval. Ilyen rettenetes egyformaságban morzsol- gatták a napokat az egész esztendőben. így suhant el a tél, a nyár és nem hoztak változást az ünnepnapok. De mégis minden esztendőben egyszer, épen szent András napján valami rendkívüli történik benn a nagy ódon termekben, Ekkor egész nap nem nyílik ajtó, ablak, fejés nélkül marad az éhes kis tehén, az öreg mindenes se kocog elő a cselédszobából. Halotti csönd, a szokottnál is nagyobb elhagyottság veszi körül a házat és ez tart egész alkonyat tájig. De mikor nehéz szárnyait kiterjeszteni kezdi a november végi nyirkos szürkület, a szomszédok év- röl-évre mindannyiszor őrületes, éles sikolyt hallanak kicsengeni a szorosan lezárt zsalutáblákon. Azután kinyílik sietve az ajtó és az öreg András egész fiatalos, fürge léptekkel rohan a kúthoz a vizes kannával. És viszi a hideg vizet késő éjszakáig fürgén, fáradtság nélkül. Másnap reggel a régi tempóban van minden. András, a meggörnyedt öreg szótlan és mogorva, Málcsi kisasszony pedig, mint rendesen, szigorú és ünnepélyes, csak arca sápadtabb a szokottnál is. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEOJ'Er.JBdNTIKl MldNTIDELsT ^T'A.SA^JNTA.F
