Nagybánya és Vidéke, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1911-03-26 / 13. szám

Nagybánya, 1911. Március 26. — 13. szám. XXXVII. évfolyam. NAGYBÁNYA ES VIDÉKÉ {%■ TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK ÜVEHSTIDIElNr 'V'-A-S.Á.IRIISr.AJP (VT Előfizetési árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Révész János. Szerkesztőség s kiadóhivatal : Felsöbányai-utca SO. szám ilatt. :■ ..............==---- ■■ TELEFON: NAGYBÁNYA 18. SZÁM. ===== = ME GHÍVÓ. A T eleki Társaság 1911. március 27-én este 8 órakor, a Lendvay-szinházban felolvasó ülést tart, melyre az érdeklődők tisztelettel meghivatnak. Műsor: 1. Nyitány. Előadja a bányászzenekar. 2. Elnöki megnyitó. 3. Dalok. Zongorakiséret mellett énekli b. Ko- váts Adrikó urleány. 4. Költemények. Irta és felolvassa Takács Uus r. tag. 5. Dal szöveg nélkül. Előadja a bányász zenekar. 6. Költemények. Irta szentkereszti Szalay Margit vendég; bemutatja Révai Károly r. tag. 7. Magyar népdalok. Zongorán előadja b. Ko- váts Géza ur. 8. Elbeszélés. Irta és felolvassa dr. Vass Gyula r. tag. 9. Opera-részlet. Előadja a bányász-zenekar. 10. Zárszó. Felolvasó ülés után zárt ülés Tárgy: Az alapszabályek módosítása. A belépés díjmentes Esetleges adományok a Társaság nemes czél- jaira hálás köszönettel fogadtatnak. A páholyokra igényt tartókat felkérjük, hogy óhajukat folyó hó 25 éig a Társaság titkáránál be­jelenteni szíveskedjenek. , Nagybánya, 1911. március hó 20-án. A Teleki társaság elnöksége : Németh Béla Révai Károly titkár. elnök. A mi ligetünk. A tavasz hivatalosan és a valóságban is megkezdődött. Nappal szép, meleg időnk van, éjjel azonban fagy egy-egy kicsit, amely körül­mény a természetre nézve csak előnyös lehet, mert ezért nem rügyeznek erősen a fák s ezért van még időnk a ligetről beszélni. Nos, tehát a liget nagyon szép, sőt gadó, az idegenek széltire dicsőitik, szélt,, országban. Az uj éra neki is bőven juttató- haladásból, kapott uj vendéglőt, pompás villa­mos világítást s kap még most a tavaszon víz­vezetéket is. Bele illeszkedett tehát a modern világ ragyogó keretébe. Ha mégis föl akarunk szólalni a liget ér­dekében, az egészen más irányban történik. Szabad legyen a mi százfelé elfoglalt polgár- mesterünknek figyelmét felhívnunk arra, hogy a ligeti utakat rendeznünk kell s általában ren­det kell ott létesíteni. Nagy a szabadság! és a barbárság! Műve­letlen emberek nem respektálják a gyepágyak által keletkezett határokat, hanem keresztül- kasul mászkálnak a ligeten s annyi utat csinálnak maguknak, amennyi nekik tetszik. A tágas, széles ut mellett csinálnak keskeny csapást a fű sze­gélyén, a Veresviz felé uj utat minden poklo­kon keresztül, a Jókai-dombra a szerpentinákat átmetsző gyorsabb hágót a festő-iskolához, stb. stb., szóval a felséges nép nemcsak rálép a fűre, ami már magában véve is tilos, hanem rendszeresen jár tiltott vonalakon a bájos li­getben s rendetlenné teszi, elcsúfítja azt. Az egész liget úgy tűnik aztán föl, mintha nem volna gazdája. A legszigorúbb intézkedést kérnénk a ta­nácstól erre nézve, végre is a liget nem Csáky szalmája, köszönje meg aki oda beléphet és viselje ■ magát illedelmes Tessék felkapálfatni, begyepeltetni a taposott utakat, a gyepágyakat alacsony sodronykeritéssel ellátni, tessék egy pár kihágót jól megbüntetni s talán ki lehet gyógyítani a rendetlen közönséget ebből a pa­raszt nyavalyából. Másik, amit mondani akarunk, kapcsolat­ban ezzel, hogy nincs hegyi ligetünk, mint van pl. a Tátra némely részének, vagy Pozsony­nak, pedig gyönyörű hegyi tájaink vannak. En­nek a megteremtését is meg kellene kezdenünk, igy mindjárt a liget mellett pl. készíteni egy kigyótekervényes utat a Szüzkőhöz. Milyen szép, egészséges sétaút volna ez, milyen szép kilátás ^nn úgy örvendem^ mint • ál­V még min - váro­sunkból). i >rül, 1—2 száz koronanui rengeteg nycu uuigut iciiet csinálni. Most tavasz kezdetén, még nem késő, ké­rünk egy kis figyelmet hires-nevezetes ligetünk számára. A sajtó. Napirenden van a sajtó lekicsinyelése, rendesen azok, akik nem támogatják, vagy nem értenek hozzá, könnyen pálcát törnek efölött a világfejlődést moz­gató tényező fölött. Sajtó nélkül a mai haladás képzelhetetlen s itt kivételt nem teszünk a fővárosi és vidéki sajtótermé­kek között, mert mindenik a kiépítendő jövő Magyar- országnak a nélkülözhetetlen szerve. Az ipar, kereskedelem, az előhaladás, a kényelmi, egészségügyi, közbiztonsági, közlekedési stb. téren bi­zony nagyon sokat köszönhet a vidéki lapoknak is, ame­lyeknek értékét maga a közönség kezdi többre be­csülni, mióta a nyilvánosság igazi fórumaivá tette őket. Érdekes megfigyelni, hogy mit tartanak a mai miniszterek a sajtóról ? Szépen megvilágítják ezt a hírlapírók nyugdíjintézetének 30 éves jubileumán a héten elhangzott miniszteri beszédek. Hogyan gondolkoznak Khuen, Zichy, Hieronymi, dr. Székely, Hazay, Serényi miniszterek a sajtóról, lássuk beszédeikből egyenkint: Khuen-Hédervűry Károly; Engedjék meg, hogy néhány zóvp.I üdvözöljem azt a szép intézményt és köszönetemet fejezzem ki, amiért meghívásukkal lehe­tővé tették kifejezést adnom meleg érzéseimnek. Nem akarok a sajtónak nagy hivatásáról szólni, de annyit mégis konstatálnunk kell, hogy a sajtónak a mi vi­szonyaink között sokkal nagyobb szerepe jutott, mint más országokban. Gyorsan fejlődő nemzeti életünkben rendkivül nagy szerepe van az újságnak, mely abban a helyzetben van, hogy a nemzeti érzéseket és kultu­rális törekvéseket messze rétegekben elplántálhatja. Egy hosszú, közéletben eltöltött idő benső viszonyt fejlesztett ki nálam a sajtóval. Sokszor volt rám pa­nasza a sajtónak, de én ezeket a panazzokat panasz- szal sohasem viszonoztam, ellenkezőleg, a legélesebb támadásban is találtam termékenyítő gondolatot és mondhatom, hogy az életben éppen a sajtónak kö­szönhetek igen sok szép eredményt. Szivem sugallata Corfu szigete és az Achilleon — Irta: Baltai Jánosné Kerekes Lila. — Az Achilleon villa állítólag 14 és millió frankba került s most a királyné halála után az ud­var eladta a német császárnak 2 és 1/a millió már­káért. Bizony elég olcsón, de hát Őfelsége nem akarta meg tartani e szomorú lakot, amelyben ő maga soha sem is volt. Az Achilleon egy sebzett beteg léleknek mene­dék és rejtek helye volt. »Itt idegenebb volt neki, még a legközelebb álló is« Írja Sztáray grófnő. Néha egész héten át, alig látta a királynét, úgy hogy sokszor azt gondolta, hogy fölöslegessé vált már a felséges asszony mellett. így irja tovább Sztáray grófnő: Bolygója lettem egy nagy titokzatos planétá­nak, érzem vonzását, de utam ki van mérve ragyogó közelségében s csak percekre, legfeljebb órákra jut­hatok hozzá. És ő, a királyné ezt a földi paradicsomot is megunta, innen is elvágyott, 1898. márciusban volt itt utoljára. Ezt igy irja le Sztáray grófnő: »Egyszer igy szólt hozzám : »Mondja csak, ha magának választania kellene az utazás és a nyugodt, helyhez kötött élet között, melyiket választaná?« »A nyugodt életet« feleltem némi kis gondolko­dás után. »Én nem, felelte a királyné, én szerencsétlen lennék, ha mindig egy helyben kellene lennem«. Vándor madár volt ő, kiben mindig éber a köl­tözés ösztöne; elég egy hideg fuvallat és nincs többé maradása. 1897-ben történt, hogy a királynét ismét elővet­ték ischias fájdalmai s miután Biaritz sem használt, massage curára szánta el magát. E végett Párisba utaztak és Metzger tanárt hivatta magához. Ekkor már nagyon rosszul volt, de megtiltotta, hogy a ki­rállyal vagy leányaival tudassák állapotát. »Nem akarok nekik szenvedést okozni s azt sem akarom, hogy halálomnál jelen legyenek, egyedül aka­rok meghalni«. Párisban sem volt maradása, mert Metzger fél­évi időt kért a kúrához, erre ő pedig nem volt haj­landó. 1898, Januárban tehát elutaztak San Remóba, hol őket napsugaras meleg fogadta. Itt Nothnagel orvostanár vette kezelésbe, ideggyuladást constatált. San Remó igen jót tett a királynénak, szemlá­tomást javult s nagyon jól kezdte magát érezni. Itt történt, hogy a királynét újabb gondolat fog­lalkoztatta. Villát akart venni San Remoban. Az Achil­leon már terhére és messze volt, elidegenedett tőle. A földi paradicsom elvesztette már varázsát reá nézve, már csak egy ház és semmi több. De a grónőnek sikerült szándékáról lebeszélni a királynét azzal, hogy hisz a vándormadár nem rak útközben fészket, minek az, hisz csak egy kötelékkel több lenne, mely teherként nehezednék reá. Tovább járta tehát az ő magányos utait, lelké­ben a fájdalommal, alakján fekete gyász ruhával, melyet nem tett le soha. Hosszú volt az ő bolyongása! 1898. márciusban volt utoljára Corfuban. Augusztus 30-adikán érkeztek Monte-Cauxba a genfi ló partjára Terített felett. Ezt mindenek felett szerette a királyné, úgy hogy mellette Corfu el lett egészen feledve. 1898. Szeptember 9-én Pregnibe utaztak Rotschild báróné látogatására, hol meg is ebédeltek. A királynénak voltak néha derűs órái is, de oly borutlan tiszta napja, mint szept. 9-én régen nem volt. Pregniben, ahol kitünően érezte magát, a Menu kártyát elküldette a királynak is és nővérének is íratott, hogy kár hogy nem volt ő is itt, mert a fagylalt nagyszerű volt. Genfbe érkezve egész késő estig bevásárlásokat tettek, sétáltak úgy, hogy a sötétben a hidat el is tévesztették és csak 11 órakor érkeztek a Hotelbe. Mindig elragadtatással beszélte, hogy ő mennyire sze­reti Genfet, hol a Hotel Beaus Rivageban voltak szállva, ahonnan d. u. 2 óra 42 perckor indult hajó­val Terítettbe akartak menni. A királyné még tejet ivott mikor a grófnő jelenti, hogy menni kell, mert az indulás ideje közeledik. A tó partján haladtak, mikor egy ember feléje jött és kemény ütést mért reá, úgy hogy a királyné a földre hanyatlott, a grófnő egy kocsis segélyével fölemelte. Mit akart az az em­ber tőlem? kérdi a királyné, talán az órámat akarta elvenni. Szemei fénylettek, dús hajfonatai megbomlottak. Mit érez felséged, nem történt baja ? kérdi a grófnő. »Nem, nem«. Hogy abban a megátkozott kézben tőr is volt, senki még akkor nem is sejtette. E közben sok ember gyűlt oda és résztvevőén tudakozódtak, hogy mi történt ? Ö legszívesebben válaszolt kinek, kinek a saját nyelvén. Most ruganyosán lépegetett egész a kikötőig, csak a hajó hídon szédült el — adja a karját — mondta a grófnőnek, ki átkarolta, de összerogyott vele, a királyné halott halvány volt. Két ur segélyével aztán fölvitték a fedélzetre. Xja.pvan.ls: m.a.1 száma Q old.a,I.

Next

/
Thumbnails
Contents