Nagybánya és Vidéke, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1910-07-17 / 29. szám

TÁRSADALMI HETILAP.

A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

nvcEGKrELZEisriK nvmisriDEiiNr vasárnap

. ......... .........-......... — Előfizetési árak : ---- ■ ----Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K. Egyes szám 20 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos ; Eévész János.

Szerkesztőség s kiadóhivatal : Felsőbányai-utca 30. szám alatt.-- ■ ■ TELEFON: NAGYBÁNYA 18. SZÁM. - -Turista szempontok.

Nagybánya és Felsőbánya sok kedves és derék nyaraló vendéget lát most körében. Régi ismerősök, rokonok, elszármazottak s uj alakok, teljesen idegenek egyaránt feltűnnek itt és ott a látóhatáron.

Azt hisszük, nem tévedünk, ha a vidékünkön nyaralók számát egy-két százra tesszük. A hegyi levegő, a szép vidék ide vonzza az alföld műveltebb elemeit, ak*ik menekülnek a kánikula kiállhatatlan hősége elől.

Mi nagybányaiak örvendünk azon, ha városunk népszerű az országban s ha itt költik el pénzüket azok, akik valahova úgy is elutaznának állandó lakhelyükről. Szép tőlük, hogy inkább Magyarországon akarnak költekezni, mint idegenben, inkább Nagybányán, mint másutt.

A kirándulások is egymást érik. Már volt nehány csapat errefelé, nemsokára jön a Kárpátegyesület, aztán jön az elszármazottak tekintélyes gárdája s igy megy az tovább, minden hétnek meg van a maga nagy kirándulása.

Sajnos, hogy ezzel szemben azokat a bizonyos padokat, asztalokat, apróbb utak készítését, egyes kiránduló utak megjelzését ismét csak hangsúlyoznunk kell, mert a sok korszakot teremtő nagy alkotás mellett nem jut idő a turisztika ápolására.

Mily kevésbe kerül a hegyi-utak mentén a fáknak különböző színekkel való befestése, egy- egy különben jó gyalogösvényen 2—3 akadálynak az elhárítása, a kereszlutak megjelzése. Igazán számbavehető költség nélkül lehetne ezeket rendezni, csak a városi tisztviselők közül valaki venné lelkesedéssel kezébe az ügyet s a képviselet adna ki rá 1—2 száz koronát.

Lehet, hogy unalmasak vagyunk, lehet, hogy azzal is meggyanúsítanak, mintha az uborka- szezonban már nem volna elég témánk, de mi ennek dacára is kénytelenek vagyunk ismét szavunkat fölemelni s kérni, hogy egyik évről a másikra ne halogassuk ezt a dolgot, hiszen

egy müveit várostól mindenki méltán elvárhatja, hogy törődjék az ilyen apróságokkal is.

A Kárpát-egyesületbe való belépés mellett, úgy látszik, hiába kardoskodunk, falra hányt borsó minden szavunk, mely ennek pártfogását hangoztatja.

A városhoz fordulunk tehát, melynek tevékeny és fáradhatatlan polgármestere mindenre kiterjeszti a figyelmét s újólag kérünk üdvös és sürgős intézkedésekéi a turisztika érdekében.

Nem szabad ezt elhanyagolni, mert Nagybánya jövője sok részt attól függ, mennyiben tudjuk megbecsülni a hozzánk jóindulattal vonzódó, ideutazott idegent.

Tanuljunk a Szepességtől, ne legyünk közönyösek, hidegek, tétlenek ezen a téren, mert viselkedésünk következményeit nem az idegen, de Nagybánya bánja meg.

A Julián-Egyesületről.

Ezzel a címmel egy társadalmi egyesület végez zajtalan, nagy, nemzeti munkát. Némelyek úgy mondják, hogy amit a törvényhozás elhibáz Horvát- Szlavónországban magyar nézőpont szerint, azt igyekszik helyrehozni, kijavítani, vagy legalább ellensúlyozni a fennebbi egyesület. Ez az egyesület a magyar nyelvet taníttatja és terjeszti akkor, mikor a magyar törvényhozásban már a horvát nyelv is, el-elhangzik s nem is olyan régen eléggé gyakran hallatszott.

Szlavóniában sok magyar él. Oda is folyik, terjed a magyar kivándorlás naponta. Amint a Szlavóniában élő magyarságról írja évi jelentésében a Julián Egyesület: »A török időkben a régi várak oltalma alá menekült s a nagy alföldi gócpontokba összesereglett magyarság lassankint ismét elárasztotta a Duna és Tisza völgyét. Miután fajunk népesedésileg visszahódította a Dunántúlt, a Duna—Tisza közének jelentékeny részét és a Tiszának egész völgyét, a magyarság átcsapott a Maroson és a Dráván s kezdi újból elönteni az u. n. Bánságot és Szlavóniát. A szlavóniai magyarság tehát nem véletlen szülte népesedési jelenség, hanem egy kétszázéves nagy organikus processzus egyik legutolsó eredménye. Ennek a népesedési felfogásnak helyességét mi sem igazolja jobban, mint az a tény, hogy a Dráva—Száva közti

ma' \arság nem nyúlik tovább, mint ameddig a te aí hódítás terjedt. És ez a folyamat még ma L art.«

etes, hegy az ott élő magyarság ak a hev----_rren a magyarsága megőrzésének szempo

ntjából igen nehéz. A mesterségos beolvasztási kísérletek állandóan tartanak. A magyarságnak megfélemlítésére mindent elkövetnek s elnyomását a kitalálás különböző módján igyekszenek erősebbé tenni. Aki a mi intelligens embereink közül olyan időben, mikor a politikában a Horvátországban folyó dolgok tárgyaltattak s ami esetleg a horvát testvéreknek fájt, ott lehetett Szlavóniában, tapasztalta, hogy a horvát nemzeti önérzet felharangozása mennyire veszedelmes az ott köztük élő magyaroknak még az életük biztonságára is. Olyankor köztük élni igazán életveszedelem. A beolvasztásra az erőszaktól sem tartózkodnak a horvátok. Ezt a bajt felismerve s a magyarok bevándorlását látva, több mint harminc éve alakult meg a Julián-Egyesület azzal a céllal, hogy a Szlavóniában élő, oda beözönlő s nehéz viszonyókat átküzdő magyaroknak magyarságát a sarjakban, a gyermekekben megvédje, hogy értelmi s gazdasági erejét gyarapítva, »versenyképességét növelje« a magyaroknak. Erre a célra az egyesület első sorban iskolákat állít. Harminc éve múlt, hogy az egyesület első iskolája megnyílt s azóta 82 iskolája hinti a magyar nemzeti érzület magvát s igyekszik megtanitni magyar szóra, az ékes magyar nyelvre olyan magyar szülők gyermekét is nem egyszer, akik, fájdalom, anyanyelvűket sem beszélik immár. Arról, hogy az iskolák milyen vonzó hatással vannak a magyar népre, igy ir a jelentés :

»A szlavóniai magyarság a falvakban elszórtan lakik, az iskola székhelyén néha egy tanteremre való tanuló sincs és tantermeink mégis zsúfoltak. Télviz idején, kora reggel a Julián-iskola közelében északról, délről, keletről és nyugatról, a szomszédos falvakból mindenfelől hosszú fekete vonal tűnik fel a láthatáron, mely élesen elválik a fehér hómezőtől. Amint a jelenség közeledik, ésszrevesszük, hogy az a vonal nem összefüggő egész, hanem parányi pontok alkotják. Még közelebb jön s akkor már világosan látszik, hogy kis, élő lényekből áll. A gyermekek ugyancsak törtetnek előre, orrocskáikra pirt csal ki a zimankós téli szél, a kis csizmák majdnem elmerülnek a mély hóban De azért,a menet eléri a falu végét s eltűnik a házak közt. És ez a látvány megismétlődik délután, megismétlődik minden nap. Alig érkezik haza a gyermek ázottan, fáradtan, intöt kézbesítenek az apának, súlyos pénzbírságot kell fizetnie, mivel nem adta fiát a helybeli horvát iskoTuráni hangok.*)

A »Vasárnapi Újság« egyik utóbbi számának irodalmi rovatában (az egyetlen, amelyet lapjaink közül fájdalom helyett rendesen jó érzékkel olvashat az ember) szó esik Zempléni Árpád Turáni dalairól. Hogy mit vél a bíráló e költemények művészi értéke felöl, ahhoz kevés közöm van. Ez az ö szuverén joga, s legyen neki az ő meggyőződése szerint. Nem átallom ugyan megmondani, hogy ezúttal bírálata esztétikai szempontból sem elégít ki. Én ezeket a Turáni dalokat és köztük a Kisfaludy-Társaság, meg akadémia jutalmazta Bosszút és A kalapácsot nevezetes költői alkotásoknak tartom. De nem erről akarót elsőbben szólam, hanem a bírálatnak arról az irányelvi jelentőségű részéről, hogy ne járjunk mi a finnugor népekhez szellemi kincsekért, ne kívánjunk holmi turáni közösségbe lépni velük s a töobi kelettel, mert mi nyugatiak vagyunk. Ez az amit első sorban szóvá akarok tenni.

Való igaz, hogy mi a nyugati népekkel élünk ezeréves szellemi és érzelmi összetartozásban. De szerintem éppen akkor nem lennénk eléggé nyugotiak, ha megtagadnék ama kapcsolatokat, melyek legősibb múltúnk minden kérdésére nézve a Kelethez, közte a finn-ugor népekhez fűznek bennünket. Nekünk anyánk ez a Kelet. S ha még azt kellene is vallanunk, amire semmi ok sincs, hogy másnak különb anyja volt, mint nekünk, akkor sem illenék hozzánk a magunk édes anyját szégyelni és megtagadni. De hát nincs is szé- gyelni valónk a mi keletiségünk miatt.Ime Japán — kelet népe mint mi — a maga eredeti, hatalmas kultúrájával, mely azért befogad nyugatról is minden arra érdemes gondolatot, — nem vívta-e ki az egész világ tiszteletét? Hősiessége, mellyel a gyalázatosán romlott európai kolosszust leverte, nem volt-e az egész

*) A »Magyar Nyelrür<-bö\ vesszük át e minden ízében tudományos, nagyszabású bírálatot.

müveit emberiség csodája? Nem kellett-e mindenkinek elismernie, hogy az az Ázsia nem annyira Ázsia, mint oktalan gőggel hittük ? És ha a közelebbi keletre, a török testvérhez nézünk el, nem láttunk e ott csak nem rég egy nép fölszabadulásának, egy zsarnokuralom megtörésének oly remek példáját, melynél gyönyörűbbet nem ismer a világtörténelem ?

Ne kicsinyeljük hát le azt a Keletet. Maradjunk azért nyugaton, de tekintsünk be időnként a Keletre is atyafi látogatóba. Úri nemzethez, amilyen a magyar, ez illik; nem pedig a szegény rokonnak lenézése.

Aztán nem is mind olyan szegény az a keleti rokonság; van közte nálunknál gazdagabb is. De azért senki sem mondja, én sem mondom, hogy fittyet hányjunk a nyugotnak. Nem. Rajta kell lennünk, hogy európai szerepünket itt, ahol vagyunk, méltón betölt- hessük. Ámde ez nem abban áll, hogy keletiségünkből egészen kivetkezzünk. Európa nem ezt várja tőlünk. Ellenkezőleg : minden jelentőségünket nyomban elve- szitenök, ha ez a halálos szerencsétlenség megtörténnék rajtunk. A Nyűgöt nem azt kívánja mitölünk, hogy nyugattabbak legyünk nálánál. Erre úgy sem lennénk képesek, ha megszakadnánk is bele. Hanem jogosan követeli, hogy azt a szellemi és egyéb hasznot, amit e velünk többé-kevésbé rokon népek köréből megszerezhetünk, első sorban mi közvetítsük hozzá, mi, akik nyelvileg a kelethez, szellemileg azonban a nyugathoz tartozunk. Vagy azt várjuk-e, hogy ez a feladat is el- szünjön tőlünk, hogy ezt is a nyűgöt végezze el helyettünk? Talán ők szedjék össze és dolgozzák föl számunkra, mint a gyarmatok bennszülötteivel teszik is, a nálunk és keleti rokonainknál található szellemi és természeti kincseket. Ami a Keletet illeti, azt a keletet, melyhez minket a nyelvünkben és őstörténetünkben élő hagyomány elválhatatlanul csatol: ebben az irányban a vezetésre mi vagyunk hivatva, És ha még ezen a téren is elmaradunk, ha nem törekszünk legalább az

előmunkás szerepére a keleti tanulmányokban; ha e helyett, igazán nem keleties, hanem afrikai idegenimádattal európai pozíciónkat féltjük az erre irányuló irodalmi és más kezdeményektől és törekvésektől; ha nem igyekezünk nemzeti művelődésünk egész tartalmát mennél gazdagabbá tenni azon őskeleti elemekkel, amelyekben nemzeti létünk gyökerezik; szóval : ha egész szellemi életünk tartalma nem lesz egyéb, mint a különben is hanyatló nyugoténak keleti nyelvre rosszul lefordított gyönge kiadása : akkor a nyugatnak nem tiszteletét és érdeklődését, hanem azt a meggyőződését fogjuk fölkelteni, hogy fölöslegesek vagyunk.

A mi nemzetünk keleti törzsébe rég beoltottuk a nyugat műveltségét, s az oltvány elég szépen virul. De a törzset ne bántsuk! A talajt, melyből az él, ne hordjuk el alóla, mert akkor bizony mondom, elveszünk.

Azért jobb lenne jövőnk szempontjából, ha az eddigieknél sokkal nagyobb súlyt vetnénk keleti rokonaink tanulmányára s megpróbálnánk újra összeszedegetni azokat a régi szálakat, melyeket az idők folyása meg-megszaggatott. Nem azért, hogy a nyugattól elváljunk, hanem hogy neki szintúgy szolgálatot tegyünk, mint saját magunknak és keleti rokonainknak. Legyen a magyar kultúra az a közvetítő, mely a Kelet hagyományait átveszi, feldolgozza és a nyugatnak továbbadja; de legyen egyúttal az a hiteles hely is, mely ezeket a hagyományokat a maguk mivoltában összegyűjti és nyelvünkön megőrzi.

Örülnünk kell minden oly irodalmi jelenségnek, amely — mintegy a »kelet népe« öntudatából faka- dólag — műveltségűnk nyugati rétegeihez a gazdag keletről hoz adalékokat, tárgyakat. Mint ilyen, bár nem ujdonság.különös figyelmünkre méltó az a finn népköltés remekeiből fűzött bokréta, mellyel Bán Aladár ajándékozott meg pár évvel ezelőtt bennünket.

A fordítás mindvégig gondos és művészi; gyaLapunk mai száma © oldal.