Nagybánya és Vidéke, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1911-07-02 / 27. szám
NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1911. Julius 2. (2) 27. szám. Az igazgató terve ugyanis az egész mostani épületnek lebontását vonná maga után, holott a jelenlegi épület erre még nem érett meg; a Klastrom- mező pedig olyan nedves telek, hogy ottan az építkezés költséges voltán felül még egészségi okokból is meg kell fontolni az építkezést. Kifejezést adott azon véleményének, hogy talán a jelenlegi épületre lehetne ráépíteni egy második emeletet. Ezen a terven azonban — érthető okokból — sem az igazgató, sem a polgármester nem lelkesedett. A város értesülvén a minisztérium szakemberének a klastrom-mezei telekre vonatkozó nézetéről, nyomban más telket ajánlott fel hivatalosan a gimnázium céljaira: az u. n. Szendy-féle telket a Gellért-utcában. Látnivaló ebből, hogy a város maga sem ragaszkodott nagyon a Klastrom-mezőn való építkezéshez, amely tervért aztán az idén minden követ megmozgatott. Időközben üressé lett a jelenlegi gimnáziumi épülettel a Vár-utcában szomszédos, illetőleg egybeépített bányakapitánysági épület (Az összedüléstől való aggodalom miatt költözött ki belőle a kir. bányakapitányság és a kir. adóhivatal). Ebben az időben történt, hogy a tankerületi kir. főigazgató hivatalos látogatáson lévén Nagybányán, a tanári kar plénuma előtt fölvetette azt az eszmét: nem lehetne-e megoldani a gimnáziumi épületnek évek óta vajúdó kérdését a szomszédos és üressé vált bányakapitánysági épületnek csatolásával, mivel a minisztériumnak a klastrom-mezei telekkel szemben aggodalmai támadtak s mivel azon a helyen az építkezés nyilvánvalóan olyan sokba kerülne, hogy az államkormány végre is el fog állam az ottan való építkezéstől. Az igazgató nyomban az illető konferencián részletesen kifejtette a maga nézetét az illető tervezettel szemben. Kifejezést adott az igazgató a maga részéről is azon felfogásnak, hogy a Klastrom-mezőn való építkezés nagyon költséges volna. Már maga annak a teleknek a nagysága (közel négy hold) nagy méretű építkezést kívánna s a telekrendezés is tetemes költséggel járna. Igaz ugyan — úgymond — hogy újabb időben nem épen csak gazdag autonom testületek, hanem az állam is emelt egy-egy középiskolának felette drága épületet s elvégre Nagybánya ma is elég különleges és nevezetes város s igy nem éppen ok nélkül tarthatna számot ilyen drága gimnáziumi épületre is. Tekintve azonban azt, hogy a város a messze századokba visszanyúló különleges jelentőségéből sokat veszített; tekintve, hogy a városnak az utóbbi években való egyébként jelentékeny előhaladása nem igen múlja felül a magyar városoknak fejlődését; tekintve továbbá, hogy az intézet tanulóifjúságának legnagyobb része szegény tanítók, jegyzők, lelkészek, földmivesek, kisebb iparosok, kereskedők és tisztviselők fiaiból kerül ki, akiknek csak egy kisebb százaléka végez magasabb fokú iskoláztatást s tekintve végül az állam pénzügyi helyzetét: a maga részéről se tartja valószínűnek, hogy a kormány egykönnyen és egy egyhamar belemenjen azon tetemes költségeknek elvállalásába, amelyeket azon a helyen a nagyszabású épület, a telekrendezés és a fentartás támasztani fog s az ezen tervezethez való merev ragaszkodás nyilvánvalóan csak az ügy elodázását eredményezné. Ezért s mivel az épület ügyének megoldása napról-napra égetőbb szükségként jelentkezik : igazgató a maga részéről is célszerűbbnek nyilvánította az intézet épületét a jelenlegi helyen megfelelő formában létesíteni. S az intézet jelenlegi helyén —t úgymond — mindenesetre a legkönnyebben és legolcsóbban volna megoldható a kérdés a vár-utcai szomszédos kincstári épületnek a gimnázium céljaira való átengedésével és megfelelő átalakításával. S ez a megoldás annál könnyebb volna, mert az az épütévedek, de a már megkezdett utón tovább haladok. Papp Ábrahám nagyon jól tudta, hogy unokabátyja a kaszinóban kártyázik és onnan hajnal előtt elő nem kerül. Azt is tudnia kellett, hogy a Magyar-utcán keresztül gyalog megy haza közeli lakására ... A kapu előtt rejtőzve várakozva reá. Mikor aztán elhaladt mellette, utána ugrott, kését vagy botjának tőrét a nyakába döfte, aztán, mint aki jól végezte dolgát, visszatért a kórházba . . . Vájjon nem történhetett-e igy minden ? . . . A Vöröskereszt-kórház Budán van, tehát jó messze a Magyar-utcától. Ha jól kombinálok, nem valószínű, hogy Papp Ábrahám a Lánchídon keresztül gyalog ment vissza a kórházba. Kocsiba kellett ülnie. A Magyar-utcához legközelebb eső kocsi-állomás a Ferencziek-terén van. Oda mentem. A bérkocsisok valamennyien jól ismernek és kíváncsian fogtak körül, megtudandó, mi járatban vagyok. — Melyikük járt a tegnapelőtt hajnaltájban Budán, a Vöröskereszt-kórház tájékán ? Egy álmosképü, tömzsi emberke állott elém. — Én jártam, instálom. — Kivel ? — A nevét nem tudom. Akkor láttam először. — Ráismerne, ha újra meglátná ? — Bizonyosan. Hórihorgas fiatal ember volt; a válláig sem értem. Rámparancsolt, hogy hajtsak a déli vasúthoz, aztán belevetette magát a kocsiba, nem tudtam ugyan megérteni, hogy mit akarhat hajnali négy óra tájban a déli vasútnál, de hát oda vittem. A pályaház bejárójánál kiszállt a kocsiból egy ötöst nyomott a markomba. let üres s ez a megoldás alapjában véve kielégítőnek is volna mondható. Mindazonáltal az igazgató az intézet és a város iránt való kötelezettségéből kifolyólag szükségesnek tartotta az említett tanári konferencián nyomatékosan kiemelni, hogy ez a megoldás, már t. i. a várutcai kincstári épületnek csatolása két fontos tekintetet figyelmen kívül hagy : egy esztétikait és egy pedagógiait. Ezen megoldás mellett ugyanis a gimnázium mai formátlan s épen a főutca felől határozottan disztelen épülete megmaradna úgy, ahogy van. Megmaradna az udvarnak az az elhelyezése is, hogy az udvar az épület előtt terül el s nem az épület mögött. Ez látszólag nagyon lényegtelen valami, de a valóságban az a pedagógiai tekintetben káros hatása van, hogy a tanulóknak óraközben az utcára, illetőleg a cinterembe való kilépését szinte lehetetlen megakadályozni, aminek aztán az a következménye, hogy a tanári kar óraközökben a tanulókat nem tudja jól szemmel tartani. S végül ezen megoldás mellett a jelenlegi épület földszinti termeinek bár nem elviselhetetlen, de mégis tagadhatatlan sötétsége is megmaradna. Mindezen okoknál fogva az igazgató oda nyilatkozott, hogy az épületnek a jelenlegi helyen való elhelyezése esetén csakis azt a megoldást tartaná kívánatosnak és minden tekintetben célszerűnek, ami mellett ő kezdettől fogva állást foglalt. Nevezetesen a Hunyadi-utcai front teljes szélességében kellene egy kétemeletes épületet emelni, a jelenlegi épület hátsó, kétharmad részének lebontásával. Ezen terv megvalósítása mindenekelőtt kielégítené az esztétikai kívánalmakat, sőt ha az épület stilus tekintetében összhangzatba hozatnék Nagybányának 600 esztendős nevezetes műemlékével, a szomszédos Szent István- toronynyal, ezzel az intézetnek a régi századokba nyúló hagyományait is kifejezésre lehetne juttatni. Ezen megoldás mellett továbbá az intézet udvara az épület mögé esnék s az udvar — ha terjedelemben nem is — de formában és nyitottságban határozottan nyerne. Bizonyos — úgymond — hogy ezen terv kivitele költségesebb lenne, mint a szomszédos kincstári épület csatolása, de mégis összehasonlíthatatlanul kevesebbe kerülne, mint a Klastrom- mezőn való építkezés. A tankerületi főigazgató és az intézeti igazgató több alkalommal személyesen is tárgyalt ezen ügyben a középiskolai ügyosztály vezetőjével, valamint a város polgármestere is. De a minisztériumban csak halasztódott az ügy s különösen nem nagy kedvet mutatott a minisztérium a vár-utcai szomszédos kincstári épület csatolása iránt. Mi sem igazolja ezt jobban, mint hogy mikór a pénzügyminisztérium azt a vár-utcai épületet elárvereztette, a közoktatásügyi minisztérium egy lépést sem tett az árverés elhalasztására vagy visszavonására s a vár-utcai kincstári épület 1910. december 12-én nyilvános árverésen eladatott. Az árverés jóváhagyása azonban a pénzügyminisztérium részéről mindezideig nem történt meg, ami nyilvánvalóan a közoktatásügyi minisztérium közbelépése miatt maradt el eddig. Valami azonban mégis történt ezen ügyben. Az igazgató felsőbb utasításra tárgyalásba bocsátkozott a polgármesterrel az iránt, vájjon a város — az évi 16000 K fentartási költség elengedése mellett — hajlandó volna-e anyagilag támogatni a gimnáziumi épület ügyének megoldását azon esetben is, ha ez a vár-utcai kincstári épület csatolásával történnék meg Az igazgató a polgármesterrel való tárgyalásakor is kifejezést adott azon felfogásának, hogy ez a megoldás éppenséggel nem lesz ideális, de végeredményben el lehet fogadni, mert minden jel arra mutat, hogy gyors megoldás csakis ezen legolcsóbb utón remélhető. A polgármester egyetértett most is — Látta az arcát ? — Nem láttam biz én. Nem is voltam rá kiváncsi. Megfordultam és hajtottam visszafelé! — Menjünk a Vöröskereszt-kórház elé! A kocsis nyilatkozatából immár bizonyosra vettem, hogy jó helyen tapogatózom. Úgy ültem be a fiakkerbe, mintha már kezemben lett volna az elfogató-parancs. Csak éppen a vizsgálóbíró elé kell állítanom a gazfickót. Papp Abrahám a 7-es szobában feküdt. A kertre nyíló ablaknál éppen újságot olvasott, midőn benyitottam hozzá ... A pamlagon, az ágyon, az asztalon, mindenütt hírlapok . . . Nem csoda, az ilyen különszobás betegnek egyéb szórakozása nincs, mint az újságolvasás. Ráillett a kocsis leírása. Hórihorgas, halványarcu fiatal ember, nem lehet több harminc évesnél. Úgy el volt merülve az olvasásba, hogy észre sem vette, amint beléptem. Pedig kétszer is kopogtattam az ajtón. — Bocsánat, uram! . . . Papp Ábrabám ijedten dobta félre az újságot. — Mi tetszik ? — Tuzár Mihály vagyok, államrendőrségi detektív . ., — Detektiv? Miben lehetek szolgálatára? Akadozva tette föl a kérdést, nagyot nyelt utána. Izgatottságát nem tudta elpalástolni. — Ne haragudjék, nagyságos uram, azt szeretném megtudni: mi dolga volt önnek tegnapelőtt reggel négy órakor a Magyar-utcán ? — Csalódik uram ... Én nem jártam a Magyar- utcán . . . Egy hét óta ki sem mozdultam ebből a szobából .. . — No, no ! Hátha mégis 1 . . . Gondolkozzék kissé, nagyságos uram. — mint a kérdésnek mondhatni minden fázisában — az igazgatóval s teljes határozottsággal kilátásba helyezte ezen megoldás esetén is a városi hozzájárulást; sőt az igazgatónak fentebb ismertetett pedagógiai aggodalmát azzal igyekezett eloszlatni, hogy ezen megoldásnak egy igen elmés és értékes módozatát hozta fel. (Előcsarnok létesítése a Hunyadiutcai fronton.) Ezek után történt, hogy f. évi március hó 22-én Sváb Károly v. és közokt. miniszt. főmérnök a gimnáziumi épület ügyében ismét megjelent helyszíni vizsgálatra Nagybányán. Az előzmények alapján azt lehetett volna hinni és várni, hogy a főmérnök a minisztériumnak egy irányban való utasításával jön, nevezetesen a vár-utcai kincstári .épület csatolásának módozatait jön tanulmányozni. Ámde a főmérnök utasítása épen olyan általános és határozatlan volt most is, mint tavaly. Megvizsgált újból minden szóba került kombinációt, megvizsgálta ismét a klastrom- mezei telket, továbbá a várostól felajánlott Gellért- utcai telket, valamint a vár-utcai kincstári épületet. Mindenről pontos méreteket készített magának ; sőt vázlatban elkészítette a vár-utcai épület csatolásának egész tervezetét, megkérdezvén az igazgatótól s gondosan figyelembe vevén, hogy mi mindenféle helyiségre volna az intézetnek szüksége. Bátran állíthatni, hogy ez a tervezet sokkal jobban ütött ki, mint előre bárki is gondolta volna. Az igazgató kifejezést is adott azon véleményének, hogy — ha már a jobb, de költségesebb megoldás egyhamar nem remélhető — ebbe a megoldásba bátran bele lehetne menni. A főmérnöknek azonban nem volt épen ez a felfogása; nagyon is meggondolandónak tartotta, vájjon érdemes e még oly sok pénzt beleépíteni (körülbelül 300000 K) a mostani épületbe, amibe az átalakítás és hozzácsatolás belekerülne. Ez a gimnáziumi épület immár közel tiz év óta vajúdó kérdésének története. Ez alatt az idő alatt minden lehetséges megoldás felvetődött s a kérdés minden oldaláról tüzetes megvilágítást nyert Aki azonban a mostani épület mizériáit ismeri s aki tudja, hogy a tervbe vett uj építkezés miatt az épületen minden még annyira szükséges javítás sem történik már közel egy évtized óta : az már csak azt kívánhatja, hogy az elfogadható sok tervezet közül az kerüljön kivitelre, amelyik mellett a leggyorsabb megoldás valószínűsége szól. A városi képviselőtestület azonban jónak látta, hogy ismét állást foglaljon azon tervezet mellett, amelyet egyszer már maga is elejtett s amelynek kivitele nyilvánvalóan a legköltségesebb lenne s épen azért megvalósítása egyhamar nem remélhető. A városi képviselőtestület ugyanis — több képviselő- testületi tag indítványára — f évi március hó 30-án rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen a gimnáziumi épületnek a Klastrom mezőn való építése mellett foglalt állást. Ezen a közgyűlésen olyan felszólalások is elhangzottak — mit aztán a helybeli sajtó még inkább pertraktált — hogy a minisztériumot az intézet hivatalos hatóságai tévesen informálják s a nagybányai közvélemény általánosan és egyetemesen a Klastrom-mezőn való építkezést kívánja. Arról azonban nem történt említés, hogy maga a város ajánlott tavaly más telket a gimnáziumi épület számára a Klastrom mező helyett; meg arról sem, hogy az intézeti igazgató — mint ez fentebb részletesen el van mondva — kezdettől fogva a mostani helyen való uj építkezés mellett volt, amiből soha titkot nem csinált. Arról sem szólott senki, hogy erre nagyon is illetékes részről hangzott el egészségügyi okokból aggodalom a Klastrom-mezőn való építkezés ellen: sőt a helybeli sajtóban — nem az intézet kötelékébe tartozó egyének részéről — esztétikai okokból történt kifogás a Klastrom-mezőn való építkezés ellen. Mindezen mozzanat mellett pedig talán mégsem ’ — Hallatlan szemtelenség 1 Miféle jogon vallat ön engem ? . . . — Ne izgassa föl magát, kérem. Úgyis beteg... Beszélgessünk nyugodtan . . . Öu azt állítja, hogy hetek óta nem mozdult ki ebből a szobából . . . Mit szólna hozzá, ha az előszobából beszólitanám azt a fiakkerest, aki önt tegnapelőtt hajnalban a Ferenciek-teréről a déli vasút pályaházáig vitte? .. . Parancsolja, hogy előszólitsam ? Nos ? Miért nem felel ? . . . Ha nem veszi tőlem rósz néven, készséggel bebizonyítom önnek azt is, hogy mielőtt a déli vasútra hajtatott, körülbelül egy óra hosszat várakozott kedves unokabátyjára egy Magyar-utcai ház kapuja alatt . . . Parancsolja, hogy bebizonyítsam ? . . . Papp Ábrahám merően a szemébe nézett . , — Ki küldte önt ide ? — Magamtól jöttem . . . — És nyomozása eredményét még nem közölte senkivel ? — Senkivel . . . — Nos, ide figyeljen .. . Akarja-e, hogy gazdag emberré tegyem . .. — Sajnálom, nagyságos uram, engem nem lehet megvesztegetni. De ha mindenáron le akar kötelezni, fáradjon velem a vizsgálóbíró ur elé. Odakünn vár az a kocsi, mely önt a déli vasutig vitte. — Megyek 1 . . . A következő pillanatban éjjeli szekrénye fiókjából revolvert rántott elő és mielőtt megakadályozhattam volna, halántékon lőtte magát. Szörnyet halt , , .
