Nagybánya és Vidéke, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-17 / 11. szám
NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1912. Március 17. nagy napról is, mely a népfenség ünnepe. Földes Béla mindvégig lekötötte a jelenvoltak feszült figyelmét s igen sok intim történelmi részletet mondott Széchenyiről. Beszédét Torday elnök köszöute meg lelkes éljenzések között. Ma d. u. Va5 órakor az István Király színháztermében tartotta kerületünk országosnevü képviselője beszámolóját. Ez alkalomból természetesen igen sokan gyűltek be a terembe s érdekes, szép látványt nyújtottak a páholyok, amelyeket sűrűn ellepő közönség a 48 as honvédek javára pénzért váltotta meg a helyét. A mai helyzet egy nagy chaosz, amelyből a kibontakozást előre még olyan prófétai lélek sem láthatja, mint Földes, azért nehéz vállalkozásnak látjuk a mai beszámolót, amely azonban rendkívül érdekes volt és igen sok dolgot világított meg mégis előttünk. Földes Béla beszéde f őbb vonásokban a következő volt: Tisztelt választó polgárok! Igen kényelmessé tehetném feladatomat, ha egyszerűen bejelenteném, hogy az ellenzék, melynek a politikai doktrína szerint más joga nincs, mint a kormány megbuktatása, ezt elérte. És ha még a jövőbe akarnék pillantani, még azt is hozzátehetném, hogy nincs számottevő politikus, aki a mai válság megoldását másképpen képzeli, mint a függetlenségi párt által megjelölt ösvényen. De nem akarom olyan köny- j nyűvé tenni feladatomat és igy legalább röviden i vázolni fogom a lefolyt érdekfeszitő és értékes i parlamenti küzdelem okait. Éppen Nagybányán történt 1906 ban, hogy j gróf Apponyi Albert az akkori válságból a ! kibontakozásra következő módot ajánlott: A j korona épugy, mint a nemzet felfüggeszti kívánságait a véderő terén, megalkottatik az ál- j talános választójog és az uj népparlament dönt a függő kérdések fölött. Ezt a javaslatot a korona elfogadta és igy alakult meg a koalíciós j kormány. Tudva van, hogy a koalíció a vá- j lasztójogot nem alkotta meg, tudva van, hogy mindamellett a jelenlegi kormány a véderőjavaslatot benyújtotta, óriási áldozatokat követelve vérben és pénzben a nemzettől. Mi sem természetesebb, mint hogy a véderő körül és a választójog körül kitört a parlamenti harc. Az ellenzék természetesen soha nem mondta azt, hogy nem hajlandó a véderőért nagyobb áldozatokat hozni De látva az utolsó választásoknál a nemzet szabad megnyilatkozási jogának elnyomását, első sorban egy nagy parla(2) 11. szám. menti reformot követelt, hogy erősebb, az egész i nemzetre támaszkodó parlament küzdjön a ! nemzet nevében, a nemzet érdekeiért. Hangsúlyozta a véderővel szemben, hogy abba nemzeti szellemet kell bevinni. Mert a történelem bizonyítja, hogy nem elég a hadsereg technikai és számbeli ereje, hanem első sorban áll az erkölcsi erő, ennek legerősebb forrása, a nemzeti érzés. Minden intézmény lehet nemzetközi de a katonaságnak sovinisztának kell lenni. Honnan vegye a katona az erkölcsi erőt életének feláldozásához, ha nem küzd nagy er- j kölcsi célokért, nemzetéért, hazájáért. Ily er- ' kölcsi erő hiánya vezetett Königrätzhez. De befolyásolták az ellenzéket az óriási terhek is, melyek az ország adózó képességét meghaladják és újból csak oda vezetnek, hogy az adónemeket szaporítani, az adókat emelni kell. 64°/0-al emeltetik az emberáldozat. A pénzáldozat pedig következőleg áll: a közös hadseregre kívántatik 2747 millió korona, a honvédségre 362 5 millió, összesen 637 2 millió j korona. Tiz év után pedig az évi költség 172 8 j millió koronával növekszik meg. 10 év alatt ! tehát 1728 millió korona többlet kiadás. Cso- ; da-e ily körülmények között, hogy a kulturá- ! lis kiadásokkal takarékoskodni kell, hogy a j nagybányai gimnásiumi építkezést a pénzügy- miniszter törölte. De nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy ha az országtól nagyobb áldozatokat követelnek, ennek természetes folyománya az, hogy viszont a kormány erélyes akciót indítson az ország gazdasági erőinek fokozására, ki nem használt kutforrásainak értékesítésére. Amint már érintettem, az ellenzék kívánja a parlamenti reformot, mert azt tapasztalja, hogy politikai bajaink egyik főokát itt kell keresni. Kívánja a demokratikus választójogot az összes társadalmi osztályok bevoná sával és a politikai jogtalanság megszüntetését. Tény az, hogy a cenzusos választó jog lejárta magát, ép úgy, mint a nyílt választói rendszer j és ha oly államférfi, mint Bismarck azt mondta: én jobb választói rendszert nem ismerek, mint az általánost, már az is megnyugtatásul szolgálhat azoknak, a kik az általános választói jognak mindenféle hibáit nagyítva látják, de a mai választási rendszer tarthatatlanságát, igazságtalanságát nyugodtan tűrték. Sem a nemzetiségi, sem a szocialista veszély komolyan nem vehető, mer a magyarság országlói hivatását évszázadok dokumentálták és a magyar állameszme iránti rajongásba az általános választói jog a nemzet összes fiait egyesíteni fogja. Anélkül, hogy ez alkalommal a választójoggal behatóbban foglalkoznám, még csak egy körülményt akarok kiemelni, t. i. azt, hogy a felmerülő aggályok, amennyiben jogosultak, természetesen akkor lesznek tárgyalandók, amikor a törvény részleteivel foglalkozni fogunk; akkor lesz mód rá, hogy a kérdés részletei megvilágittassanak és a nemzet érdekei minden oldalról megóvassanak. Hiszen eddig csak az általános elvekről volt szó, de hogy minden általános elv aló,l mennyi kivétel van, azt legjobban mutatja Északamerika, amely csak elég demokratikus és mégis számos kivételt tesz; hogy csak egyet említsek, számos állam megfosztja a választói jogtól azt, aki párbajozott. Mennyire komolyan veszi az ellenzék a parlamenti reformot. Ezt eléggé bizonyítja az a tény, hogy többször kijelentette, miszerint a választási reform megalkotása után szükségesnek tartja a házszabályok oly módon szigorítását, hogy a népparlament esetleg tarkább jogviszonyai mellett a parlament munkássága a leghatályosabban biztósittassék. Rátérek a rezoluczió vagy házhatározat kérdésére, melyről igazán mondhatni, hogy tout de bruil pour ane omelette. Hogy a véderő körül folytatott mintegy tiz év óta dühöngő harcz a rezoluczió csendes sírjában múljék ki- Igazán szomorú világítást vetne a mi politikai életünkre, hogy azért helyes a rezolucióba beleszeretni, mert az osztrákoknak nem kell. Ez ép oly ok, mintha egy asszonyba azért kellene beleszeretni, mert másnak nem kell. Különösen mikor talán ez esetben az osztrákoknak van igazuk, vagy legfeljebb is nagyon kétes az, kinek van igaza. A tartalék és póttartalék kérdése nem ujonczmegajánlási kérdés és mint olyan egyezményes természetű, mihez tehát az osztrákoknak is hozzászólásuk van. De ha nem is igy állana a dolog. Tény az, hogy a házhatározat csekély értékkel bir. Mert azt a másodéves jogász is tudja, hogy törvényt csak törvénnyel lehet magyarázni. A korona csak törvényekre tesz esküt, de nem házhatározatokra és igy sankciója a házhatározatnak alig van Sőt joggal utalhatni arra, hogy ily kerülő utón tett magyarázat a törvényhozás súlyát nagyon elhomályosítja, mert hiszen ha a törvényhozás mást akar, itt az alkalom a törvényalkotás időpontjában. *'•' nem teszi, az csak a gyengeségét árulja el. Es majdnem iróniának tűnik fel, hogy ezen ridiculus musért látszólag az a kormány, mely nem vivmánypolitikát, muszáj politikát csinált, megbukott. A házhatározat mindenkép egy értéktelen flastrom volna, mely csak feltűnőbbé teszi a szépséghibát. Szólani óhajtok még a városi politikáról is. Megengedem, hogy vannak mások is sokan, akik a városi politika fontosságát felismerik, de azt nem engedem meg, hogy van valaki, aki azt jobban ismerné fel, mint én. Azonban nem — Látja, Mimiké, a szerelem egy és örök; egyformán heviti a szivet a tavaszi hajnalon vagy az élet telének alkonyán. Ezért nem félek én a közeledő Öregségtől. A béke szent volt, György úr elégült lélekkel, fütyörészve mehetett a hegynek, fölkeresni az ő kedves helyeit. Ezeken a festői pontokon töltötte a nap nagyobb részét, különösen kánikula idején, az úgynevezett szezonban, mikor üldözött vadként menekült a kiváncsi látogatók elöl. Egészen lenn a völgyben vidám, zajos volt az élet nyáron át. Mesés gyógyforrások buzogtak itten föl, valami élelmes vállalkozó összetákolt néhány villát s a szomszéd városka csalá- dainak kész volt a havasi fürdötelep. A vendégek, ahogy lemosták az ut porát, első és az irodalom iránt tartozó szent kötelességüknek tekintették, hogy meglátogassák a vidék hirességét, a remete poétát. De hiszen hasztalan kopogtak a cifrára faragott, virágos kapun, nem volt, aki azt kinyissa. György úr már hajnalban karon fogta az asszonykáját s járta vele az erdei csapásokat napszálltáig, amikor szinte lopva tértek vissza kis fészkükbe, átpihenni az éjszakát. Féltek is mindig a nyárbafordulástól, de annál több örömmel élvezték a tavaszt. A poéta, ahogy egy kis száraz foltot talált a mohos sziklaormon, rögtön tanyát ütött s onnan figyelte a természet ébredését; a sejtelmes rezgést a kék levegőben, az első pacsirtaszót és a vadvizek rejtelmes zúgását a szakadékokban. Egy délelőtt ilyen tavaszi lesből farkaséhesen hazatérve, egyenesen a konyhának tartott, hogy szokás szerint a készülő ebédből valamit elkajtárkodjon. Most ugyan szabad volt a vásár; a rotyogó fazekakon és lábasokon senki sem őrködött. Hanem az ebédlőben élénk beszélgetés folyt, tisztán csengett ki egy idegen női hang, — Vendég áprilisban! Még ilyent sem pipáltam — dörmögte bosszúsan a poéta s kíváncsian nyitott be az ajtón. Mint a forgószél, gomolyodott a nyakába egy aranyhaju, édes teremtés. — Gyuri bácsi itt vagyok s itt is maradok, mert elűzött az uram — siránkozta a két piciny rózsásajak — illetőleg én hagytam ott a haszontalant — javította ki magát, lábácskájával indulatosan dobbantva, A poéta csak most kezdett eszmélni: ez az ideges, siró-nevető asszony-baba, bizony nem más; a kis Klári sógorasszony. Szóhoz se igen juthatott, mig végig nem hallgatta nagy tragédiáját, ami ide hozta. A két asszony egyszerre, egymást kiegészítve zokogta el. Egy papagály, egy kiállhatatlan, nyafogó papagály volt mindennek az oka. Mást sem tudott a csúnya madár egész nap kiabálni, mint Lizbeth! Lizbeth! Klárika nem sokat törődött vele, amíg az ura szerelmes szavát hallgathatta; első éves házasok voltak. Hanem egy molyrazzia figyelmessé tette a papagályszóra. Férjének egyik régpihenő tartalékos attilájából rózsaszínű levélke fordult ki. Hanyag, női Írással pár szó állott benne : »Estére szívesen lát — szerető Lizbethed«. Tehát meg volt a Lizbeth! Ezért olyan kedves emlék a papagály. Délben egyedül ebédelt a nagy gonosztevő. Az asszony felfogadta, hogy addig ételhez sem nyúl, amig töviről-hegyire el nem mondja, hogy kicsoda az a Lizbeth. A férfi valami délelőtti komisszión fölhajtott pár pohár konyakot, veszettül ingerkedö kedvében volt. Csak mosolygott rejtélyesen s akkor se volt kapható a nagy titok elárulására, mikor Klári azzal fényé- getődzött, hogy elmegy hetedhét országba, túl az operencián is, — Majd megbékülünk galambom estére — mondta vidáman s erőszakkal megcsókolva ellenkező feleségét, kihajtatott a járásába, Klári jól kisirta magát, aztán lázasan összepakkolt. Felült a délutáni gyorsvonatra és most itt van a világ másik végén. A poéta arca elkomorult. — Nem is szerettétek egymást igazán, gyerekek — mondotta meggyőződéssel — mert az IJltAg riGTELMEB ingek, gallérok, kézelők, nyakkendők és harisnyák SűT nagy választékban, szolid árak mellett P Hazai gyártmányú- KALAPOK, “Hl Felsőbányái-ulcza b a 4. szám. b b MAYERNÉLí,
