Nagybánya és Vidéke, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1912-08-04 / 31. szám

1912. Augusztus 4.

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

31. szám. (3)

földjük és művészetük termékeit bemutatják. Adja isten, hogy azok a kincsek, a melyeket a bányának mélye és művészeink lelke termelt az idők múltával megsokszorosodjanak nem hogy ^ megfogyatkozzannak, hogy a földnek sötétjéből és a művészek lelkének villágossá- gából fakadó isteni adományok a nemzetnek minél nagyobb részét gazdagítsák és gyönyörködtessék.

Rákosi Jenő.

Többek indítványára a jelen volt közönség is küldött sürgönyöket.

Elküldött sürgönyök

Nagyméltéságú Zichy János gróf kultusz- miniszter úrnak

Budapest.

A nagybányai országos képkiállitás mai szépen sikerült megnyitása alkalmából, midőn mély sajnálatunknak adunk kifejezést, hogy Nagyméltóságodat ünnepünkön nem üdvözölhettük, hálásan köszönjük, hogy Kegyelmessé- ged a megnyitási ünnepélyen magát képviseltetni méltóztatott.

Kiváló tisztelettel a rendező bizottság nevében Égly, elnök.

Hollósy Simon festőművész

Técső.

Hollósy Simont, Nagybánya művészetének atyamesterét kiállításunk megnyitása alkalmából szivünk egész melegével üdvözöljük.

Égly, elnök.

A sok üdvözlő sürgöny közül kiemeljük : Baltbazár ref. püspök. Iványi Béla, Pásztori Árkád, a Kéve sürgönyét. Kiemelni való még a következő:

»A magyar képző művészeti egyesület üdvözli a város vezetőségét és a művész kolóniát mai ünnepe alkalmából, a mely mindnyájunk ünnepe « Róna József.

Tegnap váratlanul megérkezett Rutkay Rothauser Miksa, a Pester Lloyd képviselője, aki nagy érdeklődéssel megnézte a kiállítást, egész elragadtatással nyilatkozott róla s a P. L. vasárnapi számába tárcát fog Írni.

Este 7 és Va órakor a festőiskola parkjában következett a Gésák szép előadása óriási közönség előtt nagy sikerrel, Németh Gyula operaénekes vendégszereplésével, erről azonban a színészet c. rovatban tudósítunk.

A festőkolónia története.

— Részlet Réti Pista munkájából. —

Hogyha az itt időzött festők évi statisztikáját megfigyeljük, föltűnhet, hogy az 1906. év után rohamosan változik az arány az iskolában s az

a Budapesten bemutatott első nagybányai kiállítás tizenötéves évfordulójának ünneplésére rendezett mostani retrospektiv tárlat, amely igaz ugyan, hogy első sorban a városnak és vidékének szól, de amellett emlékeztető is akar lenni a tehetőseknek arra, hogy amit ők vagy elődeik elmulasztottak a régi Nagybányával szemben, nyerje meg általuk az új. Nem a leereszkedő kegyes pártfogást, hanem a becsületes munkásember verejtékes küzdelmének és áldozatának megváltását.

Reméljük, hogy a figyelmeztetés nem fog ezúttal üres fülekre találni. Reméljük azért is, mert a kiállítás megnyitására dr. Gopcsa László személyében olyan ember nyert miniszteri megbízatást, kit a lehető legmélyebb érzelmi kapocs fűz a mi kis müvészvárosunkhoz és mert Nagybánya érdekeinek régi képviselője Teleki Géza gróf újra az előterébe került annak a mozgalomnak, mely kolóniánk virágzása külső feltételeinek előteremtését célozza.

Reméljük, hogy a művészeinkben újból magasra lángoló lelkesedés, párosulva azoknak a derék művészetpártolóknak önzetlen munkájával, akik nem az idegenben, hanem itt szülőföldjükön tanultak meg szeretni egy lelkűkkel közel rokon festészetet, a legértékesebb anyagot fogja produkálni. Azt kell napfényre hoznia, mert a föld, amelyben kutat, aranyat rejt és az aranyon, akármilyen öreg, nem fog a rozsda.

iskolán kivül itt dolgozók száma közt és pedig az iskola hátrányára. Épen a számarány-változás oka főleg az azon időtájt terjedő változott művészeti nézetekben keresendő. A neo-modern művészet ideái megrendítették az iskolai Studium s a korrigálás szükségességébe és talán a vezetők némelyikének művészetébe vetett hitet is. Az ennek következtében beálló munkapangás, az együttérzésnek és lelkesedésnek hiánya természetesen visszahatással volt a maguk művészeti és megélhetési gondjaikkal amúgy is elfoglalt vezetőkre is. A kecskeméti kiválást követő évben nagyon megcsappant úgy az iskola, mint az egész kolónia évi létszáma. Ekkor jött a város mentő ak- cziója.

E sorok folyamán többször is utaltam arra a barátias, sőt testvéries együtt- és egymásért érzésre, amelynek tulajdoníthatjuk a nagybányai egyesülés erkölcsi erejét, tartósságát s ellenálló képességét minden kedvezőtlen körülménynyél szemben. Ez a hízelgésre sohasem szoruló barátság megengedte egymás munkáit illetőleg a nyílt, őszinte véleménymondást, ami nagy szellemi hasznot jelentett. Ez a nyíltság csupán egymás törekvéseinek a megértésén és megbecsülésén s a feltétlen jóhiszeműség alapján állhatott csak fenn, amiknek a kolónia története sorásn annyi bizonyítékát tapasztalhattuk az egymás érdekeivel való odaadó törődésnek és a sajátérdek háttérbe szorításának gyakori példáiban.

E példákról bővebbet mondani, intim, titkos erkölcsi értékeket leleplezni a nyilvánosság előtt barátság ellen való súlyos vétek: indiszkréczió lenne. A messzebb állók bizonyosan nem látták ezeket az értékeket, az itt megfordult embertömeg perifériáin nem is lehetett látható s érezhető a kolónia magvát képező keveseknek ezen belső élete. Sokan tartózkodtak itt, talán éveken át, akik sohasem ismerték meg Nagybányát s nem bírtak benne többet látni, mint egy csomó piktor véletlen nyári gyiilhelyét és a már kész motívumok tárát. Ezek idegenek maradtak, mert kultúrájuk s természeti disposicziójuk miatt nem illetek bele Nagybánya erkölcsi tónusába. Az ilyenek észrevétlenül el is maradtak aztán innen. Nagybányának öntudatlanul is megvolt az egészséges organizmusok természetes védekező ereje, mely lassan, észrevétlenül kiküszöböli magából a beléje került idegen’anyagot. Ha azonban az infekczió erősebb, gyuladást, lázt okozhat, a szervezet nem bir vele, öntudatos védekezésre lehet szükség.

Az esetleg széthúzó erkölcsi erők egyensúlyozását mindenesetre jobb először a kolónia természetes életerejére bízni, amely már annyiszor paralizálta a bomlasztó erkölcsi és művészeti okokat. De ha ezekhez az anyagi okok is járultak, ez már nagy depressziókat, sőt majdnem válságokat idézett elő. Ez az, aminek megszüntetése sem itt, sem máshol, nem a művészek hatalmában áll. Művészet mindig és mindenütt két tényező összehatásából keletkezett. E két tényező: a publikum és a művész, a fogyasztó és a termelő. Itt a művészek megcselekedtek eddig mindent, ami tőlük kívánható, még ennél többet is. De faktum, hogy a másik tényező részéről a lehetőnél, a méltányosan kivánhatónál kevesebb történt.

Ne értsen félre senki, nem gondoltunk arra soha, hogy a nagybányai művészet fizikai létalapját egészében itt kapja meg. A kolónia sokkal népesebb ennél. De az állandó érdeklődés, egy kis gondoskodó előzékenység, melegség, — volt idő nem is olyan régen, mikor mindez a zérus alatt állott. A megélhetési nehézségek minimális megkönnyítésére se történt kísérlet, — kivéve szegény megboldogult Gyöngyössy Gyulának igazán önzetlen s ügybuzgó vállalkozását. S hiába voltak egyesek, akik anyagi tehetségükhöz és szellemi szükségletükhöz mérten vásároltak képeket — ez szórványos volt, ezt tervszerűvé, állandóvá kellett s lehetett volna tenni egy műpártoló egyesület révén, belevonva ebbe a vármegyét is, mely eddig a kiállításig tudomást nem vett Nagybányáról, mint művészeti emporiumról. Ha a műpártoló s aránylag fejlett műérzékü Nagybánya szegény, i — a vármegye bővelkedik gazdag, büszke urak- \ ban, akikkel kitartó, lelkes propagandával mégis 1 csak meglehetett volna értetni, hogy ez is ele- 1 gáns, úri dolog, hazafias is, és hogy világszerte úgy tartják, hogy a művészeti szükséglet is fokmérője a kultúrának.

Ez az akczió nem a művészekre vár. Eddig azonban még csak mulasztásról számolhatunk be ez irányban.

Itt állunk a kiállítás küszöbén, amelyet j Nagybánya városának közgyűlésiig kifejezett ! óhajára rendeztünk, természetesen a város költségére. Nagybánya nemes, de eladósodott városát elsősorban az indította erre az anyagi erőfeszítésre, hogy a kulturkormány figyelmét felhívja és nehéz anyagi küzdelmei közepett segítségét kérje a kolónia támogatásában.

A város a legutóbbi években igazán megtette amit birt s úgy gondolta, joggal kérhet a kulturczélra segítséget. Most czéljához egy lépéssel közelebb kerül. Magas vendéget remél fogadni falai közt, a magyar kultúra legfőbb őrét és kormányosát, a vallás- és közoktatásügyi minisztert.

Ha ez a várakozásunk teljesül, nem parádés hiúság kielégítését és nem kisded anyagi hasznot jelent ez; ennél sokkal fontosabbat: a Nagybányáról tápéit előítéletek megszűntét reméljük mi e látogatástól.

Éppen ezért kétszeres kötelességemnek tartom a leplezetlen őszinteséget. Sem panaszt, sem szemrehányást e sorokból ne olvasson senki, a ! valóságot mondom, amint igyekeztem e történet folyamán mindig és mindenről.

A nagybányai művészeti mozgalom, a maga egészében, nem dicsekedhetett az azelőtti kultur- miniszterek és tanácsadóik rokonszenvével, s ez ! a körülmény támogatást talált abban a mestersé- ! gesen terjesztett felfogásban, amely Nagybányát ; vagy gáncsolta, vagy jelentéktelennek minősítette, | újabban pedig minden jelentőségét egészen a : múltba tolta vissza. Kivétel Wlassics miniszter volt | csupán, akit azidőtájt a város volt miniszterképviselői informáltak. Apponyi miniszter idejében a tetőfokra hágott ez az ellenszenv a „modern“ jelzővel legrégebben megbélyegzett kolónia iránt. A czézári hóbort, mely hatalmi szóval képzeli megszabni a művészek meggyőződését, szellemi munkások útirányát, csupán nevetséges, de akik elég szerencsétlenek útjába vetődni, azoknak mindenesetre káros volt.

Nagybánya ezen kedvezőtlen konstellácziók ellenére is élt, fejlődött, a maga erejéből. Neve ismert volt a sajtóban, a művészek közt külföldön is. Özönlöttek ide százával, szabad iskoláját látogatták seregesen, dolgozhatott benne mindenki, úgyszólván ingyen, beszéltek róla, rajongói is voltak, pár ezer kép került ki innen kiállításokra, szellemi mozgalmak indultak el itt hóditó útjukra, de a művészet állami kertészei nem voltak kiváncsiak Nagybánya virágos kertjére. Tizenhat év alatt egyetlen egy eset se fordult elő, hogy valamelyikük érdemesnek találta volna megnézni, mi létesült itt a maga erejéből, mit tett egy kis magyar vidéki város a művészetért? Személyesen informálódni nem tartották szükségesnek, pedig sok téves nézet, sok előítélet megszűnt volna, ha a valóságban megszemlélik Nagybánya életét s munkáját.

A sok téves nézetet most ez a kiállítás talán reparálni fogja. Meg fogják látni, hogy mily igazságtalan vádakkal illették sokan Nagybányát, az élettel maga erejéből küzdőt, akkor, amikor más dédelgetett kolóniákat csak mesterségesen, oxygén- inhalácziókkal bírtak életben tartani. Mikor pedig Nagybánya hírét s jelentőségét tagadni nem lehetett, az lett a jelszó, hogy az a multté. Az újabb sajtóvélemény is fölült ennek a híresztelésnek.

Ez a kiállítás most megmutatja mi a múlté és mi a jelené s részben talán a jövőt is sejteti. Igaz, hogy kihívhatja a gáncsot is, ha a jóakarat számításba nem veszi azt, ami az anyagból hiányzik.

Szavak helyett a valóság bemutatásával óhajtottunk informálni. Sajnos, ez az informáczió hiányos. Ezen hosszadalmas írásnak hiányos illuszt- rácziója ez az itt bemutatott anyag. A legértékesebb művek egész kollekczióját vagyunk kénytelenek legyőzhetetlen akadályok miatt nélkülözni. Az iskola anyaga pedig még hiányosabb. A múlt javamunkáinak nagyrésze megszerezhetetlen volt, elkallódtak, senki sem tudja hova. A kiállításra dolgozás különben is ellenkezett az iskola elveivel és, czéljával.

És mégis bizalommal mutatjuk meg a termeket, falaikon a mi életünk egyrésze tükröződik vissza, ha egyebet nem is, a föltétien jóhiszeműség s őszinteség tanúságait megtalálhatják benne.

Emlékünkben e képek viszontláttára elevenen térnek vissza elfeledett idők hangulatai, reményei, álmai, akarásai, szomorúságot lop szivünkbe a múlt, a mindenelmulás szomorúságát. Lelkünk a