Nagybánya és Vidéke, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1911-09-24 / 39. szám
NAGYBÁNYA ÉS YIDEKE TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE 5 IVLIBGKriE LIE INTIK 3S/TX1STIDE3ST VASÁRNAP Nagybánya, 1911. __________________Szeptember 24. — 39. szám. XXXVII. évfolyam. Sz erkesztőség s kiadóhivatal : Felsöhányai-utca 20. szám alatt.- --- - TELEFON: NAGYBÁNYA 18. SZÁM. ----= E lőfizetési árak : Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : jESé"vés^: Támoss. A második kimutatás. A vátosi számvevő kiadta a második részletes kimutatást is a 2,450.000 koronás kölcsönről. E szerint a kimutatás szerint 1909-ben a szállóra ment 32 ezer, villám világításra 9976 K. iparvasutra 125078 K 86 f, kismalomra 5895 óvodára 6000 K, tavak és árkok lecsapolására 95287 K 92 f, napdijakra 360 Kr kisebb építkezésekre 19596 K 42 f, iparvasuti talpfákra 53237 K 16 f, vegyesekre 1337 K 39 f. 1910- ben ment István szállóra 149074, iparvasutra 48879 83, vízvezetékre 20 ezer, festő- műtermekre 40007-44, óvodára 43144-20, napi- dij 1780, kisebb építkezésekre 52393-60, talpfák 179'92, vegyesekre 500 K. 1911- ben Hitelbanknak V. rész 49486'48, István szállóra 117235'02, világításra 46687, erdei iparvasutra 71908 K 96 f, vízvezetékre 224,105 09, csatornára 18433-76, festőmüter- mekre 180122-68, váltó, kamat, 4612-22, kisebb építkezésekre 43591 54, talpfákra 8001-10 K. Látnivaló, hogy minden krajcár a közérdek céljaira használódott föl s hogy egyik-másik dolgot egészen nem is födözte. Érdekes ennek a kimutatásnak a második része, vagyis az, hogy mennyi Nagybánya városának 1911. aug. 31-én az adósága ? A számvevői újabb jegyzék szerint tehát az összadóság 4 millió 779 ezer 665 korona. És pedig földhitelintézetnek 572973 K. Pesti első hazainak . . 688242 » Jelzálog hitelbanknak . . 2421064 » Magyar aszfalt r.-t.-nak . 35025 » Ref. egyháznak .... 21476 » A többivel a város a takarékpénztárnak tartozik, vagyis 1 millió 130 ezer 985 koronával. Persze ezekben az adóságokban sok nagy, életbevágó kérdés rejtezik, amiket csakis igy lehetett elintézni. Azt hisszük, hogy a számvevői részletes jelentés után most már teljesen megvilágosodik elöttünkaz a kérdés, hogy hova használták föl a nagy kölcsönöket, mire költötték be, mikor, hogyan fektették be? Kedves olvasó, aki kezedbe veszed a sorokat s aki különböző jótékonyságok előtt mindig kitárod érző szived, gondoltál e valaha a vagyonodat őrző, megmentő, elszánt és életét veszélyeztető tűzoltóra ? Azokra az elemi csapással vakmerőén szembeszálló, rettenthetetlen bajnokokra, akik lángoszlopok között, zsarátnokok izzó tengerében, füsttől fojtogatva, küzdenek a romboló elemmel s akiknek hősisége, önfeláldozó küzdelme sokszor egyszersmint egészségük pusztulása, vagy az életük sírja lesz. A magyar társadalom soha sem kérdezte, honnan veszik azt, a hatalmas lelkierőt, a katasztrófákkal dacoló szorgalmas tudást, a segítésre kész mélységes lelkesedést a magyar tűzoltók. Nem kérdezte, mert ezek évtizedeken keresztül C3ak do'gozlak és szenvedtek, de igényeikkel, vagy sebeikkel a társadalomhoz soha sem fordultak. Most azonban ez a közjóért harcoló tábor: az országos tüzoltószövetség fenállásának negyvenedik évéhez ért s ezt megörökítendő és bízva a társadalom áldozatkészségében, a közcélokért való rajongó szeretetében, szeptember hó 24 — ^6- napjain tüzoltónapot tart, amikor az utcákon urnákat állít és perselyeket hordoz körül, hogy adakozzék ki-ki tehetsége szerint a szövetség által emelendő Tűzoltó otthon javár,.. Ebbee az otthonban nyer enyhülést, gyógy-ftAírt és seg«-!/ -i^özvanzedelemben megsebesült tűzoltó. Itt nyernek további oktatási a szakismeretekben, hogy a modern haladással lépést tartva, mindinkább sikeresebben szállhassanak szembe a tűzzel. Erre gyűjtenek az urnák és perselyek. Es amikor a nagyközönséghez fordulunk, hogy fogadja melegítő szereidébe a tüzoltónapokat, mindenkit kérünk, hogy tehetsége és szive érzése szerint keresse föl a gyűjtőket. Adjon a gazdag aranyából, a szegény filléreiből erre a nemesen fölemelő célra. Az emberi alkotások legnemesebbjének támogatására kérünk szeretetet! Tárjuk ki szivünket: adakozzunk a tüzoltó-ölthon céljaira. A magyar országos tűzoltó szövetség. Mikor én doktor voltam. — Irta: Laky Imre — Nagy szomorúságban töltöttük az első telet a Sandsákban török testvéreink közt. Érkezett ugyan néha-néha ide, az Operencián túlra, egy kis hazai madárlátta is, de tudja Isten! ez még tán szomoritóbban hatott a bakakedélyre, mert valahányszor beléharapott: akarva, nem akarva az édes otthonra emlékezett. Egyetlen megelégedett ember köztünk Ladislaus Ijjártó, a Laci cigány. Ez szörnyen boldog, nem cserélne még a pércsi prímással sem, lévén a hasa az istene, kinek itt bőségesen áldozhatott. Nem birta felfogni észszel, hogy mit is busul egyik-másik regruta? — Mit búsulsz bibás f — vigasztalgatta ilyenkor, — hát iltél jobbán oda házsá, hé ? Reggelre: lévés vágy kávé; dilbé? pálinká vágy borocská; ázstán még vácsorá is, utáná még téjá, mi?! Né vágj mán olyán pofákát, mint a fáncsáli fésűiét, no? Vagy elhuzzsám a nótádat, hé ? A szomorú hadfi elmélázva bámul a tréfalko.ó moréra, ki három-négy porció ünnepi gulyást s ugyanannyi tambur-marsot kebelez be, hogy szinte szemmel láthatólag dagad az élvezettől. Mikor aztán befejezi a falatozást, öt baka is ugrik az ütött-kopott hegedű után, A cigány se rest s oly csalafintassággal eszeli ki a nótát, hegy egyik-másik hamarosan kiböki a szót: — Menénk át tán inkább a kanténba ? Természetes, az okos indítványnak mindig akadnak pártolói. A kantinban folyik vigan a szomorúsággal kezdett mulatság, mig csak a napos káplár ki nem tessékeli a kompániát. Innen aztán nincs hová menni. Nagy szomorúan haza mennek a legények. Amint végig dőlnek a pricscsen, álmukban azt gondolják, hogy a »Leveles*-benvagy a »Vig huszár*-ban folyik a dáridó, ott rúgják a port. Egyik-másik rúg is álmában egy nagyot, mire kipattannak a vas kapcsok a kavalettböl. Az ágy lábai szétszaladnak, a szalmazsák oldalt dől s a pokrócba göngyölt baka gurul. Az általános horkolás tempóra elhallgat s nem hallatszik más mint a pokrócból evickélö hadfi káromkodása, ki a sötét szobában a szomszéd ágya alatt nem tudja, hogy alatta vagy felette van-e a menyboltozat ? Hallatszik aztán más hang is. Olyan, mint mikor valaki forró kását kapott a szájába s nem tudja sem lenyelni, sem kiadni s csak berzenkedik kínjában. Az ágy alatt dülöngő hadfi rögvest tudja e hangokból, hogy huncutság van a dologban. Rajta röhögnek s annál jobban káromkodik s káromkodik addig, amig meg nem szólal az édes szendergéséből felzavart szoba- parancsnok. — Zimmer- Ordonanz ! A szoba-ordonánc felkászolódik nyughelyéről, gyufát keres, indul a lámpa felé, útközben valami puhára hág, az nagyot ordit, az ordonánc megijed, kapkod ide oda, mig egyszerre csak maga is keresztül vágódik a puhaságon s most már ordítanak mind a ketten, mert egyik a másiknak ép az üstökébe ragadt s görcsös ijedelemmel tartja a szőrös ismeretlent. Általános kavarodás keletkezik. Nem tudják mi történt s ki gyufa, ki viz, ki segítségért kiabál s gyufa oiacs sehol. Hogy még nagyobb legyen a zűrzavar, újra hallatszik néhány ágy dübörgő összeomlása, ágy alá szorult hadfik káromkodása, ide-oda futkosása, gurulása, összegabalyodása s mindezekből az élesen kicsengő parancs szava a szobaparancsnoknak: — Zimmer-ordonánc, ha nem gyujtász rögvest világot, megpokrócoztatlak ! Ez kétségbeesett szuszogással nyögi vissza : Lapunk mai száma S oldal. Révész János imakönyve. (Köznapi Imák. Irta: Révész János. Kapható a szerzőnél Nagybányán. Ára kemény diszkötésben 6 korona.) A Debreczeni Protestáns Lap szept. 16-iki száma igy ir Révész János legutóbbi művéről: A hétköznapi istentiszteletek nálunk meglehetősen el vannak hanyagolva. Nagyon sok helyt egyáltalában nem tartanak köznapi könyörgést. Pedig a híveknek az egyházhoz való ragaszkodását ez is kiválóan fejleszti s ha már nem tudunk a r. kath.-ok- kal versenyezni, akik egész nap nyitva tartják az ő templomaikat, legalább minden nap egyszer adjunk módot arra, hogy a hivő * lélek fölkereshesse a templomot. ügy a templomban, mint azon kívül is, a papi- cselekvényeknél, kiváló helyet foglal el az ima. A pap napról-napra sokat imádkozik az ő híveivel. Vigyázni kell arra, hogy az imádkozás ne váljék unottá, tartalmatlanná, hanem mindig magasztos, emelő, építő hatású legyen. A beszédeknél minden jóravaló protestáns, pap igyekszik is azon, hogy újat, szépet, igazat, maradandót nyújtson. De már az imák többnyire nagyon mostoha elbánásban részesülnek, sokszor csak úgy ledarálják őket a prédikátorok. Örömmel üdvözlünk tehát minden uj imakönyvet, mely elfogadható anyagot tár elénk, mert imákra igenis szükség és pedig nagy szükség van. A köznapi imákat, amelyek közkézen forognak, már az utolsó betűig (hogy úgy mondjuk) kihasználta a lelkész és a közönség, ez unottá teszi a reggeli könyörgéseket s esetleg sokakat vissza is tarthat a templomtól. Különösen a köznapi imák terén nagy a nélkülözés. Hiszen pl. lutheránus testvéreinknek eddig egyáltalán nem volt köznapi imakönyvük hazunkban. Révész János az ő imáit a revideált biblia alapján irta meg s igy egészen más — az eddigiektől eltérő — hang szólal meg művében, a gondolatok, eszmék, megfrissülnek a tökéletesebb fordítás hatása alatt Szerző a 150 zsoltárt dolgozta föl köznap j imának. így uj és uj eszméket merit a változatos, ős anyagból s ez minden napnak valami különös erkölcsi, vallási tartalmat ad. Révész imáit a közönség sohasem fogja megunni, mert ha mindig ezt használjuk, akkor is egy félév múlva kerül ugyanarra az imára a sor. S ismétlés egyáltalában nincs az egész könyvben. A hézagpótló műből szembeszökően kilátszik a gyakorlati lelkész. Révész János szakit azzal az ős — Nem lehet! Fogtam valamit, de nem tudom mit! — »Hát ereszd el!« — »Nem lehet ám, mert ü is fog engem!« — Hundstausend Donnerwetter! tör ki az altiszt szájából a kapitány ur ajkáról ellesett dicséret — hát megbolondultatok ? Ezzel a szoba hatalmas parancsnoka feltápászko- dik ágyáról s végnélküli bukdácsolások után eljut az ajtóig, azt felrántja, lekapja a folyosó faláról a lámpát s bevilágít a szobába. Megrökönyödve bámul be s a hallatlan kavarodás láttára eláll egy percre a lélegzete, mint ahogy a szél elcsendesül a vihar kitörése előtt. Amit lát, borzasztó a katonai pedáns rendhez szokott szemnek. Ágyvas, deszka, lepedő, pokróc, bakkancs, baka, asztal, pad éktelen gomolyagban hever a földön s az alaktalan tömegből hol egy láb, hol egy kéz, hol egy fej meredez elő. A takaródénál gyönyörűen rendben hagyott ágyakból csak az altisztek, meg az Infanteriszt Ijjártó ágya állott, mint a letarolt mezőn az itt-ott visszamaradt buzakalász. S a szoba kellő közepén, a lámpa alatt fetrengett Infanteriszt Ijjártó, meg a szobaordonánc egymásnak fejjel fordulva s egymás üstökébe oly görcsösen belé- markolva, mintha meredély szélén kiálló galyba kapaszkodnának. — Ki tette ezt! ? ordított -az altiszt, amint szóhoz jutott. A ribillió megszűnt, szuszogás se hallatszott. Válasz azonban nem jött. Amiként, hogy arra a kérdésre sem adathatott volna e pillanatban válasz: — Ki teremtette a világot ? — Ki tette ezt ? hangzott újra s még fenyegetőbben. Mivel az újabb kérdésre sem jött meg a várva- várt felelet, az altiszt müértelemmel jártatta körű tekintetét a pusztulás felett.
