Nagybánya és Vidéke, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-24 / 47. szám
(2) 47. szám. NAGYBANYA ES VIDÉKÉ 1912. November 24. Materny főesperes, a püspök a feszületet vitte, a főesperes a diszbibliát. A papi menetet Soltész és Erdős református lelkészek zárták be mindannyian teljes papi ornatusban, a felügyelő, gondnok, presbyterium, a főispán, a hivatalos küldöttségek folytatták a díszes csoportot, mely a templom főajtójához közeledett, a hol két disz hajdú állott őrt. A püspök intonálta a »Nyissátok meg az igazságnak kapuit« kezdetű megnyitó zsoltárt, mire a lelkészikar adta meg az énekes választ, erre Szabó Adolf rövid megható beszédben fölkérte a püspököt, hogy nyissa meg a templomot. A főpásztor a remekművű márvány főbejárat kapuját feltárta s a díszes menet bevonult a templomba, a lelkészek az oltár e'őtt helyezkedtek el, a közönség pedig a padokban és a íögtönzött padokon. Mondanunk sem kell, hogy zsúfolásig megtelt az épület előkelő, ünnepi közönséggel. Maga a templom belseje igen jó hatást tett a jelenvoltakra, az oltár hímzett takarókkal, a szószék piros drapériákkal volt díszítve, ez utóbbin Szmik Antal ajándéka, egy aranycsipkés bíboros brokát takaró ragyogott, melyet erre az alkalomra adott, maga az oltár és szószék is igen díszes, finom kivitelű szobrász munka. A katedrái ablakok szinpompában ragyogtak, a templom egyszerű festése kellemesen lepte meg a szemlélőket, a stilizált tölgyfa padok szintén. A templom 8°-ra volt befütve, hogy a télikabátokat ne kelljen levetni. A villamos csillárok még nincsenek ugyan készen ez azonban nem tűnt fel senkinek, az oltáron négy hatalmas ezüst gyertyatartó állott. A mozaik padló szőnyegekkel volt kirakva. És itt eszünkbe jut Tatorján és Nagy István építészek mellett boldogult Masztics Adám mérnök, aki annyi gonddal és szeretettel fáradozott az építés körül s aki ezt a napot — fájdalom — nem érhette meg. Áldozzunk egy könnyet az ő emlékének is 1 A közönség rákezdett az *Őh vajha ezer nyelvem volna« kezdetű dicséretre s azt orgona szó nélkül énekelte, mivel az orgona még nem volt fölszentelve. Majd Szaucsek István karmester vezetése mellett megszólalt a karzaton a nagybányai dalárda s helyes, komoly felfogással és nagy hatással elénekelte az «Isten, kinek egy szavadra« cimü choral- éneket. Ezután a püspök fölavató beszédje és imája következett. A püspök mellett állott a főesperes, alább az oltár első lépcsőjén a négy lelkész. Mindenkin meghatottság vett erőt, mikor rövid elöfohász után a főpásztor fölolvasta az alapigét, melyet a 118. zsoltár 23—24. verséből merített a mely igy hangzik : *A hó, mélyet az építők megvetették, lett a szege- letnék fejévé. Az Úrtól lett ez, mely csodálatos ami szemeink előtt l Ez a nap, melyet az Ur rendéit; örvendezzünk és vigadjunk azon /« A gyönyörű, alkalomszerű ige alapján Ge- duly az ő országosan ismert ékes szólásával arról beszélt, hogy miért kell, hogyan kell és kinek kell templomot épiteni? Erőteljes hangja betöltötte a templomnak minden zeg-zugát, lelkes előadása elragadott mindenkit. Megtanul-_ tűk, hogy nem elég kőből, téglából épiteni, hanem a szivekben kell Istennek templomát fölépíteni. Imájával fölszentelte a templomot és annak minden fölszerelését. Ekkor az ünnepélynek legmeghatóbb része következett: a lelkészi kar a püspökkel élén orgonakisérettel elénekelte az avatói zsoltárt háromszor, mely igy kezdődik: »Áldjad óh Isten a munkát, melyet eszközlöttél mibennünk« és a »Dicsőség légyen«-t. A könnyekig megható remek zsoltárra a közönség az »Erős várunk«-kal felelt, most már szintén orgona mellett, amelyet Kiss István nyíregyházi kántor kezelt ügyesen. A bűnbánó énekre Materny Lajos főesperes beszéde következett, aki a szívnek áldozatáról elmélkedett s bünbánatra buzdította a híveket. Majd a Miatyánkot és a szentelési igét énekelte el s megkezdődött az úri szent vacsora. Elsőnek Geduly Henrik püspök járult az Ur asztalához, akinek az ostyát Materny, a bort Révész adta. Ketten osztották a szentséget s körülbelül mintegy 100 an vették föl az úrvacsorát ez alkalomból. Bédei Károly nagykárolyi lelkész lelkes beszéd kíséretében megkeresztelte Gretzmacher Gyula kir. bányamérnök kis fiát, aki a kereszt- ségben Gyula nevet nyert. A gyermeket a nagymama tartotta keresztvízre. Igen szép és mélyen járó beszéd volt a Duszik Lajos szatmári lelkészé, aki Blominstein Sándor fernezelyi kohómunkás nejének s Mária Anna nevű két hónapos gyermekének adta az avatást. Beszélt a Máriákról, Mártákról, az édes anya páratlan áldozatáról s a mindenkit megnyugtató Jézusról. A dalárda »Isten, ki fent uralkodói« cimü hatalmas choráléneket adta elő még erőteljesebben és művésziesebben mint az elsőt, valóban örömünkre szolgál, hogy van dalárdánk, mely ilyen alkalommal becsülettel megállja a helyét. Az ünnepségeket Bortnyik György alespe- res fejezte be a szószékből mondott imával, Isten gazdag áldását kérve az egész műre és az ájtatos közönség minden egyes tagjára. Végül Materny főesperes Révész és Rédey segédke- zése mellett áldást osztott, a harangok megszólaltak, a hívek a »Maradj meg kegyelmeddel« kezdetű megható éneket énekelték s offer- toriumot tartottak, ami 100 koronát eredményezett a templom javára. A tisztelgések. Tizenkét óra elmúlt, mikor a templomból kijöttek, ekkor a püspök már a városházára sietett, ahol a tervbe vett tisztelgések következtek. A sorrend megállapításánál az volt az elv, hogy az egyházak ősi szokás szerint elől jöjjenek, a többiek betűrendben, legvégül az evang. egyház, mint gazda. A sorrend tehát következő volt: 1. Református presbyterium Soltész Elemér lelkész és Bay Lajos vezetésével. 2. Gör. kath. egyház elnöksége, Brebán Sándor. 3. Izraelita hitközség, Fuchs Beniamin. 4. Bányaigazgatóság. Neubauer Ferencz. 5. Főerdőhivatal, Burdács János. 6. Főgimnázium, dr. Rencz János 7. Ipertestület, mint hatóság, Kupás Mihály. 8. Járási szolgabiróság, Damokos Ferencz. 9. Népoktatás, Stoll Béla gondnoksági elnök. 10. Nőegyesület, Waigandt Anna. 11. Posta, Stella Sándor. 12 Teleki Társaság, Révai Károly. 13. Város, dr. Makray Mihály. 14. Evang. egyház, Szabó Adolf és Révész János vezetése mellett. Ezenkívül tisztelgett még a Teleki Társaság után Felsőbánya városa Farkas Jenő polgár- mester vezetése mellett s legvégül Moldován László takarékpénztári igazgató a Szendy család nevében. A püspök minden küldöttségnek talpraesett választ adott, szeretetteljes szavakkal feleit a szebbnél szebb beszédekre, miket hozzája intéztek. A küldöttségek felvonulása igen díszes, előkelő képet nyújtott, a melyben megjelenítve láttuk a müveit Nagybányának országszerte hires intelligenciáját. A tisztelgések ili2 órakor értek véget. A diszebéd. D. u. 2 órakor bankett volt az István király-szállóban, ahol mintegy hatvanan vettek részt: a püspök, a főesperes, a fungens lelkészek, vidéki vendégek, s a város és társadalom számos előkelősége. Az István király, mint mindig, most is pompás ételeket tálalt és kitűnő italokkal szolgált, úgy, hogy a servirozással és a konyhával mindenki teljes mértékben meg volt elégedve. A zenét Dula Jani zenekara szolgáltatta. A harmadik fogás után felállott Geduly püspök s a királyra ürítette poharát, mint aki az evang. egyház legfőbb felügyelője, a nagybányai egyház jóltevője, s »akinek fenséges hivatásában látjuk kidomborítva a magyar ember érzését, azt a vonást, amely kifelé a hatalom büszke érzetével, befelé az igazság minden pártokon és felekezeteken felül álló erejével imponál.« A jelenvoltak a tósztot állva hallgatták végig. Stoll Béla a város közönsége nevében igen szép beszédben méltatta a püspök tanító, Fáik Miksa javításai sem hiányoznak. Tanulmányaihoz mindig szótárt használt s hogy mily szorgalommal forgatta a Ballagi Magyar—Német és Német—Magyar szótárát, mutatja annak erősen megkopott bőrkötése. Megbecsülte és méltányolta jeles Íróinkat — szerénységgel közeledve feléjük — tanúsítja az a három értékes levele is, melyet az akkori vall. és közoktatásügyi miniszterrel, br. Eötvös Józseffel váltott s mely leveleknek fölötte értékes céljuk volt. A királyné ugyanis gr. Andrássv Gyula miniszterelnök utján fölkérette Eötvöst, hogy lépjen levelezésbe és leveleit nyelvtanilag javítsa ki. Természetes, hogy e kitűnő iró a legnagyobb örömmel vállalkozott erre s a levélben előforduló hibákat, aláhúzta, megszámozta s azok javítását külön lapra irva a királyné leveléhez csatolva visszaküldte. Meghatóan szerény szavakkal köszöni ezt meg Őfelsége: »Kedves Báró 1 Fogadja őszinte köszönete- met szivességeért, melylyel azon unalmas föladatot, hogy velem levelezésbe lépjen, magára vállalta. Tudván, mily korlátolt és drága önnek ideje, alig mertem e szerénytelen kérést önhöz intézni, kivált, mert magyar irályom még igen gyenge és sok igazítani való lesz leveleimen. Számítok tehát elnézésére, előre örülvén az élvezetnek, mely1 ez önnel való levelezés nyújtani fog. Remélem, hogy ön igen szigorú lesz s leveleimet kezdettől végig kijavítva nekem vissza fogja küldeni, mivel legforróbb óhajtásaim közzé tartozik a vágy, hogy minél inkább elsajátíthatnám2 gyönyörű nyelvünk minden szépségeit. Mint Andrássy gróftól hallottam, ön most Svajtzi fürdőbe ment; bárcsak az élesztő levegő s a jótevő nyugalom a szép vidéken tökéletesen helyre állítaná gyenge egészségét, mely a lefolyt hónapok fáradtságai által mégis szenvedett. Szívből kívánnám, hogy önnél szebb ideje lenne mint nekünk itt3 hol folyvást esik s a sürü köd alig láttatja a hegyeket De amint észre veszem, levelem már eléggé hosszú, nem akarok mindjárt először visszaélni türelmével, sietek tehát befejezni e sorokat, melyekhez még őszinte üdvözletét csatolja hála- datos tanítványa Erzsébet s. k. A nekem címzett levelének boritékára kérem mindenkor a nevét ráirni.» A levél mellett fekszik annak báró Eötvös által sajátkezüleg irt javítása : «1. Örülvén az élvezetnek, melyei az önnel való levelezés sat. 2. Óhajtásaim közé tartozik a vágy, hogy minél inkább elsajátítsam gyönyörű nyelvünk szépségeit. 3. Szívből kívánnám önnél szebb ideje lenne mint nekünk itt. Ezen mondat igy nem állhat, hanem helyébe vagy ez teendő: Szívből kívánnám, hogy önnek szebb ideje legyen mint nekünk itt; vagy pedig: Szívből kívánnám, hogy önnél szebb idő legyen mint nálunk.» Erzsébet királyné 1867-ben intézett egy újabb politikai vonatkozásánál fogva is érdekes levelet Eötvös báróhoz, mentegetve magát, hogy régen nem írhatott: »Kedves báró! Régóta háborgattam volna önt uj levelekkel, hogy minél többet nyerhessek azok által öntől, de szenvedő állapotban lévén a lefolyt hónapokban, nem voltam képes eszes dolgokkal foglalkozni, Eléggé nyugtalan nyaram volt, a fárasztó salzburgi napok után végtelen jó esett svájcbani hosszas tartózkodásom, hol két kedvenc nővérem körében a gyönyörű Rajna-esés partján kellemes időt töltöttem. Most már három hete, hogy itt vagyok, hol az ősz utolsó szép napjait élvezem, de mennyivel jobban szerettem volna ezt Gödöllőn tehetni, mi eleinte tervünk volt, de a körülmények folytán határoztam magamat, csak néhány hónap múlva szeretett hazánkba visszatérni. Mennyire örülök e percre nem szükséges mondanom, nekem úgyis már valódi örökségnek tetszik, mióta utolsószor voltam ott. Ezúttal ön is bizonyosan elhagyta már a Svábhegyet s visszatért fárasztó foglalkozásai közé, remélem a Ragazi fürdő után megerősödött egészséggel. Örömmel olvasom most az újságokat s követem távolról a császár oly sikerült párisi utazását.*) Ki hitte volna még egy évvel ezelőtt, *) Ö Felsége ezen év október 23-án utazott el 14 napi tartózkodásra Párisba, hogy Ili. Napóleonnak visszaadja ugyanaz év nyarán Salzburgban tett látogatását. Ö Felségét magyar királyá koronáztatására s az általa életbeléptetett alkotmányos, szabadelvű reformokra való tekintettel az egész francia nemzet óriási lelkesedéssel üdvözölte.
