Nagybánya és Vidéke, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1911-10-01 / 40. szám
(4) 40. szám. 1911. Október 1. ságban 3 métetnyire egymástól építette fel. A próba- terhelés most az ezen falak felett ideiglenesen alkalmazott gerendamenyezet segélyével úgy történt, hogy a menyezetet 12 téglasorral úgy terhelték meg, hogy a terhelés 60—60 cm.-rel terjedt a falakon túl, miáltal a téglafalak vízszintes metszetének minden négyszögcentiméterére kerekszámban 2 kgr. terhelés esett. Ezen terhelés alkalmával a kihajlás nyomai sem mutatkoznak. Miután a terhelési próbát vezető Planer Gyula székesfővárosi főmérnök a terhelés ezen stádiumában a falaknak a székesfőváros területén leendő alkalmazására nézve a szükséges engedélyt megadha- tónak és igy a további terhelést feleslegesnek találta: a próbaterhelést beszüntette. A megjelent hivatalos szakértők a szemle tárgyát tüzetesen megtekintették és az általánosan kialakult vélemény szerint a »Katona«- rendszerü falakat a könnyű, gyors és olcsó épitkezés céljaira minden tekintetben alkalmasnak és a műszaki megoldás szempontjából igen sikerültnek találták, am- nek coram publice s külön dr. Lippmann Frigyes vezérigazgató és dr. Katona Fülöp igazgató előtt mindjárt a helyszínen kifejezést adtak. Tupaj ezredes, katonai építészeti igazgató, szemle tárgyának alapos tanulmányozása után oda nyilatkozott, hogy ezen építési rendszert katonai építkezési célokra igen alkalmasnak találja Kautz Heinrich wieni építészeti felügyelő pedig a tapasztaltak es megbízója: Wien város tanácsának rendelkezése alapján megtekintette a »Katona«-rendszerben Budapesten több helyen létesített munkásház-telepeket, amelyeknek célszerűségéről és gazdasági jelentőségéről fog odahaza beszámolni’ A száj- és körömfájás zárlatát a hatóság feloldotta. Születtek : 360., szeptember 20. Morvay Gyulának »Mária* ; 361., szépt. 16. Marián Gábornak »Mária* ; 362., szept. 23. Calinescu Demeternek »Sándor Gergely*; 363., szept. 24. Oravecz Mihálynak »Márton«; 364, szept. 19. Veisz Józsefnek »Erzsébet* ; 365., szept. 26. Vincze Lászlónak »József«; 366, szept. 20. Rozen- berg Katalinnak »Rozália*; 367., szept. 23. Papolczi Lajosnak »Ferencz* ; 368., 369., szept. 28. Tárcza Lászlónak iker »Péter* és »Ferencz« nevű gyermeke. Elhaltak: 311., szept. 23 Pein András r. kath, 4 éves, menhelyi gondozott, difteriában ; 312., szept. 25., Duma Mihály g. kath., 10 hónapos, bányamunkás gyermeke, tüdőgümókórban ; 313 , szept. 27. Matolcsy Etelka ref., 71 éves, kisbirtokos, szervi szívbajban; 414., szept. 28 Varga Gábor g. kath., 56 éves, nyug. bányamunkás, tüdővészbon ; 315, szept. 28. Csokotyisán Jánosné szül. Szabó Dorottya g. kath, 28 éves, napszámos, kizárt sérvben; 316., szept. 27. Morvay Mária r. kath, 8 napos, könyvnyomdász gyermeke, veleszületett gyengeségben; 317., szept. 28. Lupsa Gábor g. kath., 3 éves, fuvaros gyermeke, bélhurutban. Kihirdetés alatt állanak: Mán Gábor felsőferne- zelyi és Jászkun Mária nagybánya-kőbányatelepi; Da- nyiluk Peter és Mán Maria felsőfernezelyi; Kerekes Sándor nagybányai és Csók Gizella egrespataki; Tulics Tivadar és Szaszarán Róza nagybányai; Sávorszki Sándor József és Farkas Róza nagybányai lakosok. TELEFON-HÍREK Budapest, 1911. szepi. 30. D u. 5 óra. A török háború. Tegnap este megkezdték Tripolisz bombázását az olaszok. A pápa lelkesen támogatja az expedíciót. A olasz flotta egy török torpedóhajót elsülyesztett. A törökök zavara. A török nagyvezér lemondott állásáról, a szultán meghatottan, könnyezve fogadta el azt s kijelentette, hogy ő is szívesen lemondana, de a kötelesség parancsolja, hogy állását most el ne hagyja. Justh beteg. Justh Gyula tegnap rosszul lett. Az éjjel vért köpött, a környezet ijjedve tapasztalta a szomorú tünetet. Mondják, hogy könnyű a baja, az ide-oda utazás megviselte s túlságosan vérbő ember lévén, a vérvesztés nem aggodalmat okozó tünet. Kolera. Török-Becsén a Tisza vizét elzárták, mert kolerával van megfertőzve, eddig 11 haláleset volt. Uj-Pesten szintén erősen tartja magát. Budapesten azonban, ahol erélyesen intézkedtek, megszűntnek mondható A Nemzeti színház. A Nemzeti Színház ügyében most délután 5 órakor gyűlés van a kultuszminisztériumban, a pályázat kihirdetése ügyében. A terv már készen van. A színház homlokzata a Bákóczi-utca felé fog nézni, a Muzeum- körutról egy utcát vágnak a háta mögött A NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE pályázatban csak magyar honosok vehetnek részt, külföldiek ki vannak zárva. Pályadijak 12000, 10000, 7000, 4000 korona. A pör vége. Zuckert, a gyújtogatás vádja alól fölmentették. Időjárás. Hőfok 13' R. Változó meleg idő várható Borotválkozzunk és nyiratkozzunk Kováts fodrásztermében, hol pontos, tiszta és gyors kiszolgálásban részesülünk. Külön fiók áll minden vendig rendelkezésére. Gondos haj és szakálápolás Kováts Ferenc fodrásznál, a városháza mellett, Almer-ház Gólya János (Felsőbányai-utca 48. sz.) készít a városi szabályrendelet értelmében cement és vízvezeték csatornázásokat, fürdő és árnyékszékberende- zéseket együttesen és külön-külön, jutányos árak mellett. Kalapok Kardosnál István Király Szálló. A jogi oktatás és vizsgálatok reformja. Jelenleg ez a kultusztárca legégetőbb s leggyorsabb megoldást követelő problémája Hogy a reformterv kivitele még gyorsabban történhessék, annak rendeleti utón való életbeléptetésére is megkapja a miniszter a felhatalmazást Az ügyvédjelölti gyakorlat meghosszabitására vonatkozó törvényjavaslat egyébként már beterjesztetett a képviselőházba Abból rövidesen törvény lesz, amely az ügyvédjelölti gyakorlatot két évvel meghoszszabitja s a gyakorlat megkezdését a doktorátus megszerzésétől teszi függővé. Akinek tehát hátralékos jogi vizsgái (szigorlat, alapállamvizsga, ügyvédi vizsga) vannak, saját érdekükben siessenek, mert minden napi késedelem esetleg helyrehozhatatlan hibáknak, önvádnak lehet előidézője. Ne áltassa senki magát azzal, hogy a törvény méltányosságot fog gyakorolni, hanem mindazon jelöltek, akiknek jogi vizsgájuk (szigorlat, ügyvédi) van hátra, exisztenciájuk követelő parancsának tekintsék azt, hogy hátralevő vizsgáikat letegyék. Aki tehát csak teheti, fogjon a készüléshez, amelynek egyedül célravezető : időt, fáradságot és költséget megtakarító gyors és biztos módját »A jogi vizsgák letétele* c. munkában (IV. kiadás, negyedik ezer) találja leírva. Díjmentesen küldi dr. Dobó, Kolozsvár, Bo- lyai-u 3. A hálószobák réme, a poloskák kiirtása eddig a lehetetlen dolgok közé tartozott. Mióta azonban a Löcherer Cimexinnel történtek próbák, beigazolódott, hogy a Cimexin nemcsak az élő poloskát pusztítja el nyomban, de a Cimexin hatása folytán a peték rögtön kiszáradnak és többé ki nem kelnek. A Cimexin mindenütt használható, szövetet, bútort, falat vagy festést nem piszkit; nyomot vagy foltot nem hagy. Moly ellen egyedüli biztos szer. Kapható Boda Gyula kereskedő urnái Nagybányán, valamint a készítőnél: Löcherer gyógyszerésznél Bártfán. A vízvezetékhez és csatornázáshoz szükséges ösz- szes fölszerelések, fürdőszoba- és closett-berendezések, angol öntöttvas-, ólom- és betoncsövek s mindennemű anyagok leg jutányosabb árak mellett szerezhetők be Harácsek Vilmos utódai cégnél Nagybányán. Jelenlegi járványos időben nemcsak rendkívül bacteriumölő hatása, de szerencsés vegyi összetétele folytán legtökéletesebb az összes államokban törvényesen védett: Calox-fogpor ártalmatlan — savmentes — antiseptikus — szagtalanító por, melyből a szájnedvek behatására oxygen (H2 O2) szabadul fel. Az oxygen a fogakat az elromlástól óvja, fehéríti, — a foghust gyógyítja. A «Calox* a legtökéletesebb fogpor, mely a szájat ideális hygienikus állapotba hozza, üdíti, tisztítja és a fogkőképződést meggátolja. A »Calox« az összes betegségek csiráit (bacteriumait), melyek a szájon át igyekeznek a szer vezetbe, elpusztítja. Gyermekeket óvja fertőző betegségektől. 1 szab. acél doboz 1 K 50 fill. 4 darabot bérmentve küld: Bajnóczy S. gyógyszerész laboratóriuma Nagybánya. Huszthy Mátyás fényképész, Hid-utca 15. felvételeket eszközöl és elvállal a nappal bármely szakában. Ékszerek Schwartz Sámuel kér. ügynök urat bíztuk meg, ki mindennemű felvilágosítással készséggel szolgál a n. é. közönségnek. Mély tisztelettel „Berlini Viktória“ biztosító részvénytársaság Igazgatósága. Az „ATLAS“ élet-, katonai szolgá- I lati és járadék biztosító részvénytársaság közhírré teszi, hogy szatmári székhelyivel Vezérügynökséget létesít Szatmár, Szilágy, Máramaros, Bereg és ügocsa megyékre kiterjedő hatálylyal. Ennek vezetésével Frenkel IVlór titkár urunkat híztuk meg. Aquisitörök helyi képviselők kerestetnek. Cim: Guttmann-palota, Szatmár. 4829—1911. tk. szám. Árverési hirdetményi kivonat. A nagybányai kir. járásbiróság, mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Stoll Béla ügyvéd által képviseli Mnyerucz László végrehaj tatónak Bolos János végrehajtást szenvedő elleni 287 K 07 f tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a szatmárnémetii kir. törvényszék (i nagybányai kir. járásbiróság) területén levő, a farkasaszói 155. sz betét- | ben A. I. 364. hr sz. a. lakház, 365. hr. sz. a. kert, 366. hr. sz. a. szántó, 367. hr. sz. a, rét, 1156. hr. sz. a. szántó, 1157. hr. sz. a. erdő, 1158. hr. sz. a. szántó és a 8. sorsz. alatti közös legelőbeíi V 203 illetőség ingatlanokra az árverést 1879 korona ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlanok 1911. évi október hó 16-ik napján d. e. 10 óralcor Farkasaszó községházánál megtartandó I nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is í eladatni fognak, de a- Vhn. 26 §-a érteimében a kikiáltási ár 2|í-ánál alacsonyabb áron alól el nem adható s ha ezen ala- j csonyabb ár nem lesz elérhető, a kiküldött az árverést felfüggeszti Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 107o-át, vagyis 187 korona 90 fillért készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333, sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 188Í. évi LX, t.-c. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál történt elöleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt át szolgáltatni. Az igérettevő, ha a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, a a Vhn 25. §-a értelmében, az ottan irt jogkövetkezmények terhe alatt a bánatpénzt köteles nyomban kiegészíteni. Kelt Nagybányán, 1911. évi julius hó 23-án. A kir. járásbiróság, mint tkvi hatóság. Szentpétery s. k., kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül: Géresy, telekkönyvvezető. 8 Szőlő-oltványok, 1 ... szőlővesBzők és gleditschia (élő kerülésnek * alkalmas) csemeték beszerzésére legmelegebben $ ajánljuk a legjobb hírnévnek örvendő, || Szűcs Sándor fia * ü Szőlőtelepét, Bihardiószegen. 4 í Ha saját érdekét tartja szem előtt, úgy ^ | ne vegyen addig oltványt vagy vesszőt, f) * mig a "fenti cég nagy képes árjegyzékét f; $ nem kérte; ingyen és bérmentve. Ezen | fi árjegyzék minden szőlőbirtokost érdekel, g i * hasznos tartalmánál fogva. szem Órák Rezső' Gyulánál. Nyilttér. E rovat alatt közlöttekért nem felelős a szerkesztő. A mélyen tisztelt közönség szives tudomására hozzuk, hogy az itteni »Főügynökségünk« vezetésével f. évi oki. 1-től kezdődőleg Olcsó ár, pontos kiszolgálás. Számtalan elismerő levél, f) 1*| —----------—-----------------------------;--------------Yi A tisztelt érdeklődők a telep megtekintésére szívesen láttatnak. f* ^ ./a jjtL sK. ^Vw. *Vv. .<&% .íV.-*. lVfippf fl7Pt esu hűért drága Mat? Vörös királyos I védjegyű, dr. Dénes-féle üdítő Havanna pasztilla órákra megszünteti a dohányzási ingert. Egy több napra elegendő elegáns doboz ára 40 fillér. — Viszontelárusitóknak ár- kedvezmény. — Ügynökök kerestetnek. Főbizományos: ilj. utlsz és Társa Mp), I.. FehM-it it. szára.