Nagybánya és Vidéke, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1911-12-24 / 52. szám

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

1911. December 24.

Vasárnap délután Rip van Winkle ment zónában, este pedig Farkas Imrének nótás diáktörténete, az Iglói diákok került színre körülbelül félig telt ház előtt. Bár többször láttuk a darabot, kedves ismerősként örömmel néztük meg újra. Azt hiszem, Farkas Imrének ez a poémája még sokáig vonzó marad azok előtt, akik a nem túlságosan dalt-virágot termő életnek sokszor megénekelt »rögös utján« egy- egy percre megállnak, hogy szivesen visszaszálljanak gondolatban a — legalább a távol ködében boldogabbnak látszó — diákévekre, az ifjúság gondtalanabb, apró gondokat is nagyitó idejére. Talán nem is Palit, Évikét, Holéczy Pistái látjuk magunk előtt, hanem — saját magunkat és még egy szőke vagy barna lánynak kísérteiként visszajáró ábrándos vagy mély tüzü szemét. A lelkűnkkel látjuk, az édes emlékeinken keresztül látjuk hatványozottan szépnek; azzal, amit saját életünkből, élményeinkből hozzáadunk, látjuk értékesnek ezt a bájos poémát. — A szereplők is ilyenfélét érezhették, mikor teljes átérzéssel jelenítették meg a kedves diáktörténetet. Különösen' tetszett Stella (Pali) és Füzes Lenke (Évike), akik már kedvencei közönségünknek. Csáky (Holéczy) nótái is jó hatást keltettek. Ügyesen illeszkedtek be a jól sikerült előadás keretébe Kovács, Gáspár, Kan, Pelsöczy és Faragó is. Az előadás Gáspár rendező ügyességét dicséri.

Hétfőn kár volt előadatni esti előadásban Fali Elvált assszony &t. Már sokszor láttuk, zenéjét jól ismerjük. S ha ezt hozzuk fel minden egyéb megoko- lás nélkül alapnak ahhoz, hogy meglehetősen gyéren »szorongott« a közönség a nézőtéren, tulajdonképpen lesajnáljuk önmagunkat. Nem ! Tessék csak igen fontos oknak venni - azt a körülményt, hogy tisztviselővárosban vagyunk és karácson előtti héten! Bővebb megjegyzést nem füzünk hozzá. Egészen természetesnek találjuk, hogy a szereplőkre is némiképpen depri- málólag hatott a részvétlenség. Hisz az éltető elemük, a nagyra nevelőjük a közönség tetszésének megnyilatkozása. Már pedig kis közönséget látni, nagy nézőtéren még olyan lelkesen tapsolót is, mint hétfőn este, mégis csak lehangoló. Komáromy a III. felvonásbeli kisiklásán kívül szokott pajzánságával tetszett. Füzes Lenke egyre nagyobb tért hódit a közönség tetszésében és méltán. Nagy derültséget keltett Kovács ötletessége, Gáspár és Kun nemesen tompított, a karzatnak szóló túlzásoktól ment alakítása.

Kedden Biró Lajos figyelemreméltó színmüve volt soron, a Sárga liliom. Hallottunk olyanforma me8jegyzéseket, hogy ez nem dráma, kevés benne a cselekvény stb. Nos, kérem, ha nem is tudjuk a hagyományos drámai formák valamelyikébe beskatulyázni, az nem rontja le az értékét. Van benne gazdag és változatos mese, van benne néhány igen érdekes alak, amely a szerző éles szemére vall, van az egymásután következő jelenetekben izgalmas fejlődés, mely a végén, igaz, nem tragédiában csúcsosodik ki. S ha elnagyolt vonásokkal rajzolja is meg képeit, az bizonyos, hogy a vidéki garnizonok, vidéki társadalom életének, az önérdek csúnya hajszájának, az érdekösszeköttetéseknek élesen és kínosan ható képét nyújtja. A mulató huszártisztek élükön az eddigi léha élettől megcsömörlött üresszivü herceggel; a város polgársága, az ügyvéd, kereskedő, bérlő, iparos, kávés, akiket demokrata elvükről mihamar eltérít a herceg nimbuszából rájuk eső egy-egy sugár holmi anyagi előny képében s mind e hatásos alakok középpontjában a húga becsületét védelmező kórházi főorvos, aki az igazságát védeni akarja a végsőkig, dacára az elfogatásának, fegyelmijének; közveszélyes őrültnek nyilvánítás sem riasztja vissza s a sok csábítás, csalódás és kínos jelenet után végre megtörik ereje húga

(4) 52. szám.

S még kitűzött utam hittel, küzdve jártam, Méltatlan hajszákon kimerült a szárnyam.

Elborult érzéssel, lankadtan, letörve, Tétován bolyongok szomorú mezőbe. Cipruserdő vet rá csalogató árnyat, Suhognak fölöttem sötét végzet árnyak.

Kellene pihennem s óh be nagyon érzem: Nem pihenés többé hosszas veszteglésem ! Fojtogató árnyban pihenni nem tudok; Kitűzött utamon roskadozva futok.

Akit szive rávisz, tépje esak szivemet,

Magasb öntudattal vértezem lelkemet S mig lantomon ébred szárnyaló gondolat ; Büszkén fogadom a méltatlanságokat.

A vándor.

(Mese,)

— hta : Londesz Elek. —

Ment, mendegélt az országúton két vándor. Hosszú, fárasztó gyaloglás után megérkeztek végre egy szép városba, amely telis-tele volt aranyos tetejű házakkal. Az utcákon selyemruhában jártak-keltek az emberek s nem akadt ember, akinek arcáról le ne ragyogott volna a boldogság és megelégedés érzése.

Az egyik vándor örömmel mondotta most a társának :

—- Jó helyre érkeztünk. Itt megpihenhetünk és elláthatjuk magunkat utravalóval.

Megállották ej»y sátor előtt és kenyeret meg gyümölcsöt vásároltak. Nagyon olcsó volt itt minden- nek az ara : csodálkoztak is a vándorok azon, hogy a kofa, akármit vásároltak tőle, mindenért csak egy- egy rézpénzt kért.

szerelmén s belegyezik a morganatikus házasságba. Az érdekösszeköttetés csúnya szálai behálóznak és behódolásra kényszerítenek mindent és mindenkit az egyes polgárokon, városi, megyei, katonai hatóságon át föl a miniszterig. S az igazság kénytelen elhallgatni, mert a nagy herczeg ur akarja ! Keserű igazságokat vagdos a fejünkhöz Biró Lajos. Azonban csomó jó szerephez juttatja a színészeket. A legnagyobb hatást Spóner Ilonkának nemes egyszerűséggel, kifogástalan ízléssel s mély átértéssel teli játéka keltette. A fiatal művésznő, kiről már joggal sok szépet mondtak el s ki eddigi művészi pályáján mindenütt, amerre csak járt, le tudta bilincselni hallgatóságát bájos lényével, ez estén újabb nagy sikerrel tetézte eddigi sikereit. Az önérzetre ébredő, hajadonságában nagy erkölcsi erővel rendelkező, öntudatosan büszke, a kéjvágyó herceg gyáva támadását fölényes, biztos, megsemmisítő nyugalommal visszaverő, majd pedig szerelmében áldozatos lélekkel fölolvadó, magát a legtisztább szerelemmel, feltétel nélkül odaadó nőnek olyan plasztikus, mély megértéssel és megérzéssel teli alakítását mutatta be, hogy azt, mondhatnám, alkotás nak is megfel s kiforrott művésznőnek is díszére válna. Csak sajnálni tudjuk, hogy a direktor a fiatal művésznő fölléptetésében ennyire fukarkodik s ezáltal sok komoly élvezettől foszt meg. Mellette méltó partnerét, Stella Gidát kell kiemelnünk, aki a fiatal nagyherceg megszemélyesítésében komoly művészi ambícióra valló, gondosan tanulmányozott s a legfinomabb nüanszokig kidolgozottt alakítást nyújtott. Ha igy halad tovább, nemsokára őt is fölviszik a fővárosba, mint aránylag szintén fiatal Gyula bátyját, aki már a Vígszínház művészi gárdájának tagja. Kovács Thurzó főhadnagy személyében szintén öntudatos alakitónak bizonyult. Ernyőit még ilyen jónak nem láttuk. Csáky, Sárváry is említést érdemel, mig Baynak figyelmébe ajánljuk a gondosabb körültekintést. Az elismerés dacára sem hallgathatunk el egy megjegyzést. Az együttes előadás nem volt eléggé folyékony, egybeolvadó, ami bizonyára a kevés próbázásnak sajnos eredménye s veszélyezteti a leggondosabb alakítások hatását is.

Szerdán Stein és Vilner operettjét, a Babuskát kellett végigszenvednünk. Az operettben büntetlenül felhalmozható hülyeségek esszenciája ez egyébként elég kedves muzsikával enyhítve. Ennyit tudunk a darabról jóindulattal mondani. Szinte sajnáltuk a szereplőket, hogy ilyen hálátlan feladat megoldásán fáradoznak. Komáromi/ szokott pajzánsággal játszott a tulzófókon. Füzes Lenke, Szelényi Ilona, Kun, Gáspár, Csáky igyekeztek lehetőleg élvezeteset nyújtani.

Csütörtökön Berr és Guillemond bohózata, a Millió talált hálás közönségre. A festő bársonykabátja a zsebében levő milliót nyert sorsjegygyei együtt elvész, az utána való hajsza tölti be az 5 felvonást, sok ötletes, fordulatos jelenetet halmozva. Egy hírhedt betörő menekül el a kabáttal, eladja egy olasz tenoristának, attól egy hordárhoz kerül, majd vissza a »tenor bácsidhoz, aztán egy robogó autóra esik, mig végre meghozza a hálás betörő a festőnek és kedvesének. A meglehetősen gördülő előadásban excellált ismét Spóner Ilonka, Stella, Gáspár, Kovács. Jó volt még Salgó, Kun, Kiss.

Pénteken, dec. 22-én az Erdészleány ment, ez a kedves, népszerű, kellemes zenéjü operette, amelyet azonban nálunk az utóbbi időkben vagy tízszer adtak, ezért csak olyan félházat vonzott. A kicsi, de lelkes közönség, kiváló érzékkel birt a tapsok iránt s ezekből legtöbbet juttatott Komáromy Gizinek (címszerep) és Gáspárnak (Walpain). Komáromy mindig sikkesen és kedvesen játszik, a közönségnek valóságos kedvence ő, Gáspár pedig ötletes, ügyes művész, ismeri az arcA vándorok megtekintették ezután a várost és csodálkozással nézegették a sok drága ékszert, ami a kereskedők boltja előtt ki volt rakva.

Kíváncsiságból megkérdezték az egyik kereskedőtől, hogy mennyiért ad egy ritkaszép aranygyűrűt. Egy rézpénz volt ennek is az ára. Hát azt a gyémántos karpereeet mennyiért adja? — tudakozódtak a vándorok. — Annak is egy rézpénz volt az ára.

— Miféle csodálatos város ez, hogy itt mindennek egyforma ára van ? — kérdezte az egyik vándor a kereskedőtől.

— Minálunk — felelte a kereskedő — mindennek csak egy rézpénz az ára. így volt ez mindig és igy van ez ma is.

A vándorok most már még nagyobb csodálkozással jártak-keltek a pompás városban, ahol mindenki boldognak és megelégedettnek látszott.

Mikor a továbbindulásra került a sor, igy szólott a társához az egyik vándor:

— Én nem követlek tovább vándorutadon: én itt maradok ebben a boldog városban. Jól tennéd, ha te is itt maradnál; itt majd boldogan éldegélhetünk mind a ketten.

A másik vándor azonban ezt felelte neki;

— En tovább megyek, mert azt hiszem, hogy az igazságot is ugyanazon az áron mérik ebben a városban, mint a portékát. En küzdeni akarok a boldogulásomért s nem az a célom, hogy henyélve tölt- sem el az életemet. Megyek tovább s ha nem akarsz követni, akkor itt hagylak. Isten veled !

Elváltak ezután egymástól.

Az egyik vándor tovább ment, a másik pedig ott maradt a csodálatos városban, ahol az emberek munka és küzdelem nélkül megélhettek. Az ö lusta természetének nagyon kedvezett ez a város.

Másnap ott járt-kelt a magára maradt vándor a

játék és a jó hangsúlyozás titkait teljesen. »Lehetetlen« kupiéit hétszer tapsolták ki. Ezúttal Ernyőit is meg kell dicsérnünk, aki rokonszenves alak volt a császár szerepében. Bay László szintén jól festett mint Földesy. A zenekar kitűnő, a táncok csinosak.

Kalácssütés.

— Irta : Jörgné-Draskóczy Ilma. —

Édes anyácskám régen Karácson nagy hetében, Röppenő pelyhes lisztet Teknöcskémbe is hintett,

S kis öklöm buzgón dolgozd A duzzadt tészta kincset.

S lett kicsi patkó s fonatos, Oly fura, fltult, tarajos,

Mint kihasadt kis vánkos, Kern értve még titkához, Bámulta a kemence is,

A parazsos, a lángos.

S a sok kis osacsi figura, Mikor kisülve pirula Felénk a sütő-lapról S illatozott a kasztról: Kacagta gyöngyös muzsika Négy vágyó gyermekajkról . . .

— — Most is jár a karácson S dagasztom a kalácsom S ur leve már a titkon:

Szép formásra szakítom És — értetlen az élet! —

Régi ügyetlen kalácskáim! ügy visszasírom titkon . . .

Heti krónika.

— Az ezredik. -Igen, ez az ezredik krónikám. 1891-ben 48-at Írtam, 92-ben 47-et, 93-ban 49-et. A többi évek igy alakulnak : 94 : 42, 95 : 49, 96 : 49, 97 : 52, 98 : 52, 99 : 53, 900 : 51, 901 : 48, 902: 50, 903: 52, 904: 52, 903 : 53. A következő évben, 1906 ban nagy gyász ért, akkor egy évig nem Írtam krónikát, ezért 1906 ban 8, 1907-ben : 40, 1908 : 52, 909 : 52, 910 : 49, 911-ben 52 eddig a krónika. Aki nem sajnálja a fáradságot, adja össze és meglátja, hogy ebből éppen ezer kerül ki.

Még olvasni is sok, hát megírni! Vagy talán nagyobb áldozat volt az olvasás? — annak a t. közönség a megmondhatója. Már most én is jubilálhatnék s várhatnám a »litterist és artibust«, fogja gondolni a nyájas olvasó. A jubilálás teljesen fölösleges volna, mert hiszen igazi jubileum volt nekem 21 éven át minden számnak a szerkesztése, mert az ilyen szerkesztés mindig izgató, mindig érdekes és mindig emlékezetes. Már pedig a jubileumnak is ez volna a három főkelléke. A jubileumok tehát már megtörténtek, a főkérdés megint csak az, ami 21 éven át volt, hogy mi történt a héten?

Nos hát, mint egyik laptársunk Írja, »boldog, boldogtalan azon törte a fejét, hogy mit vásároljon«. Valóságos tatárjárás indult meg, az emberek tülekednek, birkóznak érte, hogy megvegyék a kis leánynak a 36-ik babát s a fiúnak a 21-ik puskát, meg társas játékot. Tele a ház lommal, a padlás, a

város egyik gyönyörű utcáján a cifra, aranyostetejü házak között.

Egyszerre zaj támad körülötte s megdöbbenve látta, hogy az emberek fenyegető kiáltozással rohannak feléje:

— Ott a tolvaj I Ott a tolvaj 1

Majd körülfogták és megkötözték.

— Jó emberek — kérdezte sírva támadóitól — mit vétettem, hogy ily módon bántok velem?

— Tolvaj vagy ! — kiáltott rá az egyik ember. — Nem te szakítottál le tegnap az egyik fáról egy narancsot ?

A vándornak csakugyan eszébe jutott, hogy a nagyközségben leszakított az utszéli fáról egy gyümölcsöt, hogy eloltsa vele kínzó szomjúságát. Tele volt a fa narancscsal s nem is sejtette, hogy bűnt követ el ezzel a cselekedetével.

— Hát ez is bűn ebben a gazdag városban ? — kérdezte csodálkozva. Hiszen az utak mentén sok ezer gyümölcsla van s kit károsítottam meg azzal, hogy megettem egy narancsot nagy szomjúságomban f

— Vétettél a törvény ellen, idegen — mondották neki. — Minálunk semmit sem adnak ingyen, mindennek egy rézpénz az ára. A narancsért nem fizetted meg a rézpénzt, tehát lopást követtél el.

— S miféle büntetést mérnek rám ezért.

— A büntetést az az ember fogja kimérni rád, akinek a háza előtt áll az a narancsfa.

Elvitték ezután a város bírája elé.

— Meg kell korbácsolni — mondotta ki az Ítéletet a szigorú ember.

A vándor jagatni kezdett s kegyelemért könyör- gött. A tömegből egy ősz ember furakodott ekkor a jajgató idegen elébe és a fülébe súgta:

— Megsajnáltalak, idegen; segíteni akarok rajtad, mert látom, hogy igazságtalanul bánnak veled.