Nagybánya és Vidéke, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-28 / 4. szám
(2) 4. szám. 1912. Január 28. —————— — ' - - ■-—» ■ --m a magánbányászattól és hogy a sérelem még teljesebb legyen, az igy befolyt összegeket nem a kohóhivatal, hanem az államkincstár vételezi be, már előre ki van zárva tehát annak a lehetősége, hogy az elért és kimutatott jövedelemből a magánbányászat a beváltás arányában részesülhessen. A beadvány e részére arra nézve értesi- tem, hogy amint az általános igazgatási költség minden iparvállalatnak a rendes kiadások között számolandó el, a fémkohókat is jogosan meg lehetne terhelni a tényleg felmerült igazgatási költség összegével. A kincstári fémkohók azonban e helyett, a beváltási szabályzataik alapján bizonyos költségpótlékot szednek a beváltatoktól a bányaigazgatóságok költségeinek részben való fedezésére, miután pedig a szegényebb be- váltmányok már az olvasztási költségeknél részesülnek jelentékeny árkedvezményben az igazgatósági költséghányadot a beváltmányok száraz súlya után vetik ki, tekintet nélkül azok fémtartalmára. A felszómlalás ezen költséghányad ellen annál kevésbbé indokolt, mert a befolyó összeg korántsem fedezi a tényleges igazgatási költségeket, a beváltatók tehát nagyobb teherrel suj- tatnának, ha a valóban felmerült igazgatási költség vettetnék ki a kohókra, illetőleg vonatnék le a beváltatók között szétosztásra kerülő kohójövedelemböl. Igaz ugyan, hogy a fernezelyi kohónál 1908-ban 21.970 korona folyt be e címen a kincstári és magánbányák beváltmányai után, ahhoz azonban az utóbbiak csak alig 5000 koronával járultak. Az 1908. évi állami zárszámadás szerint pedig a «bányaigazgatóság» címén 391,395 korona 73 fillér rendes kiadással szemben a rendes bevételek összege csak 43.189 korona 83 fillért és ebből a beváltmányok után befolyt hányad csak 39.421 korona 23 fillért tett ki. Minthogy a fémkohókat a bányaigazgatóságok összes kiadásainak legalább 3Ó százalékával, vagyis kereken mintegy 117.000 koronával kellene megterhelni, nyilvánvaló, hogy a be- váltmányokra kivetett költséghányad aránylag csekély és hogy a bányaigazgatóságok költségeiből a fémkohókra eső összegnek kétharmad részét nem a beváltók, hanem maga a kincstár fedezi. Semmi alapja nincsen tehát annak az állításnak, hogy az igazgatási költséghányad kivetése igazságtalan és hogy aránytalan terhekkel sújtja a magánbányászatot. 2. Sérelmesnek tartja továbbá a bánya- egylet azt, hogy a kohók a beváltmány szabad NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE értékéből tőkekamat fejében 2 százalékot vonnak le és hogy ebből a kincstárnak 1908-ban 43.824 korona 16 fillér bevétele volt. Annak előrebocsátása mellett, hogy a tőke- kamat fejében befolyó összeg nagysága felöl a bányaegylet teljesen tájékozatlan, amennyiben ebből 1908-ban nem 43.823 korona 16 fillér, hanem csak 8 570 korona 34 fillér folyt be, a tőkekamat szedése körül fennforgó egyéb állítólagos sérelmek megvilágítására közlöm a bányaegylettel az alábbiakat: A kohóüzem folytonosságának biztosítása céljából legalább három havi beváltmányt kell készletben tartani. így az első év hónapjában beváltott ércnek feldolgozása a kohóban csak a negyedik hónapban veszi kezdetét és számba véve a különféle olvasztásokat és egyéb műveleteket, a teljes feldolgozás legalább négy hónapot vesz igénybe. A beváltástól a fémek áru alakjában való előállításáig tehát két hónap okvetlen szükséges. A beváltók terményeik értékét a beváltás után egy hó múlva — és nem miként a bányaegylet állítja, két hónap múlva — kapják meg, a kohók ellenben a beváltmányok szabad maradványának értékét csak a kész árutermények eladása után, a beváltást követő hetedik hónap elteltével vételezik be, e szerint a bányakincstár a beváltóknak hat hónapra terjedő előleget ad. Hogy erre az időre 2% kamat felszámitása nem túlságos és nem jogtalan: az bővebb magyarázatra alig szorul. Ama kívánságot pedig, hogy a tökekamat fejében beszedett összegek a kohók jövedelméhez számíttassanak, teljesen alaptalannak és indokolatlannak kell tekinteni, mert a kamat jogszerűen a beváltási költségeket előlegező államkincstárt illetné meg és a kincstár csupán bőkezűségből adományozza azt a kohóalap gyarapítására. Sérelemről tehát annál kevésbbé lehet szó, mert a kohóalapokba igy befolyt összegek a kohósitás tökéletesbitését célzó hasznos építkezésekre, illetve tanulmányokra fordittatnak s ennél fogva kizárólag a beváltatók érdekeit szolgálják, sőt amennyiben a kohóalapból végrehajtott építkezések az üzemet nem terhelik: a jövedelem kedvezőbb alakulására is befolyást gyakorolnak. 3. Sérelemként emlittetik fel, hogy 1908 ban az »épületek fentartása, üzemi berendezések fejlesztése és tökéletesbitése« alrovaton a fernezelyi kohónál 73.000 K kiadás merült föl, mely összeg azonban nem épületek fentartására, hanem állítólag teljesen uj épületek, tiszti lakok emelésére fordittatott. Ez az állítás nem felel meg a valóságnak, mert a jelzett alrovaton elszámolt 73.796 K 14 fillérnyi kiadásból üzemi berendezések tatarozására, bővítésére és tökéletesbitésére 53.280 K 96 f, épületek fentartásárn pedig mindössze 20.515 K 18 f esik, mely utóbbi összegben ben- foglaltatik egy kettős altiszti lakásnak a Kincza- féleház átalakításával kapcsolatos építési költsége is : 18.964 K 90 f. A bányaegylet valószínűleg ennek a költségnek a rendes kiadások között történt elszámolására céloz beadványában, már pedig azt kifogás tárgyává tenni nem lehet, ha figyelembe vesszük, hogy a kincstár által megváltott Kincza-féle lakóháznak átalakítása következtében két altisztnek lakpénze takarittatik meg, amely állandó megtakarítás évröl-évre a kohó kiadásait apasztja, jövedelmét emeli, tehát a beváltatók javára esik. A bányaigazgatóság javaslatának elfogadásával elrendelem mindamellett, hogy a fémkohóknál foganatosítandó azoknak az építkezéseknek költségei, melyek szorosan véve és közvetlenül a kohójövedelem fokozását nem szolgálják, hanem csupán kezelési, közegészségi, közjóléti és ezekhez hasonló szempontokból válnak szükségesekké és az ingatlan állami vagyont gyarapítják, ezután a »Beruházások* között irányoztassanak elő és számoltassanak el.« 4. A bányaegylet a métermázsánként fizetendő 32 f kohókezelésf és 4—6 K olvasztási költségnek jogosultságát elismeri ugyan, de tekintettel a jelentékenyen emelkedett munkabérekre és azon speciális körülményre, hogy mig más iparágnál a termelési költségek emelkedése áthárittatik a fogyasztóra, addig az a kisebb mérvű bányászkodásnál, a fémek piaci árának a termelőtől független változásai miatt teljesen lehetetlen, kéri a beváltási összes levonásoknak, nevezetesen: az igazgatási, kezelési, olvasztási és próbaköltségeknek, valamint a tökekamatnak törlését vagy legalább mérséklését. Hogy pedig a fernezelyi kohó ennek következtében veszteséggel ne járjon, évenként 150.000 K subventiót kiván a bányaegylet az ezüstár hanyatlása folytán sújtott bányavidékek iparának segélyezésére költség- vetésileg előirányzott évi 200.000 K hitelből. A bányaegyletnek ez a kívánsága nem teljesíthető, de nem fogadható el a bányaigazgatóságnak célra nem vezető és különösen is elvi szempontokba ütköző az a javaslata sem, mely szerint a szegényebb ércek közül azoknak, melyeknek értéke métermázsánként meg nem haladja a 20 K-t, az olvasztási költségekből 100 kg.-ként 1 K 50 f elegendő volna oly feltétellel, hogy a kohó ennek fedezésére azonos összegű subventióban részesittessék, továbbá, hogy eme »Hogy úgy szeretted ?« Oh hát vannak oly nők A földön, — akik csak kissé szeretnek ? Kis ideig? Anyám elvette tőlem Azokat a hervadt virágokat. Ha, mint azok, elszáradna a szív is! Ma kocsizáskor, amint a lovak Jobbra fordultak, rám nézett anyám, Hogy fölfedezze, arcomra jön-é Egy árnya a panasznak, vagy kivánság, Hogy forduljunk a régen kedves útra. Mint a gyalázat, úgy esett e nézés. V Anyám, anyám, óh anyám, az a szó Megsebzett itt belül. Arcomba szállt A vér. Ne merjen ily sértést szemembe Mondani senki. Sem tiszteletet Nem ösmerek, sem félelmet ez egyben. Lelkem ő hozzá hü leend halálig. Hogy szeretett, ö sohse mondta meg, Kivévén mikor elhagyott. El kellett Hagynia engem. Isten hívta, helyes. Hogy nézett rám, hogy nézett rám anyám Mint hogyha többé nem volnék leánya. IX Barbárnak tartám egy időben a Német zenét. Most egy-egy füzetét Ha fölnyitom, s próbálom játszani ösméretlen templomba lépni vélek. Ott annyi hang imáját hallani! És az egész térdeplő sokaságnak Meglátni rejtett gondolatjait. Toliam mit írsz? Vagy elfelejted-é Minő csekély a kéz, amely vezet ? Olyan e zene olykor, mint magam, Egyről beszél, s egészen másra gondol. Szerette és azt mondta róluk 5 Tréfálva egyszer hangokról, szine'kről, Hogy valósággal szemem-szinüek. XI Honnan jő néha némely gondolat? Egy imakönyvet olvastam előbb S az a kérdés villámlott bennem át: Miért élek én? Mi célt ér fáradalrras Éltem ? Sirni ? Nem ezért adta azt Isten nekem. Egy felhő árnya, mely A száraz pástot percre fölüditi Nem volt haszontalan. S mért éljek én ? Értté, ki úgy szeret, és azokért, Akik szenvednek. Lelkem, nem elég. XXIII Ragyog a nap a csillogó derűben De a kék hegyek csúcsa már havas. Nagy messzeségből látszanak a házak A rónaságon. Tél lesz. Szeretem. XXIV Tehát megyünk. Szegény vidék te, Zord vagy nagyon. Maradj hegyi csípős Szelekben itten és némán viseld A fehér hónak bús köpenyegét. Én szerelemnek, szivnek betege Elutazom. A nagyvilág zajában, Örök mosolygó, fényes ég alatt A ragyogó tengernél valahol, Óh te szegény táj, ott az én helyem. Az orvos igy akarja, igy anyám. Legyen. De kis könyvem te jöjj velem. Bár nehezebb lesz ott elrejtnelek. XXlX E hires orvos bosszant engemet Nem a keze, mely fogja üterem De nézése, mely lelkemet kutatja. Hatalmas nézés, — éles és hideg. Mosolyogva mondá; »Im egy betegem, Ki nem néz iám, kegyednek nem szokása, Mint annyi másnak, szivdobogva lesni A vizsgálódó orvos homlokát*. XXXII A nevet, a nevet, mely ajkamat El nem hagyá még, — láttam. Csöndesen Mentem az utcán. Szemem odafordult Ösztönbül-é ? Véletlen-é ? A boltos Kirakatának rózsás könyvsorára. Versek . . . Ö tőle ! Hogy vert a szivem! Szerencse, hogy sápadtságom okát Anyám nem sejté, de kétségbeesett Erőlködésem, mellyel magamat Haza vorszoltam észre vette ő is. Nem baj! Könyvét akarom! Lángolok, Hogy itt legyen kezemben. Mi az élet ? XXXVI A tengerparton egy csigái találtam. Távoli zúgást vélek hallani
