Nagybánya és Vidéke, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-22 / 38. szám
1912. Szeptember 22. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 38. szám. (3) adatok alapján a szükséges felvilágosítást megadni. Végre megjegyezni kívánom azt, hogy ezen óriási építkezések és befektetések, amelyeket ezen 13500 lakost számláló végvidéki magyar város közönsége erején felül a közoktatás, a közművelődés, a közegészségügy és a kereskedelem és ipari forgalomnak emelése érdekében 1909., 1910., 1911. évben áldozatul hozott, jövedelmezni csak ezután fog, ennek gyümölcsét csak a jövő nemzedék fogja teljes mértékben élvezni. Kérem ezen tiszteletteljes jelentésem elfogadását. Nagybányán, 1912. augusztus hó 20-án. Marosfy Dezső számvevő. Nagybánya. — Részlet felvinci Takács Zoltánnak a nagybányai festőtelep jubiláris kiállítása alkalmából írott értékes ta- | nulmányából. — A nagybányai festők voltak egyáltalában azok, akik nálunk először juttatták érvényre a liszlán artisztikus felfogást és épen a nem művészi tekintelek kiselejtezésével jutottak gazdagabb hatásokhoz és nagyobb igazságokhoz. Ők tanították meg nálunk a művészeket arra, mit kell a rajz és a szinek szuggesztiv ereje alatt érteni s hogyan érhetők ei az érzés elmélyítése által ezek a sokat sejtető művészi megnyilatkozások. A nagybányaiak vezették ki a magyar festészetet a leiró jellegű naturalizmus zsákutcájából. Ferenczy és Grünwald tájképei, Thorma és Béli alakjai tudatosan szubjektív alkotások és sokkal többek, mint impresszionisztikus pillanat- felvételek. Művészetük ugyanis levezetett; előkelő szempontok ismerhetők fel benne. Abszolút erős megfigyelés mellett az egyéni érzés nagy rezonanciája jellemzi. A nagybányaiak, amint már volt alkalmunk jelezni, két nagy csoportra oszthatók: az egyikbe Hollósyt, Rétit és Thormát, a másikba Ferenczyt és Grüuwaldot sorozhatjuk. A két csoportot nagy érzésbeli különbség választja el egymástól, de a leglényegesebb pontban megegyeznek. Ugyanis minden nagybányai festő egyéniségének teljes igénybevételével dolgozik. Művészeti ideáljuk forma szempontjából más és más, de az energia teljes kihasználását illetőleg egy és ugyanaz. A nagybányai festőknél az alkotás folyamata is állandó keresés, náluk a kép valójában a tanulmánynak tökéletesebb formája. Ők abban a felfogásban nőttek fel, hogy a művésznek mindig teljesen megújult befogadóképességgel kell a természet, illetőleg a vászon elé állani, azzal az igyekezettel, hogy a legnagyobb naivitásba helyezkedjék vissza és friss benyomásait primaer érzéseivel párosítsa. Ez az elv a maga idején revelációként hatott s egyedül üdvözítőnek látszott addig, mig újra be nem köszöntöttek a monumentális törekvések, mig az ékitményes és technikai szempontok nem követeltek újra nagyobb figyel - met s nem működtek hathatósan közre egy uj akadémizmns kifejlesztésén. Az uj eszmék azonban — amelyek volla- képen nagyon régiek —szintén eljutottak Nagybányára. 1901-ben ugyanis, mikor Hollósy véglegesen búcsút mondott e csöndes kis városnak, Réti, Thorma, Ferenczy és Grünwaid elhatároz ták, hogy fenntartják továbbra is az iskolát. Elvállalták tehát a vezetést csupa idealizmusból, minden honorárium nélkül. A tanítványoknak csak modellről kellett gondoskodni. így folyt a munka, kezdetben nagyon szegényesen, télen is. Nyaranta azután megszaporodott a kolónia fiatalokkal, kik többnyire Parisból jöttek s magukkal hozták az idők \ áltozott szellemét. A törzs- j nagybányaiak lassankint az öregek közé jutottak. A fiatalság pedig, élén a uagytehetségü | Czóbel Bélával és a sok megújhodáson átment Grünwalddal, más szerepet vállalt. Továbbra is festette azonban a Keresztbegyet, amelyiknek csonka kűpalakja épúgy, mint művészeti szerepe annyira emlékeztet a japánok Fuji hegyére; ezután is festette az apró bányászházikókat, a református templom vörös bádogfedeles tornyát, a város körüli kaszálókon gyűjtött szénaboglyákat, a terebélyes gesztenyeíákat. A képtárgyak tehát az új stilus mellett is a régiek maradtak, mert Nagybánya vonzóereje a kedvezőtlen körülmények dacára is a régi maradi. A vidék egyformán kiaknázhatnak látszott, bármilyen szempontból is közeledtek feléje s valójában a reformszellem is az volt, ami régen, mert Nagybányán hagyományok fejlődtek ki s e hagyományok legfontosabbika volt a küzdelem a megállapodás ellen. Ezzel a jelszóval kezdte meg működését a nagybányai festőiskola s az országos magyar képzőművészeti társulat emiatt keresztelte el jegyzőkönyvileg betegségnek az irányt, melyet első kiállításán képviselt. Sohasem volt művészeli életünkben akkora kavarodás, mint ennek a kiállításnak a megnyitásakor. A tudatlanok nagy seregétől támogatott konzervatív elem átkokat szórt, a fiatalok lelkesedése pedig époly szenvedélyes volt, mint az öregek haragja. Ä győzelmet nem is volt nehéz kivívni a gerinctelen ellenféllel szemben. Néhány év alatt a fiatalabb festőgenerációnak majdnem minden tagja megjárta Nagybányát és az odavaló törzsemberek képeinek java gyors egymásutánban került be a művészeli múzeumba. Különösen nagy volt a város vonzóereje addig, mig Hollósy is ott töltötte a nyarat iskolájával Távozása után azonban nehéz küzdelem várt az ottmaradottakra. A v áros tanácsa rászánta magát hosszas szorgalmazás után arra, hogy nehány műtermet építtessen és ezzel, valamint kisebb segélyekkel, lekössön több fiatal művészt Az iskola tanárainak is megszavazott némi fizetést. Az állam azonban közönyös maradt. A hivatalos művészpártolás kijutott Szolnoknak, Gödöllőnek, mert magyar helyek voltak és közel feküdtek Budapesthez, de nem találta érdeme.- nek a vegyes (román és magyar) lakosságú és oláh vidékü Nagybányát az anyagi és erkölcsi támogatásra. Hollósy még kapóit szubvenciót, de a mostani iskola anélkül maradt. Nem lehet eléggé sajnálni ezt a passzivitást a magyar művészet fejlődésében oly sok érdemet szerzett festőkolóniával szemben. Kétszeresen megérdemelné, hogy felkarolják, épen azért, mert messze van a fővárostól és mert a magyarság lakta terület szélére esik. Gondoljunk csak arra, mennyit ártott kultúránknak az ancien régime közönye a vidék iránt, mennyire bé- nitólag hatott a fővárostól távol élő szellemi munkásokra minden téren a magától rájuk irá - nyúló figyelem, a szeretetteljes felkarolás, a szakértelemmel párosult támogatás hiánya. Igaz ugyan, hogy a művészet arisztokratikus valami, természetében rejlik a tiltakozás a népszerűsítés ellen és ki tudja, mit eredményezne az, ha kevésbbé hivatott tanítványok özönlenének az iskolába, amelyik az oppozició jegyében születelt s ahol a modernizmus, a forradalmi hangulat mondhatni hagyománnyá lett. Hány és hány példa illusztrálja a nagy eszmék profanizálásának veszedelmét! És van-e ország, ahol jobban kompromittálták volna a tiszteletreméltó tradíciókat, mint itt nálunk, ahol közönyösen és gyáván tűrték, hogy avatatlanok nyúljanak hozzájuk! A helyzet ismerői nem is csodálkozhatnak azon, hogy a nemzeties konvenciók bálványozásától távol, a történelmi piklura vad hajtásaitól elszigetelten, a »l’art pour fart« zászlaja alatt alapitott Nagybányán készült az a kép is, amelyik a magyar történelem legfontosabb feje- | zetéuek emlékét a legszebben őrzi: Réti István «Honvéd temetés» e. A kép sikerének teljessége a művészi és költői tarlalom összhangjának köszönhető, de hogyha ez hiányoznék is, az emberi kedély megnyilatkozásait élesen megfigyelő festő örökér- téküt alkotott volna azzal a néhány típussal, amellyel a letűnt nagy idők érzelemvilágának és hangulatának adott kifejezést. A negyvennyolcas aggastyánok kis csapata ép elhagyja a temetői, hol egy bajtárssal ismét többet adott át az emlékezetnek. A főalak, egy sötét köpenybe burkolt, fehér szakállas vén sas szomorú tétovázással néz a messzeségbe, hol az ember saját múltját szokta látni. Egész alakja úgy mint a többieké, a nagylelkű lemondás, a magábaszállás, a mindent megnemesitő, kegye- letes visszaemlékezés. Ahol ilyen képek készülnek, ott mélyre- láló emberek vannak, kiknek működése szükségképen erős lokális hagyományt kell hogy kifejlesszen. Nagybányának meg is van már ez a sajátos művészi bélyege. A tónusok érzelmes melegségét és a nyugodt lélekzetü rajzot értjük alatta, amely époly megkülönböztető jegye az odavaló festők képeinek, mint a szelíd gesztenyefa a nagybányai hegyek lombos takarójának. Heti krónika. Események. Áradás, vízözön, milliónyi károk; öngyilkosság, házasság. Csupa szomorúság a hét. Tessék már most erről vígan kró- nikázni- Még az utolsóról lehet beszélni. Künn szakad az eső, csak úgy öntik az egek csatornái, mintha csőrepedés történt volna. A csatornák ilyenkor nem tudom, mit csinálhatnak odalenn a föld alatt, mert helyettük az utcák vezetik le a becsületes, jó esővizet, a mely buzgalmában végigmossa szép tisztára a járdát. Kisül, hogy ez takarékossági szempont, mert megspóroljuk a járdaseprést. így is jó. A fő a takarékosság! Más! Künn szakad az eső. (Ma mindent ezzel a nagyhatású szólammal lehet megkezdeni, amely, ha nem is uj, de stilszerü.) Szóval, künn szakad az eső, de benn a templomban déli növények állnak sorfalat. (Apropos! Déli növények! Nem tehetek róla, de láttukra az jutott eszembe, hogy már láttam ezeket valahol, igaz, hogy akkor ravatal mellett állottak. Célzás akart ez lenni? Vagy én látok mindig sötéten ? Lehet!) Tehát esküvő volt. Fényes esküvő S ha még úgy szakadt volna is a zápor, bejött volna a város legtávolabbi lakója is, apraja, nagyja, őszinte és kevésbbé őszinte, de »tisztelő« ! Ezt az igazán magasztos, de teljesen privát aktust látványosságnak léptették elő. De én nem az esküvőt találtam látványosságnak 1 Ez olyan komoly, a lehető legkomolyabb pillanat, amelyből csak komolyan illik gondolkozni és beszélni. De látványosság volt a nézők tarka tömege. Sok jó és kevésbbé jó megjegyzés hangzik el ilyenkor, úgy, hogy boszuságomban elhatároztam, hogy nem megyek el többet esküvőre, még a magaméra sem! Á kiváncsiak arcáról mennyi mindent le lehetett olvasni. Egyik szemében alig leplezhető vágy égett, mintha csak azt akarná mondani: »Jöjjön már el a te országod!« A másik arcán fanyar mosoly játszik. Lehet, hogy ez attól a bizonyos savanyu szőlőtől van! A szentimentáltisabbjának szemébe köny„- nyek gyűlnek. Ne zavarjuk! Hadd sirjon! O tudja miért! Egy bácsi a fejét csóválta, mormogott is valam t úgy a bajusza alatt. Talán arra gondolt, hogy miért is nem okultak az ő példáján 1 Hja! Aki már megüti a bokáját, az tudja, mi a fájdalom. S a kávés nénikék ? Ne feledkezzünk meg róluk sem. Ezek azok a bizonyos »kannibál nénik*, akik minden temetést és esküvőt végig sírnak; de azért kritizálnak, gyűjtik az adatokat, B Modernül berendezett étterem és sörcsarnok a Debrcczeni Első fák rék- b pénztár palotájában. ■ Figyelmes, pontos és előzékeny kiszolgálás! PILSÉN1 SORHÁZ Debreczen, k".3Í£ sarkán. Vidékiek találkozó bb bb helye! bb bb Kitűnő magyar és b francia konyha, m Tisztán Hezeit italoh. Ualódi pilssni sör. Előre megrendelt tár- _ . - sas ebéd, vacsora mér- *6t6I0n sékelt áron. 958. BB BB BB 1 BB K BB BB BB BB 1 BB C BB BB BB I BB 1
