Nagybánya és Vidéke, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1911-07-23 / 30. szám
(4) 30. szám. konyhák vannak felépítve. Az automobil konyha részben szétszedhető, van rendes takaréktühelzye is, tálaló asztala stb. amely a császárt különösen a gyakorlatokon és nagyobb kirándulásokon rendesen elkíséri. Ezek az automobil konyhák úgy vannak berendezve, hogy menetközben is füthetők, és mire az automobil megáll, már az ételek is feltálalhatok az asztalra. Ilyen automobil konyhákat katonai célra is használnak. Bajfaluban e hó 17-én tűz volt, Tett Gábor háza égett le teljesen. Ezen kívül kigyult egy távol eső másik ház is. Makray Mihály polgármesterünk éppen ott időzvén maga vezette az oltást s fáradhatatlanul munkálkodott a tűz lokalizálásán, a miben erős segítségére voltak Asztalos Gábor pénzügyőri fővigyázó és Pavlik Ferenc szemlész. így a lakosság is belelelkesedett az oltásba s nagyobb bajtól sikerült a községet megmenteni. A nagybányai Önkéntes Tűzoltó Testület a maga nénztára javára agusztus 6-án, vasárnap D. u. 2 órai kezdettel a Széchenyi-ligetben látványosságok, versenyek, nagyszabású tűzijáték és tánccal egybekötött népmulatságot rendez, melyre a t. közönséget tisztelettel meghívja a rendező-bizottság nevében: Nagybánya, 1911. év julius hó 17-ik napján, Dr, Makray Mihály diszelnök, Rónay Géza, Rozsos István elnökök. Dr. Vass Gyula. Török Pál, Égly János, Ketney Mihály, Steinfeld Adolf, Müller Sándor főrendezők. Molnár Antal, Boda Gyula, Szász József. Fritsch Sámuel pénztárnokok. Imre Károly, P. Kovács Gyula, Morvay Gyula, Papp Károly ellenőrök. Pálmai Sándor és Almer Lajos ifjúsági rendezők. Az ünnepély műsora: Délután 1 órakor gyülekdzés a Rákóczi-téren. A helybeli Dalegyesület és az összes egyesületek testületileg felvonulnak. Az önkéntes tűzoltóság diszmenetben kivonul a ligetbe, a helybeli bányász-zenekar vezetésével Az elnökség díszkocsija. Virágos kocsik, fehér ruhás hölgyekkel. Cigány-zenekar, Adám Józsi vezetésével. Versenyzők és a nagyközönség felvonulása. Délután 4 órakor a Széchenyi-ligetben erre a célra külön elkészített helyen, megkezdődnek a különféie tréfás és kacagtató versenyek. A versenyek műsora: 1. Sik-futás. (Három dij kitűzésével.) I. dij 2 K, II. dij 1 K, III. dij 60 fillér. 2. Zsákba-futás. (Két dij kitűzésével.) I. dij I K, II. dij 1 K. 3. Fenyő-mászás. (Különféle értékes dijtárgyakkal.) 4. Távol-ugrás. (Két dij kitűzésével I. dij 1 K, II. dij 60 fillér. 5. Lepény-evés. (Három díjjal.) 6. Szamár futtatás. (Két dij kitűzésével.) I. dij 2 K, II. dij 1 K. 7. Zsemle evés. (Három díjjal.) 8. Fazék törés. (Három díjjal.) Egy fazék alatt kakas lesz elhelyezve, mely a nyertes tulajdona marad. 9. Kinai párbaj. (Három díjjal.) 10. Szépség verseny. (Három értékes dijtárggyal.) 11. Gyermek szépség verseny. Mindkét nembeli 3*-6 éves gyermekek részére. (Négy értékes dijtárggyal.) 12, Nagy orr-verseny. (Kitűzött dij: egy tubákos pikszis.) Versenyekben csak azok vehetnek részt, akik belépő-jegyeiket megváltották. — Versenyek végeztével 7 órakor bocsátatnak fel az óriási különféle léghajók. (Rendezi : Boda Gyula.) — A Széchenyi-liget ez alkalommal fényesen ki lesz világítva. — A nagybányai Dalegyesület szebbnél szebb dalokat fog énekelni. — A ligetben szerencse-kerék és bazár-sátrak lesznek felállítva, hol különféle tárgyakat hölgyek fognak árusítani. Este 9 órakor nagyszerű tűzijáték. (Rendezi Bajnóczy Sándor.) Belépő dijak: Személy-jegy, mely csakis a népünnepély megtekintésére jogosít 40 fillér. Gyermek-jegy 20 fillér. Személyjegy az esti tánczmulatságra, mely érvényes az egész népünnepélyre is, 1 K 60 fillér. — Jegyek előre várhatók Boda Gyula, Kovács Gyula és Tréger Lajos urak üzleteiben. A mulatság napján jegyek csakis a ligeti pénztáraknál válthatók. — A liget ez alkalommal teljesen körül lesz zárva s csak jeggyel lesz bár ki is bebócsátva, miért is kéretik a belépő jegyek látható helyen való viselése. A népünnepélyen, valamint az esti táncmulatságon bohóságok és nagy meglepetésekben lesz része a mulatni vágyó közönségnek. Tekintettel az önkéntes tűzoltóság törekvéseinek nemes céljaira, felülfizetéseket köszönettel fogadunk és nyugtázunk. Táncz világos reggelig. Kedvezőtlen idő esetén a népmulatság a következő vasárnap fog megtartatni. Hol lakik a legtöbb zsidó? Ma már kétségtelen, hogy Newyorkban, ahol az utolsó évek alatt a zsidó lakosság száma rendkívül megszaporodott. A legutóbbi becslések azt mutatják ugyanis, hogy abban a háztengerben, melyet az amerikaiak »Greater Newyork«- nak neveznek, t i. Newyorkban és külvárosaiban, összesen 1 millió 100.000 zsidó él De már két év előtt, amikor számuk még csak 1 millióra rúgott, több zsidó volt Newyorkban, mint amennyi ma Németországban, Angliában. Franciaországban, Svájcban és Olaszországban együttvéve él. Egy newyorki zsidótéritő társaság (The Newyork Jewisk Evangelisation Society) igazgatója nemrég, könyvet adott ki a brocklyni bibliatársaság támogatásával. Ennek adatai szerint az 1 millió 100 000 newyorki zsidóság már több mint 20 százalékát teszi ki az összlakosságnak, holott Londonban és Párisban a lakosságnak alig több, mint 2 százaléka zsidó. Chikagóban, az északamerikai államoknak másik legnagyobb zsidó czent- rumában a zsidóság aránya három és fél százalék Berlinben 7 százaléknyi (163 000) zsidóság él, Konstantinápolyban 6 százalék, Montrealban (Kanadában) 7százalék, Bécsben csaknem9 százalék, Amsterdamban II százalék, Varsóban 33 százalék, Lodzban 37 százalék és Jeruzsálemben 55 százalék. S ez a rohamos szaporodás még korántsem érte el tetőpontját Mint az özönvíz, úgy árad a zsidó bevándorlás még mindig NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE az Egyesült Államokba, főleg a pogrom és az orosz- országi zsidóüldözések következtében, mert az orosz- országi zsidó kivándorlás 80 százalékában Amerika felé irányul. Legtöbben Hamburgon és Bremenen át mennek az Újvilágba. Egy most megjelent kimutatás szerint a múlt évben Hamburgon át 23,000 zsidó ment Newyorkba, Bremenen át 19,750. A »Zentralbureau für jüdische Auswanderungsangelegenheiten« e hamburgi és brémai kivándorlók támogatására 210 000 márkát költött a múlt évben. Ez adatokkal szemben érdekes tudni, hogy a múlt évben összesen csak 6433 zsidó jött vissza Európába. Az ugocsavármegyei műkedvelő társaság julius 15-én este 8 órakor, az ugocsavármegyei közkórház Röntgen-laboratoriuma javára, a »Huogária Szálloda« nagytermében, Jakó Gyuláné, Misley Kálmánná, Tar Zoltánné úrnők; Hansenauer Magda, Hézser Kató, Ka- ininszky Annuska, Kovács Margit, Kozányi Ilonka, Némethy Lívia, Oertzen Nelli, Szentpály Panna ur- leányok; Bárdossy Ernő, Spolarich László és Tar Zoltán urak közreműködésével müvészestélyt rendezett. A jogi oktatás és vizsgálatok reformja. Jelenleg ez a kultusztárca legégetőbb s leggyorsabb megoldást követelő problémája. Hogy a reformterv kivitele még gyorsabban történhessék, annak rendeleti utón való életbeléptetésére is felhatalmazása lesz. Az ügyvédjelölti gyakorlat meghosszabbítására vonatkozó törvényjavaslat már beterjesztetett a képviselőházba. Abból rövidesen törvény lesz, amely az ügyvédjelölti gyakorlatot két évvel meghosz- szabbitja s a gyakorlat megkezdését a doktorátus megszerzésétől teszi függővé. A kiknek tehát jogi vizsgái, (szigorlat, alap-államvizsga vagy ügyvédi vizsga) vannak hátra, saját érdekükben siessenek, mert az uj rendszer az egész vonalon a vizsgák anyagának megtizszereződését és eddig nem ismert szigorúságot és precizitást hoz majd magával. E tendencia különben már is érezhető, mert a censorok lépten nyomon fokozódó követelményeket támasz tanak a vizsgázóval szemben. Aki tehát csak teheti, fogjon készüléshez, amelynek egyedül célravezető időt, fáradságot és költséget megtakarító gyors és biztos módját »A jogi vizsgák letétele« c. munkában (IV. kiadás,-Negyedik ezer) találja leírva. Díjmentesen küldi Dr. Dobó, Kolozsvár, Bolyai u 3. Kölesében a Túr mentén a múlt héten nagy tűzvész pusztított. 12 ház égett le, 10 gazda teljesen földön futóvá lett. A nép kint volt a mezőn s igy nem volt aki oltsa a tüzet, azért harapódzott el a vész annyira. Kölesében a termés is nagyon rossz, alig adja meg a vetőmagot. A megyének ez a jóra- való községe nehéz napoknak néz elébe. Uj állami eyyedáruságok. A pénzügyminiszter egészen váratlanul és előzetes bejelentés nélkül beterjesztette a képviselőháznak a mesterséges édesítő szerek állami egyedáruságáról szóló törvényjavaslatot. Ennek értelmében a saccharin állami egyedáruság tárgyává tétetik. Az uj monopólium már a gyártásra is kiterjed, amely kizárólag állami engedéllyel folytatható és az eladással is csak a kincstár által megbizott- cégek, megokolás szerint a gyógyszertárak, és a nagydroguisták foglalkozhatnak. Az uj egyedáruság célja a cukorfogyasztásnak megvédése a veszedelmes konkurrens ellenében és ezzel a cukoradó bevétel biztosítása és fokozása. Engedélyilleték kilogrammonként. 60 fillér, ami a saccharin igen súlyos megadóztatását jelenti. A Magyar Pénzügy értesülése szerint az uj monopólium kezelését és üzleti vezetését a pénzügy- miniszter a Magyar bank és kereskedelmi rt-ra bízta. A pénzügyminisztériumban még egy uj egyedáruság előkészítő munkálatai vannak folyamatban, még pedig a gyufamonopolimot illetőleg. A két kormány között erre nézve a megállapodások már régen létrejöttek és a javaslatok elkészültek, úgy, hogy benyuj tások már csak rövid idő kérdése. A monopólium is azokon az alapelveken épül fel, mint a saccharin egyedáruság. A kormány ugyanis a gyártást magát monopóliummá nyilvánítja, de a jogot átruháztatja magán vállalatokra. A gyufamonopolium bérbevételére tudvalévőleg az osztrák Lünderbank pályázik igen komolyan. E két egyedáruság mellett most az érdekeltek köréből még egy további monopólium létesítését sürgetik. A Bánya és kohóvállatok országos egyesülete legutóbbi igazgatósági ülése ugyanis az aranybánya körül mutatkozó bajokkal foglalkozva kimondotta, hogy elsősorban az aranybeváltásnak állami egyedárusággá tétele szükséges. Erre vonatkozólag az egyesület emlékiratot fog intézni a kormányhoz. A magyar kivándorlás csökenése. A nagyobb hajós társaságok épp most megjelent kimutatásaiból kitűnik az a tény, hogy a Magyarországból való kivándorlás az idén nagyon megcsappant és a Magyar- országba való visszavándorlás emelkedett. F. é. januártól júniusig az — az előző év hasonló időszakához képest — 130 000 személylyel kevesebb vándorolt ki Amerikába és 50,000 reltöbb jött onnan ide vissza. Születtek: 270., jul. 14. Berényi Jánosnak »Jenő László«; 271., jul 10. Butura Jánosnak »Péter«; 272, jul. 15. Gózsa Péternek halvaszületet fiú; 273., jul. 13. Szelezsán Györgynek »Mária« ; 274., jul. 14. And- ronszics Sándornak »Ilona«; 275., jul. 15. Andron Lászlónak »János«; 376, Török'Jánosnak »Magdolna Margit Róza«; 277., jul. 15. Miklós Józsefnek »György« ; 278., jul. 20. Ács Mátyásnak »Irén« nevű gyermeke. Elhaltak: 229., jul. 15. Gladáczki Lotti özv. Pap Antalné r. kath., 52 éves, piaci zsemleáruló, hasviz1911. Julius 23. kórban; 230., jul. 16. Mendel Mihály izr., 63 éves metsző, agyhártyagyuladásban; 231., jul. 17. Holik Hona r. kath., 3 hónapos, asztalosmester gyermeke, hökhurutban; 232, jul. 18. Vicsai Rozália özv. Zákán Lajosné r. kath., 76 éves, nyug. bányászné, végelgyengülésben ; 233., jul. 16. Marosán Mária g. kath., 10 hónapos, bányamunkás gyermeke, bélhurutban; 234., jul. 19. Pontján Anna g. kath., 19 éves, bányamunkás gyermeke, vizi betegségben; 235., jul. 21. Nagy Anna özv. Fuchs Albertné r. kath., 33 éves bányamunkásné, szivszélhüdésben; 236., jul. 21. Gorgán János g. kath, 54 éves napszámos, szivszélhüdésben; 237., jul. 21. Domahidy Ida férj. Kováts Gézáné r. kath , 48 éves birtokos neje, szervi szívbajban. Házasságot kötöttek: Pohl György és Pap Juliánná nagybányai; György József szilágysomlyói és Komáromi Róza nagybányai; Petrik János és Tyira Anna nagybányai lakosok. Kihirdetés alatt állanak: Váradi József nagybányai- és Szűcs Margit munkácsi; Stof Sándor és Páska Juliánná nagybányai; Kopestyuk Demeter és Moldáncsuk Mária nagybánya-köbányatelepi lakosok. ssssss telefon-hírek ssssss ■- —■ ■—■■■ Budapest, 1911. julius 22. d. u. 4 óra 40 perc. Gyászhir. Jekelfalussy Lajos volt honvédelmi miniszter, hont megyei lontói birtokán ma reggel meghalt. Kedden szélütés érte s azóta teljesen tehetetlen volt, beszélni sem tudott, mig végre ma megváltotta a halál szenvedéseitől. Országház. A házban ma Andrássy Gyula gróf nagy beszédet tartott a véderő javaslatról, az ellenzék lelkesen tapsolt neki. Általában az a vélemény, hogy ennek a beszédnek nagyobb hatása lesz, mint az Apponyiénak volt. A képviselőknek szabadságot nem igen ad a ház, ma is megtagadta többektől. Székely Mihály a magyar aviatikus, aki nagy diadallal Budapestre érkezett, holnap, jul. 23 án reggel 5 órakor a rákosi repülőtérről Bécsbe indul. Útközben Esztergomban, Komáromban és Győrben fog leszállani. Az első női vértanú. Tegnap estefelé Párisban felszállott More kisasszony az ő repülőgépével, gyönyörűen emelkedett mintegy 100 méterre, aztán szál- lani kezdett s 50 méter magasságból lezuhant és szörnyethalt. Koponyarepedést szenvedett. O az első női áldozat az aviatika terén. TJjabb földrengés. Kecskeméten ma V«2 órakor hajnalban ismét erős földrengés volt, annyira, hogy az emberek rémülten kiszaladtak házaikból. Reggel 6 órakor megismétlődött a földrengés, de már ez gyengébb volt. Képzelni lehet a kecskemétiek rettentő helyzetét, akiknek már most nincs nyugalmuk a félelemtől se éjjel, se nappal. Időjárás. Itt Budapesten 27 fog meleg van. További meleg napok várhatók. Menyasszonyi selyem 1 korona 35 fillértől fölfelé méterenként mindenféle színekben. Bérmentve és vámmenesen házhoz szállítva. Gazdag minta-, választék tetszés szerint. Henneberg selyemgyára Zürich. Ékszereik Órák Rezső Gyulánál. Nem kell többé dohányozni. Drága és ártalmas szenvedélyéről minden dohányos leszokhatik, ha a kellemes izü, üdítő Havanna pasztillát használja. Felhívjuk olvasóink figyelmét a hirdetésre. Jelenlegi járványos időben nemcsak rendkívül bacteriumölő hatása, de szerencsés vegyi összetétele folytán legtökéletesebb az összes államokban törvényesen védett: Calox fogpor ártalmatlan — savmentes — antiseptikus — szagtalanító por, melyből a szájnedvek behatására oxygen (H2 O2) szabadul fel. Az oxygen a fogakat az elromlástól óvja, fehéríti, — a foghust gyógyítja. A »Calox« a legtökéletesebb fogpor, mely a szájat ideális hygienikus állapotba hozza, üdíti, tisztítja és a fogkőképződést meggátolja. A »Calox« az összes betegségek csiráit (bacteriumait), melyek a szájon át igyekeznek a szervezetbe, elpusztítja. Gyermekeket óvja fertőző betegségektől. 1 szab. acél doboz 1 K 50 fill. 4 darabot bérmentve küld: Bajnóczy S. gyógyszerész laboratóriuma Nagybánya.