Nagybánya és Vidéke, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-20 / 42. szám
(2) 42, szám. 1912. Október 20 NAGYBANYA ES VIP EKE „Beh világos a cár palotája!“ Enyhe szellő halk suhanással repül a Duna hömpölygő, szürke hullámai fölött, a fák üde zöldek, sehol egy hervadt levél, avar nem zörög fázósan, panaszkodva lépteink alatt s az Erzsébet- tér hires verebei pajkosan kergetőznek a felhő fátyola mögül ki-ki nevető napsugárban, mintha nem is az ősz — szomorú lemondás, fájdalmas megnyugvás — szaka lenne, hanem a tavasz tündére szórná pazar kezével az élet rügyfakasztó, szárnybontogató csókos kedvét a földre. Talán ilyen akart lenni a természet, nem csupán ilyen lett', tudja, hogy hűséges hívét, édes szavú poétáját, a tavaszt ünnepli az őszben, méltó köntöst öltött hozzája. Igen, ez illik dalnokához, ki az élet őszét járja a tavasz melegével, lelkes tüzével szivébea és megérdemli lantosa e diszt, annyi dalából, szavából kitetszik iránta való nagy szeretete. Minden fűszála, kicsi ibolyája, fehér fürtös akácvirága, csicsergő madara kedves neki s e természetimádatnál csak lángoló szabadságsze- retete nagyobb, ha végzete hadak élére állítja, ott is első lett volna az elsők között s hiszem, nemcsak tollal, de szóval is megmondta volna; >Beh világosa oár palotája! Ugy-e, nem is kell mondanom kiről szól szavam ? Ez öt szóból is tudják, hogy az elnyomás éveinek is lelkesítő, lelkes szavú költője, a nagy kuruc, — aki e lapot is több Ízben megtisztelte cikkeivel — Csengey Gusztáv az. Jubileumot ül az ősz iró; 1862 szept. 27-én irta meg örök szép költeményét: »A fogoly lengyeU-\, 50 éve. Félszázad, nagy idői Emberek, kik lelkesedve szavalták egykoron e verset s félhangosan suttogtak az ifjú, pesti ág. evang. theologus után: »Ez a fogoly lengyel szerzője«, talán már régen elköltöztek ama szebb hazába, ahol vörös zászló és gyűlölködés nélkül terem a testvéri szeretet és ki tudná megmondani hová lettek, merre pihennek, hősök jeltelen sírjában amaz ifjak, — kettő, vagy három — akik a vers hatása alatt a lengyel forradalom színhelyére siettek részt venni a harcban. Az Ízlés változott; más áramlatok jöttek; mi egykor sz-ép, finom, nemes volt, megkopott a durva színek orgiájában. Sok, hajdan közkedvelt iró elfeledett lett s talán érdemetíeneket is felkapott a divat múló szeszélye. E költői mű kibírta mindezeket, erejéből nem veszített semmit, lelkesítő heve ma sem lankadt, ki egyszer elolvassa, nem feledi el soha s most, okt. 13-án diadalmas ünnepélyre kisérte ezernél több társával együtt az Akadémia termébe, a »Petőfi társaság« felolvasó asztalához íróját, a »Petőfi társaság« tagját. Ezernél több vers, számtalan próza s harmadéve sok évi fáradságos tanulmányt igénylő nagy müve »Izrael története« — ez a szinma- gyar irodalmi nyelven, Bibliában laikusok által is megérthető formában irt remekmű, mely ragyogóan csillogtatja a tudóst a költőben — fonja a halhatatlanság babérját homloka köré s e babér még dusabb lett a mai nappal, nincs közötte huiladozó levél, friss és üde minden szála. Már a kora délelőtti órákban alig lehetett bejutni az Akadémia ama termébe, hol a »Petőfi társaság« üléseit tartja s a szolgák elutasító szavaira — midőn zsúfolásig szorongott már a publikum bent — még mindig akadtak 50—60-an, kik várták a jó szerencsét egy-egy »Petöfista« képében, ha netán »protekcióval« álldogálhatnának valamely zugában a jelenleg szűknek bizonyult felolvasó helyiségben s hogy ez legnagyobbrészt a Csengey ünnepnek szólt, bizonyítja a távozók sokasága, akik felolvasása után elmentek s nem várták be a műsor többi pontját. Herozeg Ferencz megnyitó beszéde után — melyben lendületesen méltatta az üonepelt irodalmi munkásságát, érdemeit s amaz óhajának adott kifejezést, bár Isten engedné még sokáig erőben működni a társaság dicsőségére — viharos »éljen« és zugó tapsok közepette lépett a babérral és virággal borított felolvasó asztal mellé Csengey Gusztáv. Lágy, csengő hangja a terem minden zugában tisztán, érthetően hangzott, mintha nem is 50 irodalmi évet jubiláló iró, de 30—35 éves fiatal ember szavalt volna. »Lehel kürtje« cimü, fordulatokban gazdag, minden izében magyar, költői elbeszélését olvasta fel, mely mindvégig lekötötte hallgatói figyelmét. Mélységes csend volt, még a szép asszonyok táborában is; tágranyilt szemmel hallgatott a hideg, tartózkodó pesti közönség; csak az utolsó szó után lett egy kis moraj, egymásra nézés, bólogatás és felcsattant a taps, éljenzés, s nem akart szűnni mindaddig, mig csak ujra-ujra meg [ nem hajtotta fejét lelkes hallgatóinak a meghatott poéta. S midőn az ülés végén távozni készült, a »bakfischek«, fiatal asszonyok egész hada ostromolta autogramért, egy szál babér- j levélért. A zárt ülés csak perczek múlva kezdődhetett el, e lelkes epizód miatt és a szelíd lelkű, jóságos költő irta-irta 10—20—100-szor nevét az elébe tett legyezőkre, lapokra, könyvekbe fáradhatatlanul, bájos, ifjú neje örömtől pirult arccal nézte a szeretet, tisztelet eme kedves megnyilatkozását. Szép és feledhetetlen volt ez ünnep, mint szép és feledhetetlen minden szava ez igaz, magyar embernek, ki a tudományon és költészeten kívül a zenét is műveli. Hegedül; annak idején a diák zenekar prímása volt, s rajong a magyar nótákért. Különösen kedvencze a »Boka kesergő« (Ábrányi Kornéltól zongorára is feltéve) melyet még a híres Patikárus Ferkó, a múlt század kitűnő czigányától hallott játszani és úgy él minden hangja emlékében. Szereti a kurucz nótákat s érdekesen ir egyik levelében a magyar zenéről: jában azonban, amelyekben a must eredeti cukortartalma normális években rendszerint 15 foknál magasabb szokott lenni, az eredeti cukor- tartalom — az említett korlátok közt — cukro- zás utján 15 foknál magasabbra is emelhető. Annak, aki cukrozási eugedelmet nyert, a cukro- zás végrehajtására egészen november hónap végéig ideje van, de a cukrozást csak azon a napon, illetőleg a napnak abban a szakaszában kell végrehajtania, amelyet a cukrozási engede- lemben megállapítottak. A megadott cukrozási engedelem hatálya november 30-án megszűnik és meg nem hosszabbítható. A cukrozáshoz csakis finomított répa- vagy nádcukor engedel- mezhető. Édesbor készítése céljából tilos a mus tot cukrozni. Erre tehát engedelmet sem adnak, A cukrozás iránti kéréseket soronkivül intézik el. Ha kihágásokat fedeznek föl, azonnal megteszik a megtorló lépéseket. Aki a mustot engedelem nélkül cukrozza, továbbá aki a megengedettnél több cukrot, vagy meg nem engedett cukorne- müeket használ, az 1908. XLVII. törvénycikk 37. §-ába ütköző kihágást követ el, mely nyolc naptól három hónapig terjedhető elzárással és 10 koronától 1000 koronáig terjedhető pénzbírsággal büntetendő. A cukrozás engedélyezése iránti kérelmeket vármegyénk területére nézve Jablonovszky György szőlőszeti és borászati felügyelő (lakik: Szatmár, Diana-utca 12) intézi el. Engedély nélkül a cukrozás az 1908. évi XLVII. t.-o. értelmében tilos Nagybányára nézve azonban ez nem igy van, amennyiben a város együttes kérelmet adott be. Szüretkor a korcsolyásoknak van a legjobb világuk, akik a hordó lesegitéssel szép keresethez jutnak, nehogy azonban túlzásokba menjenek, a tanács az árakat szabályozni szokta. Az idei korcsolyás tarifa a következő : A város tanácsa a f. 1912. évi szüret megkezdésének határnapját f. hó 21-re tűzi ki. A hordó kezelésével foglalkozó korcsolyásoknak munkadiját következőleg állapítja meg: Egy boros hordónak a szekérről való levétele s a pincébe való elhelyezéséért: 1—300 literig . . . . — 60 K. 300-400 . .... — 80 » 400—1000 » .... 1— » A helytelen kezelés és mulasztásból származó károkért felelősek, panaszok elbírálására a rendőrkapitán-yi hivatalt bízom meg. Nagybánya, 1912. október hó 19-én. Torday Imre h. polgármester. Bár a szüreti kedv megjött és már október második felében járunk, újólag ajánljuk a gazdáknak, hogy novemberig ne szüreteljenek, ha megfagyna is a szőlő, az a bornak semmit se árt. magához és művelni, taníttatni kezdte a vad zsenit. A félszeg tanitócska tűrte, hogy azt tegyenek vele, amit akarnak. Nem volt tisztában azzal, hogyan jutott e nagy szerencséhez, csak egyszerűen tudomásul vette, hogy drága zongorán játszhatik s egy előkelő, gazdag, finom uriasszony úgy foglalkozik vele, mintha valami csodát látna benne. Krizsóczyné nagyon előkelő családból való, tisztelt, független asszony volt, de azért nem kerülhette ki, hogy a művészetért való lelkesedésének szokatlan formájáért a világ nyelvére ne kerüljön. És egy napon levelet kapott egy idős rokonától, akihez a bizalom szálai fűzték s ez a rokon gyöngéden figyelmeztette arra, hogy ismerős társasági körökben kompromittáló kapcsolatban emlegetik holmi néptanitócskával. Krizsóczyné fölényesen nevetett a levélre. Néptanitócska. Tudják is ezek kicsoda ez a tanitócska ? De a levél különös elhatározást szilárdított meg benne. Elhivatta magához a szobájába Kovácsot. A zseni félszegen állított be. — Kovács ur — kezdte Krizsóczyné elfo- gódva — lehet-e nekem jogom önt arra kérni, hogy ezentúl még hathatósabban nyúljak bele az életebe ? — Oh, kérem, méltőságos asszony — dadogta Kovács János szégyenkezve — hiszen eddig is annyi jóságát élveztem. — Erről ne beszéljünk, — vágott a szavába Krizsóczyné — én azt szeretném, ha nekem teijes jogom lenne ahhoz, hogy öntől egy és mást kívánjak. Például . . . Kovács János csak a szeme egyik szögletéből mert fölnézni az asszonyra. Krizsóczyné mosolyogva fejezte be a mondatát : — Például azt, hogy ne járjon többé soha csizmában . . . A zseni ijedten nézett a lábára. Ezúttal cipő volt rajta s ez némi bátorsággal öntötte el. Megkockáztatta a védekezést: — Oh, csak sárban szoktam . . . — Soha sem szabad! — modta ki a határozatot Krizsóczyné tréfásan. — Aztán arra is kérném, hogy ezentúl csakis a legújabb divatu angol szabású ruhákban járjon, hogy a fehérneműit a legelső pesti cégtől hozassa, hogy . . . A zseni a rázúduló kívánságokra olyan rémült arcot végott, hogy Krizsóczyné nem álihatta meg kacagás nélkül, — Sokat kívánok ugy-e? — mondta sietve. — Oh, én mindent megpróbálok! — jegyezte meg a zseni siralmasan. — Köszönöm. — felelte Krizsóczyné hirtelen izgalommal -— De én érzem, hogy ez túlságos beavatkozás volna részemről az ön életéoe. És ez a jogcím megvolna, ha ön is úgy akarná. — Kérem . . . nyöszörgőit fel a jámbor fiú. — Nos, én ... én hajlandó volnék, ha önnek is úgy tetszik, a felesége lenni!
