Nagybánya és Vidéke, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1912-06-30 / 26. szám

Z-.Jl Nagybánya, 1912. Junius 30. — 26. szám. XXXVIII. évfolyam. TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE üvíBoa'ESLiisKriK: iMirrcrDiEísr vasárnap Előfizetési ár»> ; Egész évre H IC. Fél ;■ ■ -­...: Egye«­2 K. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: RÉVÉSZ jAoSTOS. Szerkesztőség s kiadóhivatal : Felsöbányai-utca 20. szám alatt. = TELEFON: NAGYBÁNYA 18. SZÁM. = Tek. Kir. ögvés/ A <*sa. Az isk eszteridő bezárult. Rende­sen Péter . napja az apostolok oszlása, amikor gyermek és tanító egyaránt elér­kezettnek látja az időt, hogy megkezdődjék a nagy pihenés. Intézeteink hatalmas kulturális ténye­zőkké izmosodtak. Az állami elemi, gazda­sági iskolák és kisdedóvók értesítője az év végén 2010 gyermekkel számol be. Ezek közül a mindennapi el. iskolába járt 727 fiú, 631 leány, összesen 1358; az ismétlő iskolába 128 fiú, 144 leány, összesen 272; óvóintézetbe 181 fiú, 199 leány, összesen 380. Oly tekintélyes szám ez, amilyenről hat év előtt nem is álmodtunk. S annak dacára, hogy az év elején ragályos beteg­ség dühöngött s dec. 1-ig egyáltalában nem volt tanítás, az évet befejezték rendesen, a tananyagot elvégezték kellő alapossággal. A polgári leányiskola értesítője még nem jelent meg. Az összehalmozódott nyomdai munka miatt nem is fog csak jul. 15-én megjelenni, itt tehát az évvégi adatokat mathematikai pontossággal nem ismerjük, de tudjuk, hogy majdnem két­százan iratkoztak be erre az évre a polgá­riba és a kézimunka-tanfolyamra. Befejez­ték az évet szép eredménynyel. Ma 10 órakor lesz a záró ünnepély. Ez az inté­zet jövőre kereskedelmi iskolával is bővülni fog, a lányos apáknak nem kis örömére. A főgimnáziumnak az egész év folya­mán 395 tanulója volt. Vagyis majdnem 400. Ebből az év végén osztályoztak 359-et. Látható, hogy a rosta jól működött. Kü­lönben is 66 növendék vitt haza, szülei­nek nem irigylendő örömére, szekundát. Csak 30 a jeles, 82 jó, 181 elégséges. Van i olyan osztály, ahol egyetlen jeles fiú sem akadt. Szigorúan járt el tehát a tanárkar. Viszont igazán örvendetesen feltűnő, hogy a VIII. osztályban 6 volt minden tárgyból jeles, az érettségin 7. Ennek az intézetnek uj épületre van égető szüksége. A barátcellákból átformált szobák nem termeknek valók. Vannak tan­termek egy ablakkal, 9-10 m mélységgel. Szegény növendékek kevés levegőt és vi­lágosságot kapnak s az egész épület már nem a mai modern Korba való. ügy tud­juk, hogy a kultuszminiszter erősen foglal­kozik is ezzel a kérdéssel s a Klastrom- mezőn a szép, uj épület emelését már jövőre ffiegkezu.K, alkd 3 hold telke is lesz az intézetnek. Nagybánya ezek szerint jól el van látva tanintézetek dolgában. Egyelőre mégis egy polgári fiúiskolára volna nagy szükség, amennyiben most azok is kénytelenek »lateinerekc-nek menni, akik nem akar­nak. 5000 lakosnál többel biró városokban ezt a törvény is előírja. Vajha megérnők ennek a megnyitását is mielőbb. Egyébként örömmel üdvözöljük a tan­erőket és a növendéksereget a megkezdő­dött szünidő alkalmából s kinek-kinek boldog vakációt kívánunk. ■— ... ..... ....... ■..,■ -....--------- ------­Me ssze vidékről, idegen megyéből gyász- hir érkezeit. Meghalt Mikó Béla bányatanácsos. Az igazi nagybányai embert fájdalmasan érinti ez a hir, mert Mikót tősgyökeres nagyba nyainak tartottuk, aki csak távol van ideig­lenesen, de visszajön ide, hiszen ide vonza szive lelke. Pár év előtt költözött el tőlünk s negyven- nyolc évvel ezelőtt itt tette le az első hivatali esküt; egész élete úgyszólván Nagybányához fűződött. Mikó Béla magas műveltségű, finom, sze­líd lelkű ember volt, akinek szerencséje azon­ban nem állott arányban nagy tudományával. Lassan haladt előre és sokszor félreértették, félreismerték. A közjó iránt igen nagy érzéke volt, már a nyolcvanas években lelkesedett egy nagy­bányai vízvezeték iránt, amelyet akkor a fok­hagymás völgyből akartak létesíteni. Három évtizeden át volt a helybeli ön­kéntes tűzoltó-egyesületnek főparancsnoka. Ez az egyesület őalatta létesült, szerveződött és működött áldásosán. Akkoriban az ilyen célokat mind társadalmilag akarták megoldani, ami egye­sek részéről nagy áldozattal járt; meghozta ezt az áldozatot a boldogult is; ma már más né­zeten vagyunk, az ilyen dolgokat közköltségen kell rendezni, hadd nehezedjék a teher minden­kire, ne csupán egyesekre. Elkésett szerelem. — Irta: Tömöri Jenő. — Rozsdavörös lepelbe burkolódzott a végtelen bükkös. Hajnalonként finom, fehér hóharmatos fátyol vonta be az őszutói tájat s a tavak meleg vizéből vastag páraoszlopok emelkedtek a magas­ságba. A vidám, zajos nyári élet lehurcolkodott a hegyekről. A merész svájci villák szép sorba becsukták zöld, sárga, vagy épen vörös ablak­szemeiket s az egész fürdőtelepen a csönd lett az uralkodó. Fenn a tetőn, közel a fenyők határához a Bors-villa még nem adta át magát a téli álom­nak. A veranda üveges teraszán gazdagon terí­tett asztalt aranyos esőben füröszti a déli nap­fény. Alant a völgyekben is csupa ragyogás és derű ömlik végig. A verandán aranyos hajú szép asszony önti a teát vendégének, egy borotvált arcú, feltűnően elegáns fiatal urnák. Közbe szorgalmasan kínálja minden jóval. A vendég azonban udvariasan visszautasítja a legizletesebb falatokat s minden igyekezete egyetlen vágyban merül ki, hogy megérinthesse kezével az asszony hófehér ke­zét. Miután a legraffmáltabb mozdulatai is kárba vesztek, hirtelen ellebbenö sóhajtás után meg­szólal : — Ugy-e csodálkozik máltóságos asszo­nyom, hogy itt lát viszont a nyaralójuk asztalánál és nem amint előre megbeszéltük a fővárosban, ha megkezdődik a szezon valamelyik divatos helyen ? Az asszony kissé elmosolyodott: — Igazán érthetetlen, hogy maga az ünnepelt művész most, mikor a sikerek babérerdejében lépegethetne előre a halhatatlanság felé, eljön ide az elmúlás csön­des világába avart taposni és mindenek felett unatkozni. Gáthy, a máról holnapra felkapott szerelmes színész, az annyiszor ellenállhatatlannak bizonyult olvadozó hangján fuvolázta: — Minden sikernél hevesebben dobogtatja a szivemet az elmúlt nyár varázsos emléke. A színpad hazug kulisszái között ezeket a gyö­nyörű hegyeket, lombos erdőket látom. A rideg szalónokban pedig erre a kis otthonias verandára gondolok. Hasztalan igyekszem szabadulni a hatá­suk alól, erős karral szorítanak magukhoz s for­róságukkal fölperzselik agyamat, szivemet, lel- kemet egyaránt. Elza asszony kissé megdöbben a szenve­délyes szavakra, de csakhamar tovább tréfál­kozott: — Látja igy jár a világfi, ha a gyönyörű, fényes tengerpartok helyett egy havasi zugba vonul. Én elhiszem, hogy a sok kényeskedő vidéki dáma és az örökösen duhajkodó, kártyázó zsentri- had magának nem társaság, a dijtekézés, meg a pisztrángozás nem szórakozás. Ilyen helyen köny- nyen megbillenhet a nagy lelkek és nagy szel­lemek egyensúlya. Gáthy kiesett a pózából s j komoly meggyőződéssel mondta; — Életem legszebb és legboldogabb nyarát köszönhetem annak az ötletnek, amely csak úgy találomra ide hozott. Magányt nyugalmat, pihe­nést kerestem és nem társaságot. Én tőlem fecseg­hettek a reggeli és estéli zenénél akármennyit a uénikék. Elúsztathatnák ferblin az utolsó hét szilvafát is a jókedvű urak, semmiféle helyi szen­záció nem hozott izgalomba. Annyira lekötötte minden gondolatom, annyira hatalmába kerítette minden érzésem egy gyönyörű, fenséges terem­tés, a méltóságos asszony. — Csak nem lett szerelmes belém ? csapta össze kezét észrevehető ijedtséggel a kigyult arcú szép szőke nő ? — Szerelem ? Az nem szó kifejezni azt a csodás nagy érzést, ami elfogta valómat-, mikor a »Szépítő Egylet« hangversenye után, mint az est ünnepelt hősét bemutattak a méltóságos asz- szonynak. Már előzőleg heteken át láthatatlan árnyékként követtem minden léptét. Meglehet, hogy az első napokban csak a kalandvágy von­zott, kikezdeni a fürdő legérdekesebb és legszebb asszonyával. De csakhamar a legtisztább és leg­nemesebb rajongás váltotta fel a könnyelmű gon­dolatokat. Láttam, hogy jó, szent és tiszta s felette áll minden asszonyoknak, akiket valaha ismertem. Azon az estélyen is csak azért léptem ki a deszkatákolmányra, mert tudtam, hogy ott lesz s azért játszottam úgy, mint soha, mert olthatat- lanul szomjaztam a tapsára, az elismerésére. A bemutatás után a többi magától jött. A báró ur kegyesen megnyitotta előttem a házát, a meny­ország, de egyúttal a pokol kapuját. A boldogság tündértavában fürödtem, mig itt lehettem a köze­lében. Az álmatlan éjszakákon pedig a gyehen­nák lángjai égettek .. . — Az Istenért! megörül, ne folytassa, — sikolt fel a báróné s csekugyan ijesztő, vad láng lobogott ki a fiatal művész szeméből. De gyorsan el is lobbant és szelíden beszélt tovább: — Igaza van, jobb nem emlékezni. Nem is próbálkozom ecsetelni a kínokat, a búcsú pilla­natának gyilkos gyötrelmeit. Visszaérkeztem a Mikó Béla.

Next

/
Thumbnails
Contents